alonzomosely

alonzomosely

Egy kivételes barát

2022. szeptember 11. - midragon

Óóó, egek, Tom szomszéd!

Mindig is tudtuk, hogy a világ legszimpatikusabb és legszerethetőbb embere Mr. Hanks, A Szomszédember, aki mindenkivel kedves, mindig van egy jó, tanító bölcsessége és akire soha, de tényleg soha semmi rossz nem mondható.
De mi van akkor, ha mindez túl szép, túl hihetetlen és valami mégis megbújik a selymes, nyugodt hang és a piros kardigán mögött…?

A nem igazán emberbarát Lloyd Vogel (Matthew Rhys morózus Perry Mason formában), a cinikus újságíró is gyanakodva figyeli a vele szemben ülő gyermekműsor-legendát, Fred Rogerst (Tom Hanks legutolsó Oscar-jelölése). Annál is inkább, mert épp most történt meg, hogy Mr. Mókás Rogers pár kedves mondattal észrevétlenül visszájára fordította az interjút és már ő faggatja az Esquire rutinos munkatársát…

 abeautifulday2.jpg

Ki? Fred Rogers? Mi, akik annak idején Szergej, a bohóc cirkuszi kalandjain tanultuk meg, hogy mekkora pofonokat is osztogat az élet – na, és persze a Porondmester! – értetlenül lapozunk bele a Wikipédia lapjaiba (magyar nyelvű még mosts em található róla), hiszen a név nagyjából annyit sem mond, mint mondjuk a másik angolszász-amerikai „gyermeknevelő”, Dr. Seuss neve nagyjából huszonöt évvel ezelőtt. Pedig Rogers odaát a hatvanas évek vége óta hosszú évtizedeken keresztül televíziós ikonnak számított, oktató, tanító gyermekműsorai generációk életét, neveltetését határozták meg, hiszen az egyszerű hétköznapi problémáktól egészen a halál, sőt a Kennedy-gyilkosság, a vietnami háború témájába is hihetetlen érzékenységgel és pedagógiai érzékkel vezette bele a gyerekeket.
Életét, munkásságát két évvel ezelőtt a Won’t You Be My Neighbor? című dokumentumfilm is feldolgozta, ám a képernyőn kedves, közvetlen műsorvezetővel kapcsolatos legfontosabb kérdésre az sem adott teljes választ: milyen ember valójában Fred Rogers akkor, amikor kialszanak a stúdiófények és leállnak a kamerák?

Vogel is erre a furcsa titokzatosságra próbál választ találni. Először csupán kényszerből, munkaköri kötelességének eleget téve, majd ahogy a további találkozások alatt jobban megismeri a műsorvezetőt, már kíváncsiságból. Miközben meg kell küzdenie saját múltjából eredő problémáival, a felelős szülőként csődöt mondott apja (Chris Cooper) iránti dühével, illetve valahogy rendbe kell szednie a magánéletét is, egyre inkább elmerül Fred Rogers meseszerű, ártatlan, érzelmesen oktató világában.

abeautifulday3.jpg

„Nincs normális élet, ami mentes a kíntól” – mondja a műsorvezető, miközben kettejük között egyfajta barátság alakul ki és észrevétlenül ő is megnyílik az újságírónak. Vogellel együtt belepillanthatunk abba a világba, abba a bonyolult lélekbe, ami (aki) a bábfigurák és díszletek mögött rejtőzik és folyamatosan építi azt. Megérthetővé válik a motiváció, a jobbító, tanító szándék, ami arra készteti Mókás Rogers-t, hogy minden egyes látogatójáról lelkesen kattintgatva fotókat készítsen és akár félórákra várakoztassa a saját stábját, csak azért, mert éppen egy kis rajongójával beszélget.

Bár azt gondolnánk, hogy a történetnek valójában a tévés személyiségről kellene szólnia, ennek ellenére azonban mégis Lloyd Vogel lép elő főszereplőnek: az ő élete, problémái viszik előre a filmet, ám vele együtt a rajta háttérből segíteni szándékozó Fred Rogers életébe is betekintést nyerünk és megérezhetjük, milyen szív dobog a piros kardigán mögé bújtatva…!

A sokadik valós karakterét (Philadelphia, Apollo 13, Phillips kapitány, Mr. Banks megmentése, Sully stb.) játszó Tom Hanks akadémiai jelölése önmagáért beszél, a színész – Kőszegi Ákos kiváló szinkronjával – remekül hozza a kedves, udvarias, szeretetreméltó, de valahol a lelke mélyén titkokat hordozó műsorvezetőt. Nagyon jó ellentéte a walesi Matthew Rhys (Perry Mason, Foglalkozásuk: amerikai, A Pentagon titkai), a mogorva, kiállhatatlan újságíró szerepében. A színész játékával eléri, hogy szinte percről-percre láthatjuk, ahogy a kéreg lehullik Vogel szívéről és Rogers segítségével valódi, hús-vér, érző emberré válik.

abeautifulday4.jpg

Az Egy kivételes barát nem az a film, amit tömegével néznek meg az emberek, ám két főszereplőjének és a rendezőnek, Marielle Hellernek (Megbocsátasz valaha?, A tinilány naplója) köszönhetően nem csupán egy számunkra ismeretlen, de jelentős személyiséggel ismertet meg, de a történetet érzékenyen elmesélve számos remek, esendően emberi, de közben felemelő jelenettel ajándékoz meg egészen az elgondolkoztató legutolsó pillanatig…

Ám a film legerősebb jelenete nem ez, hanem az a 60 másodperc, amikor minden és mindenki elhalkul…

…az az egy perc akár az örökkévalóságig is eltarthatna!!

(hetediksor.hu, A hetedik sor közepe, 2020.11.27.)

Vannak olyan amerikai médiaszereplők és műsorok, akik, amik többnyire rejtve maradnak előlünk a tengerentúl ezen oldalán egészen addig, amíg Hollywood meg nem emlékezik róluk. És le nem szerződtet egy A-kategóriás nevet a főszerepükre. Tom Hanks sokmindenre bevethető zsenije ebben a rendhagyó, elgondolkodtató életrajzi moziban is megmutatkozik. Vajon mikor készül hasonló film egy legendás magyar tévésről?

abeautifulday_1.jpg

Fekete maszk

Bruce Lee tündöklését és halálát követően a világ mozijáró közönségének többsége elfordult a távol-keleti és azon belül is a hongkongi akciófilmektől. Tette azt annál az egyszerű oknál fogva, mert a futószalagon gyártott, a legritkább esetben kidolgozott sztorival, érdekes karakterekkel és értelmes párbeszédekkel bíró filmek folyama, valamint a számunkra idegen színjátszási mód egy idő után nem csupán a piacot, de a nézők ingerküszöbét is szétfeszítette. Az egyébként nagyon képzett, világverő harcművészek és kaszkadőrök által kivitelezett akciójelenetek és stunt-mutatványok helyett jött Sly, Arnie és Chuck, rosszabb esetben pedig az kamu-karatevilágbajnok, két parasztlengősre kalibrált pumpált agyak serege. Szerencsére a hongkongi filmgyártás rövid idő múlva magára lelt és bár – valljuk be – dramaturgiai szempontból nem nőtt a csillagok fölé, az első hullámban Jackie Chan, Samo Hung és Yuen Biao vezetésével, a másodikban pedig Tsui Hark kamerája előtt visszafoglalta az őt megillető Buddha-szobrot.

r_2.jpg
Hark a nyolcvanas évek közepén John Woo felfedezésével és a kettejük által tökélyre vitt, már-már operaszerű összecsapások komponálásával forradalmasította az akciófilmet, majd a kilencvenes évtizedre a klasszikus wuxia kung-fut is felélesztette. A Wachowski tesók még csak a napközis füzetükbe firkálták a leendő Mátrix bunyós jeleneteit, amikor a Hark által rendezett, több folytatást is megélt Kínai történetben Jet Li mutatta be elképesztő lábtechnikáját, hogy aztán a távol-kelet egyik legnagyobb sztárjává érve – még a Halálos fegyver 4. Gibson-Glover párosának megagyalása előtt – a Fekete maszkkal nyugaton is megalapozza a hírnevét.

r_3.jpg
Michael (Li) egy speciálisan kiképzett, szupertitkos kommandó tagja: a 701-es osztag kötelékében éveken keresztül vesz részt küldetésekben, ám egy napon a már-már szuperemberekből álló kommandót megszüntetik. Michael a saját halálát megrendezve köddé válik, majd új személyazonossággal és a nyugodt, biztos jövő ábrándjával egy könyvtárban kezd el dolgozni. A múltja azonban utána nyúl: zsaru barátjától megtudja, hogy valakik módszeres alapossággal a másvilágra küldik Hongkong összes drogbáróját. Miután egy akcióban a fél rendőrségi állomány meghal, Michael rádöbben, hogy a gyilkosságok hátterében saját volt katonatársai állnak. Mivel a hatóság tehetetlen a bűnözőkké vált szuperharcosokkal szemben, neki kell szembeszállnia a 701-es osztaggal.
Hősünk fekete maszkot ölt és megkezdi a rendrakást…

black-mask-ed8c0b719811cc147145ba9ef9c9239d.jpg
Mint a legtöbb távol-keleti filmben, a Fekete maszk esetében is a látványos és jól kidolgozott akciójelenetek viszik a prímet: ha esetleg némi hasonlóságot vélünk felfedezni a később készült Mátrix-szal, illetve a Tigris és Sárkány-nyal kapcsolatban, az nem véletlen, hiszen mindhárom film koreográfiáját a szakma egyik legnagyobb neve, Yuen Woo-ping tervezte. Az általa megálmodott bunyókat pedig tökéletesen viszi vászonra Li és a szereplőgárda. A Fekete maszk jó kis akciómozi Jet Li és az utánozhatatlan hongkongi filmek kedvelőinek: jó tudni, hogy három évtizeddel a Nagy Lee halálát követően is van, aki továbbvigye az örökséget.

(2002, DVD Magazin)

Hong Kong már réges-régen újra Kínához tartozik, az akkor csúcson lévő és fiatal ázsiai harcművészek, filmesek kezdenek kiöregedni ebből az embert próbáló szakmából, ám még mindig jó megnézni a korábbi - művészi szempontból csak elvétve, bunyóügyileg azonban csúcsprofi - filmjeiket. Nyolcvanas évekbeli hobbinindzsaként és rövidtávú Wing Tsun-osként mindig is imádtam ezeket a produkciókat, egészen a nyolcvanas évektől, amikor az első - addigra már évtizedes - Bruce Lee-filmeket leadta a November 7 Filmszínház! És talán még nyugger papaként is visszanézem majd Jackie Chan, Jet Li és Tsaik korai, elképesztő bunyóit...

blackmask.jpg

Hanta boy

És lőn, megtörtént a csoda, amit senki sem hitt volna korábban: a hawaii-mintás ing le, elegánsan laza öltöny fel! A hajat egy leheletnyit levágatjuk, kulturáltra fésüljük, a rakoncátlan arcizmokat helyrepofozzuk és a dilinyós háziállat-hajkurász után színre is léphet Fletcher Reede, a hazugságaiból élő sztárügyvéd. Ő ugyan nem születésétől fogva hülye, de minden esélye meg van arra, hogy a kisfia szülinapját követő huszonnégy órán belül elborult elmével találjanak rá valamelyik bírósági tárgyalóterem padsorai között. Mi azonban mégsem siratjuk őt...! Hogy miért? Hát azért, mert a jobb sorsot érdemlő, szerencsétlen védő szerepét nem más, mint a grimaszvilágbajnok Jim Carrey alakítja!

liarliar.jpg

Cable Guy után Hanta boy.A megkomolyodni látszó és egyre inkább „visszafogott” játékot nyújtó komikus – úgy tűnik, hogy legalábbis egy időre – stílusváltáson fáradozik: a felemás fogadtatásra lelt A kábelbarát című szociodrámával párosított viccparádé (a 40 milliós gyártási költség felét Jim gázsija vitte el!) után Jim Carrey továbblohol a komoly színésszé válás keskeny ösvényén. Az olyan eszméletlen és grimasztörténelmi figurák után, mint Ace Ventura, Stanley Ipkiss vagy Dumb Christmas, a jóöreg arcjátékos távolról már emberire hasonlító vonásokkal lép újra a közönség elé – rajongói azonban ne aggódjanak: a CARREYzmatikus sztár azért még igencsak távol áll a könnyfakasztó drámai, emberi katasztrófákat bemutató szerepektől!

Igen valószínű, hogy Fletcher Reede (Jimmy Boy) szájából már az oviban is dőlt a szó. Ennélfogva a beteges szövegeléskényszerben szenvedő főhős további életében csakis egy hantázós szakma jöhetett szóba. A politikai pálya telitettsége miatt alternativ megoldásnak tűnt számára egy másik blalblázós szakma, az ügyvédi hivatás választása.

liarliar3.jpg

Fletcher tehát a jog szolgálatába állt és jelenleg is védőként boldogítja a tárgyalóteremben ülőket. Mellesleg pedig többet kamuzik, munkája során, mint Chevy Chase a névrokon, Fletch című komédia mindkét részében együttvéve. A baj azonban az, hogy Fletcher nem csupán ügyfelei tucatjait menteti fel ilyen módon, de családi körben előszeretettel lódít. Felsége (Maura Tierney) és kisfia, Max (Justin Cooper) már egyetlen szavát sem hiszi el, mivel Reede-nél már az egy hónapra előre jósoló időjárás-jelentés is megbízhatóbb. Tisztán látható, nem kell sokat várnunk arra a pillanatra, amikor ügyvédünk számára eljön a katasztrofális bukás pillanata.

Történik ugyanis, hogy Fletcher éppen a főnöknőjével időzget, amikor valójában a fia születésnapjára lenne hivatalos. Mivel azonban – ígérete ellenére – megfeledkezik a dologról, a zsúr nélküle ér véget. Max természetesen teljesen maga alatt van és bánatában csak egyet kíván: az apja huszonnégy órán keresztül ne legyen képes akárcsak egyetlen szót is hazudni!

liarliar2.jpg

A hazugságokból tákolt plafon aztán tényleg Fletcher fejére zúdul. Minden egyes alkalommal, amikor a megszokott rutinhantáit próbálja elsütni, cserbenhagyja a tehetsége. Jelenlegi pere (az ügyfél a nyafogós Jennifer Tilly) rosszul áll és még egy idegen pasas (már megint nyálas: Cary Elwes) is veszélyezteti a már amúgy is romjaiban heverő családi életét. Az igazmondásra kényszerített Fletcher a végét járja – minden bukása ellenére azonban még nincsen teljesen elveszve: öntudatlanul is, de lassan-lassan becsületes emberré kezd válni...

Egy szó, mint száz: a Hanta boy-t – szokásához híven – Jim Carrey cipeli a hátán. Tom Shadyac, a rendező (Ace Ventura – Állati nyomoZOO, A bölcsek kövére) szabad utat enged sztárjának. Mint ahogy mindketten elismerték, a forgatás alatt nem ragaszkodtak szó szerint a szövegkönyvhöz, ezáltal a fergeteges improvizációkra képes sztár kiélhette minden efféle hajalmát. A film azonban nem fordul a teljesen morbid humor felé: éppen ezért az emberi érzelmekkel és mondanivalóval rendelkező Hanta boy-t a nagyközönség mozis púzásokra és böfögésekre kevésbé fogékony tagjai is élvezni fogják.

liarliar5.jpg

Jim Carrey természetesen az újabb bombasiker után sem állt le. Decemberben mutatják be legfrissebb filmjét, a Truman Show-t, amely egy újabb lépés számára a felnőtté válás útján. A rendező sem akárki: Peter Weir (Holt Költők Társasága, Zöld kártya), a kedves humor és a szívmelengető érzelmek egyik legjobb mágusa.

Ha Jim Carrey komoly szerepben is sikeres lesz, tényleg senki sem állhat az útjába. Egyedül talán a drámában és vígjátékban is bombaformát nyújtó Robin Williams. Habár, hollywoodiakat ismerve még képesek lennének egy filmben összeereszteni őket!

Akkor pedig Isten óvja a humorérzék nélkül született embereket!

(1997, VOX)

Minden idők egyik legzseniálisabb komikusa Jim Carrey. Ez tény! Lehet a falra mászni tőle és lehet dicsőíteni, de hozzá hasonló, ma élő humorzsák - talán az egy, de sokszor rossz filmeket választó Eddie Murphy-t leszámítva - nem nagyon van. Oké, Carrey most nyugdíjas vagy nem, nehéz kideríteni és az elmúlt években csak ritkán szerepelt és remekelt, az azonban elvitathatatlan dolog, hogy a kilencvenesek közepétől ő volt a vígjáték húzó gumiarca! Ha a forgatás közbeni improvizációs hülyüléseit is számba vesszük, akkor pedig minden idők első számú röhögtetője. Bár mostanára kicsit megcsömörlött és inkább terápiás festő, mint színész, a gumiarcot is az öregedés redői mélyítik, ám én remélem, hogy így, hatvan felett is szerez még térdcsapkodós, sírvanevetős perceket nekünk!

liarliar4.jpg

Szamaritánus

Jó az öreg a háznál? Sly, miután Rockyként és Ramboként is belerévedt a naplementébe, tett két gyors kanyart A galaxis őrzői és a The Suicide Squad világába, hogy e rövid bemelegítés után sajátos szuperhősként siessen az elesettek segítségére. Papókás akció és oldschool fíling: vajon majd megéri a folytatást a Szamaritánus ozsonnástáskás öreg harcosa?

Stall-alone

samaritan2.jpeg

Folyamatosan csak panaszkodunk, hogy évek óta nincsenek már új, ütős filmsztorik és teljesen közhelyes is olyanokat mondogatni, hogy mindent ural a szuperhíró, előzmény, utózmány, reboot, meg a többi más kombináció! A DC túl sötét, a Marvel Tony Stark halála után már túl szivárványos és különben is: vérfrissítésnek kellene már egy független megmentő, akinek a logóját szívesen vetítenénk a felhőkre vagy fújnánk fel a gettó téglafalaira!

Nos, épp ezért dobbant nagyot megmentésre vágyó szívünk, amikor kiderült, hogy Stallone ténylegesen is beszáll a szuperhősök közé. Ám a magányos hős színrelépésének időzítése nem sikerült túl jól, hiszen épp a premier előtt jelentette be Slyné, született Jennifer Flavin, hogy közösen eltöltött negyedszázad és három gyönyörű leányzó után szélnek ereszti az urát.

samaritan.jpg

És ezzel a 25 évvel át is tudunk kötni a Szamaritánus kezdetére, a hős eredettörténetére, amit gyorsan, már a film képregényes főcíme alatt mesél el a hányatott sorsú Sam Cleary (Javon „Wanna” Walton – Eufória, Az Esernyő Akadémia -, aki ugyan nem lesz az új Macauley Culkin, de annál tehetségesebb ökölvívó): Gránitvárosban született egy ikerpár, akik hihetetlen, de sokszor kontrollálhatatlan erővel rendelkeztek és a sors úgy hozta, hogy felnőttként Szamaritánussá és Nemezissé válva a jó és a rossz oldalon egymás ellen harcoltak. Egészen addig, amíg két és fél évtizeddel ezelőtt, egy végső, hatalmas összecsapásban mindketten meghaltak-eltűntek és azóta csak városi legendáikban éltek tovább. Mostanáig…

Pont. Ha innnentől kezdve valaki esetleg úgy érzi, hogy ismerős sztorit lát, az nem a véletlen műve: a Szamaritánus némi Hancock, A sebezhetetlen, illetve részben A hihetetlen család hangulattal vegyített, Rocky Balboa lecsúszott proli világát és az 1989-es Batman-érzést vegyítő, esős akciót kap. És mindezt a többnyire a nyolcvanas-kilencvenes évekre jellemző zsánerének dramaturgiájával és szereplőivel.

samaritan4.jpg

Némi jelenkori kikacsintással jön a válság, megszorítások, sztrájk és munkanélküliség. Emellett anyu (Dascha Polanco – A cipőbűvölő, Narancs az új fekete) az egészségügyben dolgozik gyakorlatilag éhbérért, imádja a fiát és mivel apu sehol, mindennapos harcot folytat az elmaradt lakbér miatt kilakoltatással fenyegető főbérlővel, így Samre sincs túl sok ideje, mire a fiú közelebbi ismeretségbe kerül a kerületi Nemezis-fan főgenyával, Cyrus-szal (Pilou Asbӕk sokadszorra rosszfiú) és annak gangstáival. Persze, a szomszédségban lakik egy megfáradt nyugger kukás, Joe (Stallone), aki nem csupán lomizik, de ha nagyon kell, kényszerűségből gyorsan kapucnis híróvá is változik…

„Szép kis hős maga!” – halljuk egy ponton és van is benne valami, hiszen Sly néha Bud Spencer megfáradt kényelmét idéző pofonjaival nem éppen egy „Egész nap tudnám ezt folytatni!” – Amerika kapitány! Igaz, a szuperhős leérkezés tönkrevágná a térgyét, azért odateszi magát rendesen és öregkori iróniával jól hozza a figurát, önmagát. De mellette kapunk pár gyenge színészi alakítást és olyan régi húzásokat, mint az égett hát megpillantása a szemközti ablakból, a valódi funkció nélküli, gengszterfőnök babája, a mélynövésű, nagypofájú, megtűrt algangsta vagy a nyomozás során a falat behálózó piros fonalak látszólag értelmetlen kuszasága, illetve a szakállas mesterében csalódó, az alvilág felé sodródó tisztalelkű gyermek figurája. Jó, látunk azért látványos akciókat, egy modern Mjölnirt és van egy vicces, könyvesboltos újságíró, pár leszálkásított, szikár beszólás, sejtszintű energiaátadás vagy mi és egy jégkrémmel teli fagyasztó, amelyek mind értelmet nyernek majd. Plusz a várakozás, hogy vajon mikor tűnik majd fel az ikertesó Stallone?! Ez persze legyen titok, ám az elárulható, hogy az alkotók a végére azért összehoztak egy érdekes fordulatot, nem sokkal azután, hogy nyugger antihősünk a Batmobilt feledve kukásautóra pattanva indul végső küldetésére…

Na, az aztán odaba…

(A hetedik sor közepe, www.hetediksor.hu, 2022.08.27.)

Az SMU, azaz a Stallone Mozi Univerzum legutolsó darabjaként elnyűhetetlen olasz csődörünk már bőven a nyugdíjkorhatár felett öltötte magára a szuperhős - szűk gatyókája helyett - kapucnis mackóját, hogy a mindent rommá verő Marvel - DC párharc alternatívájaként ő is lekeverjen pár igazságosztó pofont. Oldschool klisék és Slyfater öreges bája, meg némi akció adja a sztori javát, de érezhetően nem épül majd belőle Szamaritánus Univerzum!

samaritan3.jpg

A Gyűrűk Ura - A Gyűrű szövetsége

Megmondom őszintén, amikor elkezdődött ez az egész Potter kontra Frodó mizéria, hozzáfogtam, hogy elolvassam Tolkien regényfolyamát. Nem jutottam azonban a végére, mivel a számomra eléggé terjengős írásmód miatt már a szövetség kialakulása környékén összezártam a legendát – a rajongókkal ellentétben egyszerűen nem volt türelmem hozzá. Segített azonban a mozifilm bemutatója és annak rendje-módja szerint végig is ültem A Gyűrűk Ura közel három óráját, majd ahogy felkapcsolták a lámpákat, azonnal arra gondoltam: J.R.R. Tolkiennek igaza volt, regényéből nem lehet jó filmet készíteni.

Szimplán csak jót valóban nem, de, fantasztikusan kalandosat, hihetetlenül szórakoztatót és mégis komoly mondanivalót hordozót, ártatlanul meseszerűt, de emellett borzongatót, játékosat és harcosat, egyszóval minden összetevőjében lenyűgözőt annál inkább!

fellowshipofthering2.jpg

Hogy mindezek teljesüljenek, ahhoz azonban kell egy zseniális filmkészítő, az eddig fillérekből forgató Peter Jackson, aki átlátja és uralja nem csak a gyűrű legendáját, de az egész, három részes, 300 milliós monstre produkciót is. Jackson, aki eddig is remek, de szűk rétegnek szánt alkotásokkal – Bad Taste, Hullajó, Mennyei teremtmények, Törjön ki a frász! – rukkolt elő, a világ egyik legnépszerűbb fantasy-történetét olyan hihetetlen technikai precizitással és érzékeny gyermeki lélekkel vitte vászonra, hogy az ilyenkor általában teherként jelentkező popularitás ellenére az Amerikai Filmakadémia nem kevesebb, mint 13 Oscar-díjra jelölte a filmet – ebből az operatőrnek, a vizuális effekt-készítőknek, a maszkmestereknek és a zeneszerző Howard Shore-nak át is adták, azonban senkinek sem lehetett volna kifogása, ha rendezőként-producerként maga Jackson is magasba emeli a szobrot.

fellowshipofthering4.jpg

Bár az eredeti regénnyel nem tudom összehasonlítani a filmet, számomra A Gyűrűk Ura már önmagában is minden idők egyik legnagyobb élményének számít: csak a Csillagok háborúja, kisgyerekkori, tátottszáj-effektust eredményező hatásával vethető össze. Jackson filmjével úgy volt képes hatalmas sikert elérni, hogy egyetlen pillanatra sem tévesztette szem elől a lényeget: a mesét és kalandot. A gyűrűtörténettől távol tartotta az anyagias világban élő anyagias gondolkodású nézők és kritikusok mindenütt profitorientációt szimatoló orrát és ehhez csupán egy dolgot kellett tennie: felszabadultan mesélnie. Megnyitnia a fantáziáját, hogy profi filmkészítők segítségével vászonra festhesse álmait, a csupaszív hobbitok, a gonosz orkok, a varázslók és harcosok világát.

Ian McKellen és Viggo Mortensen vezetésével a színészek remekelnek, a kosztümök és díszletek látványosak, a számítógépekkel megsegített képi világ minden képzeletet felül múló, a számtalan apró ötlet és meglepő jelenet (Zsákos Bilbó megpróbálja visszavenni a gyűrűt; a világ Frodó szemével, amikor viseli a gyűrűt), a precízen kivitelezett, A rettenthetetlen és a Gladiátor hősi mítoszát idéző akciójelenetek (Arwen lovas menekülése, a sírdombi összecsapás) és a hatásos rendezői ötletek (Aragorn lassítva elsétál, miközben nyilak csapódnak be mellette) mind kétségtelenné teszik a tényt: A Gyűrűk Ura nem csupán az utóbbi évek, de az egész filmtörténet egyik legjobb és leglélegzetelállítóbb alkotása.

Tolkien büszke lenne rá.

(2002)

Épp friss, mai premier a Tolkien Univerzum eddigi legutolsó felvonása a történelem legdrágább sorozataként behirdetett A hatalom gyűrűi első két epizódja. Háááát... az első rész számomra enyhe csalódás. Az állítólag 1 milliárd (?!) dollárba kerülő új széria nyitánya gyönyörű, látványos, látszik benne a pénz, ám hiába felel meg a jelenkori (politikai) elvárásoknak, valahogy erőtlen - főképp a Galadrielt játszó Morfydd Clark nem meggyőző -, hatásában, hangulatában, karaktereiben - eddig - nem ér fel Peter Jackson eredeti trilógiájával. Nagyjából A hobbit-filmekkel van egy szinten. Persze, korai még lándzsát törni a tündék felett, én bizakodó vagyok, de addig is, míg kiforrja magát a széria, legyen itt a modern kori legelső Tolkien-adaptáció, A Gyűrű szövetségének szösszenete...

fellowshipofthering.jpg

Szellemkutya

Jóvágású Frank először csak egy kicsit meghökkent.
Sebtiben arra gondolt, hogy már megint valami csóró feka tör rá, hogy lenyúlja az óráját és a szokásos erélyes hangon vakkantott oda a hangtompítós pisztolyt rászegező, fonott hajú és szomorú tekintetű feketére. Frank azonban még szinte ki sem préselte a dühödt levegőt a tüdejéből, hogy a halálba elzavarja a hívatlan vendéget, amikor két gyors mellkas lövés fagyasztotta belé a szót. Frank most már tényleg meglepődött. Akkor döbbent meg azonban igazán, amikor a homlokán átfúródó lövedék a múltnak adta át Frank dühét és magát Franket is. Jóvágású Frank kissé egykedvűen, szemében némi „ezt kikérem magamnak” fénnyel és valóban meglepetten arccal, teljes csendben hanyatlott a kanapéra.

ghostdog.jpg

A szomorú szemű bérgyilkos, Szellemkutya (Forest Whitaker) elvégezte a rá bízott feladatot – ám most éppen rajta volt a meglepődés sora…
Jim Jarmusch nagyvárosi gengszterfilmje vegyes világba kalauzol el bennünket: kövér, olasz fószerek tanácskoznak egyszerű pastaéttermek hátsó traktusaiban, hogy ha éppen nem régi rajzfilmeken röhögcsélnek, pénzről, életről és a halálról döntsenek. Egy teljesen magányos, csupán galambjainak élő afro-amerikai bérgyilkos járja az utakat, hogy adott feladatai elvégzése közben méregdrága járgányokat nyúljon le csak azért, hogy kedvenc CD-it meghallgathassa, ha pedig éppen nem dolgozik egy fagyit áruló, csak franciául beszélő tesóval lóg és a világ nagy dolgairól értekezik vele – úgy, hogy egyetlen szót sem tud franciául. E furcsa, ellentmondásos miliőt pedig átszövi a távol-kelet légköre: a modern korba átültetett, középkori szamuráj szellem, amely nem csupán alapjaiban határozza meg Szellemkutya erkölcsi tartását és tetteit, de a körülötte ólálkodó, többnyire ellenséges világgal való kapcsolatát is.

ghostdog2.jpg
Jarmusch-nak úgy sikerül távol-keleti hangulatú, melankolikus film noirt készítenie, hogy a lassú történetmesélésbe nem csupán finom, szinte észrevétlen humort is csempész, de az egykori szamuráj-intelmeket feltámasztva a huszadik század erkölcsét is nagyító alá veszi. A szomorkás gengszterballada egyszemélyű mesélője és fő alakítója, Szellemkutya szerepében a remek Forest Whitaker kiváló választás, hiszen úgy képes eljátszani a szótlan, magába forduló, ám hihetetlenül érzékeny bérgyilkost, hogy minden egyes arcrezdülésével, mozdulatával csendes, magányos harcosként uralja a történetet.
…Jóvágású Frank számára bevégeztetett, ám Szellemkutya felett is pálcát tör a helyi főnök, Ray Vargo (rezzenéstelen márványarc és kígyótekintet: Henry Silva) vezette mini családi tanács: a titokzatos bérgyilkosnak szintén vesznie kell! Így tehát nemsokára minden, pisztollyal jól kitömött olasz a szomorkás szamuráj nyomát kutatja – és nem is sejtik, hogy már mindannyiuk feje felett ott lebeg Szellemkutya borotvaéles kardja…

(2003)

Forest Whitaker sosem volt nagy sztár, azonban évtizedek óta meghatározó alakja bármelyik filmnek, sorozatnak, amiben csak feltűnik. Ez az 1999-es mozija Jim Jarmush független alkotása és bár mifelénk akkoriban nem volt túl nagy füstje, az eltelt időben fájdalmas, de tisztaszívű igazságosztó történetté vált. Kultrajongóknak kötelező!

ghostdog3.jpg

Az arcnélküli ember

Kétségtelen, hogy Mel Gibson az utóbbi két évtized egyik legismertebb és legszimpatikusabb színészegyénisége, egy olyan fickó, aki nem csupán egy sztár a vörös szőnyegen vagy a hálószoba falán, hanem hús-vér, valódi ember, aki nem csupán a filmjei révén, de rendezett, boldog családi élete alapján is kiérdemli a csak a legnagyobbaknak járó rajongást és tiszteletet.

manwithoutaface.jpg
A sokáig csak ausztrál szépfiúként számon tartott, hétgyermekes Mel Columcille Gerard Gibson azonban más tekintetben is kilóg a hollywoodi óriások közül: a színészet mellett producerként és filmrendezőként is képes volt maradandó alkotásokat készíteni. Sőt! A valódi szakmai elismerést és ezáltal az Oscart is meghozó skót csatafilmje, a William Wallace életéről szóló A rettenthetetlennel bemutatta, hogy nem is akármilyen direktori vér csörgedezik az ereiben, az idén mozikba kerülő, egyedi és igen nagy felzúdulást keltő Jézus-filmmel, A passióval pedig talán élete legnagyobb sikerét könyvelheti el. A két hangos rendezés előtt azonban bő tíz évvel ezelőtt Mel tető alá hozott egy kisebb, ám annál érzelmesebb és személyesebb hangvételű első-munkát, Az arcnélküli embert, melyben az álmokról, az emberi barátságról és a kitaszítottság érzéséről mesélt.

manwvtptdzm6psogj4wgwundrnjxqh3.jpg
Justin McLeodot (Gibson) nem véletlenül lehet arcnélküli embernek nevezni: az ex-tanár fél arca ugyanis egy szörnyű balesetben teljesen összeroncsolódott és a férfi azóta a gúny és a vidéki suttogások kereszttüzében egy városszéli házban lakik magányosan. Egyedülléte és elzárkózottsága csak akkor kezd némileg enyhülni, amikor az ajtaja előtt megjelenik egy fiatal fiú, Chuck (a Terminator 3. főszereplője, Nick Stahl első moziszerepe), akinek régi álma, hogy katona legyen, ám célja elérésében nem csupán azt ellenző anyjával, de állandóan gúnyolódó féltestvérével is meg kell küzdenie. McLeod magányát nem véletlenül töri meg a hívatlan jövevény, ugyanis a katonai iskolába való biztos bekerüléshez az egész nyarat végig kell tanulnia. McLeod először furcsállja a dolgot, ám a kezdeti tartózkodást követően a tanár végül tanítványává fogadja a kitartó fiút és a lassan barátsággá élő kapcsolatuk már nem csupán a tananyag elsajátításáról, hanem annál sokkal többről, a sérelmek megosztásáról és az egymás kölcsönös segítéséről is szól.
Azonban egyikőjük sem számít azzal, hogy az eddig is ellenséges környezetük más szemmel tekint majd kettejük kapcsolatára…

(2004)

Mivel ez a filmismertető is csaknem húsz éve született, az idő és az események bőven átírták az első sorokat - láttunk már ilyet, épp Gibson esetében. A szimpatikus fickó ügyesen kijtszotta magát Hollywood kegyeiből és épphogy csak sikerült visszakapaszkodnia. Bár mostani szerepei inkább az egykori DVD-polcos minőséget képviselik, rendezői zsenijéhez nem férhet kétség, ezt már legelső direktoi munkája esetében is elmondhattuk. Ha pedig végre összejönne neki A passió folytatása vagy a Halálos fegyver 5., talán minden bűne megbocsáttatik...

manwithoutaface2.jpg

Mindent egy lapra

„Szereted a sportot?”

Adam Sandler igen hullámzó teljesítményt nyújtva, karrierje során párszor már pályára lépett: a nagy befutást jelentő Happy, a flúgos golfos után kétszer is – A vizesnyolcas, Csontdaráló – amerikai focira váltott, majd most a kosárlabda palánkot vette célba. Az egyre jobban botladozó Netflix csapatával sokadszorra társulva Sandler az eddigi alacsony színvonal és erős középszer után végre egy szórakoztató, érzelmes és finoman humoros meccset hozott össze.
A Mindent egy lapra a színész legjobb formáját idézve olyan könnyed, minőségi munkái között kerül be a legjobbak közé, mint a Nászok ásza, a Ki nevel a végén?, Az 50 első randi, a Távkapcs vagy a Kellékfeleség. Emellett pedig kellemes meglepetés az NBA-fanoknak is a tavalyi Space Jam – Új kezdet fiaskó után – a Tapsiékkal színészkedő LeBron James most nem a pályán, hanem a kispadon, producerként igazgatja a mérkőzést.

hustle06.jpg

Stanley Sugerman (Sandler) nem tud túl sok időt tud együtt tölteni a szeretteivel (Queen Latifah és Jordan Hull), mert a Philadelpha 76ers csapatánál játékosmegfigyelő, így a világ legkülönbözőbb pontjait járva vadássza az új tehetségeket. Természetesen nem ez sportálmai netovábbja, hiszen az egykori, szebb időket is megélt játékos inkább edzőként munkálkodna. Erre minden esélye meg is van, hiszen régi jó barátja, a Sixers tulajdonosa, Rex Merrick (Robert Duvall pár perces, oldschool remeklése) már meg is mutatja Sugerman edzőbá irodáját! Ám az idős tulaj nemsokára elhalálozik és helyét a rideg gondolkodású, profitéhes fia, Vince (Ben Foster – Börtönvonat Yumába, A túlélő, A préri urai) veszi át, aki ismét repülőre ülteti Stanley-t, hogy a közeledő draft, a játékosválogató idejére új kosarasokat szerezzen a „kirakatba.”

hustle09.jpg

Sugerman fájó szívvel újra világjárásra indul, ám nemsokára igazi csiszolatlan gyémántra bukkan Spanyolországban! Bo Cruz (a szimpatikus Juancho Hernangomez, aki a sportvilágban a Utah Jazz játékosa és a filmben gyakorlatilag önmagát adja), a bakancsos, építőipari segédmunkás a helyi streeten a kispályás ászok közül kimagasodva dobálja a kosarakat, így Stanley szakértő szeme természetesen azonnal megakad a srácon és NBA-lehetőséget villant a szegény sorban élő őstehetségnek. Addig azonban, amíg az amerikai álom valóra válhat és legmagasabb fokozatba kapcsolhat a Cruz-rakéta még igen sok izzadtság lefolyik mindkettejük homlokán…

hustle03.jpg

A sportokban elég jártas Kevin Costner 2014-es Újoncok napja című amerikai focis mozija korábban már bemutatta azt az izgalmas, fordulatos folyamatot, ami a profi ligákban az újoncok kiválasztását övezi. A Mindent egy lapra ugyanezt a témát veszi alapul, ám csak részben érinti a kiválasztást és a kirakat helyett szereplőinek kapcsolatára fókuszál. A kisiklott sportkarriert a háta mögött tudó egykori csúcssportolóra, aki eltökélt, minden kockázatot vállalni kész menedzserként lép elő és az alacsonyról induló, egyenes, őszinte, de a nagypályások közt még nagyon rutintalan zsenire. A két fő karakter is előre vetíti, hogy alapjában véve egy klasszikus sportkarrier filmet látunk, hollywoodi forgatókönyv-fordulópontokkal, hullámvölgyekkel, felemelkedésekkel, időleges sikerekkel és bukásokkal, ám a történet mégsem unalmas, mert szív, humor, sportszenvedély viszi előre. A Mindent egy lapra nem csont nélküli, de kellemes szórakozás: a szereplők szimpatikusak – kivéve persze Foster kötelezően arrogáns karakterét –, Hernangomez remek az NBA-kívülálló szimpatikus alakjában és végre az is öröm, hogy Adam Sandler felejtősre veszi az idióta poénokkal való dobálózást. Szerencsére mindvégig a pályára koncentrál és nem ülteti saját magát az infantilis, alpári humor kispadjára.

(www.hetediksor.hu, A hetedik sor közepe, 2022.07.02.)

Ezt a megosztó fickót egyaránt lehet szeretni és gyűlölni is. Adam Sandler érdekes jelenség, hiszen negyedszázada benne van a hollywoodi fősodorban és szinte felváltva készít nézhetetlenül gagyi humorú és különlegesen szórakoztató mozikat. Bár akkori közönsége már rég felnőtt, a kilencvenes évek végének infantilizmusa néha visszatér a filmjeiben - hiszen egy újszülöttnek minden (rossz) vicc új. Szerencsére vannak ma is Sandler-kivételek is - a Mindent egy lapra épp ilyen: humoros, érzelmes, sportos, könnyen emészthető szórakozás - az eddigiekhez képest nekem nagyon kellemes, csont nélküli meglepetés volt...

hustle07.jpg

A hűtlen

Eddig többnyire nem nagyon voltam oda a vélhetően szexmániás Adrian Lyne bugyiban nyúlkálgató, hálószobában kukkeroló filmjeiért. A tényleg remek Végzetes vonzerőt leszámítva az annak idején hihhhetetlenül botrányos, mára tökunalmas 9 és fél hét a bűnbe vivő Kim Basinger szexi testén kívül semmit sem volt képes nyújtani, a Tisztességtelen ajánlat pedig már eleve az alapszituval felháborított, ezért később a számomra teljesen érdektelen lelkizésével könnyű álomba ringatott. Éppen ezek miatt a Lolita már oly mértékben nem kavarta fel a hormonháztartásomat, hogy egyszerűen nem is voltam rá kíváncsi. Állítólag hibáztam, de ez legyen a saját érzéketlenségem problémája – nekem a pedofília még művészi csomagban, az őszinte szerelem álszalagjával átkötve sem jön be.

unfaithful2.jpg

Az a fránya szél a hibás – nélküle nincs bűnbeesés! Connie (Diane Lane) egy boldog, harmonikus, ám az átlagosnál is átlagosabb házasságban, egy tökéletesen megbízható Edward (Richard Gere) mellett éli az kissé uncsi, de biztonságos életét. Egy nap éppen bevásárlókörúton jár, amikor a viharos szél először a bitumennel, majd egy francia antikváriussal, Paullal (Olivier Martinez) ismerteti össze. A vonzó férfi segítséget nyújt neki, az asszony azonban nem képes szabadulni a hatása alól és így rövid távon vad románc szövődik közöttük. Connie hazugságokkal próbálja leplezni a viszonyát, férjének azonban lassan gyanússá válik az asszony és úgy dönt, hogy a dolog végére jár…

unfaithful4.jpg

Adrian Lyne legutóbbi munkájával, A hűtlennel látszólag a Végzetes vonzerő sikerét kívánja megújítani és ez eddig Amerikában sikerült is neki, hiszen meglepetésre egy hónap után már 50 millió felett jár a film bevétele (csak zárójelben: valószínűleg elsősorban a téma érintettjei váltottak rá jegyet). A hűtlen azonban Michael Douglas szenvedései helyett a női vonalat végigkövetve a megcsaló feleséget, annak vívódását és felszabadult bűnös kapcsolatát, helyezi előtérbe Claude Chabrol 1968-as klasszikusa, A megcsalt férj történetén alapulva. A történet 70 százaléka tulajdonképpen a megszokott sémát követi: asszony kalandra vágyik, megkapja, titkolja, ember gyanút fog, morcos lesz, kémked(tet)ni kezd. Lyne ekkor csavar egy kicsit a hagyományos sztorin – persze nem árulhatom el, hogyan – és az addigitól eltérő izgalomra készteti a nézőit: egy ki nem mondott, hallgatólagos összeesküvés részeseivé tesz bennünket egészen a közlekedési lámpa alatt felbukkanó, felemás befejezésig…

unfaithful5.jpg

Félreértés ne essék, a valóban jól sikerült utolsó harmad mellett érdemes az egész filmre jegyet váltani, hiszen ahol a történet nincs csúcson, megteszik helyette a színészek – átvitt értelemben is. A remeklő trió tagjai közül talán Gere a halványabb, de számára a dolgos, kedves, mit sem sejtő, majd később önmagában őrlődő férj figurája csak a legvégén kapcsol nagyobb sebességre. A spanyol-francia Martinez 1993-ban az Ipi-apacs egy, kettő, háromért Mastroianni és Anouk Grinberg mellett már kapott egy Césart és most némi mediterrán fílinggel megtoldva a tört angolságú, érzékeny értelmiségi és az ellenállhatatlan, pimaszul szimpatikus csődör alakját hozza – a nők imádni fogják, tekintet nélkül korra és családi állapotra, Martinez láttán jópáran összesúgnak majd a mozi sötétjében. A történet mozgatórugója, Diane Lane kétségtelenül élete egyik legjobbját hozza: összetett karakterű Connie-ja egyszerre felszabadult fiatal nő és tisztességes családanyja, a bűntől rettegő, de attól újjá is születő, ízig-vérig nő, szemlesütő asszony és mosolyogva ábrándozó tinilány is egyben – a színésznő egy-két komoly díjat biztos, hogy hazavihet majd az elkövetkező átadókról.

A hűtlen összességében egy biztos kézzel rendezett, sajátos hangulatú, a színészek által feldobott átlagtörténet. Bár egy pillanatra sem jelenik meg, mindvégig láthatjuk a vászon legfelső harmadán a kifüggesztett feliratot: „Te… ott az ötödik sorban! Ez bizony veled is megtörténhet!”

(2002, Filmcsillag)

Diane Lane mindig nagy kedvenc volt, ám a filmiparban színésznőként sosem ismerték el, pedig szinte babakora óta kamerák előtt áll. Legnagyobb kritikai sikerét épp a leghűtlenebb szerepével érte el, hiszen a boldogtalan, félrekacsintó feleség megformálásáért Oscarra jelölték - azóta persze számtalan más moziban játszott, ám legutóbb Superman anyukájaként jutott neki igazi reflektorfény.
A rendező, Adrien Lyne, aki a Flashdance után olyan, a mai világban már inkább csak matinénak számító párkapcsolati "erotikus" filmeket rendezett, mint a 9 és fél, Végzetes vonzerő, Tisztességtelen ajánlat, Lolita vagy A hűtlen jó nagy kihagyás, két évtizeddel utolsó munkája után jelentkezett friss filmmel. Idén Ben Affleck-et és ma már ex-babáját, Ana de Armas-t taszította elválós Mélyvíz-be. Ez a hűtlenség szépen el is süllyedt a streaming özönvízben...

unfaithful.jpg

Nappali műszak

„Ezt imádom úgy L.A-ben… Azt a sok, nyomorult vámpírt!”

Nem hétköznapi vámpírok, akik csak alkonyattól pirkadatig pengék, de nappal sem elveszett fiúk és ha báloznak, kiver a frászkarika!
Bocs az eléggé erőltetett cím- és szójátékért, de nagyjából így foglalható össze Jamie Foxx újabb, a Netflix-szel közös filmjének – az előző a Project Power – A por ereje című, közepes hatóanyagú sci-fi akció volt – lényege!
Vámpírok, viccelődés, vadászat és véres-látványos trancsírgyilok az összetevők és van, ami ezekből működik és van, ami csak vérszegényen, még úgy is, hogy számos korábbi, hasonló témájú – akár kultikussá vált – horror-vígjáték elemeiből kalapálták össze a történetet. Azért az akciók rendben vannak, szépen süt a kaliforniai nap, gyönyörűek a színek, elképesztő mutatványokat hoznak a Cirque du Soleil ideiglenes vérszívói és jól szól az újrázott oldschool hip-hop is!

dayshift3.jpg

Az Az második része óta tudjuk, hogy a félhomályos szobában otthonkás öregnéni felállás semmi jót nem jelenthet! Bud Jablonski (Foxx), a kamu-medencetisztító is tisztában van ezzel, amikor benyomul a Los Angeles-i apartmanba, hogy igen látványos kaszabolás után meg is szerezze a neki járó mamóka fogakat. Bud ugyanis nem csak vérszívóvadász, hanem erőteljesen válófélben lévő apuka is, akit az asszony, lányukkal együtt (Meagan Good és Zion Broadnax) épp végképp elhagyni készül. Így hősünknek erősen rá kell állnia a melóra, hogy sok pénzt termelve L.A-ben tarthassa a családját.
Ez azonban nehéz vállalás, hiszen lehúzza a fogkereskedő (Peter Stormare) és gondja akad a szakszervezettel is, így csupán régi jó haverja, Big John (Snoop Dogg hozza Snoop Doggot, a west coast muthafakát) közbenjárására kap munkát – de a kevés sikerrel (és dollárral) kecsegtető nappali műszakban! Ráadásul kap maga mellé egy lúzer, vasaltinges, joglexikon megfigyelőt is (Dave Franco), aki ugyan rohadtul idegesítő, de legalább semmi hasznára nincs Budnak.
Ezalatt pedig némi ingatlanbizniszes vetélkedés álcája alatt a lehúzott reluxák mögé bújva vámpír előre nyomulás és bosszú készül, ami ügyesen előrejelzi, hogy Bud Jablonski számára az éjszakai műszakban is akad majd némi fogorvoslat …!

dayshift_1.jpg

Aki esetleg Coppola-féle Vlad Tepes-i szerelmi mélydrámát várna, mélységesen csalódni fog a filmben – bár a családi problémák többszöri fejtegetése már közelít hozzá. De a vicces akciósok számára sem jön maradéktalanul a megváltás – átkozott trailer, átkozott, karót bele! –, hiszen a poénok jó része nem poénos, a humorosnak szánt karakter inkább rém dühítő, de azért a bunyók és az autós üldözés emelnek a színvonalon. Ezért pedig az elsőfilmes, de 30 éve a stunt-szakmában dolgozó rendező, J.J. Perry a felelős: keze alatt az akrobatikus gyilok látványos és csaknem baletti színvonalú, mókás csűrés-csavarássá válik. És bár a filmnek sok gyengéje van – összelopkodott, sablonos fordulatok és karakterek, kapunk egy logikátlan fejlevágást és egyébként is: ki is ez a szomszédcsaj? és van valami főgonosz is – azért szórakoztató a Nazarian-tesók színre lépése, ötletes a vámpírok jellemzése és kategorizálása (über, pók, keleti, déli stb.), a fokhagyma kézigránát és az áthallásos végső mondat Az elveszett fiúkból.

dayshift5.jpeg

A Nappali műszakhoz azért nem nagyon tudunk drakulálni: a várt feel-good mókából lett egy itt-ott szórakoztató, néha humoros, de sokszor túldumálós ölősdi, ami nem ér fel a régi klasszikusok Arany Fog-díjához és olyan gyorsan elillan majd az emlékezetünkből, mint friss vámpírhamu a kaliforniai napsütésben…

(www.hetediksor.hu, A hetedik sor közepe, 2002.08.18.)

Voltak nagy elődök: viccesek és véresek is, de legtöbbször - a zsánerből adódóan - egyszerre viccesek-véresek. Bár az előzetese azt sugallta, hogy egy szórakoztató vámpírgyilokkal lesz majd dolgunk (nem, nem hiszek el mindent, amit a trailerben látok!), de ennek csak töredékét láttuk visszont a képernyőn, így a nappali műszak egy újabb érv amellett, hogy lassacskán hagyjuk csak szépen eltűnni a Netflixet a hollófekete éjszaka sötétjében...

dayshift4_1.jpg

süti beállítások módosítása