Kedves Peppino!

 Legelőször is milliószor csókolom a drága Mammát és köszönöm a múlt hónapban küldött száraz spagettitésztáját. Nagyon finom volt, bár mégsem kellett volna egyszerre húsz kilót postáznia! Dehát ilyen jó lélek a Mamma, te is tudod nagyon jól.

Remélem otthon minden rendben. Mint hallottam már jár a kis Giulio – egy-két év és vihetitek a Juve-be edzeni.

Képzeld, Peppino, el sem fogod hinni, ha ezt most leírom: hála a Madonnának valóra vált az álmom, amit már régóta tervezgettem. Nem, most ne az Aranyfogú Marcellora gondolj, sajnos kigolyóztak a bandájából.

Filmszínész lettem!! Igen, igen: filmszínész! Éppen a Torokvágó Bobby borbélyüzlete előtt üldögéltem Vincenzoval, amikor hirtelen oldalba bök a Vinnie és azt mondja: „Te, Zaphodo, az meg ott nem a Robert De Niro?” Nézek, nézek, hát tényleg ő volt. Szép nyugodtan sétálgat Little Italy-ban, az oldalán egy másik, nagyon ismerős pofával. „Hát az meg a Dr. Spengler a Szellemirtókból!” – mondja Vinnie, aki, mint tudod azóta olyan nagy spiller a témában, mióta popcornt árul a Pofás Johnny biliárdszalonja melletti moziban. Látjuk aztán, hogy a Mr. De Niro meg az a másik pasas csak úgy, mint akik nagyon ráérnek, sétálgatnak és bele-belebambulgatnak az utcán üldögélő olaszok arcába. Mi a francot akarhatnak? – gondolom én, éppen akkor, amikor szépen odaérnek hozzánk. Megáll mindkettő és ránk néznek. „Hey, bambino” – szól hirtelen Mr. De Niro, miközben a doktor mellette nagyon bólogat. – „Ce millio dollari il mio maffioso pistolero produccia?” Si, hát hogy a francba ne?! - pattanok fel és már visznek is.

Hát képzeld el, Peppino, filmforgatásra vittek! Engem, akit otthon Parmaban még a tizenkét éves lányok is kiröhögnek a fejem miatt, most leszerződtetnek egy mozifilmbe! Hát ez a csúcsok csúcsa!

Felolvastattak velem egy hárommondatos szöveget, aztán a Dr. Spengler rábólintott a dologra és már vittek is sminkelni. Mint közben kiderült, egy nagyon jó vígjátékban kaptam szerepet, amelyben a Mr. De Niro egy maffiafőnököt játszik, csak éppen gondjai támadnak, mert a nagy főnöktalálkozó előtt két héttel bemajrézik és pszichoterapeutához vagy mihez kell eljárnia, hogy az rendbe rázza az agyát no meg a férfiasságát. Én mikor ezt hallottam, felajánlottam a drága Mamma tésztáját, de csak röhögni kezdtek a sminkesek. Aztán az is kiderült, hogy ezt a pszichomanust meg az az alacsony szakállas színész, a Billy Crystal játssza, aki annak idején valami furcsa szexet vágott le a Meg Ryannel egy étteremben. Szóval, úgy nagyjából összeállt a sztori, éppen jókor, mert már vittek is forgatni.

Besétáltam a stúdióba, néhány technikus bedrótozott, meg olyan vérkapszulákat szerelt rám. Közben már ott álldogált a Mr. De Niro, néhány másik statiszta, meg az egész stáb. Ömlött rólam a víz. A rendező-doktor meg hirtelen elkiáltotta magát, hogy „Felvétel!”. Én mérgesen Mr. De Niro-ra néztem, majd ráüvöltöttem: „Ezért kinyírlak, mocsadék Vitti!” Kaptam volna elő a pisztolyomat, amikor a Mr. De Niro egy pillanat alatt háromszor hasbalőtt, én meg szétkenődtem a tapétán. Vége, arra a napra letudtam a filmsztárságot.

Egy-két nappal később aztán megint hívtak filmezni, de akkor már csak a háttérben kellett álldogálnom és komolyan néznem mindenfelé. Az utolsó este aztán meglepetésre eljött a forgatásra Mr. Joe Pesci is és leült közénk egy kicsit dumálgatni. Én azért távolabb húzódtam tőle, mert úgy beszélt, hogy nem tudtam eldönteni: viccel vagy tényleg komolyan mondja.

Végül aztán a Mr. De Niro meg én leforgattuk a filmet.

Két hónappal később aztán kaptam egy ingyenjegyet a film tesztvetítésére. Csak egy kis pánik – ez volt a címe. Hát, Peppino, nagyon sajnálhatod, hogy nálatok még nem vetítik, mert egyszerűen zseniális lett a film. Az év legnagyobb vígjátékát rendezte meg ez a Dr. Spengler! Nagyjából kétpercenként dőltem a röhögéstől, de úgy, hogy a térdemet csapkodtam és a vizet hánytam magamról! Hát én még életemben nem láttam ennyire szórakoztató maffiafilmet! A Mr. De Niro megint zseniális, csak most éppen a saját maffiózófiguráját parodizálja ki, a Billy Crystal szintén röhejes, amikor egyszer menekül a maffiafőnök elől, egyszer meg segít neki a gyógyulásban. A párbeszédek eszméletlenül jók, a maffiatagok szintén és összességében elmondhatom, hogy óriási szórakozás az egész film. Ezek a pasasok még azt a poént sem hagyták ki, hogy egy kicsit kicinkeljék a Keresztapa-filmeket! Szóval, összességében a Csak egy kis pánik óriási szórakozás.

A baj csak az, hogy a legvégén kivágták a lövöldözős jelenetemet, de nincs vész, mert úgy kábé öt másodpercig látható vagyok a háttérben a maffiatagok között!!

Peppino, most már befejezem, mert lassan mennem kell egy másik meghallgatásra, nem fogod elhinni, most a Mr. Martin Scorsese akar velem forgatni!

Nemsokára újra írok! Csókolok mindenkit, legfőképpen a drága Mammát!

 Zaphodo DiStatisti

 (1999, VOX)

A kilencvenes évek végének egyik kedvenc vígjátéka volt a Csak egy kis pánik - a folytatása már nem annyira. Nem rendhagyó módon próbáltam megírni a róla szóló kritikát, mire XY olvasó, aki leveleiben általában mindannyiunkat rendszeresen elküldött a csába, a magyar nyelv legszebb kifejezéseivel illette a cikket. XY - ha jól tudom - már régóta aktív filmkritikus, de akkori keresetlen szavai nem igazán érintettek meg, hiszen a kollégáktól jó pár dicséretet kaptam a szokatlan stílusválasztásért...