Nem, nem! Ez a Wallace nem a skótszoknyás Wallace! Bár nyilvánvaló, hogy a mi Wallace- unk is brit földön küzd a gonoszok ellen, de őneki sajnos fogalma sincsen, hogy éppen milyen események zajlanak körülötte. Wallace Ritchie ugyanis nem nemzeti hős, hanem egy balfék iowai videótékás, aki akarata ellenére olyan bonyodalmakba keveredik, amelyeket még a duplanullahetes is csak üggyel-bajjal tudna kibogozni!
Talán csak Bill Murray az egyedüli komikus, aki a klasszikus szombat éji nevettetők közül még mindig hatalmas tömegeket képes a szék alá röhögtetni. Míg olyan pályatársai és kollégái, mint Steve Martin, Dan Aykroyd vagy Chevy Chase – sajna! – egyre sűrűbben kényszerülnek arra, hogy őszülő kobakjukat vakargassák a legújabb bukta után, addig a kölyökképű, húsosarcú Bill még a nyolcvanas évek aranykorának (Golfőrültek, Szellemirtók) elhalványulása után is képes főszerepekkel (Isten nem ver Bobbal, Idétlen időkig) és vicces karakterfigurákkal (Ed Wood, Tökös tekés, Space Jam, Vad vágyak) az égen tartani a csillagát. Az ember, aki túl keveset tudott éppen ezt a hagyományt erősíti – hasizomlázt okozóan!!
Eddig azt hittük, hogy a tékás palik valami egészen rendkívüli dolgokra képesek. Például megírnak egy gengszterekről szóló forgatókönyvet és ők lesznek az istenek vagy valami ilyesmi. A mi Wallace-unk (Bill) persze önszántából nem képes nagy dolgokra, de mégis addig téblábol London utcáin, míg teljesen összezavarja és leszereli a hidegháborúra készülő angol és orosz szakadárokat. Történik ugyanis, hogy Wallace Angliába utazik az öccséhez (Peter Gallagher), aki éppen egy nagyon fontos üzleti tárgyalásra készül, ezért – hogy kellemetlen bátyója ne legyen útban – befizeti őt „Az élet színháza” nevezetű népszerű show-ba, amely kábé olyan megjátszott megpróbáltatásokkal szolgál, amilyeneket Michael Douglasnak kellett kiállnia a Játsz/ma folyamán. Wallace elsétál a kijelölt telefonfülkéhez, felveszi a kagylót, meghallgatja az utasításokat... és elindul, hogy megkezdje észbontó és eszméletlenül vicces ámokfutását.
Ezen még David Fincher is a hasát fogja! Jon Amiel (Sommersby, Tökéletes másolat) fanyar angol és harsány amerikai humort ötvöző, félreértéseken alapuló vígjátéka az 1997-es termés egyik legkiemelkedőbb viccbombája: szuperek a mellékszereplők – elsősorban az Alfred Molina vezette orosz titkosügynök-csapat, valamint a két közlekedési rendőr – és Murray is Wallace-ként szenzációsan együgyűen téblábol át a kusza cselekményen.
Saturday Night Dead? Soha! Amíg Bill Murray még az orosz néptáncnak is új értelmet ad, addig nincsenek veszélyben a szombat esti poénok!
(1998, VOX)
Teljesen egyértelmű: Bill Murray egy zseni! Bármiben is játszik, legyen az röhögtető komédia vagy érzelmes dráma, kisebb vagy nagyobb szerepben - és persze a magánéletében vagy interjúk közben is - humora, stílusa teljesen egyedi, mással összetéveszthetetlen. Ez a vígjátéka részben Alfred Hitchcock Az ember, aki túl sokat tudott című 1956-os klasszikusán alapul - érdekesség, hogy a rendező 1934-ben, még kevésbé ismert filmesként a sztorit egyszer már elkészítette -, ám az eredeti krimi-drámát jó adag humorral tuningolva a kilencvenes évek egyik legszórakoztatóbb vígjátékává vált. A táncjelenet fergeteges!
