alonzomosely

alonzomosely

Életben maradtak

2021. szeptember 13. - midragon

Akik túlélték a lehetetlent…

Az életveszélyes kalandok mindig is vonzották az embert.

Több ezer férfi és nő vállalta a kockázatot és félelem nélkül vágott neki az addig ismeretlen tájaknak, az űrnek vagy az óceánoknak. Volt, aki túlélte, volt, aki nem maradt életben. De nekik volt választásuk, önként vállalták a veszélyt.

alive5.jpg

Nem volt viszont választási lehetősége annak a negyvenöt embernek, akik 1972. október 13-án egy kis utasszállító fedélzetén repültek az Andok csúcsai felett. A vidám uruguayi rögbicsapat tagjai egyszer csak elrettenve látták a vészesen közeledő sziklákat és abban a pillanatban az egyik szárny leszakad, feltépi a gép oldalát és a repülő irányíthatatlan lövedékként csapódik a hóval fedett csúcsok közé. Csupán néhány másodperc alatt lezajlik a katasztrófa, de az életben maradt harminchat ember számára egy hetven napos élethalálharc veszi kezdetét.

Tökéletesen kivitelezett és rendkívül hatásos képsorokkal kezdődik Frank Marshall másodikfilmes rendező kétórás drámája. Az Arachnophobiával debütáló Marshall azonban nem újonc. A Spielberg-istálló egyik legnagyobb ásza több, mint tíz éve producertársa a nagy mesélőnek, tucatnyi világsiker aktív résztvevője.

alive7.jpg

Az Életben maradtak ennek megfelelően nem válik csóró sablonfilmmé.

A túlélők élére rögtön Antonio (Vincent Spano), a csapatkapitány áll, aki irányítja a többieket, megteremti a túléléshez szükséges feltételeket, szétosztja a szűkös élelmiszer-maradékot és a sebtében összetákolt rádión hallgatja a külvilág híreit: tartja a reményt a társaiban. Azonban a remény hamar elszáll, még egy hét sem telik el, amikor leállítják az eltűntek keresését.

A jövő kilátástalan, a táplálék elfogy. Az orvostanhallgató Roberto (Josh Hamilton) tanácsára kettőt tehetnek: vagy az éhhalál vagy a halottak elfogyasztása. Más választás nincs, egy üvegdarabbal a kezében Roberto odatérdel a hóba temetett holttestek mellé és lassan vágni kezdi a húst…

A kényszerű táplálkozás mindennapossá válik. Az egyre fásultabb csapatot a húgát elvesztő Nando (Ethan Hawke) rázza fel, aki megunja a tétlen várakozást és két társával nekivág a hómezőnek.

Megrázó film az Életben maradtak, a legjobbak közül való. Hatalmas sikert aratott az USA-ban, Nyugat-Európában és nálunk is rengetegen kíváncsiak rá.

alive8.png

Egy olyan történetet nyújt át, amely nem egy túlfizetett hollywoodi forgatókönyvíró agyában született meg, hanem egy húsz évvel ezelőtt valóban megtörtént tragédiát mond el hitelesen. Frank Marshall volt olyan bátor – és talán jó szimatú is –, hogy belefogott a forgatásba és munkáját szakavatottan végezte el. Az emberevést vérfürdő helyett az életben maradás egyetlen lehetőségeként mutatja be, a roncsban lejátszódó kamaradrámában a fiatal és tehetséges, bár mifelénk többnyire ismeretlen színészek – Hawke, Hamilton Spano és a többiek – rendkívül hitelesen játsszák el a valódi szereplőket.

Peter James operatőri munkája csupán lenyűgöző tájképeket nyújtana, ha valahol a távolban nem látnánk néhány apró emberi alakot, akik eltökélten kapaszkodnak a ki-tudja-hányadik hegycsúcsra, hogy megpillantsák a vágyott fűmezőket, az élet növényeit.

alive.jpg

Az összetartás, a barátság, az emberi akarat himnusza a film, olyanokról szól, akik tényleg megtették az elképzelhetetlent: életben maradtak!

 (1993, nem jelent meg)

Ha jól emlékszem, az Alive az első filmek között volt, amit még az ős-hőskorban, a megboldogult November 7 Filmszínház rendszerváltó utódja, a Apolló Mozi lelkes dolgozójaként láttam Salgótarjánban. Rögtön papírra is vetettem, ám sajna, mint akkor több más írás, ez is az íróasztal fiók legmélyén végezte...

alive3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://alonzomosely.blog.hu/api/trackback/id/tr7016687660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása