Örökké akartok élni, apikáim? Ha igen, akkor maradjatok kényelmesen a foteletekben és nézzétek valamelyik eszméletlenül fontos dolgokról beszélő tévésorozatot – van belőlük bőven! De ha esetleg nem szeretnétek jónéhány év múlva a postást várni, hogy nagynehezen felcammogjon a hetediken lévő garzonotokba a nyugdíjjal, hát akkor kapjatok fel valami francos sorozatlövőt és újratöltés nélkül eresszetek három és félezer lövedéket a vadul támadó, mocskos bogarakba! A Föld szólít benneteket! Egyszer élünk vagy mi, nem? Úgyhogy fegyvert a kézbe és irány a szikes Klendathu bolygó, ahol adhatunk az ízeltlábúak pofájára!
De előtte senki se felejtse el megnézni Paul Verhoeven totálisan realista és totálisan szembefröccsenő oktatófilmjét, a Csillagközi inváziót, ami nem csupán zaftos mókának, de rovarellenes uszításnak is elsőosztályú! (A Honvédelmi Minisztérium megjegyzése: a Starship Trooperst megnéző és a mellékelt tesztet legalább négy alára kitöltő sorkötelesek két hónapot kihúzhatnak a kopteridőszakból!!!) Verhoeven, a golyózápor – science fiction-ök (RobotZsaru, Total Recall) és a szembeötlő mell- és egyéb-parádék (Elemi ösztön, Showgirls) megszállott maestroja most sem fukarkodik a látvánnyal. Jó 100 millió dollárt kóstáló megaprodukciójában az utóbbi ötven év filmes és tévés relikviái közül válogat. Vannak itt jól fésült, amerikai középosztályt idéző tinédzserek; sci-fi klasszikusokból elszabadult, undorító bogarak; Z-kategóriás akciómozikból elővett trancsírozások és golyózáporok; George Lucastól lopott űrhajósjelenetek; háborús propaganda-film jelenetek és még sokminden ezmegaz, amiket jól összekutyulva tulajdonképpen nem egy oltári nagy hülyeséget, hanem az utóbbi évek egyik leglátványosabb, legbulisabb, színtiszta science fictiont – lásd még: Total Recall – tartalmazó lövöldözősdijét kapjuk.
A XXV. században a fiatal srácok nem CD-ROM játékokkal, Playstationnnel vagy VR sisakkal szórakoznak. Ők ugyanis nem csupán a monitoron aprítják a rájuk támadó idegen lényeket: számukra a háborúsdi egy minden eddigi játéknál valóságosabb élethalálharc, egy olyan nagyszabású buli, amelynek a végén, ha megjelenik a GAME OVER-felirat, nos, akkor örökre leengedték a függönyt! A jövő fiataljai ugyanis nem a számítógép által generált, hanem az Univerzum mélyéről előözönlő ellenség ellen harcolnak.
Riadó, bogarak támadták meg a Földet! – szól a felkiáltás és harcra kész fiúk-lányok kapnak fegyvert a kezükbe, hogy nemsokára szép kis hullazsákokban térjenek vissza a szeretteikhez. A pattanásnélküli, szappansorozatokból szalajtott, szeretlek-nem szeretlek négyesfogat, Johnny Rico, Carmen Ibanez, Dizzy Flores és Zander Barcalow (amúgy meg: Casper Van Dien, Denise Richards, Dina Meyer és Patrick Muldoon) egyemberként rohamozzák meg a sorozóirodát, hogy a túlméretezett ízeltlábúak potenciális vacsorájaként végezzék be földi és űrbéli pályafutásukat. A négyes persze külön-külön szerencsésen átvészeli a temérdek strapával, őrmesteri szívatással járó alapkiképzést és egy nagy hurrá kíséretében már készen is áll, hogy hajóra szállva kitapossa az undorító rovarok még undorítóbb belsőségeit. Iskolapadból a harcmezőre: mivel a „Tanulni, tanulni, tanulni, élvtórsak!” már régen kiment a divatból, fiaink és lányaink – ki-ki ízlés szerint – karabélyt vagy botkormányt kapnak a kezükbe, hogy elinduljanak a távoli Klendathura, a bogarak főhadiszállására és az általában több darabban elnyúló hősi halottak végső nyughelyére...
Vérgőzös, de eszméletlenül látványos húsdarálófilm. Robert A. Heinlein klasszikusának modern átdolgozásába Paul Verhoeven beleadott mindent: a rendkívül látványos, erőszakos jelenetek közé a tőle megszokott stílusban – mint pl.: a RobotZsaru vagy a Total Recall esetében – meghökkentő és vicces reklám-, illetve híradóbetéteket is beleszőtt. A repkedő testrészek ellenzői valószínűleg a lavór fölé hajolva fogják végigélvezni a Csillagközi inváziót, a többiek viszont azt kapják, amire már régóta várhattak: egy ész nélküli, de a szemnek orgiai magasságokat nyújtó, ártatlan matinét. Egy olyan vég nélküli csetepatét, amely még Arnie, Bruce és Sly együttes életművét is lepipáló golyózáport zúdít a nézőre és emellett a Duke, Lara Croft és Tsaik fanatikusait és lenyűgözik. Aki esetleg fanyalogva nézi végig a tartalmas két órát, annak csak egyet mondhatok: ellenszenvét nem a Csillagközi invázió váltotta ki; a baj nem a készülékben, hanem az utálkozó egyén nagyon hiányos science fiction műveltségében keresendő!!!
A film ártalmas hatással van a gyerekre? Háááát... Ha a lurkó a nagyhirtelen a teljesen ártatlan szöcskéket kezdi halomra gyilkolászni, akkor biztos, hogy a Csillagközi inváziót nézte sutyiban.
Hahhháá: veszennek a bogarak! Kivéve persze a méhecskéket és a katicákat.
Na jó: meg a pillangókat.
(1999)
A Paul Verhoeven-filmekben megjelenő - néha extrém - erőszak a holland rendező II. világháborúban átélt gyerekkori traumáira vezethető vissza. Ám ez a negatív hatás a Csillagközi invázióban épp jól jön nekünk, hiszen a klasszikus SF-ből egy vérgőzös, ész nélküli trancsírt készített épp abban az időben - 1997-ben -, amikor ínséges, valódi science fiction mozik nélküli időszakot éltünk. Az akkor gigászi, 100 millióba kerülő űrháború gyakorlatilag megbukott, de ennek ellenére kultfilmmé vált - bár mai szemmel az űrcsata jelenetei nagyjából egy Commodore 64-es grafikai tudásával vetekednek, de sebaj! A Starship Troopers később megélt egy animációs sorozatot, valamint pár - jóval vékonyabb - élőszereplős folytatást is, mivel azonban van még benne potenciál, Hollywood mai kreatív állapotát ismerve én várom a rebootolt bogarak jövőbeli felbukkanását!
