alonzomosely

alonzomosely

Az ügyfél

2021. december 20. - midragon

Ez a John Grisham ontja magából a sikerregényeket! Amilyen rafinált, már a kéziratot is úgy írja meg, hogy csöppnyi változtatással azonnal forgatókönyvvé lehessen alakítani. Amikor a zárómondatot is legépeli, elintéz egy gyors telefont a könyvkiadója felé, majd pedig egy másikat az éppen aktuális, menő producernek és fél óra múlva kettő darab többmilliós csekkel a bukszájában besétál a bankba. Utána néhány hónapig élvezi az életet és mire a könyv a polcokra, a film pedig a mozikba kerül – persze, szigorúan egyeztetett időpontban – ő már az új művén bütyköl és több százan várják azt a várva-várt pillanatot, amikor majd az utolsó billentyűt is leüti.

theclient2.jpg

„Minden évben egy új film” címszóval kilencvenkettőben Sydney Pollack rendezte meg A cég című alkotást, tavalyelőtt pedig Alan J. Pakula adaptálta A Pelikán-ügyiratot. A legújabb Grisham-alkotás, Az ügyfél irányitási munkáit pedig Joel Schumacher (Az elveszett fiúk, Egyenesen át, Összeomlás) vállalta magára az idei Oscar-jelölt Susan Sarandon és a már díja nyert Tommy Lee Jones segítségével.

Hatalmas dörrenés és a néhány perce megismert túlsúlyos epizódszereplő egy füst alatt megszabadul az életétől és agyának néhány darabjától. Buáááá! Még gondolatban is elborzasztja az embert!

theclient3.jpg

De látni, végignézni tényleg borzalmas lehet. Pláne, ha az ember fia csak 11 éves és mellette van a kisöcsikéje is. Markie Sway (az újdonsült felfedezett, Brad Renfro) egy kis cigizéssel egybekötött sziesztára készült a közeli erdőszélen, amikor testvérével akaratlanul is szemtanúi lettek egy maffia-ügyvéd öngyilkosságának. Ez még azonban nem elég, ugyanis az önkéntes hullajelölt tette elkövetése előtt Markot a kocsijába tuszkolja, majd elfecsegi neki, hogy hová rejtették el a nemrégiben nyomtalanul eltűnt szenátor holttestét.

A két gyerek szerencsésen megússza az incidenst, de ezután minden a nyakukba szakad. Mark öccse, Ricky nem képes magában feldolgozni az eseményeket, ezért sokkos állapotban kórházban kell őt kezelni.

theclient4.jpg

Közben Mark több szervezet érdeklődésének a középpontjába kerül: egy felől a srácot elkapni igyekvő maffiafőnök Barry Muldano, másrészről az FBI és Roy Foltrigg államügyész (Tommy Lee Jones) próbálja belőle kiszedni, hogy mit halhatott a berezelt ügyvédtől a kocsiban. Mark teljesen magára marad, miután a hetvenes évek stílusában öltözködő és úgy is viselkedő anyja tehetetlenné válik és semmit sem képes tenni a fia biztonságáért. Ezért a korához képest túl intelligens Mark saját kezébe veszi a védelmét és több jogász ajtaján is bekopogtat. Sajna, nem jár sikerrel és csak hosszas keresés után akad rá védőangyalára Reggie Love ügyvédnőre (Susan Sarandon).

A kettejük közötti sajátos szövetség – ami a későbbiekben természetesen szoros kapcsolattá érlelődik – elég erős ahhoz, hogy szembeszálljanak a vért kívánó maffiával és kijátsszák a szívósan támadó államügyészt is.

theclient5.jpg

Schumacher rendező dicséretére legyen mondva, hogy a hosszú sztorit filmes cipőkanalát felkapva begyömöszölte egy kétórás filmbe, míg pályatársai hagyták, hogy műveik feleslegesen hömpölyögjenek két és fél órán keresztül. Ezért A cég és A Pelikán-ügyirat unalmas maradt a feszes szerkesztésű Az ügyfél mellett, hiába szerepeltek bennük favorizált menőmanók. Brad Renfro kiválasztása remek húzás volt, ugyanis nagyszerűen és természetes könnyedséggel birkózik meg feladatával – még csak 12 éves! – és egyenrangú partnere felnőtt kollégáinak (lehet, hogy zseni?). Tommy Lee Jones pedig egyértelműen A szökevényben nyújtott alakítása alapján játszhatta el Foltrigg szerepét: csakúgy, mint Harrison Ford üldözőjeként, ebben a filmben is rámenős, határozott és hajthatatlan. Susan Sarandon Oscar-jelölése pedig önmagáért beszél!

Más dolgunk nincs, mint élvezni a filmet és várni Grisham mester legújabb könyvét és kérdezősködni, hogy ki, mennyiből és melyik színésszel fogja leforgatni a legújabb kasszasikert.

 (Cinema Video Plusz, 1995)

John Grisham, a jogászból lett bestsellerszerző regényeire a kilencvenes évek elején figyelt fel Hollywood és szűk tíz esztendő alatt - igaz, csökkenő sikerrel -, olyan alkotásai kerültek vászonra, mint például A cég, A pelikán ügyirat, a Ha ölni kell vagy Az esőcsináló. Az egyik legerősebb feldolgozásnak Az ügyfél bizonyult, amiben a friss oscaros Tommy Lee Jones és Susan Sarandon feszülnek egymásnak, ám a krimi titkos ásza, a sajnos 25 évesen, 2008-ban eltávozott Brad Renfro! Grisham azóta is ír, ám Hollywood nem talált vissza a jogi drámáihoz - talán majd egy újabb divathullám alkalmával...

theclient.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://alonzomosely.blog.hu/api/trackback/id/tr4316788676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása