A franciák általában irtóznak az Atlanti-óceán általuk lenézett partvidékéről érkező dolgoktól, így amin amerikai címkét találnak, az eleve bizalmatlansággal tölti el őket. Természetesen némi körítéssel a szabadság nevében a szaftos hamburgert és a rázós akciófilmeket is le lehet tolni a torkukon – ám kissé nehezen viselik, ha éppen olyan tengerentúli importárut sóznak a nyakukba, amely nem csupán a gall zsír- és agyszövetekre jelent veszélyt, de megtépázza a lakosság számát is…

Alain Berberian rendező – akitől legutóbb a kemény Hatodikkal ellentétben a vicces A tökös, a török, az őr, meg a nő című filmet láthattuk – éppen ez utóbbi, jellegzetesen amerikai „terméket”, egy véreskezű sorozatgyilkost hozott át az  öreg Európába. Krimijében A bárányok hallgatnak nyomvonalán haladva a zsaru főhősök – a nálunk kevésbé ismert Richard Anconina és a Taxikban megszeretett Frédéric Diefenthal – erednek egy, fiatal nőket brutálisan öldöklő killer nyomába. Csak győzzenek lépést tartani vele…!

Nathan felügyelő (Anconina) hosszas nyomozást követően került el az egyesült államokbeli kollégáihoz. A verhetetlen spirálfüzetébe minden apró részletet feljegyzetelő és állandóan kombináló flic otthon hagyta fiatal és inkább laptoppal operáló társát, Saule hadnagyot (Diefenthal), valamint saját karrierjét, hogy felfüggesztését követően Amerikában kövesse egy kéjgyilkos nyomait. Egy helyi, őrült mészáros, Daddy Harry és a chicagoi zsaruk segítségével aztán sikerül megdönthetetlen bizonyítékot szereznie: a Franciaországban pusztító gyilkos nem más, mint a korábban már az Újvilágban is tevékenykedő Hatodik, aki nemrégiben éppen Asterixék földjére tette át a vadászterületét.

Hazatérve Nathan és társa újult erővel látnak neki nyomozásnak és nemsokára sikerül is kideríteniük az áldozatok közötti összefüggést, majd azon a vonalon elindulva felfedni a kéjgyilkos kilétét – a férfi azonban az amerikai követségen dolgozva diplomácia védettséget élvez!

Mivel Hatodik elfogása így gyakorlatilag lehetetlennek tűnik és Nathan több helyről is elég egyértelmű, visszakozást sürgető figyelmeztetéseket kap, cselhez folyamodik: egy vállalkozó kedvű és a kockázatot vállaló kolléganőt (Chiara Mastroianni) szervez be potenciális áldozatnak.

Azonban a gondos tervezés ellenére is történhetnek váratlan események…

(2003, DVD Magazin)

Éljenek a fák! Éljenek a virágok és éljen a vakítóan kék ég! Újra itt van a rét és a mező legnagyobb barátja, hogy a gonoszok recirkulálásával visszaállítsa az oly kényes ökológiai egyensúlyt! Green Peace ököllel: a szúrós tekintetű erdei harcos, Steven Seagal a Lángoló jég után most a Tűz a mélyben című öko-akcióban áll ki a földútra, hogy fél kézzel hajigálja vissza az őzikék nyugalmára törő munkagépeket.

A fanatikus rajongók nagy bánatára most mellőzi az elroppanó könyökök csontzenéjét; javára írható azonban, hogy legújabb harcművészeti tréningje alkalmával egy kissé visszafogottabb arcot ölt: „A kitaposom a beled, ha a családomhoz mersz nyúlni!” helyett a némileg szelídebb és környezetbarátabb „Fejbecsaplak, ha a virágaimat bántod!” -ot szisszenti a dühtől vonallá keskenyedett ajkai közül.

Jack Tagart (Szakács Seagal) az FBI környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó specialistája érkezik az egészséges levegőjű hegyek közé. A kis bányásztelepülés kockás inget, gyűrött baseballsatyit és vasalt csizmát viselő lakosai „Ki mán ez a copfos itten?”-köpéssel fogadják, ezért Tagart a bizalmatlanság csökkentése érdekében először megdob néhány helyi keménylegényt, majd fúró-faragó-kopácsoló ezermesterként teszi magát hasznossá. Mivel azonban nem csak a keze, hanem a szeme is gyorsan jár, hamar kifigyeli, hogy az egész környéket a zsebében tudó Orin Hannes (Kris Kristofferson) bűnös üzelmei révén a város lakosságát komoly biológiai katasztrófa fenyegeti. Tagart tehát felkerekedik, hogy két kemény ökle társaságában megmentse a természet lágy ölét...

Na jó, ez is egy tipikus Seagal-film! Ismerős fordulatok, kevésbé magvas párbeszédek és egy  harcművész, akinek egyetlen hajszála sem kócolódik el vad a bunyók közepette. A széles buddhista vállak árnyékában azért a rendező, Félix Enríquez Alcala összehoz egy jó kis autós üldözést, valamint a Hans Zimmer-iskolában tanult Nick Glennie-Smith is hangulatos zenével örvendezteti meg az akciódallamok kedvelőit.

Seagal időközben a következő bevetésre készül – az új film címe naggyon gyanús: A hazafi és hősünk valószínűleg újra a tiszta csapvíz érdekében lobbantja lángra a tüzet. A baj csupán az, hogy ha rövid időn belül nem pakolja meg a rakást, a Seagal nevezetű láng könnyen önmagát fogja majd felemészteni...!

(1997)

Sosem hittem volna, hogy az általam korábban igen - Nico, Ölve vagy halva -, aztán már nem annyira kedvelt Steven Seagalról, mint Földanya a zöldőrület előtti első ökoharcosáról fogok majd megemlékezni. A kilencvenesekben csúcson lévő könyökroppantó akkoriban még igen komolyan gondolta a környezetvédelmet, aztán a korszellemnek engedve, magát igen jól érezvén 150 kilósra hízott, hogy addigi eszméjének hátat fordítva mindenféle hulladékkal szemetelje tele a videótékák, majd később a laptopok tárhelyeit. A rövid dicsőség ugyan már rég a múlté, ám a mester még mindig aktív a kamerák előtt - egykori fényére emlékezzünk ezzel a némi mondanivalóval rendelkező, ám nem túl erős dobásával...