alonzomosely

alonzomosely

Alul semmi

2024. február 03. - midragon

Le a gatyával, uraim!

Ki a fenét érdekli, ha löttyedt és picurka, ha hátul fokhagyma-gerezd, elől pedig puhos?  Na és az, ha zsíros, lógós és minden egyes fogásnál kicsúszik az ember kezéből? Vagy ha éppen izomtól, életerőtől duzzadó és mindig tettrekész? Na, ez már jobban hangzik! De jelen esetben eme lehangoló negatív és felcsigázó pozitív tulajdonságoknak az ég egy adta világon semmi jelentőségük sincsen, hiszen pillanatnyilag a centiméterek egy fikarcnyit sem nyomnak a latban. Hogy miért? Mert itt, kérem szépen, nem arról van szó, hogy lilliputi vagy esetleg kingkingos-e az a bizonyos szerkentyű, hanem arról, hogy szembetűnően nem szteroidokon és izomtablettákon, hanem sörön és szalonnán érlelt testét ki képes röpke néhány perc erejére tetőtől-talpig ádámkosztümben megjeleníteni a nagyérdemű női közönség előtt.

 thefullmonty.jpg

Hááát, Gaz, a munkanélküli acélmunkás (Robert Carlyle – Transpotting) hajlana a dologra, dehát egyszálmagában, sajátos Chippendale-fickóként nem fűzhet túl sok reményt – pláne pénzt ! – a sikerhez. A dolog ugyanis úgy áll, hogy Sheffield, a tipikus angliai melósváros lakóinak nagy része munkanálküli; mivel Gaz is eme nem túl felemelő érzést nyújtó osztály tagjai közé tartozik, a nap nagy részében vagy a munkaügyi központban üldögél vagy meló után kajtat, vagy pedig a barátaival azon töri a fejét, hogy e kettő említett tevékenységen kívül hogyan másképpen tudna munkát szerezni. Acélöntőnk nem filózik sokat, hiszen nemsokára tisztán látja  a legtutibb pénzkeresési mód mikéntjét: az ötletet a Sheffieldbe látogató, olajozottan izmos vetkőző manusok példájáról veszi. Dobjuk le a textilt, haverok! – kiált fel, de a meglepően változatos testszerkezettel rendelkező ismerősei nem veszik rögtön a lapot. Dehát a jövőbeli csúcssiker és vastag suska varázsa elhomályosítja az agyakat. Egy frappáns válogatás végeredményeként és néhány önként jelentkező barát személyével lassan teljessé válik a tutibiztos csapat. Gaz mellé csatlakozik még: Dave (Mark Addy – Dilizsaruk), a pocakos és némi impotenciaával küzdő ex-acélmunkás; Gerald (Tom Wilkinson), az ex-művezető, aki fél éve nem meri bevallani a feleségének, hogy nincs munkahelye; aztán itt van Horse (Paul Barber) a szintén ex-acélmunkás; Lomper (Steve Huison), aki igen szívesen eljátszik az öngyilkosság gondolatával; valamint Guy (Hugo Speer), akinek nem sok szüksége van a higanylábra és laza derékra, hiszen istenadta tulajdonságai így is az ember torkára forrasztják a szót.

thefullmonty2.jpg

Nos, összeáll a Nagy Csapat, ami a Chippendale helyett inkább a Chip and Dale nevet kaphatná. De ez megint egy fikarcnyit sem számít, hiszen hőseink vicces és kissé borongós kalandokon keresztül, hátrányos testi és mozgáskulturális adottságaik ellenére azt nyújtják, amire mi vágyunk: százszázalékos szórakoztatást. Aki esetleg azt is szeretné tudni, hogy azok a bizonyos himbilimbik végre feltűnnek-e  a filmben, azoknak csak azt tudom mondani, hogy ...nem mondom meg!

thefullmonty3.jpg

A rahedli Oscar-jelöléssel elhalmozott, tragikomikus vígjáték óriási siker volt mind Nagy-Britanniában, mind Amerikában, mind pedig a világ többi részén. Csak reménykedni tudok, hogy a magyar munkaügyi központ lát fantáziát az ötletben és a testi adottságok figyelembevétele és felvételi teszt nélkül beindítja a hazai munkanélküliek számára az egyik legkelendőbb átképzési tanfolyamot: a férfisztriptízt!!!

Le a gatyával, melósok!

(1999)

A kilencvenes évek egyik legkellemesebb meglepetése volt az ismert brit arcokkal sztriptízelő, vérbeli melós-vígjáték. Az aputestű chippendale-fiúk története azóta színpadon és tévésorozatban is remekel, de azért megnéznénk egy mai folytatást is a ma már nagypapák gatyadobálásáról...

thefullmontyposter.jpg

Államérdek

Tavaly ősszel, amikor az Egyesült Államok népének nagyobbik része önmagából kikelve, kék-fehér-piros transzparensbe, lufiba és szalagba, valamint csillagos-sávos lobogóba burkolózva Clinton elnök újraválasztási győzelmét ünnepelte, a gondokban megőszült, de diadalittasan mosolygó president jobbján álló férfi kilépett a kíberek hálójából és a „Keblemre, Amerika!”-hangulatot a háta mögött felejtve elhagyta a zajos termet.

absolutepower.jpg

A folyosón az első, kézbeeső telefonkagylót felmarkolva, huszonöt centeseket dobált a készülékbe, majd ezt követően tárcsázta a nyugati partvidéket, Los Angeles híres városrészét. Néhány csörrenés és a vonal másik végén felhangzó rekedtes „Halló” után az öltönyös hívó köszönés nélkül megszólalt: „Nem védett vonalról beszélek, ezért gyors leszek. Srácok, ahogy megbeszéltük, a mostani pillanattól kezdődően zöld utat kaptok. Kezdhetitek a marketing kampányokat és most már bemutathatjátok az annyira áhított fehérházas krimijeiteket. Bill ezúton is köszöni a szavazataitokat. Ja, igen...és nemsokára küldjük a vacsorameghívókat.”

És nem sokkal e titokzatos és ezidáig sehol sem publikált telefonbeszélgetés után a túlnyomó többségükben demokrata, hollywoodi népek fogták magukat és a választások zavartalanságának biztosítása érdekében visszatartott elnökös filmjeikkel elárasztották a piacot. A kilencvenhetes év elejére azonban már más szelek fújtak: megnyugtatóan kedves és humoros Dave és a Szerelem a Fehér Házban helyett a Balhé Washingtonban lett a sláger.

absolutepower4.jpg

Az államfő és munkatársai személyét zavaros ügyekbe keverők közül természetesen nem más, mint a radikális Clint Eastwood volt az, aki legelőször merészkedett a tűzvonalba. Most az Államérdek című politikai krimiben a szikár ikon ismét az Amerikai Egyesült Államok elnökének közelében forgolódik. Jó az öreg a Fehér Háznál? Nem egészen, ugyanis a Célkeresztbennel ellentétben Clint bátyónak most eszében sincs, hogy egy esetleges merénylet alkalmával a legfőbb ember elé vesse magát.

Luther Whitney (Eastwood) a nyugdíjaskorú, de korántsem lerobbant fickó már éppen a milliós szajrét pakolná a táskájába, amikor hirtelen zajt hall. Ez egy kissé meglepi, ugyanis az évtizedek óta a betörők szorgos kenyerét majszoló Whitney nem csupán jó, de szakmájának egyik legprofibb tekintélye – ennélfogva semmit sem bíz a véletlenre: hosszú kutatómunka után kifürkészi és hatástalanítja egy milliomos villájának biztonsági rendszerét, majd behatol a gazdátlanul hagyott házba, felkutatja a tükörajtó mögé rejtett dollárkötegeket, ékszereket és már angolosan távozna is a helyszínről, amikor...közbejön valami.

absolutepower2.jpg

Nagyjából tíz perc elteltével aztán a nyugdíjas korú, de még mindig meglepően jó formát nyújtó Luther Whitney aztán úgy veti magát a közeli erdő sűrűjébe, mint Maugli. A vén róka ugyanis tudja, ha pillanatokon belül nem tűnik el a balfenéken, nagyon könnyen ólommérgezés okozhatja a vesztét. Ezt kihangsúlyozandó, néhány, rövidre nyírt, sötét öltönyös fickó veti magát a szökevény nyomába, elkapniuk azonban nem sikerül: győz a fürge láb és a több évtizedes rutin – legalábbis egy darabig.

Hogy mi áll a nagy sietség hátterében? Luther teljesen akaratán kívül – a tükörajtó mögül észrevétlenül figyelve – szemtanúja lesz egy pár érkezésének, majd a köztük rövidesen kibontakozó hancúrnak. Az ingyen live show-t azonban nem élvezheti sokáig a kukkoló. Rövidesen durva fordulatot vesz a játék: az egyébként ismerősarcú férfi erőszakoskodni kezd, mire a nő védekezni próbál. A dulakodás elfajul, a zajra pedig a fenti, sötét öltönyös fickók rontanak a szobába – és meglepő módon tesznek pontot az ügy végére.

Gyilkosság! Lutherben megáll az ütő, hiszen az előbb még oly könnyedén játszadozó és a nő haláláért közvetve felelős, vértől mocskos férfi nem más, mint maga az...

absolutepower3.jpg

William Goldman, a veterán forgatókönyvíró (Butch Cassidy és a Sundance kölyök, Ragadozók) egy Oscar-díjas mester rutinjával írta át David Baldacci világsikerű regényét. Munkája olyan jól sikerült, hogy azonnal felkeltette Clint Eastwood érdeklődését, a sztár aztán teljesen belelkesedve nem csupán a főszerepet vállalta el, de rendezőként és producerként is kivette a részét a munkából. Nem csoda, hiszen Luther Whitney, a törvényenkívüli figurája Eastwood korai, a Sergio Leone tehetségét dicsérő Dollár-filmek névtelen főhősének mai, modern megfelelője.A száját csak a legritkább esetekben jártató, fürkésző szemű, kemény fickó még így, a hetedik X-hez közeledve is remekül mutat a filmvásznon. Clint lerobbant ex-bérgyilkos volt a Nincs bocsánatban, levegő után kapkodva, izzadtan loholt az elnöki limó mellett a Célkeresztben című filmben és most, a korához illő szerepek sorát folytatva kilométereken keresztül – már lassabban, de azért még mindig sportosan – menekül üldözői elől, hiszen...

..a Luther szeme láttára gyilkosságba keveredő férfi nem más, mint Alan Richmond, maga az Amerikai Egyesült Államok elnöke (ismét rossz:Gene Hackman). A menekülő betörőnek tehát nem holmi sarki csibészbandával, hanem a világ egyik leghatalmasabb emberének kopóival kell megküzdenie. Mindezek tetejébe a rendőrség is bekapcsolódik a cselekménybe, ugyanis a pengeagyú Seth Frank nyomozó (Ed Harris) a profi betörés hátterében – egészen helyesen – Luther kezemunkáját sejti. Mivel ezzel a gyilkosság is az öreg harcosra terelődik, a főhősnek duplán kell szednie a lábát...

absolutepower6.jpg

Clint Eastwood a legjobbakkal szeret dolgozni: a felsoroltakon kívül az elnök jobbján Judy Davis és Scott Glenn, míg a másik oldalon a mostanában fel-feltűnő Laura Linney (Kongó, Legbelső félelem), mint Luther lánya szerepel. A történet remek és érthető bonyolítása, Eastwood biztos kezű rendezői munkája és mellékszereplők alakjának a megszokottnál jobban történő kihangsúlyozása az Államérdeket a Szemtől szemben szintű epikus krimik szintjére emeli.

Clint Eastwood egyszer már volt szülővárosának polgármestere, most ha az elnöki szék már nem is, de egy szenátori hely azért igazán kijárna neki!

(1997)

A kilencvenes években a máig elnyűhetetlen színész, rendező, producer, zeneszerző, polgármester Clint Eastwood is belekóstolt az akkor nagyon divatos bestselleradaptációk filmre vitelébe, így ledirigálta David Baldacci politikai krimijét, hogy rutinos öreg tolvajként keveredjen az amerikai elnök (Gene Hackman) által elkövetett bűncselekménybe. Nem a legcsúcsabb Clintbá-rendezés, de tisztességes, feszült, szórakoztató alkotás.

 

absolutepowerposter.jpg

A szabadság hangja

A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése James Caviezel gyerekkereskedelem-ellenes krimi-drámája volt, ami a semmiből érkezve nem csupán kasszát, de ideológiai összecsapást is  robbantott a mozikban és a médiában. De vajon mi sikeredett érdekesebbre és izgalmasabbra? Maga a kész film? Vagy hányatott sorsa, a július 4-i premiert követő sikere és a fellángoló ellenhisztéria?

„Álomra hajtaná úgy a fejét, ha tudja, hogy az egyik gyereke ágya üres?”

soundoffreedom.jpg

A nagy forgalmazóktól mentes filmes kisligában korábban is láttunk már csodákat, elég csak a Bazinagy görög lagzira vagy az Ideglelésre gondolnunk, amikor az alkotók aprópénzből kovácsoltak nemzetközi sikereket. Az első Blair Witch zseniálisan kitalált és előadott marketingje sokkal eredetibbnek bizonyult, mint maga a horror és ez félig-meddig igaz A szabadság hangja eddig összehozott 250 millió dollárjára is!

Ehhez persze a nagyon érzékeny témán kívül hozzá kell tenni, hogy a Caviezel-mozi menetelése és fogadtatása sem lett volna olyan dübörgő, ha nem ideológiák sorakoznak fel mögötte és ellene. A forgatás már 2018-ban befejeződött, ám miután a Disney rátette a kezét a gyártó Foxra (is), az anyag – vajon miért? – jó időre sötét süllyesztőbe került és más nagyok, köztük a Netflix is visszautasították a bemutatást. Ám az alkotók a keresztény hátterű Angel Studios (az első mozipremierjük a His Only Son című bibliai Ábrahám-történet volt) segítségével megvásárolták a jogokat és egy több ezer főt megmozgató közösségi gyűjtést – Mel Gibson is beszállt – követően 5 millió dollárt hoztak össze marketingre és forgalmazásra. A már ezzel is hírverést kapott film reklámját tovább fokozták az ügyes marketinggel, amiben maga a főszereplő is kérte a nézőket, hogy jöjjenek és jegyek elajándékozásával növeljék a nézők számát. Ekkor már természetesen az internet szakértő népe valamilyen nyakatekert logikát követve azt állította, hogy maguk az embercsempészek és pedofilhálózatok üzemeltetői pénzelték a produkciót és vásárolták fel a jegyeket a minél nagyobb profit érdekében! Hogy is…?

Az igazi háborúskodás és kritikaáradat azonban a premiert követő sikeres hetekben vette kezdetét…

soundoffreedom6.jpg

 A 204-es szoba ajtaja mögött a pokol legelső bugyra rejtőzik! Ezt azonban nem tudja a szegénységben élő, kétségbeesett hondurasi apa, Roberto (az ismeretlen ismerős zsaru és ügynök: José Zuniga – Életben maradtak, Pénzvonat, Mission: Impossible III., A Setét Torony és még millióegy sorozat), akinek fiát és lányát (Lucás Ávila, Cristal Aparicio) több más gyerekkel együtt egy csinos és nagyon meggyőző fiatal nő modellkedéssel és nemzetközi hírnévvel kecsegteti. A megbeszélt időpontban visszaérkező Roberto azonban gyermekei helyett csak egy teljesen kiürített hotelszobát talál! Némi csavar után a sors az elkötelezett, de lelkileg nagyon megfáradt Tim Ballard (Caviezel legfontosabb szerepének vallja a 2004-es A passió óta) kormányügynök mellé sodorja. Ballard a történetét megismerve megpróbálja a lehetetlent: megtalálni és megmenteni a gyerekeket és az eddig, viszonylag könnyen horogra akasztott, katalógusból válogató magányos pedofilok után az emberkereskedelmet működtető láthatatlanok elfogását is…

Elsőre átlagos, ám megvalósításában, hangulatában érzelmes, hatásosnak és fontosnak szánt valódi történet húzza be a nézőt az eddig ismeretlen, sötét árnyékok közé – nem véletlenül játszódik sok jelenete az éjszakában! Illetve csak félig-meddig ismeretlen árnyékokról beszélhetünk, mert ahogy az egyik szereplő el is mondja, mindenki sejti vagy akár tudja, hogy mik történnek, ám a legtöbben – hatóságilag, államilag is akár – a fejüket elfordítva tudomást sem akarnak venni a gyanúsról vagy nyilvánvalóról – hozzáteszem, mint amikor csak kevesen küldik el a buszon, villamoson, metrón túl közel simuló utastársaikat a jóédeskisípoltcsába!

soundoffreedom5.png

A film és az ENSZ adatai, leírása alapján az emberkereskedelem világszinten évi csaknem 150  milliárd dolláros biznisznek számít és egy 2021-es adat szerint jelenleg több mint 50 millió felnőtt és fiatalkorú él valamilyen fajta (munka, szexmunka, kikényszerített házasság) rabszolgaságban – soha ennyien még az emberiség történelmében!

A fenti megállapítások a rejtélyes és már neveket is a felszínre dobó, de valószínűleg a jövőben is a szürkeségben lebegő Epstein-ügy ismeretében annál is fontosabbak, hiszen A szabadság hangja váratlan sikere után a meghatározó orgánumok szinte falkában ugrottak neki a filmnek. A Guardian, a Washington Post, a Rolling Stones és társaik mesterséges, morális pánik generálását, a gyermekkereskedelem durva eltúlzását kiáltották és állították, hogy a film csak agyhalott (természetesen konzervatív, keresztény stb. stb.) boomereket képes megszólítani, illetve paranoiás, a január 6-i capitoliumi lázadás”-ban elhíresült QAnon szektások légből kapott – miszerint a pedofilhálózatokat a gazdag elit irányítja – teóriáit látták visszaköszönni. Ennek Caviezel pár megnyilatkozása is alapot szolgáltatott.

soundoffreedom8.jpg

A filmes oldalon maradva, míg a mozik szent népe a különböző fórumokon (IMDb, Rotten Tomatoes) véleményt formálva a magasba emelte A szabadság hangját, a kritikusok többsége a mélybe húzta – lásd korábban a Liam Neeson-féle, témába vágó Gyilkos memória, illetve a sok helyről pedofíliával is vádolt Cukorfalatok nézők-kritikusok meccs homlokegyenes eltérő pontozását! A heves reakciók az ismert arcokat sem kímélték: a Gibson után a film mellett kiálló – Hollywoodban persze nem túl meghatározó – Kevin „Herkules” Sorbo több megnyilatkozása („A média dicsőítette a Cukorfalatokat, de kritizálta A szabadság hangját. Ez mindent elmond róla, amit tudnod kell!”) után gyakorlatilag össznépi kiátkozás tárgyává vált!

A fenti, hosszúra eresztett elemzésből is sejthető, hogy a kritika legelején feltett kérdések kimondatlanul is megválaszolásra kerültek: minden jószándék és akarat ellenére, maga a film nem olyan minőségi és jelentős, mint amekkora felhajtást kerekítettek köréje, pláne, mint amekkorát maga, a téma megérdemelne. Pedig Caviezel azért odateszi magát…

soundoffreedom7.jpg

Szövetségeseket keresve, immár kormányzati támogatás nélkül Ballard Kolumbiába utazik, ahol szövetségest szerez a Cali-kartell korábbi könyvelője, Vampiro (Bill Camp – Aznap éjjel, Joker, A kapitány küldetése, A vezércsel) személyében, majd közösen tervezgetve, a hálózat lebuktatásának reményében egy pénzember is mögéjük áll, hogy a rendszert kihasználva és abba „beépülve” felszámolják az embercsempész hálózatot és hazahozzák az elrabolt gyerekeket. Ám a fináléban úgy tűnik, szó szerint maguknak kell elmerülniük a dzsungel sötét mélyében…

Reménytelenül polarizált világunkban, a jó és rossz, az erkölcsös és erkölcstelen közötti különbség nem sziklaszilárd alapzatra, hanem nézőpontok nehezen megragadható – a te igazságod, az én igazságom – levegőjére épül. Ez látható is a filmet támadó-védő, többször is említett, egymásnak homlokegyenest ellentmondó véleményekből is.

soundoffreedom2.jpg

Egy nem rutinos rendező, Alejandro Monteverde (Kicsi fiú) keze alatt a történet hullámzó, a klisés húzásoktól – a pedofil figurája, minden gonosz csapzotthajú, mocskos asszonyverő trikóban feszítő cabron – kezdve a többségében erős momentumokon – nyitás, Ballard drámai jelenetei, csapatának összeverbuválása és együtt dolgozása, a gyerekek sorsa – és jó színészi alakításokon át– az oscaros Mira Sorvino is kap pár pillanatot a támogató, csendes asszony szerepében – egészen a sorsszerűen kissé hollywoodi szájíz szerint készült akciós befejezésig a film azért tisztességesen összerakott, a kelleténél jó húsz perccel hosszabb alkotás.

Stunning and brave, ahogy mostanában a kiművelt Nyugat szavalja, és bár jelen esetben a bátorsággal semmi baj nincsen, ám a lenyűgöző nem fedi teljesen a valóságot és így bár a film tényleg akarja, nem tudja kellő erővel belezengeni a világba a fő mondandóját: Isten gyermekei nem eladók!”

Ámen

(hetediksor.hu, A hetedik sor közepe, 2024.01.07.)

A szabadság hangja a tavalyi év egyik legfontosabb filmje! Nem csupán azért, mert a bemutatása, majd váratlan sikere egyes politikai és média körökben óriási felzúdulást, visszhangot keltett, hanem mert egy olyan témakört érint, ami nagymértékben pusztítja a modern világunkat. Sőt, például a le sosem záruló Epstein-ügy árnyékában meglepő mélységekbe is vezet. És hogy James Caviezel hányatott sorsú mozija elbír-e a téma roppant súlyával...?

soundoffreedomposter.jpg

A múmia

Héé, na végre!

A Rob Roy és A rettenthetetlen csatajeleneteit látva már javában dörzsöltem a tenyerem az újabb látványos hőseposzokat várva.

Nemsokára azonban egy picinyeg csalódnom kellett, hiszen úgy tűnt, hogy mégsem a kard-kard elleni harcot bemutató hőseposzok, hanem a konyhakés-balta-halkampó kontra emberi hús variációt meglovagló gyilokfilmek árasztják el a mozikat. Tovább szomorított, hogy lazán lefújták az Arnie-Verhoeven duó kereszteshadjáratát, a Crusade-ot, illetve az, hogy szintén a homokba ásták a már leforgatott Banderas-filmet, A 13. harcost is. Szerencsére  mostanában újra örvendetes híreket hallani a hollywoodi kardkovácsok házatájáról – talán mégis lesz Crusade, lassan Antonio is belovagol a sivatagba, Ridley Scott pedig forgatja 100 millió dolcsiból készíti a Gladiátort –, tehát nem fog hiányozni az életünkből a jóöreg, ötvenes évek stílusában készült klasszikus kalandfilm sem.

themummy_1.jpg

Stephen Sommers – Maugli, a dzsungel fia; Kísértethajó – azonban vad hajrával megelőzte az összes vetélytársát és rohamtempóban dobozba vágta a saját maga, még tovább turbósított, enyhén horrorisztikus Indiana Jones-verzióját, A múmiát. A gyolcsos címszereplő aztán óriási meglepetésre különösebben nagy sztárok felvonultatása nélkül meghozta az idei év – a Mátrix utáni - második meglepijét: A múmia bevétele már a bemutató hétvégéjén egészen 45 millió dollárig szaladt!

Meg kell adni: teljesen megérdemelten... de mielőtt belekezdenék a dicséretek sorába, kapjuk elő az ásót és kukkantsunk egy kicsit az egyiptomi homok alá!

themummy4_1.jpg

Imhotep (Arnold Vosloo, Lance Henriksen jobbkeze a Tökéletes célpontban), Osiris főpapja, a Holtak Õrzõje beleszeret Seti fáraó más ember számára érinthetetlen ágyasába, sőt, a nővel szövetkezve meg is öli az uralkodót. Ezért halálra ítélik, mégpedig nem is akármilyenre: megátkozzák, majd élve szarkofágba zárják, hogy élőhalottként rothadjon szűk sírjában az idők végezetéig.

Háromezer év telik el, 1925-ben járunk, a legendás ókori Egyiptom már csak lassan pusztuló romjaiban él tovább. Két kincsvadász csapat merészkedik be Hamunaptba, a Holtak Városába, ahol a legendák szerint nem csupán Imhotep, de a fáraók felbecsülhetetlen értékű aranykincse is valahol a föld alatt rejtőzik. Az egyik expedíciót az egykori légiós, a kemény harcosnak megismert Rick O’Donnell (két forgótáras pisztollyal a legjobb John Woo-stílusban: Brendan Fraser) vezeti, oldalán pedig a kissé habókos, de az ókori Egyiptom történelmében és nyelvében profi Evelyn Carnahan (Rachel Weisz), illetve annak szélhámos, de jópofa bátyja, Jonathan (John Hannah viccesebb, mint valaha) poroszkálnak. A természetesen náluk sokkal gátlástalanabb ellentáborban pedig három vagány amerikai kalandor, egy egyiptológus és Rick régi katonatársa, a hirtelen pálfordulásokra képes Beni (Kevin J. O’Connor) markolja meg a lapát nyelét.

themummy3_1.jpg

A két csapat egymással rivalizálva lát neki a kincskeresésnek, rövid idő elteltével Rickék találnak egy szarkofágot, míg ellenfeleik némi emberáldozat árán a Holtak Könyvét és néhány antik edényt lelnek. A felfedezésnek azonban egyikőjük sem örülhet túl sokáig, hiszen megbolygatott sírjában kisvártatva megelevenedik az örök élőhalott létre kárhoztatott Imhotep mumifikálódott teste - és az emberiségre a végítélet sötét árnya borul...

Szóval, ott hagytam abba, hogy elismerés és dicséret! Elsősorban Stephen Sommersnek, aki amellett, hogy szórakoztató és izgalmas módon rendezte meg a filmet, még a forgatókönyvet is ügyesen ápolgatta. Sztorijában ugyan van néhány apróbb logikai bukfenc, de összességében véve igen lendületes és fantáziadús módon tálalta a kincskeresők történetét. Bár nagyjából a film közepe táján tűnik csak fel a múmia, addig sem unatkozunk, hiszen a főhősök kalandjai mindvégig lekötik a figyelmünket. A kitalált karakterek elsőosztályúak, a színészek - elsősorban Fraser, Hannah és O’Connor - remekül játsszák el őket; hőseink látványos kalandokon és látványos díszleteken verekszik keresztül magukat és akármennyire is izgalmas és rémisztő egy jelenet, a filmkészítők megtalálják a módját, hogy mindig egy-egy jól kitalált viccel vagy képi poénnal oldják a feszültséget. Hát, a vizuális trükkökkel kapcsolatban elég három betűt leírnunk: ILM. George Lucas komputermágusai ismét csodát műveltek: A múmiában végzett munkájuk során nem okozott gondot nekik a lélegzetelállító, ókori Egyiptom megjelenítése, de ugyanígy biztos kézzel készítettek el egy hatalmas, misztikus homokvihart, egy rohamozó szkarabeusz-sereget és a mai Egyiptomot sújtó tűzesőt és sáskajárást is. Leginkább azonban a múmiák terén remekeltek: Imhotep foszladozó, majd lassan emberi alakot öltő teste, illetve az O’Connellékre támadó további múmiák már most megérnének egy Oscar-jelölést.

themummy6.png

Persze gyanítható, hogy George Lucas fiai nem vetették be minden új ötletüket: a többit ugyanis valószínűleg az egy-két éven belül elkészülő negyedik Indiana Jones-kalandra tartogatják.

Soha rosszabbat! A múmia, az újra feléledő kalandfilmek egyik első előfutáraként jó magasra tette a lécet - remélhetőleg azonban e tökéletes kikapcsolódást nyújtó kincskeresés után a szintén nekirugaszkodó újabb vetélytársak még feljebb tornázzák azt.

(1998, VOX)

Immár negyedszázados kalandklasszikus, ami nemzetközileg ismertté tette a fiatal főszereplők nevét. A múmia anno üdítő-szórakoztató színfoltja volt az épp Indiana Jones nélküli világnak és sikerével kitaposta az ösvényt az utána érkező szandálos-kardozós, történelmi kalandfilmeknek. Két folytatás is megért, amik csökkenő minőségben ugyan, de tovább vitték a sztorit, sőt Tom Cruise-zal később még egy hamvába holt feltámasztást is elszenvedett. Most, hogy Brendan Fraser arannyal a markában dicsőségesen visszatért, elkelne már egy újabb folytatás is...

themummyposter.jpg

Utódlás 4. évad

Az első három, patinát érdemlően remek felvonás után (sajnos) elérkeztünk a családi intrikában, véres pénzügyi csörtékben, önös, hiú hatalmi játszmákban tobzódó, de némi szeretetnek mondható érzelemmel is kecsegtető Roy-saga előre beharangozott, várt-nem várt fináléjához!

„Jobbat keresve gyakran jót veszítünk.”

                                               William Shakespeare: Lear király

És… lépjenek hát színre utolsó alkalommal az érdemesek és érdemtelenek, a modern világ valódi irányítói, a média uralkodói, az Utódlás trónjára ácsingózó, öltönyös királydráma szereplői!

succession42.jpg

Három csavaros szezonnyi üzleti-média gyakorlattal és a familiáris kapcsolatok bonyolult pszichológiájának ismeretével a hátunk mögött jutottunk el a végkifejlethez, melyben – talán – pont kerül a vérbeli patriarcha Logan (Brian Cox) és négy gyermeke, Kendall (Jeremy Strong), Shiv (Sarah Snook), Roman (Kieran Culkin) és Connor Roy (Alan Ruck), valamint egyéb rokonok, munkatársak, üzlet- és ellenfelek históriájára.

4Q és IQ: mondanom sem kell, hogy a Waystar Royco – van saját weboldaluk is! – megabirodalom negyedik üzleti negyedévének tíz epizódja az eddigiekhez hasonlóan igazi látlelete a biznisz kegyetlen, húsba- és családba vágó valóságának. De emellett a tévés forgatókönyvírás, a csavaros sztorizás, színészválasztás, karakterábrázolás, a remekbe szabott, életszagú párbeszédek, na és természetesen – hogy ne csak a sorozat készítőinek jusson az aranyból –, a magyar fordítás és szinkronrendezés iskolapéldája is!

Függöny fel!

succession44.webp

A végjátékban újra színre lép és jelentősebb szerepet kap a harmadik etapban megismert, laza norvég milliárdos, Lukas Matsson (Alexander Skarsgård – Tarzan legendája, Hatalmas kis hazugságok, Az Északi), aki emberei (Jóhannes Haukur Jóhannesson – Trónok harca, Atomszőke, Vikingek: Valhalla és Eili Harboe – Bôlgen, Thelma, Időbevándorlók) élén skandináv lendülettel próbálja felvásárolni a birodalmat. Cége, a GoJo és a jóöreg Logan Roy között már megindultak a tárgyalások, ami siker esetén az egyik félnek portfólióbővítést, míg a másiknak modernizációt, piacszerzést jelentene.

Azonban itt visszaköszön a széria első epizódjának alapfelvetése, miszerint ki legyen az, aki átveszi majd a kemény, sokszor arrogáns bizniszdinoszaurusz apa örökségét? Ez pedig tovább bonyolítja az események folyamát, hiszen amikor legutoljára láthattuk a Roy-tesókat, faterjuk épp jó messzire lökte őket a hatalom trónjától. A hercegnő és az üzlet irányításában érdekelt hercegek – Con még mindig a nem létező politikai karrierjét kalapálja – természetesen a saját kezükbe szeretnék venni az irányítást – és egy váratlan fordulat a kezükre is játssza ennek lehetőségét…

„Élesben fáj, mint a kígyó foga,
Hálátlannak tudni gyermekét.”

succession43.webp

A további üzleti titkok és tárgyalási húzások felfedése nélkül elmondható, hogy előre sejthetően a cég öreg, bennfentes motorosainak, befektetőinek ismét lesz ehhez némi keresetlen részvénypakettje! Így nem véletlen, hogy a családon belüli demokrata-republikánus vonal, illetve a tesóegók csatája mellett még „külsős” érdekek is gyengítik a cég pozícióját. A trükközés, taktikázás, pozíciókeresés és az egymás gátlástalan kijátszása végigvonul az egész évadon, legyen szó egy születésnapról, egy bulival összekötött tárgyalásról, elnökválasztásról vagy temetésről – azért hogy jóság is legyen a családban, látunk meghitt pillanatokat is, ahol Roy-utódok még ha rövid időre is, de újra gyerekekké, valódi testvérekké válhatnak. Remekül megszerkesztett epizódokon – talán a hatodik lassú építkezése a legizgalmasabb – keresztül így jutunk el a maratoni, másfél órás fináléig, ahol további csavarokat követően végül választ kaphatunk a legfőbb kérdésünkre: a Roy testvérek önző módon csak az egyéni hatalmukat építve végül dicstelenül hullanak alá a zöldhasú mennyországból vagy összefognak és megpróbálják még jövedelmezőbbé tenni a vállalatot? És ha ez történik, vajon melyikük léphet majd az arrogáns, durva, kőkemény, de nem kertelő és gigászi üzleti sikereket elérő I. Logan helyébe??

succession45.jpg

Az Utódlás az elmúlt évek során a hiúság, az önáltatás, a megfelelési kényszer, a képmutatás, a zsarnokság, az önzés és az emberi gyarlóság még sok-sok más jellemzőjének képernyőre vitelével egy számtalan színből összeálló, monumentális freskót festett a televíziózás egére. Kérlelhetetlen őszinteséggel ábrázolta az üzleti életet, egy gyakorlatilag működésképtelen család belső harcait. Az egyedi, jól kidolgozott, összetett karakterei által irányított cselekménye mindig újabb és újabb fordulattal, meglepetéssel vitte tovább a Waystar hajóját, ami sokszor a káosz zátonya felé sodródva fedte fel szereplőinek egy másik arcát. Igazi, vérbeli, de némi humorral feldobott dráma, ami képi világával, kézikamerás, dokumentarista stílusával közénk, halandók közé hozta le a félistenek birodalmát. És bár jól belegondolva, talán egyetlen jószándékú, tiszta lelkű embert sem lehetne megnevezni az egész társaságból, őszintén szólva, hiányozni fog a Royék és Tsaik minden gyarló szereplője!

Függöny le, „basszák meg”!

(hetediksor.hu, A hetedik sor közepe, 2023.06.30.)

Minden idők egyik legjobb tévésorozata tavaly ért véget a negyedik családi szezonnal. Üzlet, híradás és családi viszály shakespeare-i drámával és fordulatokkal. Bárhogy is: a szinte működésképtelen, önös érdekek által marcangolt Roy-klán minden egyes, nehezen szerethető tagja hiányozni fog!

succession4poster.jpg

A szomszéd nője mindig zöldebb

A jól bevált hollywoodi szakácskönyv első oldalán találhatók a legspécibb receptek, amelyeket a boszorkánykonyha mindenki számára emészthetővé varázsol. A konyhafőnök ajánlata a következő: hosszú nyakú, totyogó botanikus; buggyantott terrorista UZI-lőszerrel vastagon megszórva; mackók, kutyusok, cicusok (utóbbiak előnyösebb esetben kétlábúak) számolatlanul; vagy örökké mosolygó és állandóan balhézó gyermeki lelkek nullától negyven éves korig. Tuti recept – ínyenceknek!

grumpy-old-men.webp

De könyörgöm, mi a fenét csináljunk két rozzant öregemberrel?

John Gustaffson és Max Goldman a minnesotai Wabashában, a világ végétől néhány lépéssel idébb élnek, abban a hólepte kisvárosban, amelynek lakói mindennél többre értékelik a téli lékhorgászatot.

De álljunk csak meg! Első pillantásra kissé dohosnak és rágósnak tűnik a dolog. A két főszereplő azonban gyorsan változtat ezen.

Jack Lemmon és Walter Matthau ötödik közös filmjével mutatkozik most be olyan sikerek után, mint a Sógorom, a zugügyvéd vagy a Furcsa pár, ezért elvárható tőlük némi humorteremtő készség.

grumpyoldmen3.jpg

A szomszéd nője… hősei, a fentebb említett két öregúr évtizedek óta állandó háborúzásban él. Leleményességüket dicséri a rengeteg piszkálódás, cinkelés és átverés, amellyel napról-napra egymás idegeit tépik szét. Mert ugye mi lehet az, amin két felnőtt férfi összevész? Adott: pia, nők és meccs.

Jelen esetben a második okról van szó, közelebbről pedig arról a nőről, akibe hajdani ifjúságának idején Goldman őrülten szerelmes volt. A hölgy sajnos később az ellenfél felesége lett és hiába, hogy a hoppon maradt öreg is megtalálta az ideális asszonyt, a harc nem ért véget akkor.

grumpyoldmen5.png

Néhány ötlet a frontvonalról: emberölési kísérlet jéggé fagyott hallal, kisebb méretű hólavina indítása a tetőről stb. A két öreg nem holmi nyugdíjasoknak való unatkozással tölti a napjait.

A nagy változás azonban akkor következik be, amikor megjelenik Ariel (Ann-Margret sziporkázik), az energiától vibráló újdonsült szomszédasszony és teljesen felborítja Gustaffsonék életét. Ezek után természetesen új területen kezdődik meg a csatározás John és Max között.

grumpyoldmen4.jpg

A filmben állandó szereplővé lép elő a hó – néha már úgy tűnik, hogy Wabashában sosincs tavasz –, majd megjelenik Melanie (Daryl Hannah) és Jacob (Kevin Pollak) is, a két szomszéd gyerekei, akik még egy szállal dúsítják a sztorit.

Összességében a zsémbes öregemberek története földre szállt, emberléptékű vígjáték, amolyan „a vén kecske is megnyalja a sót” stílusban.

Még egy: aki látta Jackie Chan bármelyik filmjét, ne rohanjon ki a konyhába a vége főcím megtekintése előtt! Megéri!

(1994, Cinema Video Plusz)

Az első filmkritikáim egyikeként csaknem harminc évvel ezelőtt írtam még mozis dolgozóként, ami azt jelenti, hogy az egy hetes vetítési idő alatt jó fél tucatszor láttam a két nagy öreg téli vígjátékát. A hasonlóan jó folytatásról való okoskodás már nem nekem jutott, de mindkét papás szerelmi történet azóta is a kedvenceim közé tartozik.

grumpyoldmenposter.jpg

A kapitány küldetése

Miután már négyszer is életre keltette Woody sheriffet, Tom Hanks végre valódi fegyvert csatolt az oldalára. Mivel Nyugattól Keletig az egész világon az a szóbeszéd járta, hogy A kapitány küldetése a színészikon legelső westernje, magas is volt a népek elvárása a Hanks-féle naplementébe lovaglással szemben. Vajon vadnyugati legendává válik vagy tollba-kátrányba forgatott vesztesként végzi…?

K.I.D.D. News

A modern médiában talán a képernyőkön megjelenő hírolvasó az, aki a szakmai piramis csúcsán üldögélve learatja a hírnév adta legnagyobb szakmai- és celebsikereket.

Öt évvel az amerikai polgárháború befejezését követően azért ez még korántsem volt így!

newsoftheworld.jpg

Jefferson Kyle Kidd kapitány (Tom Hanks), a vándor hírolvasó és konföderációs veterán – miután eleget gázolt vérben –, a fegyverek szavát a jóval békésebb nyomtatott betűkre cserélte: most veszélyes utakon településről-településre poroszkál, hogy az újságokból szemezgetve pár dollárért a világ eseményeit tudassa az írni-olvasni nem tudó nagyérdeművel.

Két város között, épp a texasi síkságon jár, amikor egy szőke, kék szemű, indián öltözetet viselő, tíz év körüli kislányra (a Kontroll nélkül című német drámában nagyot alakító Helena Zengel) bukkan. Hivatalos iratokból kiderül, hogy a pogányságban Cicada, de a keresztségben eredetileg Johanna Leonberger névre hallgató, kétszer is megárvult leányzó hat esztendőt töltött a kajova indiánok között. Anyanyelvén nem szólal meg, őslakos szokásokat vett fel, ám a törvény értelmében a távoli Castroville-be kell szállítani az ott élő rokonaihoz.

Mivel senki nem akad, aki ezt vállalná, a feladat Kidd kapitányra hárul, aki rozzant szekerére ülteti Johannát, hogy megpróbálja több száz mérföldes, természeti és emberi vadonon áttörve biztonságba szállítani a lányt. Az azonban korántsem biztos, hogy küldetése végül sikerrel jár…

newsoftheworld2.jpg

A Hanks név egyet jelent a minőségi szórakoztatással és szerencsére más zsánerek mellett, most már elmondhatjuk, hogy nincs ez másként a western esetében sem. Persze ahhoz, hogy az elsőre talán átlagosnak tűnő News of the World kiemelkedjen a poros roadmovie-k sorából, a remek színészi alakítások – a vad, de mégis érzékeny Johanna szerepében Helena Zengel teljesen egyenrangú partnere veterán társának – mellett szükség volt Paul Greengrass (Bourne-filmek, A United 93-as, Zöld zóna) rendezői munkájára, aki a Phillips kapitány tengere után most a Vadnyugatra irányította Tom Hanks-et.

A sztorit részben íróként is jegyző Greengrass az utazós történet dramaturgiájának megfelelően epizódokból építi fel a filmet: minden egyes helyszínen – a legemlékezetesebb Erath megye és Dallas – új, a cselekményt előrevivő fordulatokat látunk, maradandó karakterekkel találkozunk, akik olykor segítik, de inkább akadályozzák az utazókat. Ez fenntartja a finom, de folyamatos izgalmat, a szimpatikus hősök iránti aggodalmat, de a rendező emellett képes pár pillanat alatt egy „szekérdefekt” vagy egy távolban feltűnő porfelhő köré is feszültséget teremteni. A kapitány és a két kultúra határán rekedt lány kapcsolata szépen építkezik, a nehézkes kommunikációt felváltja az egymásrautaltságból fakadó együttműködés, sőt, a másik fegyveres megvédése is. Így jó westernhez méltón lőporfüstös akciót is kapunk, ám a hangsúly mindvégig az összetett karakterek, a nehéz sorsok, életek, az érzelmek bemutatásán van.

newsoftheworld3.webp

Ehhez kiváló plusz James Newton Howard remek vadnyugati filmzenéje – Zengel mellett őt is Golden Globe-ra jelölték –, nem kevésbé a klipeken és a Scott-testvérek mozijain is dolgozó Dariusz Wolski gyönyörű képei. Elsősorban az ő teljesítménye miatt sajnálhatjuk a legjobban, hogy a filmet nem nagy vásznon, hanem kis képernyőn vagyunk kénytelenek végignézni.

newsoftheworld4.webp

A kapitány küldetése első Hanks-westernként remekül teljesít! Drámai, finom érzelmekkel, kis humorral, de emellett bánattal és keserűséggel átitatott története a korabeli Amerikát nem a fegyverforgató hősök szemszögéből mutatja be. Inkább a Farkasokkal táncolóhoz hasonlóan a fehér ember és az indián őslakosok kultúrájának határmezsgyéjéről hoz híreket, abból a világból, ahol – Kidd kapitány szavaival élve – mindenkinek „új emlékekre van szüksége”!

Ezek voltak a világ hírei. Köszönjük a figyelmüket és jó éjszakát!

(hetediksor.hu, A hetedik sor közepe, 2021.02.16.)

Tom Hanks forevör! Az oké, hogy utazni nem túl szerencsés kedvenc szomszédember színészünkkel, ám mi baj lehet, ha csatlakozunk hozzá, miközben vadnyugati híreket olvas fel a nagyérdeműnek? Azért Tombá első westernjében sem üldögélhetünk teljes nyugalomban a bakon!

newsoftheposter.jpg

Számkivetett

A Megpróbáltatás 342. napja van ma, amikor elkezdem írni ezt a naplót. A trópusi vihar miatt a barlangomat nem tudom elhagyni és teljesen egyedül vagyok, leszámítva Sanyát, a fél pár teremfocicipőt, akivel a régi szép idők bombagóljaira emlékezünk… Az idő gyorsan múlik és most, az 512-ik napon magamra maradtam; miután hetek óta az én nyakamba varrta az összes kapufát és mellét, Sanyát bevágtam a dzsungelbe. Egy pillanat… úgy tűnik, mintha valami faládát sodorna partra a víz… A Megpróbáltatás 650. napja van, jó régóta nem írtam. Az időmet hasznosan töltöttem, ugyanis a faláda egy komplett házimozi berendezést és néhány DVD-lemezt rejtett. Csaknem száz nap és rengeteg munka után most végre itt ülök a roncsból kiszedett, egy bicikliből és mindenféle lomokból összetákolt kis generátor nyergében és vadul tekerem a pedált, hogy a szerencsére épen maradt lejátszón és tévén nézni tudjam a filmeket… A 651. nap reggele: szinte alig tudom leírni, amit érzek. Sanyával – miután három napig kétségbeesetten kerestem az aljnövényzetben – a Számkivetett című Robert Zemeckis filmet néztük végig.

castaway2.jpg

Ötször. Van is izomlázam rendesen. A sztori mintha rólam szólt volna: Chuck (Tom Hanks), a FedEx alkalmazott elbúcsúzik kedvesétől, Kellytől (Helen Hunt) és repülőre száll, hogy Moszkvában kisegítse a helyi kollégákat. Már éppen visszafelé tart, amikor repülőgép-szerencsétlenséget szenved. Szerencsére ő túléli a katasztrófát és egy lakatlan szigetre jut, ahol aztán elkezdődik kerek négy éven (!) át tartó kálváriája: teljesen egyedül – csupán Wilson, a röplabda, egy korcsolya és a saját leleményessége van a segítségére –, a vadonba került nagyvárosi idegenként kell életben maradnia. Élelmet keres, kunyhót, majd tutajt tákol. Szóval, igyekszik túlélni mindent. Kitartása és makacsága nem ismer határt, ám ő is eljut egy pontra, amikor már úgy érzi, teljesen felesleges tovább küzdenie…

castaway5.jpg

A 653.nap. Sokat gondolkoztam a filmen. Ha belegondolok, tulajdonképpen nem nevezhető túl akciódúsnak, de mégis: Tom Hanks egyszemélyes sziget-show-ja – más színészt nem is nagyon láthattunk rajta kívül –, első osztályú játéka és Zemeckis mindvégig fordulatos és ötletes rendezése tartalmas, csaknem két és fél órás szórakozást nyújtott...

castaway3.jpg

A 737. nap van és minden készen áll. A DVD-t itt hagyom, hátha egyszer valaki még hasznát látja. Sanyával együtt, hosszú megpróbáltatások, magány és szenvedés és mínusz harminc kiló után már tudjuk, hogy meg kell tennünk. Bármi vár is zátonyon túl, szembenézünk vele, hiszen nem adjuk, nem adhatjuk fel. Irány a tenger, most már egészen biztos vagyok benne, hogy nemsokára véget ér a számkivetettség…!

(2002, DVD Magazin)

Régóta tudjuk, hogy Tom Hanks-szel nem túl nagy életbiztosítás bárhová is utazni - a mozit leszámítva! Csaknem negyed évszázados, majdnem egyszemélyes szigetelős túlélőkalandja napsütéses példája annak, hogy egy jó rendezővel - Robert Zemeckis - és egy zseniális színésszel egy minimálsztoriból is maradandó filmélményt lehet varázsolni!

castawayposter2.jpg

Mission: Impossible - Leszámolás első rész

Tom Cruise az elmúlt pár évben sorra ejtette kétségbe az biztosítóit, ám a sorozatos premier-csúszók miatt csak késve láthattuk a már beígért és leforgatott akciófolytatásokat. Tavaly a Top Gun: Maverick sikere a sztratoszféráig repítette a hatvanas sztárt, ám idén az volt a nagy kérdés, hogy a Mission: Impossible legújabb akciójával vajon sikerül-e újra csúcsra pörgetnie az oldschool akciózsánert…

Róma megér egy misönt?

Motoros és gőzmozdonyos halálugrás, a női vonal átalakítása, egy fájóan időszerű, rejtélyes „főgonosz” és egy csaknem három órás időtartamba belepréselt, ám még így is újabb Leszámolásért kiáltó, többszörösen megcsavart történet – ez, ami várt ránk Ethan Hunt legutolsó gyújtózsinórozásával.

missiondead3.jpg

Mára, bő egy hónappal a világpremier után már sejthető, hogy az Első rész a nyugger Indiana Jones bácsival egyetemben a mozikban anyagilag nem fogja hozni az elvártakat, sőt, friss box office elemzések szerint mindkét veterán 100 milliós mínusszal néz majd szembe. Ellustult és már nem jár moziba vagy inkább másfajta, időszerűbb, pinkebb „hősök”-re vágyik a közönség? A szakik ezt majd biztos jól kielemzik, „5 másodperc múlva megsemmisül”-fanként azonban én csak annyit írnék le, hogy a várt IMF-akció kissé túlhúzott időtartamával, számtalan szereplőjével és pár leülősebb pillanatával ugyan próbára teszi a nézőt, ám ugyanazt a megszokott, high-tech akciót, látványt és szórakoztatást nyújtja, amit eddig is az évek során. Úgyhogy: „Nem vagyok ideges!”

missiondead4.jpeg

Nemrégiben még Jason Momoa kuglizott egy méretes atomgolyóval az emberiség nagy családjának X-edik megmentésére kényszerítve Vin Dieselt, most pedig egy kanárisárga FIAT 500-as száguldozik ugyanazon a színen, Róma szűk utcáin, kockakövein és lépcsőin. A volán mögött hol Ethan Hunt (Cruise), hol pedig a nemzetközi mestertolvaj, Grace (az M:I-újonc Hayley Atwell) ül-bukdácsol annak megfelelően, hogy a carabinieri és a gonosz egyik csatlósa, Paris (Pom Klementiff szótlan bérgyilkos üzemmódban) épp hogyan szándékozik kiütni alóluk a veterán járgányt.

Mire azonban a fordulatos, vicces és izgalmas autós hajszához érünk, már rég túl vagyunk a szupertitkos Sevastopol nevű orosz csúcstengeralattjátó trükkös elsüllyesztésén, a rejtőzködő Ilsa (Rebecca Ferguson) sivatagi összecsapásán, Benji (Simon Pegg) és Luther (Tom mellett az egyetlen szaki, aki minden küldetésben részt vett: Ving Rhames) Abu Dhabi reptéri kulcskereső kavalkádján is. Sőt, egy washingtoni, titkos szolgálati megbeszélésen, ahol a CIA-igazgató Kittridge (Henry Czerny 1996-ban, az első küldetésben is benne volt) és kollégái lerántják a leplet az egész világot fenyegető AI, a szálakat gubancoló mesterséges intelligencia, az Entitás létezéséről. És van még: Hunt régmúltjából előlép egy újabb, veszélyes szereplő Gabriel (Esai Morales – La Bamba, New York rendőrei, Ozark, Titánok) és a Fehér Özvegy névre hallgató fegyverkereskedő, Alanna (Vanessa Kirby), hogy aztán Velence után biztosak lehessünk benne: az Orient-expressz nem minden utasa éli majd túl a vonatozást…

missiondead5.jpg

Eddig ennyi. A csaknem három évtizede tartó Cruise-sprint lassan a végéhez közeledik és ha minden igaz, jövő nyáron a célfotót is megnézhetjük majd! Az egyre grandiózusabb és csavarosabb filmeket a Titkos nemzet óta gondozó, író-rendező-producer Tom-haver, Christopher McQuarrie (Közönséges bűnözők, Valkűr, Jack Reacher, A holnap határa és társaik) a Leszámolás első felvonásába mindent belepakolt, amit csak lehetett, de még így sem bírt a bőséges alapanyaggal. Szerencsére az autós üldözések, bunyók, lövöldözések sorozatát a túltolt John Wick-gyilokeffektus lesújtása előtt megszakítja újabb infómorzsák csepegtetésével, a történetet tovább bonyolító vagy árnyaló figurák bevonásával – akikből ugyan néha túl sok van –, de kellően jól eljátszottak ahhoz, hogy a beszélgetős epizódok is érdekessé váljanak. Rebecca Ferguson most ugyan háttérbe szorul, ám helyette kapjuk a Bosszúállók között leszálkásodott Hayley Atwellt aki nem csupán szép, de remekül hozza a kiismerhetetlen, néha unszimpatikus, csak önös érdekeit néző tolvajt, emellett pedig az egész széria legjobb alakításával nem csupán a többieket játssza le a színről, de humorával a filmtörténet egyik legötletesebb autós üldözését is még szórakoztatóbbá teszi.

missiondead6.jpg

A vonatos akciózás kissé a „láttuk már” kategória és a végső, vagonos birkózás is túlnyújtott, ám ezt ellensúlyozza a korábban látott kreativitás, a múltba való visszatekintés, a drámaiság és persze a Mesterséges Intelligencia, mint világpusztító főfőgonosz időszerűségének felemlegetése.

missiondead9.png

Az Utóhatás összességében valamivel jobban sikerült, ám Tomnak nincs miért szégyenkeznie: a Leszámolás – Első rész egy jól összerakott, látványos, fordulatos akciómozi, ami bőven hozza a Mission: Impossible-szintet és méltón készíti elő a – remélhetőleg – hasonlóan bombasztikus finálét, hogy a jövőben valamikor majd nagyot szusszanó, nyugdíjas Cruise-papa büszkén tekinthessen vissza pályafutásának gyújtózsinóros szálára is!

(hetediksor.hu, A hetedik sor közepe, 2023.08.18.)

Várni kellett rá jó sokat - a folytatására meg pláne! -, de Tom Cruise a többször halasztott Top Gun: Maverick szárnyalásához hasonlóan a sokadik lehetetlen küldetésével sem okozott csalódást a mozinézőknek! Régimódi akció, látvány, ötletes - bár kicsit hosszúra nyújtott - sztori és Hayley Atwell, aki új belépőként mindenkit lejátszik a színről. Kivéve az öreg, citromsárga Fiat 500-ast...

missiondeadposter.jpg

The Peacemaker

Egy férfi a zuhogó esőben az életről és a halálról elmélkedik.  Szó sincs róla: ez nem Rutger Hauer a Szárnyas fejvadász végéről, bár profilból szemlélve kétségtelen a két pasas hasonlósága. A mi emberünket ebben az esetben Dusan Gavrich-nak hívják és nem replikáns, csupán egy gyászoló szerb családapa – és mellesleg  a világ egyik legveszedelmesebb terroristája!

thepeacemaker.jpg

A DreamWorks  milliárdos álommanói elég sokat készülődtek a nagy durranásra. A cég irattartóiban hegyekben álltak a forgatásra váró forgatókönyvek, a filmvilág jelentős és jelentéktelen figurái pedig lélegzetvisszafojtva várták a pillanatot, hogy a Spielberg-Katzenberg-Geffen triumvirátus az első mozival kirukkolva átrajzolja az álomgyár erőviszonyait. A nagy irathalomból a The Peacemaker című akciófilm lapjai kerültek elsőként a producerek íróasztalára. Rövid válogatást követően összeállt a produkció gárdája is: a főszerepeker George Clooney és Nicole Kidman kapta, a rendezői székbe pedig az ex-Vészhelyzetes amazon, az első moziját készítő Mimi Leder került.

Kettes tubus helyett automata stukker: Tom Devoe alezredes (Mr. Clooney), az amerikai hadsereg hírszerző tisztje álmában sem gondolta volna, hogy egyszer még New York utcáin fog atombomba után loholni! Pedig tényleg ott köt ki a végén – igaz, előtte azért a rend kedvéért végigszáguld az egész világon!

thepeacemaker3.jpg

Minden egy óriási robbanással kezdődik: valahol Oroszország közepén összeütközik egy személy - és egy nukleáris robbanófejeket szállító vonat. A jelek azonban arra utalnak, hogy nem balesetről, hanem terrorista akcióról lehet szó. Dr. Julia Kelly (Mrs. Cruise) az Egyesült Államok kormányának atomszakértője is gyanakodni kezd. Feltevése nem alaptalan: a robbanófejeknek ugyanis már az ütközést megelőzően lába kél. Mivel az ellopott szállítmányt a lehető legrövidebb úton fel kell kutatni, a két profi, Devoe és Kelly összefog, hogy saját tudásuk és a korszerű csúcstechnológia segítségével visszaszerezzék az atomtölteteket.

A hajsza azonban nagyon bonyolult, hiszen az egyik – egyébként hátizsákban is elférő – fej megrendelője a bosszúra vágyó, szerb átlagember, Dusan Gavrich (Marcel Iures). Gavrich pedig New Yorkba készül – és nem a város nevezetességeit készül megnézni...!

thepeacemaker2.jpg

Istenuccse, tényleg nem Ross ez a George Clooney! Nagyon laza, ahogy a harci helikopter ajtajában ücsörög, sajnos azonban a forgatókönyv hiányosságai miatt igazán emlékezetes alakításra nem marad lehetősége. Ugyanígy jár Nicole Kidman is, hiszen Kelly alakja szintén elveszik a sztori jól összebogozott sűrűjében.

Nem rossz, nem rossz, van benne akció, üldözés, de az igazság az, hogy DreamWorkséktől mindent romba döntő atomrobbanást vár az ember. A sok „peace” ugyanis forró láng helyett néha csak füstöt vág az arcunkba.

(1998)

1997-ben az újonnan alakult DreamWorks ezzel a filmmel startolt a mozikban, ám hiába a rutinos Kidman és az akkor még feltörekvő Clooney, a tévés Mimi Leder (Vészhelyzet, Szégyentelenek, A hátrahagyottak, The Morning Show + Deep Impact, A jövő kezdete) gyenge rendezése nem robbantotta akciófilmes magasságokba a béketeremtőket.

 thepeacemakerposter.jpg

süti beállítások módosítása