A kilencvenes évek második felében rendesen kijárt nekünk a vízből!

Először Kevin Costner árasztotta el az egész földgolyót az Waterworldben, majd pedig James Cameron küldte a hullámsírba a legendás Titanicot, hogy aztán a Deep Impactben hatalmas özönvíz csapjon le Amerika keleti partjaira egészen a redneckek sárkunyhóiig zúdulva.

Az aktuális világvége katasztrófák fő sodrában találkozhattunk tornádókkal, lávafolyamokkal, aszteroida- és meteorveszéllyel, hatalmas tűzviharral. Mikael Salomon az egykori dán import operatőr – A mélység titka, Örökké, Lánglovagok, Túl az Óperencián – első mozis rendezésében, nagy adag esőt és némi özönvizet zúdít a nyakunkba.

Tom (Christian Slater) és társa, Charlie biztonsági emberek, akik éppen páncélautóban csücsülve szállítanak 3 millió dollárt az indianabeli Huntingbirdben, amikor a vízzel elárasztott úton a kocsijuk elakad. Nemsokára egy bizonyos Jim nevű férfi, (Morgan Freeman) által vezetett, gyanús fickókból álló banda veszi körül őket. A további eseményekre sem kell sokat várnunk, hiszen a vízszint emelkedésével a feszültség is nő, sőt: a banda rövidesen fegyvert ragad, hogy megszerezze a pénzszállító tartalmát. A lövöldözést Charlie nem, Tom azonban sikeresen túléli és sikerül eliszkolnia a kocsiban szállított pénzzel. A folyamatos esőzés jóvoltából a város utcáin egyre emelkedik a vízszint, így Tomnak egyre nehezebb a menekülés. Végül egy templomban rejtőzik el, ahol tárásul szegődik egy éppen ott dolgozó restaurátornő, Karen (Minnie Driver). Nem elég, hogy nyakig állnak a vízben, az üldözők a nyomukban, még a helyi és nem éppen törvénytisztelő sheriff (Randy Quaid) is beszáll a nedves fogócskába.

Ami ezután következik, az némileg eltér a megszokott, szárazföldi üldözéses filmektől, hiszen a sebességet nem mérföldben, hanem inkább csomóban mérve jet skik, motorcsónakok és evezős ladikok kapcsolódnak be az akcióba. Tomnak és társnőjének pedig igencsak kell tempóznia, hogy nem kerüljenek a szintén elárasztott temető egyik, a vízfelszínen vidáman ringatózó koporsójába…

A mostanában inkább tévésorozatokban – Nash Bridges, A szökevény, Az elit alakulat, Az Ügynökség, Alias – ügyködő rendezőnek a behatárolt lehetőségeket nyújtó alapsztoriból egy kellemes, változatos, remekül fényképezett vízi száguldásokat tartalmazó és némi öniróniát sem nélkülöző könnyed akciót sikerült összeturmixolnia.

Egy pici hibája azért van a filmnek: egyik fán sem látjuk Pelikán Józsefet üldögélni. Hja, elvtársak, az élet Indianaban sem habostorta!

(2002, DVD Magazin)

A Jedi visszatér világra jötte – a Csillagok háborújával és A Birodalom visszavág-gal ellentétben – nem ment minden komplikáció nélkül.

A problémák már az ajtóban, a szülőszobába lépéskor megkezdődtek, végig kísérték a születést és egészen addig tartottak, amíg a meleg pólyába nem került a baba.

Ott volt mindjárt a szépséges Leia hercegnő szerepében domborító Carrie Fisher, aki igen nehezen viselte a sztársággal hirtelen nyakába szakadó koloncot és ezért mentő megoldásként piálásra adta a fejét. Alkoholelvonója miatt egy évvel el kellett csúsztatni a forgatások megkezdését. A második gond már a külső, sivatagi helyszíneken jelentkezett, amikor több száz lelkes és mindenre elszánt Star Wars-rajongó rohamozta meg Lucasékat. Hiába volt a stáb tagjainak őszinte és szívszorító kijelentése – „Mi bizisten nem a Csillagok háborúja harmadik részét forgatjuk!” – a megszállott rajongókat még Jabba gammorai őrei sem tudták eltántorítani.

A soron következő gubancot maga George Lucas csomózta: már rég befejezték a felvételeket, túl voltak az időigényes utómunkálatokon is, amikor az álomgyáros döntött. Az első keresztségben kapott A Jedi bosszúja cím nem passzolt a tiszta lelkű, egyenes gerincű igazságosztóról kialakított képbe. Noszaneki: bosszú ugrott és helyette lézerkardját villogtatva Luke Skywalker, a Jedi-lovag visszatér hozzánk. De ezzel még nem értek véget a megpróbáltatások: a reklámkampány már javában nyomult, a tekercsek bevetésre készen a mozikban pihentek, a premier napja pedig rohamosan közeledett, amikor az egyik szállítófurgonról ismeretlen egyének – tán csak nem ellenlábas Star Trek szimpatizánsok? – eltüntették a film bemutatásra szánt kópiáját. Mindjárt lett is nagy lótás-futás-kutatás és csodák csodájára a tekercsek sértetlenül és hiánytalanul újra előkerültek. A beható laborvizsgálatok viszont kimutatták, a trükköt: néhány élelmes cápa illegális videómásolatokat készített a szalagról.

Ezek után elmondható: A Jedi visszatér volt az első olyan film, amelynek szinte egy időben tartották a (legális) mozi és az (illegális) videópremierjét.

Az esetből tanulva a filmgyárak azóta megkülönböztetett figyelemmel és menő politikusokat is megszégyenítő biztonsági apparátussal – lásd a Terminator 2 eredeti kópiájának Budapestre érkezését – vigyázzák a legjobb alkotások szállítását. Talán nem véletlenül: ezen filmek többsége ugyanis tényleg nagyobb értéket képvisel, mint a fent említett közéleti személyiséget egynémelyike!

A Jedi visszatért is bátra sorolhatjuk ebbe a kategóriába.

Végeláthatatlan sivatag, sziporkázó napsütés, homokbuckák távolba vesző sorai. Kétség sem férhet hozzá: ismét a Tatuin bolygón járunk. A csillogó aranyember, Thripio és elválaszthatatlan társa, Artu poroszkál a tájban. Útjuk egy gyanús külsejű palotához vezet, amely rövid, idegennyelvű párbeszédet követően be is záródik a hátuk mögött. A Galaxis egyik legnagyobb gengsztereként számon tartott Jabba fellegvára elnyeli droidjainkat.

Nem sokkal később pedig sorra érkeznek a bejelentetlen vendégek: egy rátermett fejvadász – később kiderül, Leia az – hozza láncra verve a hatalmas Csubakkát, majd pedig csuklyás Jedi-köpenyében Luke is megérkezik, hogy mindannyian csatlakozzanak a már régebben beépült Landohoz. Céljuk egyetlen egy dolog: a Felhővárosban karbonba fagyasztott Han Solo kiszabadítása!

Most eltekintünk a harc leírásától, Jabba és Boba Fett elhalálozásától – a fanatikus többség amúgy is fejből fújja az egészet – csupán egy dolgot szögezünk le: A Jedi visszatér kezdése lepipálja bármelyik akciófilm fináléját! A Jedi visszatér fináléja pedig…! Mondhatnánk is a jó öreg Rambo után szabadon: Olyan háborút kapsz a nyakadba, hogy még az unokád is X-szárnyúnak hiszi magát!

És tényleg! „Úgy elErőtlenedtem” – szól Yoda, aztán Luke szeme láttára eltűnik piciny sárkunyhójában lévő ágyáról. Az ifjonc Jedi-lovag pedig egy a Felhőváros óta agyában motoszkáló, de most már biztosra vehető dolog tudatában tér vissza felkelő társaihoz. Végérvényesen bizonyosság válik számára: Leia hercegnő a tulajdon ikertestvére, az apjuk pedig nem más, mint maga Darth Vader.

Luke-nak nem sok ideje marad a további töprengésre, a felkelő flotta ugyanis egy végső, mindent eldöntő támadásra készül az építés alatt lévő új Halálcsillag ellen. Az Endor bolygó felszínén indított akciót Solo tábornok, az űrbéli hadműveleteket pedig Calrissian tábornok irányítja majd. Az ifjú Skywalkerre marad tehát az a feladat, amit csakis ő tud végrehajtani. Sorsát nem kerülheti el: teljesen egyedül kell szembe szállnia Vaderrel és a Galaxis uralkodójával, Palpatine császárral…

Ennyi. Sajnos csak idáig jutottunk. Mr. George Lucas nem hagyta, hogy tovább álmodozzunk. Jó tizenkét év telt el A Jedi visszatér bemutatója óta és ez a hosszú idő elegendőnek bizonyult a különböző találgatások kipattanásához: George bácsi megunta újabb ötletek kitalálását, lemondott a folytatásokról a sci-fi iránti érdeklődés csökkenése miatt stb. stb. Ehy tény: jó időre félretette a Csuillagok háborúját, helyette legjobb barátjával, Spielberggel az Indy-sorozat elkészítésével foglalatoskodott vagy az ILM berkein belül a speciális trükköket forradalmasította a filmgyártás és a szórakoztatóipar számára.

Tehát vége?

Hova tetszenek gondolni?! A dologhoz ugyanis az Erőnek is van még egy-két keresetlen szava! AZ elsőkézből vett információk szerint Lucas ez év végéig megírja a három új történetet, aztán egy füst alatt le is forgatja őket. Várható mozipremier 1998-ban!

Addig meg nem is kell olyan sokat aludnunk és máris élvezői leszünk Ben Kenobi és Anakin Skywalker – alias Darth Vader - i

fjúkori kalandjainak. Javaslom, hogy minden rajongó kezdje el az ócska és felesleges kacatok kidobálását!

Elvégre muszáj lesz helyet csinálni a legújabb Star Wars modelleknek!

George Lucas mindenki számára újra bizonyította az örökérvényű mondást: a fantáziának semmikor, sehol és semmi sem szabhat határt! A fantázia az a dolog, amely az egyik legnagyobb támaszt jelentheti az emberiség számára. A kaland ugyanis – akárcsak a szeretet – örök…

A kételkedők számára álljon itt egy rövid rész a világ egyik leghíresebb álmodozójának életét feldolgozó 1492 című filmből.

A megöregedett és megcsömörlött Kolumbusz Kristóf összetalálkozik Sanchezzal, a királyi udvar egyik legbefolyásosabb emberével. A főúr a felfedező fejéhez vágja lenéző véleményét: álmodozónak nevezi a hajóst. Kolumbusz erre csupán ránéz, megkéri Sanchezt, pillantson ki az ablakon és mondja el, hogy mit lát.

– Épületeket látok, palotákat, templomokat. Olyan magas tornyokat látok, amelyek… amelyek az égbe nyúlnak – sorolja a férfi.

– Ezt mind olyan emberek építették, mint én. Maga akármeddig él, Sanchez, egy különbség örökre megmarad köztünk – válaszolja nyugodtan Kolumbusz. – A célt én elértem… maga nem!

És a kaland tovább folytatódik…

(1995, Cinema Video)

Az eredeti trilógiából, sőt az egész Star Wars Univerzumból ugyan a legtöbben A Birodalom visszavág elsőségére esküsznek, azonban nekem a befejező epizód, A Jedi visszatér a személyes kedvencem! Természetesen a végső, űrben és Endoron egyszerre megvívott csata miatt, amihez csak pluszként jön a kezdő, Jabba-felvezető, Luke és Vader kardpárbaja és természetesen a cukimanó ewokok! Persze, mondanom sem kell, hogy ezzel együtt a gyerekkorunkat meghatározó mindhárom Csillagok háborúja mozinak jár a 10/10-es maximális pontszám!!

„- Hét, tesók, nem szoktam én nektek a levegőbe beszélni, épp most jövök a moziból, de akár ebben a pillanatban is megmondhatom, hogy ez a srác egyszer még nagyon magasról fog lefelé integetni!” – szólt az egyik barátom úgy nagyjából két évvel ezelőtt, majd folytatta. „- Mert hiába voltak ott az olyan nagyágyúk, mint a Hoffman, a Sutherland, meg a Freeman, ez a Cuba Gooding Jr. nevű fekete srác uralta a vásznat a Vírusban. Tuti vagyok benne, hogy egyszer még valami díjat kicsíp magának!”

„- Ne reménykedj ebben!” – válaszolta egy másik barátom. „-Hollywood ugyanis nem éppen az afro-amerikai filmesek elismeréséről híres. Lásd csak az Oscar-díjak átadását: legutóbb Denzel Washington és Whoopi Goldberg kapott egyet-egyet, de ők is csak a legjobb mellékszereplő kategóriájában. Én mondom neked, a hollywoodiak mindig elintézik, hogy a színészi díjakat ne olyanok kapják, mint Samuel L. Jackson, Laurence Fishburne vagy Angela Basset. Kár is reménykednek.” – fejezte be a mondandóját és tovább olvasta az Ecuadori diákmozgalmak fejlődése 1976-83 között című vaskos kötetet.

„-Nem hinném. Ez a Cuba gyerek kap majd egy csilivili Oscart!” – szólt határozottan a másik, majd Lakers-sapkáját előre tolva fejhallgatót tett a fülére. A hangszórókból éppen a Boyz II Men danolászott.

Erről a beszélgetésről egészen ez év elejéig meg is feledkeztem. Akkoriban nálunk még a Mission: Impossible döngetett, de a tengerentúlról már egy újabb TomCruise-film, a Jerry Maguire híre jutott el hozzánk: valami sportmenedzser srác padlóra kerül, de feltápászkodik és meghódítja a világot. Szóval, egy újabb yuppie-mozi, amiben a csábos mosolyú Tommy Boy vadítja a nézőket – gondoltam. De nagyot tévedtem!

Igazolta ezt néhány héttel később a hír, hogy a Jerry Maguire-t – vígjátékos beütése ellenére! – kereken öt Oscar-díjra – közte a legrangosabbakra: film, férfi- és női mellékszereplő, forgatókönyv – jelölték. Ekkor aztán már tényleg kíváncsi lettem, a stáblistán ugyanis közvetlenül Tom Cruise mögött egy ismerősen csengő név szerepelt: Cuba Gooding Jr!

Jerry Maguire (Tom) sportmenedzserként hajszolja a sikert. Egész álló nap telefonál, a számítógépe billentyűit pötyögteti, tárgyalásokra jár vagy befektetők, illetve sportolók után rohangászik – szóval vidám lendülettel rohan az egyre közelebbinek tűnő szívinfarktus felé. Kétségkívül ő az egyik legprofibb fickó, ha zsíros reklámszerződések felhajtásáról, kierőszakolásáról és aláírásáról van szó. Egy éjjelen azonban rémülten, verejtékezve riad fel az ágyában: rádöbben, hogy a stílus, ahogy eddig intézte üzleti ügyeit, teljességgel embertelen. Éppen ezért még az éjszaka folyamán hozzáláz egy önszabályozó erkölcsi kódex összeírásához, amelyben újító javaslataival a felsővezetést próbálja az üzletpolitika megreformálására rávenni.

A kis iromány másnap reggel minden munkatárs fiókjába bekerül és amikor Jerry megérkezik a munkahelyére, kitörő tapsvihar fogadja. Az elismerés azonban csak a látszat: nem sokkal később rádöbben, hogy a főnökség ne nagyon kedveli az újító gondolatokat. Jerry tehát lapátra kerül.

Mielőtt azonban kivágnák őt az ajtón, végigtelefonálja az ügyfeleit és megpróbálja őket rábírni, maradjanak mellette akkor is, ha már független menedzserként folytatja a munkát. Balszerencséjére azonban csak egyetlen kuncsaft tart ki mellette: Rod Tidwell (Cuba), a családapa, aki kétségtelen tehetsége ellenére csak közepesen szereplő, zűrös focista. A cég munkatársai közül pedig követi Jerryt Dorothy Boyd, a kisfiát egyedül nevelő titkárnő (az év legbájosabb meglepetése: Renée Zellweger). A gondok azonban a menedzser magánéletét sem kerülik el. Miután állásából kirúgták, Jerry szakít számító barátnőjével (Kelly Preston) is.

Látszólag minden vonalon teljes a bukás: a K.O.után hősünk a padlóra kerül. Mielőtt azonban rászámolnák a tízet, feltápászkodik és újult erővel folytatja a meccset…

Aki most megkérdi, hogy a leírtak alapján vajon miért jelölték öt Oscarra a filmet, az joggal teszi. Tudni kell azonban az örök igazságot: a varázslat a részletekben rejtőzködik! A rendező-forgatókönyvíró Cameron Crowe (Facérok) tökéletesen szervírozza a számunkra jól ismert sikersztorit. A srác elbukik, majd talpra áll – sablonszlogen a Jerry Maguire-re is érvényes. A történet azonban annyira eredetien vicces, csavaros és néhol még megható is, hogy egyszerűen nem lehet más, hasonló filmekkel együtt emlegetni. Emellett pedig nem csupán remekül szórakoztat, de meg is mutatja a szédítő sportsikerek hátterét és azt a kíméletlen taposómalmot, amiben az üzletet mozgásban tartó szereplők az inaik szakadtáig termelik a temérdek pénzt. Egyébként a legvégső focimeccs befejezése a film egyik legjobb jelenete!

Tom Cruise, a fiatal sikerember mintapéldánya, a Született július 4-én óta még sohasem volt ennyire esendő és kiszolgáltatott. Jerry Maguire szerepében azonban bizonyítja: a hófehér mosoly mögött nem csupán remek vígjátéki, de kifejező drámai arc is rejtőzik.

Az idei Oscar-gálán a legjobb férfi mellékszereplő nevének beolvasása után egy alacsony, fekete srác szaladt fel az emelvényre: Cuba Gooding Jr., aki a zsinórban forgatott sportos filmjeit (Csont nélkül, Pofonláda) megelégelő Damon Wayans helyett ugrott be a Jerry-be. A viccesen nagyszájú, de csupaszív Tidwell megformálásért méltán számíthatott a díjra, mégis olyan önfeledt örömmel és boldogsággal vette át az aranyszobrot, hogy azt még évek múltán is emlegetni fogja a szakma.

Remélhetőleg, játékának elismerése is hozzájárulhat majd ahhoz, hogy a közeljövőben fekete színészek nem csupán az egymás sarkát taposó gettódrámákban és eddiemurphys-stílusú vígjátékokban, de nagyobb horderejű, komoly filmekben is elismeréshez – és főszereplői Oscarhoz! – is juthatnak majd.

Kösz, Cuba, bírjuk a búrádat, de nagyon!

(1997, VOX)

Ahhoz képest, hogy ez a jó harminc évvel ezelőtti kritika mennyire ki lett hegyezve az akkoriban berobbanó Cuba Gooding Jr. személyére és sikereire, az idő hosszabb távon rácáfolt a nagy reményeimre, ugyanis az amerikai focista Tidwell-ként teljesen megérdemelten Oscaros színész az elmúlt jó húsz esztendő alatt pár nagyobb kaliberű, minőségi "amerikai" alkotást - Amerikai gengszter, American Crime Story, American Horror Story - leszámítva nagyrészt felejthető akciókhoz adta a nevét. Sajna - valószínűleg más okokból -, de hasonlóan járt Renée Zellweger is, aki több éves kihagyás és sikertelenség után mostanában kezd visszakapaszkodni a legutolsó Bridget Jones és a Gyilkos a házban ötödik évadának köszönhetően.
Ja, igen: Tom Cruise meg örök...