A jól bevált hollywoodi szakácskönyv első oldalán találhatók a legspécibb receptek, amelyeket a boszorkánykonyha mindenki számára emészthetővé varázsol. A konyhafőnök ajánlata a következő: hosszú nyakú, totyogó botanikus; buggyantott terrorista UZI-lőszerrel vastagon megszórva; mackók, kutyusok, cicusok (utóbbiak előnyösebb esetben kétlábúak) számolatlanul; vagy örökké mosolygó és állandóan balhézó gyermeki lelkek nullától negyven éves korig. Tuti recept – ínyenceknek!
De könyörgöm, mi a fenét csináljunk két rozzant öregemberrel?
John Gustaffson és Max Goldman a minnesotai Wabashában, a világ végétől néhány lépéssel idébb élnek, abban a hólepte kisvárosban, amelynek lakói mindennél többre értékelik a téli lékhorgászatot.
De álljunk csak meg! Első pillantásra kissé dohosnak és rágósnak tűnik a dolog. A két főszereplő azonban gyorsan változtat ezen.
Jack Lemmon és Walter Matthau ötödik közös filmjével mutatkozik most be olyan sikerek után, mint a Sógorom, a zugügyvéd vagy a Furcsa pár, ezért elvárható tőlük némi humorteremtő készség.
A szomszéd nője… hősei, a fentebb említett két öregúr évtizedek óta állandó háborúzásban él. Leleményességüket dicséri a rengeteg piszkálódás, cinkelés és átverés, amellyel napról-napra egymás idegeit tépik szét. Mert ugye mi lehet az, amin két felnőtt férfi összevész? Adott: pia, nők és meccs.
Jelen esetben a második okról van szó, közelebbről pedig arról a nőről, akibe hajdani ifjúságának idején Goldman őrülten szerelmes volt. A hölgy sajnos később az ellenfél felesége lett és hiába, hogy a hoppon maradt öreg is megtalálta az ideális asszonyt, a harc nem ért véget akkor.
Néhány ötlet a frontvonalról: emberölési kísérlet jéggé fagyott hallal, kisebb méretű hólavina indítása a tetőről stb. A két öreg nem holmi nyugdíjasoknak való unatkozással tölti a napjait.
A nagy változás azonban akkor következik be, amikor megjelenik Ariel (Ann-Margret sziporkázik), az energiától vibráló újdonsült szomszédasszony és teljesen felborítja Gustaffsonék életét. Ezek után természetesen új területen kezdődik meg a csatározás John és Max között.
A filmben állandó szereplővé lép elő a hó – néha már úgy tűnik, hogy Wabashában sosincs tavasz –, majd megjelenik Melanie (Daryl Hannah) és Jacob (Kevin Pollak) is, a két szomszéd gyerekei, akik még egy szállal dúsítják a sztorit.
Összességében a zsémbes öregemberek története földre szállt, emberléptékű vígjáték, amolyan „a vén kecske is megnyalja a sót” stílusban.
Még egy: aki látta Jackie Chan bármelyik filmjét, ne rohanjon ki a konyhába a vége főcím megtekintése előtt! Megéri!
(1995, Cinema Video Plusz)