alonzomosely

alonzomosely

6:3

2022. január 12. - midragon

Az időutazásokkal mindig csak a baj van!

Pedig hogy’ szeretnék egy kicsit visszakukkantani és újra, de másképpen végigélni a pár évvel ezelőtti dolgokat, mondjuk, az érettségi bankett idejét, amikor az a feszülő pólós, szőke bombázó... huhh, hagyjuk inkább! Érdekes lenne mondjuk a középkorban vagy esetleg az ősemberek idejében is szétnézni: az ottani - illetve akkori - bóklászás azonban igen komoly veszélyeket is rejtene magában. Gond adódhat például abból, ha valamelyik korai homo sapiens arra vetemedik, hogy befalja  a magammal vitt hamburgereimet; ugyanis ha jól homlokon suhintom egy mamut lapockával, az is megtörténhet, hogy valamelyik ős-ősöm az illető. Namármost, ez igen komoly problémát vonhat maga után: szőrös ük-ük-ük-ükapám nem az eredeti ük-ük-ük-ükanyámmal dörzsöli össze az orrát, minek következtében én talán meg sem születek, hogy visszamenjek a múltba fejbe vágni az éppen hamburgert kajáló ük-ük-ük-ükapámat, minek következtében mégiscsak megszületek, de lehet, hogy két utcával odébb vagy Elefántcsontparton vagy egy középkori pestisjárvány kellős közepén, de az is meglehet, hogy a szalagavatón az a szöszi mégiscsak... Vagy mégsem? Vagy mégis? Vagy...?

hatharom5.jpg

Ugye, milyen egyszerű kérdésről van szó? A sci-fi mesterei mind kedvenc témájuk közé sorolják az időutazást – lásd: Wellstől Az időgép vagy Isaac Asimovtól A halhatatlanság halála –, amit ugye a filmesek is megpróbálnak követni. A kamerák előtt néhány kivételes esettől eltekintve – Végső  visszaszámlálás, Vissza a jövőbe-széria – azonban csak elég zagyva és túlkomplikált variációkkal találkozhatunk - az Időzsaru vagy  a Lost in Space igencsak megkavart, zagyva fináléja.

Az ember nem is hinné, hogy a tökéletes időutazás nem a hollywoodi trükkösök zsenijén, de nem is az ILM szuperszámítógépein múlik: elég hozzá egy egyszerű, magyarhonban gyártott (!!) piros mez és azt az ember magára húzva mindjárt szélsebesen visszarepülhet az időben – mondjuk 1953. november 25-re, a magyar történelem egyik legfényesebb és legdicsőségesebb győzelmének napjára.

hatharom3.jpg

Időutazónk pedig nem más, mint Tutti (Eperjes Károly), aki megszállott Aranycsapat-drukkerként ölti magára egy lomtalanítás alkalmával a véletlenül megtalált címeres dresszt. Tutti – akit mindenki csak így ismer – álmélkodó és botladozó Marty MacFly-ként téblábol az ötvenhármas őszben és maga sem tudja, hogy amit lát, az a valóság vagy csak képzeletének szülötte. Nemsokára azonban rádöbben, hogy tényleg visszautazott az időben, éppen arra a napra, amikor nem csak a 6:3 rengette meg a világot – hanem Tutti világrajövetele is.

A furcsa és látszólag elmeháborodott fickóra mindenhol rosszallóan és mérgesen tekintenek, annál is inkább, mivel minden egyes találat előtt látnoki képességgel „megjósolja” a gólt és ezzel tönkreteszi a rádiót hallgató szurkolók örömét. Nemsokára Tuttit az egyik helyről a másikra zavarják, egyedül csak az utcaseprő Helén (Szalay Kriszta), illetve annak volt vőlegénye, Halmi, a zenész (Cseh Tamás) áll mellé. Hősünk felforgató tevékenységére aztán az államhatalom emberei is felfigyelnek és megpróbálják lekapcsolni a reakciós-gyanús elemet.

hatharom2.jpg

Nemsokára aztán közeledik a meccs végét jelző sípszó, illetve az a pillanat, amikor az éppen megszülető kis Tutti felsír a kórházban. Vajon mit hoz a jövő...?

Tímár Péter legújabb vígjátékában egy kis vicces múltidézésre hív bennünket. A remek alapötlet, valamint az, hogy a film története – a bevezető néhány percet leszámítva – mindvégig a legendás meccs menetét és játékidejét követi. Amíg Tutti az egyik rádiótól a másikig, a közértből, a borbélyhoz, a medencéből az írók és költők illegális gyülekezőhelyéig lohol, mi sorra láthatjuk a letűnt korszak jellegzetes figuráit, jellegzetes szituációit és hallhatjuk a mára már elenyészett szófordulatait.

hatharom4.jpg

„Szabadság, elvtárs!” helyett „Jó napot, jó szurkolást!” Tutti az ötvenes évek görcsös, besúgós  mindennapjaiba egy kis eleven életet lehel és bár ezzel ő egy cseppet sem foglalkozik, félmondatokban megjósolja az elkövetkező évek eseményeit. A 6:3-ban az a legjobb, hogy akkor véresen komolynak számító és komolyan is vett dolgokat vesz elő, de azt olyan ellenállhatatlan humorral teszi, hogy még az egykori megrögzött, hithű párttagoknak  is mosolyra húzódik a szája.         

Tutti kalandja telitalálat: egy fickos bombagól, amely  a lefújás előtti utolsó pillanatban eldönti a meccs sorsát.

 (1999, VOX)

4:2 a félidőben... Tímár Péter időutazós vígjátéka érdekes alapötlettel játszadozik és bár szórakoztató - sőt elgondolkodtató - múltidézés, azért nem éri el a rendező nagy klasszikusai, az Egészséges erotika, a Csapd le, csacsi! vagy a Csinibaba magasságait, jól sikerült alkotás. Kár, hogy Tímár 2010, azaz a Zimmer Feri 2. óta nem jött ki újabb mozival...

hatharom.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://alonzomosely.blog.hu/api/trackback/id/tr3716810628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása