alonzomosely

alonzomosely

Katonák voltunk

2021. október 14. - midragon

A legendás indiánölő Custer tábornokot és 7. Lovasságát Little Bighornnál mészárolták le az indiánok. A vietnami háború hajnalán, a legelső csatába indulva Custer mai utódja, a fiatal elitkatonákat vezénylő Hal Moore ezredesnek (Mel Gibson) ezzel a keserű örökséggel kell szembenéznie, amikor 1965-ben helikopterre vezényli fiait. A négyszáz deszantos a Halál Völgyének nevezett, kétezer vietkong által körülvett területen ér földet és tudják, hogy közülük jónéhányan nem térnek haza feleségükhöz, gyermekeikhez és szüleikhez. Ahogy szavát adta, Moore ezredes lép legelőször az ellenséges földre… de megéri-e, hogy ígéretének második felét is megtartva ő szálljon vissza utolsóként a helikopterbe?

weweresoldiers.jpg

Milyen kicsi a világ! Egyszer még Roger Murtaugh mesélt egy zsaruhaverjának, hogyan élte túl Vietnamban az Ia Drang völgyi ádáz összecsapást – pár évvel később pedig ez a haver, Martin Riggs, azaz Mel Gibson elénk tárja az egész történetet. Golyóállómellényt felcsatolni!

Már az első pillanatokban látszik, hogy Randall Wallace, az eposzok nagymestere nagyon komolyan gondolta a feladatot. A rettenthetetlenért Oscarra jelölt forgatókönyvíróból lett rendező első direktori munkája, A Vasálarcos esetében még nem nagyon markolta a gyeplőt, ezért történelmi filmje azon kívül, hogy Leo DiCaprio reklámjává vált, csupán érdektelen, a legkevésbé sem kalandos történetével és elpocsékolt színészi tálentumaival – Jeremy Irons, Gabriel Byrne, John Malkovich, Gerard Depardieu – büszkélkedhetett, majd a későbbi Pearl Harbor Titanic-mintára egy hétvége alatt összedobott love and war története sem elevenítette fel a régi szép skót időket.

weweresoldiers5.jpg

Wallace azonban most, a Katonák voltunk esetében íróként, rendezőként és producerként is bizonyított: le a rohamsisakkal előtte. Két vonalon, a golyózáporban és a hátországi, férjváró nappalikban folyó története mindvégig érdekes marad és bár természetesen a csatazaj uralja a filmet, nem maradhat el a finom, de cseppet sem giccses zsepibeszipogás sem. Nem próbál moralizálni, nem von le következtetéseket, nem átkozza a gyilkos háborút, csupán Dean Semler remek kameráján keresztül, némi digitális színkorrekciót követően mutatja be a túlerő elleni harcot, a minden talpalatnyi földért folyó küzdelmet, melyben az amerikaiak nem rettenthetetlen hősök a vietnamiak pedig nem szandálban menetelő fanatikusak: katonák, akik egy általuk tisztelt eszméért, hazájukért és bajtársaikért küzdenek. Wallace történetében – és a kitűnően levezényelt, az utolsó golyósüvítésig hiteles összecsapások mellett ez az egyik legnagyobb erőssége a filmnek – mindenki retteg a haláltól: a vietnami naplót vezet, az amerikai a golyótűzben örül gyermeke születésének, a sebesültek fél lábbal a sírba ugyan, de egyik kezükben infúzióval, a másikban géppisztollyal védik tehetetlen társaikat és, igen, bizony ez is megesik, olykor amerikai napalm hullik az amerikai arcvonalra – mindezek centire levágott feszültségadagolással és szerencsére az amerikai melldöngetés teljes mellőzésével.

weweresoldiers8.jpg

A lassított összecsapások és kézitusák mellett a filmben akadnak nyugodtabb, de tökéletesen hatásos jelenetek is: elég csak a hajnali indulás előtti gyülekezésre vagy a Madeleine Stowe és Keri Russell által széthordott gyásztáviratokra gondolni. Wallace jól irányítja a színészeit is, bár nem igazán kell instrukciókat adnia: a főhős Mel a megszokott határozott, kemény, istenfélő harcost hozza némi sajátos humorral fűszerezve, oldalán a fáradhatatlan helikopterpilóta Greg Kinnear és a pokol közepébe csöppent fotóssal, Barry Pepperrel. Az ő remek játékukat is lejátssza azonban a film atombombája, Sam Elliott: Gibson szikár, félelmet nem ismerős, halszálka-humorú, élére vasalt – bestokizott helyetteseként rezzenéstelenül áll a géppuskatűzben, még akkor is, amikor főnöke már rég a háta mögé osont – ilyen fazont, ilyen, klónozni való mintakatonát nem láttunk az Apokalipszis, most és Robert Duvall Kilgore alese óta! Egyetlen kis hibát elnézhetünk a rendezőnek: Chris Klein figurája annyira szimpatikus és családszerető, hogy már előre sejthetjük a sorsát – szerencsére gellermentesen elsimítják az ügyet. A film zenéje, mely a Hans Zimemrnél kupálódott Nick Glennie-Smith (A szikla, Reszkessetek, betörők! 3., A Vasálarcos) munkája, ugyan a meister guadalcanali strófáiból merít, de lágy, egyszerre romantikus és pátosszal teli dallamaival kitűnően festi alá a csatatér zaját és természetesen a befejező jeleneteket.

weweresoldiers6.jpg

A fináléban – a vérszagra odasereglő szájtáti civil újságírókkal ellentétben –, mi már értjük, hogy miért nem képesek egyetlen szót sem szólni a szerencsés túlélők: számunkra a Katonák voltunk helyre tette a háború poklának, a kitartásnak, a bajtársiasságnak és hazafiasságnak nevezett, mára már agyoncsépelt szavak valódi jelentését!

(2002, Filmcsillag)

Lassan 20 éves lesz, de még mindig az egyik legjobb háborús film, amit leforgattak Hollywoodban. Pátosz nélküli, realista, számtalan emlékezetes és megrázó jelenetet bemutató mozi. A mai napig nagy kedvenc, kár, hogy Randall Wallace (A rettenthetetlen forgatókönyvírója) azóta sem rendezett hasonló kaliberű csatát. Ja, igen és ne felejtsük Mel Gibsont, de legfőképp Sam Elliot (bajusztalan) Plumley törzsőrmesterét. Máig nagy kedvenc!

weweresoldiers2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://alonzomosely.blog.hu/api/trackback/id/tr7916720734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása