alonzomosely

alonzomosely

Büszkeség és balítélet meg a zombik

2021. szeptember 30. - midragon

„Azt hiszem, minden ember természettől fogva hajlik valami rosszra; olyan fogyatkozás ez, amit a legjobb neveléssel se lehet leküzdeni” – fejtette ki véleményét anno Mr. Fitzwilliam Darcy ezredes. Olybá tűnik, a Büszkeség és balítélet harapás- és agyvelőmentes eredetijéből megismert gentleman ehhez most, pengével a kezében és döglegyekkel a zsebében még hozzá is tehetné: „Well, fájdalom, hölgyeim és uraim, bár vérlázító udvariatlanság, de az emberek nem átallanak vissza is térni a halálból, hogy az élők agyát fogyasszák!”
Mint ahogy sejthetjük, Jane Austen örökbecsűjének legutóbbi változatában a hamvas női keblek nem csupán a szemérmes, elfojtott szenvedélytől, hanem az arisztokratikus nyugalomra törő élőhalottak lemészárlásától is pihegnek. A mi Miss Bennetteink ugyanis nem pennával és dalokkal, hanem pisztollyal és karddal vívják ki a csodálatot, csak talpig vasban, felfegyverkezve indulnak könnyű erdei sétáikra és oly kecsességgel mészárolják a zombikat, mintha csak a keszkenőjükkel integetnének az ifjú, fess katonatiszteknek…

pride7.jpg

Lizzie (gyönyörű, intelligens és önfejű: Lily James – Hamupipőke) és testvérei apjuk (Charles „A lányaimat harcra nevelem, nem konyhára.” Dance) útmutatásának megfelelően nem csupán a férjhezmenetelt, de minél több zombi lefejezését is életcéljukként tűzték ki. Nem is nagyon tehetnek mást, hisz Angliát elözönlötték az emberi szörnyek, akik / amik most már nem csupán futni képesek, de beszélnek, leleményesen csapdát állítanak, sőt misén ülve kuncognak is – de erről majd később.

Seth Grahame-Smith (az ő keze alól került ki az AbrahamLincoln, a vámpírvadász regény- és filmverziója is) 2009-es sikerkönyve alapján készült történet nem sokban tér el az austeni örökségtől: a folytatásban természetesen megjelenik Mr. Darcy (Sam Riley kellően reszelős és kellemetlen), Mr. Bingley (Douglas Booth – Noé, Jupiter felemelkedése), Wickham hadnagy (Jack Huston – Gengszterkozó, Ben-Hur), a nehezen elviselhető kuzin, Parson Collins, a de Bourgh család tagjai és természetesen az élőhalottak is, hogy néha-néha megszaggassák a viktoriánus angliai románcok és ellentétek már ismert szálait.

pridezombies2.jpg

Persze, azért látunk új fordulatokat is, hiszen Lizzie szó szerint összeismerkedik az élőhalottakkal, majd nem sokkal később ráeszmél, hogy valójában ki is próbál hasznot húzni a felfordulásból, aztán pedig megjelenik a zombiapokalipszis négy cilinderes lovasa és elkezdődik London élőhalott ostroma…

Ahh, minő skandalum! Burr Steers (Megint 17, Charlie St. Cloud halála és élete) rendező-forgatókönyvíró mozija az elfuserált lehetőségek alkotása lett: a viccre, kikacsintásra és fricskára alkalmas sztoriból egy olyan filmet hozott össze, ami Jane Austen híveinek istenkáromlás, a zombi-fanoknak viszont langyos, vérszegény ötórai tea. A horror, a humor és romantika közötti egyensúlyozásban elveszett az eredeti regény parodisztikus hangvétele és a várva-várt gyilokból sem kapunk eleget. Persze, tudjuk, a fröccsenő vér nem illik a csodás, empire stílusú ruhakölteményekhez és frizurákhoz, de prűd, viktoriánus Anglia ide vagy oda az már igazán nem illendő, hogy a kamera szemérmes vénkisasszony módjára forduljon el a zombigyiloknál!
A történet szerint a nemesi sarjak Japánban és Kínában edződnek a harcra és az is érthető, hogy a Shakespeare-en nevelődött színészekből nem lehet kosztümös Tony Jaa-t varázsolni, de ha már távol-kelet és harcművészet, akkor az látszódjon is: egy árva japán-kínai szóriposztot leszámítva sem a szamuráj kardforgatással, sem a shaolin kung-fuval nem kerülünk közelebbi ismeretségbe!

pridezombies3.jpg

Persze, dőreség lenne azt gondolni, hogy a filmkészítők mindent elszúrtak. A két főhős között nagyon jól működik a kémia: Lizzy és a kékvérűség látszólag arrogáns és érzéketlen mintapéldánya, Darcy civódó románca hasba rúgással kezdődik, majd piszkavassal és zorrós vetkőztetéssel folytatódik, hogy aztán végül ne csak az oltár, de azt megelőzően a zombihorda elé is együtt álljanak a szerelmesek. A Bennet-lányok aranyosak és Matt Smith (Ki vagy, doki?)  is kellően tenyérbemászó Mr. Collins, ám Lena Headey, mint a legendás zombimészáros, Lady Catherine de Bourgh méltatlanul kevés szerephez jut.

Sok korábbi élőhalott filmben dilemmaként szerepelt, hogy mennyire szörnyek és mennyire maradtak emberek a fertőzöttek. A Jane Austen-változat – mint láttuk fentebb – nagyjából megpróbál erre választ is adni, hiszen zombi arisztokrácia és a békés egymás mellett élés gondolata is szerepel benne. Ezt azonban angolosabb, morbidabb humorral lehetett volna hitelessé tenni, hisz most az úri, műértő közönség csak értetlenül nézhet: „What the f… ööö… bloody…?!”

pride-prejudice-zombies-009.jpg

Mindezek után erős a gyanú, hogy nem csupán a rendező fogott mellé, de a producerek is megijedtek a film megítélésétől, rosszul lőtték be az arányokat és – teljesen hibásan – a filmet elvéreztették a PG-13 vágószobába telepített oltárán.

Némi romantika, édes báj, kellem és pár szétlőtt élőhalott koponya – a belezős, hiperrealista zombifilmek korában ez már sajnos annyira édeskevés, mint Lizzie Bennet lelkében a szadomazo.

(A hetedik sor közepe, http://hetediksor.hu, 2016)

pridezombies4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://alonzomosely.blog.hu/api/trackback/id/tr8016705328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása