alonzomosely

alonzomosely

A halászkirály legendája

2021. november 03. - midragon

Történt egyszer régen, amikor egy leendő király gyermekkorában eltévedt az erdőben, így kint kellett töltenie az éjszakát. Bolyongás közben a sötétben egy kelyhet pillantott meg, melyet furcsa fény vett körül. Ahogy közelebb lépett, hangot hallott, amely biztatta: legyen ő a legendás Szent Grál őrzője. A fiú szívébe azonban kapzsiság és hatalomvágy költözött, szinte istennek hitte magát, amikor a Grálért nőtt, ezért az váratlanul eltűnt, ő pedig megégette a kezét.

Hosszú-hosszú évekkel később a király megöregedve, a Szent Grál utáni kutatástól, a kortól, a gőgtől és a bizalmatlanságtól elgyötörve, magányosan ült trónján; kezén a sebek egyre mélyebbre ivódtak a bőrébe. Már senki sem szerette és ő sem volt képes szeretetet adni, amikor egy bolond tévedt be a kongó palotába. A bolond felfigyelt az öregemberre, odalépett hozzá és megkérdezte tőle, miért búsul annyira? A király elmondta, hogy szomjas és szívesen inna egy kis vizet, mire a bolond átnyújtott neki egy tiszta vízzel teli poharat. A király kiitta, majd meglepetten vette észre, hogy sebei tökéletesen begyógyultak, hiszen a régóta vágyott Szent Grálból ivott!

fisherking.jpg

Hogyan tudtad meglelni azt, amit a legbátrabb lovagjaim éveken át kerestek? – kérdezte döbbenten.

Nem tudom – vont vállat a bolond. – Én csak annyit tudtam, hogy szomjas vagy, így inni adtam neked.

Ez a halászkirály legendája.

 A Szent Grál legendája két évezredre tekint vissza, ugyanis a legenda szerint azonosítják azzal a kehellyel, melyből Jézus ivott az utolsó vacsora alkalmával és melyben Arimateai József fogta fel vérét a kereszten. Az azóta eltűnt Grál beépült a legendák sorába és elsősorban az Arthur-mondakörben kapott kiemelkedő szerepet, melyben igaz, becsületes, bátor, tisztaszívű lovagok jelképévé vált. A Grállal kapcsolatos mondákat már többször is feldolgozták, sőt a filmkészítők is merítettek belőle, mondjuk az Indiana Jones harmadik epizódjában.

fisherking4.jpg

Van azonban egy rendező, aki kétszer is kezébe vehette a szent, csodatévőnek tartott tárgyat, mégpedig az amerikai Terry Gilliam, a szokatlan humorú, igen eredeti látásmóddal rendelkező alkotó. Legelőször 1975-ben, amikor a Monty Python abszurd komédiacsapat tagjaként legendát teremtett a Gyalog galoppal, majd jó másfél évtizeddel később, amikor – immár pályafutása során először az angol gagmanek nélkül – készítette el a halászkirály legendájának egy sajátos, modern környezetbe átültetett változatát, melyben a ködös Albion helyett New York szmogtakarója alatt mesélte el a középkoritól teljesen eltérő, ám mégis nagyon sokban hasonlító szereplők történetét.

Jack Lucas (a remek Jeff Bridges) egy helyi rádióállomás nagymenő, öntelt, cinikus DJ-je egyik önigazoló, ostoba mondatában egy kétértelmű kijelentést tesz a nőkről. Nem is sejti, hogy egyik őrült hallgatója éppen az ő szavainak hatására kezd szörnyű ámokfutásba és lő le hét, véletlenszerűen az útjába kerülő embert. A tragédia tönkreteszi Jack életét és karrierjét: az állását vesztett rádiós lelkiismeret-furdalásában és depressziójában az alkoholba menekül, amely aztán néhány év alatt szép lassan a halál küszöbére kergeti. Már éppen arra készül, hogy egy hídról a mélybe vesse magát, amikor megtámadják és bár így is hasonló végkifejlet vár rá, egy váratlanul feltűnő, szemlátomást őrült, züllött figura, Parry (a mindig zseniális Robin Williams) megmenti az életét.

fisherking3.jpg

Jack összeismerkedik Parryvel és megdöbbenve hallja, hogy annak addigi, rendezett és boldog élete éppen aznap omlott össze, amikor az őrült ámokfutó az ő feleségét is lelőtte. Parry azóta az utcán tengődve, önmagát a Grál őrzőjének, Parsifal lovagnak képzelve él az utcán, hogy keresse a kelyhet és időről-időre megküzdjön a gonosz vörös lovaggal, azaz saját lelki fájdalmával és keserűségével. Jack – elsősorban lelkiismeretétől hajtva – csatlakozik hozzá, hogy egy valószínűtlen, a képzelet és a valós világ határán egyensúlyozó kaland során halászkirályként és Parsifalként elinduljanak a saját – talán a lelki gyógyulást és a feloldozást is jelentő – Szent Gráljuk kutatására…

fisherking2.jpg

Terry Gilliam kissé szürreális, álomszerű, humoros, egyszerre szórakoztató és művészi filmjeiben mindig remek kikapcsolódásra lel az ember, hiszen a rendező tökéletesen képes vegyíteni a Monty Pythont idéző abszurd humort, az érzelmes drámával, hogy azokat az egyéni látványvilággal egybe kovácsolva rendre maradandó alkotásokat hozzon létre. A halászkirály legendája sem lóg ki a sorból, hiszen szürreális képei, megkapó párbeszédei, szeretetteljes alakjai, remek színészei – a film öt Oscar-jelöltje között volt Robin Williams és a Jack videótéka-tulaj barátnőjét játszó Mercedes Ruehl, aki legjobb női mellékszereplőként megérdemelten meg is kapta a díjat – mind arra biztatnak, hogy a két főszereplő, kissé botcsinálta lovaghoz hasonlóan mi is rohamozzuk meg az életünkben hatalmas akadályokat jelentő magas várfalakat.

A halászkirály legendája modern lovagtörténetként ugyanazt teszi, mint amit a bolond az öreg királlyal: a nagyvárosi sötét erdőben bolyongó emberek számára kínál néhány nyeletet az érzelem, a humor, a lélek, a nemesség és egy kicsit az egészséges őrület éltető vizéből.

 (2004)

Terry Gilliam a Monty Python tagjaként és persze önállóan is különleges élményt nyújtó, egyedi mozikat készített - és reméljük, még jó darabig készít is! A zseniális Robin Williams-szel és a mindig remek Jeff Bridges-szel egyik legjobbja a furcsa, modern, kiüresedett világba helyezett Grál-legenda, ami ma még talán sokkal aktuálisabb, mint anno, harminc évvel ezelőtti forgatása idején...

 fisherking6.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://alonzomosely.blog.hu/api/trackback/id/tr7116744752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása