alonzomosely

alonzomosely

A múmia

2021. október 30. - midragon

Héé, na végre!

A Rob Roy és A rettenthetetlen csatajeleneteit látva már javában dörzsöltem a tenyerem az újabb látványos hőseposzokat várva.

Nemsokára azonban egy picinyeg csalódnom kellett, hiszen úgy tűnt, hogy mégsem a kard-kard elleni harcot bemutató hőseposzok, hanem a konyhakés-balta-halkampó kontra emberi hús variációt meglovagló gyilokfilmek árasztják el a mozikat. Tovább szomorított, hogy lazán lefújták az Arnie-Verhoeven duó kereszteshadjáratát, a Crusade-ot, illetve az, hogy szintén a homokba ásták a már leforgatott Banderas-filmet, A 13. harcost is. Szerencsére  mostanában újra örvendetes híreket hallani a hollywoodi kardkovácsok házatájáról – talán mégis lesz Crusade, lassan Antonio is belovagol a sivatagba, Ridley Scott pedig forgatja 100 millió dolcsiból készíti a Gladiátort –, tehát nem fog hiányozni az életünkből a jóöreg, ötvenes évek stílusában készült klasszikus kalandfilm sem.

themummy2.jpg

Stephen Sommers – Maugli, a dzsungel fia; Kísértethajó – azonban vad hajrával megelőzte az összes vetélytársát és rohamtempóban dobozba vágta a saját maga, még tovább turbósított, enyhén horrorisztikus Indiana Jones-verzióját, A múmiát. A gyolcsos címszereplő aztán óriási meglepetésre különösebben nagy sztárok felvonultatása nélkül meghozta az idei év – a Mátrix utáni - második meglepijét: A múmia bevétele már a bemutató hétvégéjén egészen 45 millió dollárig szaladt!

Meg kell adni: teljesen megérdemelten... de mielőtt belekezdenék a dicséretek sorába, kapjuk elő az ásót és kukkantsunk egy kicsit az egyiptomi homok alá!

Imhotep (Arnold Vosloo, Lance Henriksen jobbkeze a Tökéletes célpontban), Osiris főpapja, a Holtak Õrzõje beleszeret Seti fáraó más ember számára érinthetetlen ágyasába, sőt, a nővel szövetkezve meg is öli az uralkodót. Ezért halálra ítélik, mégpedig nem is akármilyenre: megátkozzák, majd élve szarkofágba zárják, hogy élőhalottként rothadjon szűk sírjában az idők végezetéig.

themummy3.jpg

Háromezer év telik el, 1925-ben járunk, a legendás ókori Egyiptom már csak lassan pusztuló romjaiban él tovább. Két kincsvadász csapat merészkedik be Hamunaptba, a Holtak Városába, ahol a legendák szerint nem csupán Imhotep, de a fáraók felbecsülhetetlen értékű aranykincse is valahol a föld alatt rejtőzik. Az egyik expedíciót az egykori légiós, a kemény harcosnak megismert Rick O’Donnell (két forgótáras pisztollyal a legjobb John Woo-stílusban: Brendan Fraser) vezeti, oldalán pedig a kissé habókos, de az ókori Egyiptom történelmében és nyelvében profi Evelyn Carnahan (Rachel Weisz), illetve annak szélhámos, de jópofa bátyja, Jonathan (John Hannah viccesebb, mint valaha) poroszkálnak. A természetesen náluk sokkal gátlástalanabb ellentáborban pedig három vagány amerikai kalandor, egy egyiptológus és Rick régi katonatársa, a hirtelen pálfordulásokra képes Beni (Kevin J. O’Connor) markolja meg a lapát nyelét.

A két csapat egymással rivalizálva lát neki a kincskeresésnek, rövid idő elteltével Rickék találnak egy szarkofágot, míg ellenfeleik némi emberáldozat árán a Holtak Könyvét és néhány antik edényt lelnek. A felfedezésnek azonban egyikőjük sem örülhet túl sokáig, hiszen megbolygatott sírjában kisvártatva megelevenedik az örök élőhalott létre kárhoztatott Imhotep mumifikálódott teste - és az emberiségre a végítélet sötét árnya borul...

themummy4.jpg

Szóval, ott hagytam abba, hogy elismerés és dicséret! Elsősorban Stephen Sommersnek, aki amellett, hogy szórakoztató és izgalmas módon rendezte meg a filmet, még a forgatókönyvet is ügyesen ápolgatta. Sztorijában ugyan van néhány apróbb logikai bukfenc, de összességében véve igen lendületes és fantáziadús módon tálalta a kincskeresők történetét. Bár nagyjából a film közepe táján tűnik csak fel a múmia, addig sem unatkozunk, hiszen a főhősök kalandjai mindvégig lekötik a figyelmünket. A kitalált karakterek elsőosztályúak, a színészek - elsősorban Fraser, Hannah és O’Connor - remekül játsszák el őket; hőseink látványos kalandokon és látványos díszleteken verekszik keresztül magukat és akármennyire is izgalmas és rémisztő egy jelenet, a filmkészítők megtalálják a módját, hogy mindig egy-egy jól kitalált viccel vagy képi poénnal oldják a feszültséget. Hát, a vizuális trükkökkel kapcsolatban elég három betűt leírnunk: ILM. George Lucas komputermágusai ismét csodát műveltek: A múmiában végzett munkájuk során nem okozott gondot nekik a lélegzetelállító, ókori Egyiptom megjelenítése, de ugyanígy biztos kézzel készítettek el egy hatalmas, misztikus homokvihart, egy rohamozó szkarabeusz-sereget és a mai Egyiptomot sújtó tűzesőt és sáskajárást is. Leginkább azonban a múmiák terén remekeltek: Imhotep foszladozó, majd lassan emberi alakot öltő teste, illetve az O’Connellékre támadó további múmiák már most megérnének egy Oscar-jelölést.

themummy5.jpg

Persze gyanítható, hogy George Lucas fiai nem vetették be minden új ötletüket: a többit ugyanis valószínűleg az egy-két éven belül elkészülő negyedik Indiana Jones-kalandra tartogatják.

Soha rosszabbat! A múmia, az újra feléledő kalandfilmek egyik első előfutáraként jó magasra tette a lécet - remélhetőleg azonban e tökéletes kikapcsolódást nyújtó kincskeresés után a szintén nekirugaszkodó újabb vetélytársak még feljebb tornázzák azt.

 (1999)

Brendan Fraser - egy időre - a klasszikus múmia-sztori vicces, akciós újrájával lett sztár, aztán az elmúlt években sajna eltűnt, hogy jövőre a Batgirl mozi gonoszaként támadjon fel. Ez az 1999-es mozi friss vért csepegtetett az Indiana Jones utáni kalandfilm-világba, a folytatása világszerete ismertté tette Dwayne Johnson nevét, ám a harmadik rész - pláne, Tom Cruise négy évvel ezelőtti re-re-rebootja - már nem durrant akkorát. Az "eredeti" azért még mai is humoros és szórakoztató...

 themummy.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://alonzomosely.blog.hu/api/trackback/id/tr7116740156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása