Az idei Oscar-gála környékén történtek érdekes dolgot, azonban nem az átadást megelőző mocskolódás-hadjárat és nem is a januárban 82 évesen szívroham következtében elhunyt Peggy Lee családjának haragja – miszerint az eddig két filmet készítő Aaliyah-t megemlítették az In Memoriamban, a neves énekes-színésznőről viszont elfeledkeztek – hanem valami szakmailag sokkal fontosabb borzolta igazán a kedélyeket. Ahogy Whoopi Goldberg kifejtette, a nyolc díjra jelölt Moulin Rouge! autodidakta módon, rendező nélkül készítette el önmagát: valamilyen oknál fogva ugyanis Baz Luhrmann (Kötelező táncok, Rómeó + Júlia) nem fért be az öt díjvárományos rendező közé. Pedig ha valaki, akkor ő igazán magasba emelhette volna a szobrot!
Mintha Rejtő Jenő világában járnánk: színes forgatag, szürke lebujok, lokálok, kocsmák, utcalányok, rosszéletű táncosnők, alvilági arcélek és egy fiatal, bohém, de a szerelmet még nem ismerő tehetséges költő, Christian (Ewan McGregor), aki a Nagy Élet reményében érkezik a századvég Párizsába. Összefut egy, a Spektákulis spektákulum című darabon dolgozó művészcsoporttal, melynek alacsonynövésű vezetője, Henri Ramone de Toulouse-Lautrec (John Leguizamo) összehozza az alvilági élet fényét jelentő Moulin Rouge üdvöskéjével, a kurtizán Satine-nal (Nicole Kidman). Persze a szerelem előbb-utóbb fellángol Christian és Satine között, azonban addig még mindketten végigsodródnak az álmok, a többre hivatottság és az aljasság a jószívű Rouge-igazgató Harold Zidler (Jim Broadbent – Bridget Jones naplója, Little Voice) és a rosszlelkű, gazdag mecénás, a Herceg (Richard Roxburgh) által is megkavart forgatagán…
Az operai színpadon is otthonosan mozgó Luhrmann sosemlátott látványt kreál az elképzelt századfordulós Párizs helyszíneire. A film harsog a színektől, az emberek és táncok kavalkádjától, az extravagáns díszletek között szinte megállás nélkül mozgó kamerának és a minden nap izomlázzal lefekvő vágóknak, na és persze Buz Luhrmann kiapadhatatlan vizuális fantáziájának köszönhetően elég csupán a történet fő vázát felcsillantatni, hiszen a Moulin Rouge! sokkal több egy puszta sztorinál: szerelem, ármány és egy egész kor, egy száz évvel ezelőtti életérzés megtestesülése.
Emellett a Moulin Rouge! azt nyújtja a kánkánnak, amit egy évvel korábbi elődje, a Rivaldafényben a klasszikus balettnak: új életet önt bele, megreformálja, feltámasztja és mindenki számára érthetővé-fogyaszthatóvá tesz egy, az átlagember számára ismeretlen világot – talán még a régóta halott – ma már csak a Disney-rajzfilmekben élő musicalt is feltámasztja.
A film tömve van zseniális jelenetekkel, de ezek közül is a legjobbak Satine és Christian első, félreértéseken alapuló találkája és a leendő darab kitalálása, Zidler és a Herceg Like a Virgin show-ja és természetesen a fergeteges befejezés, melyben a színdarab és a való élet keveredik egymással. A színészek első osztályúak: Kidman és McGregor még soha nem voltak ennyire érzékenyek – messze jobbak, mint az eredetileg kiszemelt Catherine Zeta-Jones és Heath Ledger, egyébként pedig mindketten saját hangjukon éneklik végig a filmet! –, Jim Broadbent az Iris mellék-Oscarja mellé akár Zidlerként is díjat kaphatott volna (szinte alig képes kimondani a szót: szűzlány), de a kisebb szerepekben brillírozó Leguizamo, Roxburgh – ő volt a Mission: Impossible 2. algonosza – és az argentin amorózót alakító Jacek Koman is maradandót nyújt. Ehhez már csak pluszban jön a remek képi és verbális humor, Kylie Minogue rövid fellépése és persze az ismét nagy szerepet kapó, modern zenei aláfestés – szépen lehet mazsolázni az ismerős feldolgozások közül!
Mindezeket – valamint a Moulin Rouge! eddigi, 51(!) nemzetközi filmes jelölését és 49 (!) díját, köztük 2 Oscart, 3 Golden Globe-ot, 2 Európai Filmdíjat és 3 BAFTA-t – figyelembe véve jóhiszeműen azt gondolhatjuk, hogy Luhrmann csupán egyetlenegy szavazattal csúszott le a legjobb rendezés Oscar-jelöljei közül – kár, hogy következő, zseniális filmjére ismét négy-öt évet kell várnunk!
(2002)
Ritmusérzék és tánctudás hiányában nem vagyok túl nagy musical-rajongó, de most, hogy Spielberg a West Side Story újrájával megpróbálja visszahozni a zsánert a mozikba - az eddigi bevételi adatok alapján ez csúfos kudarcra van ítélve - adta magát, hogy az évvégi szilveszteri hangulatban jöjjön hát egy zenés-táncos-éneklős show! A Moulin Rouge! annak idején meglepően nagy siker volt, egyedi, stílusos képi világa, remek sztorija, fordulatai mind kitűnő szórakozást nyújtanak. Bár nekem még mindig a Rómeó + Júlia modern verziója a kedvencem, a Vörös Malom is ott van közvetlenül mögötte...
