„Ez nem Monaco. Ez Bagdad!” – szólt kedvenc beszólásom a B13 – A bűnös negyed című opuszból, ami még anno minimális várakozásaim ellenére felettébb szórakoztató filmnek bizonyult. Sőt, hatására csaknem arra is rávetemedtem, hogy az XXXX-hez közeledve és néhány gipszelést magam mögött tudva magánszorgalomból a háztetők kaszkadőrévé váljak.
Pár évvel ezelőtt Luc Besson gondozásában a B13 egy nem is olyan távoli és nem is annyira lehetetlen jövőben a külvárosi Párizs lezárt gettójába vezetett el, ahol egy sajátos, önszabályozó gangstatársadalomban áldozatként, bandatagként, parkour-profiként éltek és haltak az emberek… és ahol nem csak a nyolcévesek, de még a nagyik is shotgunnal jártak-keltek – már ha megérték a nyugdíj korhatárt.
Az első rész akrobatikus képességű, csupaizom, kickass jófiúi, Leito (David Belle) és Damian (Cyril Raffaelli) természetesen beugranak a folytatásba is: a csibész negyedlakó és a becsületes zsaru újból együtt bunyóznak, midőn korrupt ügynökök, gátlástalan kapitalisták és arctalan csatlósaik a naivságában mit sem sejtő Monsieur Président orra előtt próbálják egymásnak ugrasztani a B13-at és a való világot. Hiszen mindenkinek jobb, ha nem kell kínlódni gettó mocskával. Így a nagypolitika és a gonosz ingatlanosok pusztuljon-a-férgese-felkiáltással már küldenék is az atomot, ha két hősünk menedzselésében a B13 népe össze nem fogna ellenük: jön itt kérem a fehér, az arab, az afro-francia náció, sőt még a neonáci is boldogan beáll a sorba, csakhogy a szeretett negyed megmeneküljön…
Két szimpatikus főhősünk persze rendesen odateszi magát, egymást és az ellent. Ám a folytatás helyett inkább az Elrabolva című meglepetés-sikerfilmre átnyergelő Pierre Morelt váltó rendező, Patrick Alessandrin (Pelenkás bajkeverő) nem nagyon tud mit kezdeni a sztorival: az első fél órában bunyóorgiája közepette ismét összefutunk Leitoval és Damiannal, ami kezdésnek rendben is van, de aztán néhány egészen jó, a 80-as évek Jackie Chanjét idéző eksönt leszámítva nem sok új ötletet dob fel a film. A gonoszokat már az elejétől ismerjük, így hiányzik a rejtély és a B13-ban még meglévő csavaros történetvezetés, szóval oda az igazi izgalom is. A korábbi, ironikus macho humor csak ritkán bukkan elő, néhány szál elvarratlan marad, aztán eme hiányosságokra még súlyosan rá is nehezedik a finálé szájbarágós, internacionalista összeborulása – de szép is lenne, ha minden probléma ilyen véget érne!
A hiányosságok ellenére persze szórakoztató akció az Ultimatum. Ugyan nem ér fel az első részhez, ám még mindig életképesebb, mint a Taxi sokadszorra újratuningolt folytatásai.
Bár háztetőkön azóta sem ugrálok, de azért elhatároztam, hogy azt a francos, falrafellépőshátraszaltót, amit már vagy húsz éve, a Dragon Lord megnézése óta szeretnék megcsinálni, most végképp megtanulom. Ha török, ha szakadok…
(A hetedik sor közepe, 2009)
2009-ben - kis kihagyás után - újabb fejezet kezdődött, amikor A hetedik sor közepére (http://hetediksor.hu) beültem, hogy újra filmekről írogassak. A legelső filmkritika az egyedi, parkour-akciózós B13 - A bűnös negyed című francia eksönfilm nem tűl sok eredetiséget felmutató folytatása, az Ultimátum volt. A falrafellépős hátraszaltót azóta sem tanultam meg, valószínűleg már le is mondhatok róla...
