alonzomosely

alonzomosely

Fekete maszk

2022. szeptember 10. - midragon

Bruce Lee tündöklését és halálát követően a világ mozijáró közönségének többsége elfordult a távol-keleti és azon belül is a hongkongi akciófilmektől. Tette azt annál az egyszerű oknál fogva, mert a futószalagon gyártott, a legritkább esetben kidolgozott sztorival, érdekes karakterekkel és értelmes párbeszédekkel bíró filmek folyama, valamint a számunkra idegen színjátszási mód egy idő után nem csupán a piacot, de a nézők ingerküszöbét is szétfeszítette. Az egyébként nagyon képzett, világverő harcművészek és kaszkadőrök által kivitelezett akciójelenetek és stunt-mutatványok helyett jött Sly, Arnie és Chuck, rosszabb esetben pedig az kamu-karatevilágbajnok, két parasztlengősre kalibrált pumpált agyak serege. Szerencsére a hongkongi filmgyártás rövid idő múlva magára lelt és bár – valljuk be – dramaturgiai szempontból nem nőtt a csillagok fölé, az első hullámban Jackie Chan, Samo Hung és Yuen Biao vezetésével, a másodikban pedig Tsui Hark kamerája előtt visszafoglalta az őt megillető Buddha-szobrot.

r_2.jpg
Hark a nyolcvanas évek közepén John Woo felfedezésével és a kettejük által tökélyre vitt, már-már operaszerű összecsapások komponálásával forradalmasította az akciófilmet, majd a kilencvenes évtizedre a klasszikus wuxia kung-fut is felélesztette. A Wachowski tesók még csak a napközis füzetükbe firkálták a leendő Mátrix bunyós jeleneteit, amikor a Hark által rendezett, több folytatást is megélt Kínai történetben Jet Li mutatta be elképesztő lábtechnikáját, hogy aztán a távol-kelet egyik legnagyobb sztárjává érve – még a Halálos fegyver 4. Gibson-Glover párosának megagyalása előtt – a Fekete maszkkal nyugaton is megalapozza a hírnevét.

r_3.jpg
Michael (Li) egy speciálisan kiképzett, szupertitkos kommandó tagja: a 701-es osztag kötelékében éveken keresztül vesz részt küldetésekben, ám egy napon a már-már szuperemberekből álló kommandót megszüntetik. Michael a saját halálát megrendezve köddé válik, majd új személyazonossággal és a nyugodt, biztos jövő ábrándjával egy könyvtárban kezd el dolgozni. A múltja azonban utána nyúl: zsaru barátjától megtudja, hogy valakik módszeres alapossággal a másvilágra küldik Hongkong összes drogbáróját. Miután egy akcióban a fél rendőrségi állomány meghal, Michael rádöbben, hogy a gyilkosságok hátterében saját volt katonatársai állnak. Mivel a hatóság tehetetlen a bűnözőkké vált szuperharcosokkal szemben, neki kell szembeszállnia a 701-es osztaggal.
Hősünk fekete maszkot ölt és megkezdi a rendrakást…

black-mask-ed8c0b719811cc147145ba9ef9c9239d.jpg
Mint a legtöbb távol-keleti filmben, a Fekete maszk esetében is a látványos és jól kidolgozott akciójelenetek viszik a prímet: ha esetleg némi hasonlóságot vélünk felfedezni a később készült Mátrix-szal, illetve a Tigris és Sárkány-nyal kapcsolatban, az nem véletlen, hiszen mindhárom film koreográfiáját a szakma egyik legnagyobb neve, Yuen Woo-ping tervezte. Az általa megálmodott bunyókat pedig tökéletesen viszi vászonra Li és a szereplőgárda. A Fekete maszk jó kis akciómozi Jet Li és az utánozhatatlan hongkongi filmek kedvelőinek: jó tudni, hogy három évtizeddel a Nagy Lee halálát követően is van, aki továbbvigye az örökséget.

(2002, DVD Magazin)

Hong Kong már réges-régen újra Kínához tartozik, az akkor csúcson lévő és fiatal ázsiai harcművészek, filmesek kezdenek kiöregedni ebből az embert próbáló szakmából, ám még mindig jó megnézni a korábbi - művészi szempontból csak elvétve, bunyóügyileg azonban csúcsprofi - filmjeiket. Nyolcvanas évekbeli hobbinindzsaként és rövidtávú Wing Tsun-osként mindig is imádtam ezeket a produkciókat, egészen a nyolcvanas évektől, amikor az első - addigra már évtizedes - Bruce Lee-filmeket leadta a November 7 Filmszínház! És talán még nyugger papaként is visszanézem majd Jackie Chan, Jet Li és Tsaik korai, elképesztő bunyóit...

blackmask.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://alonzomosely.blog.hu/api/trackback/id/tr6617928167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása