A hülyeség nem akadály!
Sőt! Néha hatalmas előnyt is jelenthet; teszem azt, amikor az ember azzal keresi magát halálra, hogy a nézők százmillióinak gyomrában okoz hosszantartó izomlázat a vicceivel. (Lásd élő példakánt Jim Carrey pofaművészt, akinek immáron 20 millió – írd és mondd: húszmillió – dollárt ér egy-egy arcizompróbáló vígjátékszereplése.)
Hallgatólagosan elfogadott vélemény, hogy humoros szerepben sokkal, de sokkal nehezebb kimagasló és maradandó alakítást nyújtani, mint drámaiban. Ha valaki nem hiszi el, bátran fussa csak végig a színészi Oscar-díjak listáját! Látni fogja – mivel a sok halálos beteg, lelki sérült, félőrült és degenerált figurát eljátszó díjazott bizonyítja -, hogy a vígjáték hivatalos vonalon mindig alulmaradt a párharcban. A jelenlegi helyzet szerint ugyanis Hollywood sokkal többre értékeli a picsogást és a könnyáztatta zsebkendőt, mint a széksorok közé csúszó nézők nevetésétől repedező nézőteret. Kár, mert ezek szerint még jó sokat kell várnunk arra, hogy egy vérbeli komikust lássunk a kamerák előtt a színpadra vonulni, hogy aztán diadalmas mosollyal emelje a világ fölé tudományának bizonyítékát, az Oscar-díjat.
Állítólag hülyének születni kell. Illetve nem kell, csupán ajánlott, ha az ember fia-lánya viccvonalon igyekszik az élvonalba betörni. Vannak ugyanis olyan jószemű szakik, akik menten kiszúrják a hamis csengésű játékot, a mímelt színjátszást – aztán rásütik a sokatmondó, de megmagyarázhatatlan bélyeget: „Hát ez tök fáradt humor, gyerekek!”
Pauly Shore-nak nem kellett semmi ilyesmitől félnie. Ő egyszerűen beleszületett a humorba. Anyja a hírneves Store kabaré tulajdonosa volt, míg apja veterán komikusként még annak idején I. Elvis királyt léptette fel a Las Vegas-i színpadokon. A kölyök Pauly egész gyermekkora a legjobb amerikai komédiások játékának figyelésével telt el, míg aztán tizenkilenc éves korában önállósította magát és elindult a siker útján.
Egyéni stílusát hosszú időn keresztül formálgatva elérte, hogy a kilencvenes évek elején a tengerentúli MTV-generáció egyik legfelkapottabb sztárjává váljon. Néhány év, néhány tévészerep és egy pár Store-kabarés fellépés után leforgatta a a teljes mértékben Pauly egyéniségére épített Kőbunkó és Kaszakő című bolondériákat.
Tavaly pedig ismét a kamerák elé állt, hogy térdig a sivatagi homokban gázolva bebizonyítsa nekünk: a fel-feldobott kő tutira visszahullik és mindig a legütődöttebbet veri fejbe.
Ha ezt John Rambo, John Bradock, John Matrix és más John-ok, az amerikai hazafiak legnemesebbjei meglátják, menten sírva fakadnak! Aztán valószínűleg egy félreeső sarokba vonulnak majd, hogy bánatukban rögvest telekönnyezzék a hónuk alatt szorongatott háromtucatnyi Hapci papírzsepit. Mert Bones Conway (Pauly Shore) és társai olyan balhét kavarnak az Államok hadseregének kötelékében, hogy főnökeiknek még nyugdíjaztatásuk után is borsózni fog tőle a vállapjuk.
Pedig a kezdetekben Bones olyan távol állt katonáéktól, mint villanyrezsó a lángszórótól. Haverjával, Jake-kel (Andy Dick), egy Crazy Boys néven futó lemezbolt eladóiként fejtik ki „áldásos” kereskedelmi tevékenységüket. Aztán – miután az üzlet összes számításba jövő műszaki berendezését tropára vágták –, hirtelen az utcán találják magukat.
Bones nem teketóriázik sokat: furmányos agyának tekervényei mozgásba lendülnek, mert rövid időn belül szeretne találni egy olyan laza helyet, ahol a minimális munka ellenében szép summa tehető zsebre… és nem sokkal később jelentkeznek a legmegfelelőbb helyre, az Amerikai Egyesült Államok hadseregének kötelékébe. Azon belül is egy különlegesen képzett, félelmetes ütőerőt képviselő csapathoz, a víztisztítókhoz kerülnek. Embert próbáló kiképzéssorozat közben rázódnak össze brigádjuk többi tagjával: Christine Jones-szal (Lory Petty – Micsoda csapat! Tank Girl), a szívvel-lélekkel a hazát szolgáló lánnyal és Fred Orstoff-fal (David Alan Grier), az állandóan pszichológushoz járó, frissen diplomázott fogorvossal. A szedett-vetett vizesek – Orstoff doki például orvosa tanácsára, félelmeinek leküzdése végett öltözött egyenruhába –, akarva-akaratlanul mindent megtesznek azért, hogy a lehető leggyorsabban hófehérre őszítsék a hadsereg főparancsnokának, President Clintonnak a halántékát.
Tudniillik olyan információk jutnak el a Fehér Házba, hogy valahol a Csád-sivatag homokdűnéi között egy titkos líbiai támaszpont rejtőzik. A vezetőség legnagyobb megrökönyödésére azonban a különleges egységek nem képesek felderíteni és elpusztítani az ellenséges bázist. De ahol a szupertechnika csődöt mond, ott a lehető legegyszerűbb megoldás a legcélravezetőbb.
Éppen ezért lajtoskocsijukkal előretörve, tökéletlen katonáink végső rohamra indulnak…
In the Army Now! Nyílt titok, hogy az amerikai hadsereg előszeretettel karol fel olyan filmes produkciókat, amelyek öles betűkkel hirdetik „A haza szolgálatában te is hőssé válhatsz!” elnevezésű propagandát: egyfelől a laktanyák mindennapjait hozzák civilközelbe, másrészt pedig elősegítik a hadsereg saját toborzóprogramját. A Kő…-film esetében nem teljesen egyértelmű a dolog, de a Top Gun le sem tagadhatná, hogy katonai szakértők is belekontárkodtak a forgatókönyvébe; valószínűleg a Rambo, valamint az Ütközetben eltűnt című filmek is kaptak kölcsönbe egy-két komcsiellenes kézigránátot a raktáron lévő feleslegből. Sőt, az Egy becsületbeli ügy is letompított formában dolgozta fel a hatalommal való visszaélés témáját.
Elvégre ki a fene járulna hozzá egy olyan filmhez, amelyben az összes kopasz stokizik, motoros fókázik, esetleg ultrahabot kanalaz a bádogvödörbe?! Csakis az öregek!
(Cinema Videó, 1995)
A ma tizenéves, mobilon filmnéző, streamingelő korosztálynak mond valamit Rob Schneider neve? Nem igazán? Akkor Pauly Shore-ra már rá sem kérdezek! Pedig a másodikként említett úriember anno, a kilencvenes évek elejének-közepének húzó komikusa volt, aki az infantilis, hülyegyerek humort uralta pár évig a Rendőrakadémia fénykora és Adam Sandler sztárrá válása közötti időszakban. A nevéhez fűződő "köves" vjgjátékok - Kőbunkó, Kaszakő, Kőkemény igazság, Kő kövön és persze a Kő egy csapat! - és más remek opuszok után azonban csillaga leáldozott és bár azóta is folyamatosan forgat, már közel sem olyan nagy név, mint annak idején. Önironikus humorára vall, hogy 2003-ban saját magát is eltemette a Pauly Shore halott című művében...
