Álmaimban mindig a jövőbe vágytam – de ezentúl soha!
Túl macerás lenne. Bőven elég nekem az ész nélkül rohangáló terminátorok és idegenek hada, meg a mindenhonnan elősereglő egyéb ragadozók.
Akkor inkább a börtön – mondanám, de sajnos ebben az esetben holmi félember kannibálokkal is meg lehetne küzdenem.
Legalábbis a 21. századi Absolom szigetén. Abban a szuperhiper börtönben, ami önmaga szabályozza a népességét: a rabok ugyanis ahelyett, hogy a kollektív szökés gondolatával foglalkoznának, egymás minél előbbi elmúlásával töltik az idejüket.
Ebbe a helyzetbe érkezik meg John Robbins, a becsületes katona (Ray Liotta). Felettese megölése miatt életfogytosként hozzák Absolomra, ahol igen rövid idő alatt megismeri a szigeten élő, egymással szemben álló feleket. Először a rosszarcú kívülállókkal találkozik – akiknek a vezetője az egyéni humorérzékkel megáldott Marek –, majd egy sikeres szökés után Robbins az atya és népe között találja magát. Míg az utóbbiak békében élnek, a barbár kívülállók az emberevésen kívül fő szórakozásuknak a kulturált társadalmat irányító Atya és népének időnkénti megtámadását tekintik.
A Jó és Rossz ellentéte tehát adott. Ezután már nyilvánvaló, hogy a veterán Robbins melyik oldalon kapcsolódik be a csatározásokba.
Martin Campbell rendező cseppnyi kétséget sem hagy afelől, hogy nem művészfilmet nézünk. Szépen leültet a fotelbe, de nem hagyja, hogy elmélázzunk; kézen fog, majd beleránt minket a tűzbe. Akció akciót követ, egészen a vége főcímig.
Ray Liotta – a NagyMenők és az Őrjítő vágy után – végre egy igazi főszerepben látható és megfelelően árnyaltan alakítja az érzékeny és sérülékeny Robbinst. Lance Henriksen Atyája, a színésztől szokatlanul, pályafutása ritkábban látott pozitív oldalát mutatja, míg Stuart Wilson (Marek) „Apu meg én” stílusú viccei leginkább a jokeri magasságokat ostromolják.
Mindent összevetve a Menekülés Absolomból – mondjuk a lapos Fortress-szel összehasonlítva – és hasonszőrű társaival összevetve egy könnyen fogyasztható, átlagon felüli akció-thriller, amely gyorsan beharapva sem üli meg a gyomrunkat.
(1995, Cinema Videó Plusz)
Az Absolom magánéleti szempontból fontos film és ugyan ez sem egy túl hosszú DVD-ajánló volt, ám több más kritikával együtt az első megjelent cikkeim egyike...
