Egy kis modernkori, keleti filmtörténelem:
Az átlag európai néző személyes megismerkedése a Hong Kong-i filmmel természetesen Bruce Lee mára kissé elavultnak tűnő, ám villámgyors akcióival kezdődött. A fergeteges láb- és kézmunka, valamint a mellé társuló, egyéni küzdőstílus mifelénk is óriási sikert aratott, értelemszerűnek tűnt tehát az, hogy más távol-keleti harcművészek további filmjei sem állnak majd meg az Ural lábainál. Jöttek is ezután csőstől a tört angolságú utószinkronos és magyar felirattal ellátott klasszikus kung-fuk, mint a Hapkido, a Forgószélkisasszony, A legyőzhetetlen vutang és egyéb harcostársaik. Nem sokkal később pedig elözönlötték az országot a németből hozott huszonhatszormásolt egyenbunyók, amelyek mind a Der Klappenschlange mit dem Zustellengegeben aus der Koppintaschen Hölle, a Die Junge Tiger Warriors Zurück zu das Schaolinistischen Karate Zentrum vagy valami más borzadálynéven kerültek a mariahilferes videók gyomrába. A sok „Ja, Meister!”, „Du, Mörder!” und a már jóval választékosabb „Ich bring dich um” özönében aztán szerencsére feltűnt egy loboncos, gyűrött orrú és egyébként fantasztikus testi adottságokkal rendelkező fiatalember, aki teljesen sajátos, humoros stílusával megújította a halálkomolyság posványába süllyedt klasszikus bunyós filmeket. Igaz, hogy az elején még ő is csak egy volt „a srác, akinek a gonosz bajnok megölte a családját, de ő egy öregember tanításai által szuperharcossá válik és kirúgja a képből a gyilkost”-szerű figurák közül, de mégis: fantasztikus koreográfiája és ügyessége révén mára világszerte ismert sztárrá vált.
A fiatalember Cheng Lung (született: Chan Kwon Sang) néven kezdte meg a pályafutását. Ma azonban másként ismeri őt a keleti akciófilmeket és vígjátékokat kedvelő világ: ő Jackie Chan, a kórházak intenzív osztályának törzsvendége.
A nyolcvanas évtized elejétől azonban színre lépett egy másik, tehetséges kínai is, aki elsősorban a modern tűzpárbajok területén jeleskedett. Alkotásaiban a magasba emelte a magányos, olykor nem éppen tisztalelkű, városi hőst, a mai világ pisztolyos, gépfegyveres harcosát. Filmjei nem csupán pergő ritmusukkal, egyéni beállításaikkal és villámgyors vágásukkal, hanem erőszakos jeleneteikkel is legendássá váltak. Többek között ő volt az, aki felkarolta John Woo-t és producerként jónéhány nagy sikerhez segítette hozzá a rendezőt. Arca talán ismerős lehet egy pár Hong Kong-i film szereplőlistájáról: ő Tsui Hark, a vékony, kis bajuszt és rövid kecskeszakállat viselő, folyton cigarettázó, izgága emberke.
Hong Kong ismét Kínáé, de a távol-keleti volt-brit gyarmat legkiválóbb és leghíresebb filmesei már nem. A művészi alkotásairól híres Ang Lee, valamint Wayne Wang és a színésznő Gong Li vagy a keményebb stílust képviselő Woo, Jackie Chan, Ringo lam és Stanley Tong már otthagyták a lábnyomukat a filmfővárosban. Most földijükön, Tsui Harkon a sor, aki nem más, mint a belga spárgakirály, Jean-Claude Van Damme kedvéért ment Amerikába.
Hát persze, amikor az ember éppen a leginkább vágyna egy kis lazításra, néhány napos gondtalan pihenésre, pontosan akkor jönnek érte, hogy ugyan, ugorjon már vissza melózni egy röpke pillanatra, mert igencsak szükség van a két dolgos kezére.
Jack Quinn (Van Damme) valahol a mediterrán vidéken éppen a strandpapucsát veti le a medence partján, amikor meghallja a hívó szót. Nem szívesen fülel oda, hiszen éppen a nyugdíjas éveit tervezgeti és különben is, csini feleségével első babájuk világrajövetelére várnak. A cégnek azonban nem véletlenül van szüksége Quinn-re. Izompacsirtánk ugyanis kém, ügynök, terroristaelhárító és miegymás egy személyben. A hír azonban mégis felkelti Quinn érdeklődését: megtudja, hogy újra felbukkant az általa régóta megszállottan üldözött, főrossz, a kegyetlen Stavros (a jobb napokat is látott, külön a film kedvéért felpumpált Mickey Rourke). Több se kell Jacknek, érzékeny búcsút vesz az asszonytól, aztán nyergel, hogy végérvényesen leszámoljon örök ellenfelével.
Ennél a résznél aztán történik némi lövöldözés, agybafőbeverés meg gyilkolászás, aminek a végén Stavrosnak sikerül olajra lépnie, míg eközben Quinn-t egy időre kivonják a forgalomból. A pihenőidőben emberünk egy félreeső, elzárt szigeten, halottnak hitt ügynökök társaságában tengeti az életét, egészen addig, amíg egy napon a kosztot megunva önállósítja magát és igencsak leleményes módon távozik a helyszínről.
Nemsokára felkeresi Yazt (egy újabb kosaras: Dennis Rodman), a teletetkózott és felékszerezett fegyverkereskedőt, hogy annak bőséges készletéből feltankolva újra Stavros nyomába eredhessen. Yaz szereti készpénzért eladni a cuccait, mivel azonban vásárlójának momentán egy fillére sincsen – már csak az áru szemmel tartásáért is – egyszerűen csatlakozik Quinnhez.
A kicsi izmos, meg a magas vékony beindunak – és senki sem csodálkozhat azon, hogy áldásos tevékenységük révén nemsokára kő kövön nem marad a római Colosseumban.
Már megszokhattuk, hogy Jean-Claude-ot mostanában a kínai rendezők passzolgatják egymásnak. Először John Woo (Tökéletes célpont), majd Ringo Lam (Mindhalálig), most pedig Tsui Hark a Nyerő párosban. Azt szintén megszokhattuk már, hogy Steven Seagal filmjeihez hasonlóan a belga harcos akciói is nagy dirrel-durral indulnak az amerikai mozikban, néhány héten belül azonban nyom nélkül eltűnnek a vászonról. Európában azonban egészen más a helyzet: a népek tömegestől tódulnak, csakhogy lássák a csetepatékat.
Nincsen ez másként a Nyerő páros esetében sem, annál is inkább, mert a megszokott, bugyuta párbeszédeket és egykaptafa sztorikat most Tsui Hark rendezői tehetsége váltja meg a kárhozattól. Keze alatt ugyan a film nem válik klasszikussá, de jó eséllyel pályázhat a legkirobbanóbb, legpörgősebb és legizgalmasabb Van Damme-mozi díjára. Sztárunk teszi a dolgát: üt-vág, néha odapörköl egyet és hiába Mickey Rourke amatőrbokszos múltja, egy lábsöpréssel félreállítja az egykori szexbálványt az útból. Rodmannak még könnyebb dolga van: ő a Yaz név ellenére ösztönösen Dennis Rodmant, a kosárspílert játssza – csupán a labda hiányzik a kezéből.
A Van Damme-Hark kooperáció egyébként nemsokára újabb gyümölcsöt terem: már a dobozban van kilencvennyolcas bulijuk, a Rajtaütés.
Úgy hírlik, valami bunyós akciófilm vagy micsoda.
(1998, VOX )
Amikor Van Damme még a csúcson ugrófordulózott és a Hong Kongból elszármazott rendezők - Ang Lee, John Woo, Tsui Hark és társaik - hollywoodi mozikat rendeztek, Mickey Rourke-nak volt arca és a Féreg is a kosár után rövidre sikeredett filmes karrierje legelején járt. Egy régi, letűnt akciókor terméke a Nyerő páros, ami anno nagyot ment idehaza, ám világviszonylatban még nagyobbat hasalt. Nézzük meg újra és felejtsük is el - azért Tsui Hark egyéni akcióstílusa még ma is tetszetős...
