Hahhh! Minő parázna és képmutató erkölcsök!

A feleség otthon, a kandalló és a gyerekek mellett, a férj pedig hol itt, hol ott: a barátoknál, a kocsmában, a városi tanácsban vagy éppen valamelyik kurtizán ágyában időzget! A feleség persze tud mindenről, azonban még sem teszi szóvá, hiszen neki egyetlen dolga van: egészséges gyerekeket szülni és örökössé nevelni őket.

A jó családból származó Veronica Franco (Catherine McCormack, William Wallace egykori kedvese) is valami ilyenről ábrándozik, amikor beleszeret a nála néhány fokkal magasabb társadalmi pozícióban élő, dúsgazdag Marco Venierbe (Rufus Sewell). Hiábavaló a fiú érdeklődése is, hiszen a szigorú erkölcsök megakadályozzák a frigyet: Marco nem vehet feleségül egy nála szegényebb lányt. Veronica így nem kaphatja meg a törvényes módon szerelmét, ezért kerülőutat választva művelt és odaadó kurtizánná képzi magát, hogy Marco személyes ágyasaként maradhasson a közelében.

Úgy tűnik, hosszú idő után végre egymásra talál a két fiatal – a történelem és az inkvizíció azonban boldogságuk közé áll…

Marshall Herskovitz középkori Velencében játszódó kosztümös filmje, A velencei kurtizán az év egyik kellemes meglepetése. Nem utolsó sorban azért, mert a rendező a történetet biztos kézzel irányítva, egyszerre humoros és komoly légkört teremtve egyfajta meseszerű álomba ringatja nézőit: mintha a szabadság örömében tobzódó Velence utcáin önfeledten mosolygó polgárok arcára pillantva a Kenneth Branagh-féle életvidám Sok hűhó semmiért képei térnének vissza.

A színészek elsőosztályú játékukkal teszik teljessé a varázslatot. A két főszereplő mellett a Marco unokatestvérét viccesen és félelmet keltően játszó Oliver Platt, a rövid atyáskodó szerepében feltűnő Fred Ward (Ahová lépek szörny terem) vagy a király bőrébe bújó és ismét nagyon nyálas Jake Weber (Ha eljön Joe Black) mind emlékezetes alakítást nyújtanak.

Mindezek a szép képekkel és a remek zenével kiegészülve egy kedves és maradandó filmet varázsolnak a nyugtalan mindennapokba. Sajnos A velencei kurtizán eltűnt a két ezévi favorit, a Szerelmes Shakespeare és az Elizabeth árnyékában – kár érte, mert legalább annyira jó, mint a vetélytársai.

(1998, VOX)