alonzomosely

alonzomosely

Ha eljön Joe Black

2021. november 01. - midragon

Van egy bizonyos ürge, aki ha akarjuk, ha nem, az életben egyszer mindenképpen ellátogat hozzánk. Ha úgy gondolja, akkor kopogtatás nélkül betoppan, jól tarkón vág, aztán a vállára kap bennünket, majd köszönés nélkül lelép velünk, mert igencsak szorítja őt a munkaidő. Ha egy kicsit jobban ráér, akkor talán marad egy sakkparti erejéig is és nagyon-nagyon ritkán az is előfordul, hogy visszaüzen a munkahelyére: ne várják egy darabig, mert szabira ment. Körülnéz a mi egzotikus és furcsa világunkban, elmegy színházba, étterembe, beül a családi vacsoránkra és részt vesz az üzleti megbeszéléseinken, vagy egyszerűen csak elrabolja szeretett lányunk szívét. Ez a fickó nem más, mint a nagyhatalmú Mr. Joe Black, akit közeli és leendő ismerősei is egyaránt haláli pasiként jellemeznek.

meetjoeblack3.jpg

Martin Brest ugyan eddig még csak hallomásból tudott róla, legújabb filmjében azonban mégis megpróbálkozott eme ismeretlen ismerős életre keltésével. Kitűnő színészei és munkatársai segítségével egy olyan alkotást teremtett, amely elkészülte után még a legfőbb Főnök is elégedetten nyújtózna el a hét utolsó napján. A Ha eljön Joe Black ugyanis egy filmremek, leginkább egy olyan boldog élethez hasonlítható, amely csak nagyon keveseknek adatik meg: hosszú, színes, tartalmas, érzelmes és lenyűgözően varázslatos.

Ha otthon, éjszaka, az ágyadban fekve furcsa suttogásra leszel figyelmes, nem valószínű, hogy az valamelyik viccelődő családtagodtól, hülyéskedő barátodtól, vagy esetleg a hallban rámoló betörőktől származik. Az esetek egy részében ugyanis a suttogó illető – a látszat ellenére – nagyon is komolyan gondolja, amit kimond. Mégpedig halálosan komolyan! William Parish (a megfelelő embert a megfelelő szerepre: Anthony Hopkins) nagyhatalmú, dúsgazdag üzletember először nem tudja mire vélni az életébe betolakodó, test nélküli hangot. Mivel feleségét a szívében még mindig gyászoló milliárdos éppen egy nagy jelentőségű vállalati fúzióval van elfoglalva, először csak furcsa hallucinációnak tartja a dolgot. Nemsokára azonban újra és újra megismétlődik a jelenség. A teljes és sikeres életet élő üzletember rövidesen ráeszmél: „valaki” hívatlanul bekopogtatott a mindennapjaiba és valószínűleg csak William Parrish legnagyobb értékével, az életével együtt szándékozik onnan eltávozni...

meetjoeblack2.jpg

Susan (Claire Forlani), William kisebbik lánya, Allisonnal (Marcia Gay Harden), az apjuk hatvanötödik születésnapi partiját gőzerővel szervező nővérével ellentétben még nem állapodott meg egy férfi oldalán sem. Van ugyan egy gazdag, ambíciózus vőlegénye – aki történetesen a Parrish-cég egyik legnagyobb fejese –, de valahogy nem érzi  teljesen boldognak magát mellette. A sarki kávézóba betérve azonban összefut egy jóképű, érdekes fiatalemberrel (Brad Pitt, az őserő), aki történetesen egészen elbűvölő hatással van Susanre. A rövid, ám tartalmas beszélgetést követően kilépnek a kávézó ajtaján, majd bizonytalan érzéssel, de a szerelem apró szikrájával a szívükben elbúcsúznak – úgy tűnik, hogy a névtelen fiatalember mindörökre távozik Susan életéből...

William Parrish éppen a szerettei körében elfogyasztandó kellemes és ízletes vacsorára készül, amikor váratlanul vendéget kap. A könyvtárszobába siet, majd jó tíz perces tárgyalást követően egy szőke fiatalemberrel az oldalán tér vissza az ebédlőbe, a szimpatikus ifjút pedig némi huzavona után egy régi barátjaként, Mr. Joe Blackként mutatja be a családnak. A látszólag szégyenlős és a helyét kereső Joe-ról azonban nem árulja el, hogy ő valójában William Parrish legnagyobb és egyben legutolsó üzletfele, a bizniszben mindig precíz nagymenő: a Halál...

meetjoeblack4.jpg

Martin Brest a Beverly Hills-i zsaru és az Éjszakai rohanás című vicces remekeivel jól elszórakoztatott bennünket, majd az Egy asszony illata érzelmes képsoraival (huáá!) egy számunkra láthatatlan világot mutatott meg. Most, amikor a Joe Black...-et rendezte, minden eddigi munkáján túllépett. Az élet és halál mezsgyéjén lavírozva, első osztályú alakításokat nyújtó színészeivel a háta mögött egy olyan tartalmas és minden másodpercével elragadó filmet varázsol a vászonra, amellyel csak nagyon ritkán találkozhatunk mostanában. Brest intelligens módon, finom humorral és iróniával meséli el nem mindennapi történetét és bár bő három órára kizökkent bennünket a mindennapjainkból, egy pillanatot sem vesz el az életünkből. Felkavar, felemel és elgondolkoztat - pont azt kínálja, amire a mi nyamvadt kis lelkünknek szüksége van.

meetjoeblack5.jpg

Bár nap-mint-nap sírunk, kesergünk, nyavalygunk, ha Martin Brest filmjét végignézzük, a lámpák kigyulladása után a széksorok közt kifelé igyekezve még ha nem is mondjuk ki, de a szívünkben érezzük az Igazságot: ”Istenem, tényleg csodálatos dolog ez az Élet!” – és ezzel valószínűleg maga a Halál is egyet ért...      

 (1998, VOX)

A mai napon adja magát, hogy egy rendhagyó, furcsa, ám mégis szórakoztató, romantikus történetet elevenítsünk fel, amiben nem nagy meglepetésre az ifjonc Brad Pitt játssza a hősszerelmest. Annál furcsább, hogy a Halál szerepében rabolja el Anthony Hopkins lányának szívét. Martin Brest kellemes mozija még 1998-ban készült és igen nagy kár, hogy a rendező, aki olyan remekeket hozott össze, mint a Beverly Hills-i zsaru, az Éjszakai rohanás vagy az Egy asszony illata, a 2003-as Affleck-Lopez megabukta Gengszterrománc óta nem állt kamera mögé.

 meetjoeblack.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://alonzomosely.blog.hu/api/trackback/id/tr6616741782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása