alonzomosely

alonzomosely

Jerry Maguire

2022. január 08. - midragon

„Hé, tesók, nem szoktam én nektek a levegőbe beszélni, épp most jövök a moziból, de akár ebben a pillanatban is megmondhatom, hogy ez a srác egyszer még nagyon magasról fog lefelé integetni.” – szólt az egyik barátom úgy nagyjából két évvel ezelőtt. majd folytatta: „ –Mert hiába voltak ott az olyan nagyágyúk, mint a Hoffman, a Sutherland, meg a Freeman, ez a Cuba Gooding Jr. nevű fekete srác uralta a vásznat a Vírusban. Tuti vagyok benne, hogy egyszer valami dijat kicsip magának.”

„Ne reménykedj ebben!” – válaszolta egy másik barátom.” – Hollywood nem éppen az afro-amerikai filmesek munkájának elismeréséről hires. Lásd csak az Oscar-dijak átadását: legutóbb Denzel Washington és Whoopi Goldberg kapott egyet-egyet, de ők is csak a legjobb mellékszereplő kategóriájában. Én mondom neked: a hollywoodiak mindig elintézik, hogy a színészi díjakat ne olyanok kapják, mint Samuel L. Jackson, Laurence Fishburne vagy Angela Basset. Kár is reménykedned.” – fejezte be a mondókáját és tovább olvasta az „Ecuadori diákmozglmak fejlődése 1976-83 között.” cimű vaskos kötetet.

jerrymaguire.jpg

„Nem hinném. Ez a Cuba gyerek kap majd egyszer egy csilivili Oscart.” – szólt határozottan a másik, majd Lakers-sapkáját előre tolva fejhallgatót tett a fülére. A hangszóróból éppen egy Boyz II Men danolászott.

 Erról a beszélgetésről egészen ez év elejéig meg is feledkeztem. Akkoriban nálunk még a Mission: Impossible döngetett, de a tengerentúlról már egy újabb Tom Cruise-film, a Jerry Maguire híre jutott el hozzánk: valami sportmenedzser srác padlóra kerül, de feltápászkodik és meghódítja a világot. Szóval egy újabb yuppie-mozi, amelyben a csábos mosolyú Tommy Boy vadítja a nézőket – gondoltam, de nagyot tévedtem!

jerrymaguire5.jpg

Igazolta ezt néhány héttel később a hír, miszerint a Jerry Maguire-t – vígjátékos beütése ellenére! –  kereken öt Oscar-díjra, közte a legrangosabbakra: film, férfi fő- és mellékszereplő, forgatókönyv – jelölték.Ekkor azután már tényleg kíváncsi lettem, a stáblistán ugyanis közvetlen Tom Cruise mögött egy ismerősen csengő név szerepelt: Cuba Gooding Jr.!

Jerry Maguire (Tom) sportmenedzserként hajszolja a sikert. Egész álló nap telefonál, a számítógépe billentyűjét pötyögteti, tárgyalásokra jár vagy befektetők, illetve sportolók után rohangászik – szóval vidám lendülettel rohan az egyre közelebbinek tűnő szívinfarktus felé. Kétségkívül ő az egyik legprofibb fickó, ha zsíros reklámszerződések felhajtásáról, kierőszakolásáról és aláíratásáról van szó. Egy napon azonban rémülten, verejtékezve riad fel az ágyában: rádöbben, hogy a stílus, ahogy eddig intézte üzleti ügyeit, teljességgel embertelen. Éppen ezért még az éjszaka folyamán hozzálát egy önszabályozó erkölcsi kódex összeírásához, amelyben újító javaslataival a felső vezetést próbálja az üzletpolitika megreformálására rávenni.

jerrymaguire3.jpg

A kis iromány másnap reggel minden munkatárs fiókjába bekerül és amikor Jerry megérkezik a munkahelyére, kitörő tapsvihar fogadja. Az elismerés azonban csak a látszat: nem sokkal később rádöbben, hogy a főnökség nem nagyon kedveli az újító gondolatokat. Jerry tehát lapátra kerül.

Mielőtt azonban kivágnák őt az ajtón, végigtelefonálja az ügyfeleit és megpróbálja őket rábírni, maradjanak mellette akkor is, ha már független menedzserként folytatja a munkát. Balszerencséjére azonban csak egyetlen kuncsaft tart ki mellette: Rod Tidwell (Cuba), a családapa és kétségtelen tehetsége ellenére csak közepesen szereplő, zűrös focista. A cég munkatársai közül pedig követi Jerryt Dorothy Boyd, a kisfiát egyedül nevelő titkárnő (az év legbájosabb meglepetése: Renée Zellweger). A gondok azonban a menedzser magánéletét sem kerülik el. Miután állásából kirúgták, Jerry szakít számitó barátnőjével (Kelly Preston) is.

Látszólag minden vonalon teljes a bukás: a K.O. után hősünk a padlóra kerül. Mielőtt azonban rászámolnák a tízet, feltápászkodik és újult erővel folytatja a meccset...

Aki most megkérdi, hogy a leírtak alapján vajon miért jelölték öt Oscarra a filmet, az joggal teszi. Tudni kell azonban az örök igazságot: a varázslat a részletekben rejtőzködik. A rendező-forgatókönyvíró Cameron Crowe (Facérok) tökéletesen szervírozza a számunkra jól ismert sikersztorit. A srác elbukik, majd talpra áll – sablonszlogen a Jerry Maguire-re is érvényes. A történet azonban annyira eredetien vicces, csavaros és néhol még megható is, hogy egyszerűen nem lehet más, hasonló filmekkel együtt emlegetni. Emellett pedig nem csupán remekül szórakoztat, de meg is mutatja a szédítő sportsikerek hátterét és azt a kíméletlen taposómalmot, amelyben az üzletet mozgásban tartó szereplők az inaik szakadtáig termelik a temérdek pénzt. Egyébként a legvégső focimeccs befejezése a film egyik legjobb jelenete.

jerrymaguire4.jpg

Tom Cruise, a fiatal sikerember mintapéldánya, a Született július 4-én óta még sohasem volt ennyire esendő és kiszolgáltatott. Jerry Maguire szerepében azonban bebizonyítja: a hófehér mosoly mögött nem csupán remek vígjátéki, de kifejező drámai arc is rejtőzik.

Az idei Oscar-gálán a legjobb férfi mellékszereplő nevének beolvasása után egy alacsony, fekete srác szaladt fel az emelvényre: Cuba Gooding Jr., aki a zsinórban forgatott sportos filmjeit (Csont nélkül, Pofonláda) megelégelő Damon Wayans helyett ugrott be a Jerry-be. A viccesen nagyszájú, de csupaszív Tidwell megformálásáért méltán számíthatott a díjra, mégis olyan önfeledt örömmel és boldogsággal vette át az aranyszobrot, hogy azt még évek múltán is emlegetni fogja a szakma.

Remélhetőleg, játékának elismerése is hozzájárulhat majd ahhoz, hogy a közeljövőben a fekete színészek nem csupán az egymás sarkát taposó gettódrámákban és eddiemurphy-stílusú vigjátékokban, de nagyobb horderejű, komoly filmekben is elismeréshez –

és főszereplői Oscarhoz! –  is juthatnak majd.

Kösz, Cuba! Bírjuk a búrádat, de nagyon!

 (1997, VOX)

Negyedszázaddal ezelőtt ez a remekül szórakoztató, amerikai focis romantikus vígjáték új arcokat adott a filmvilágnak. Ám hosszabb-rövidebb csillogás után az elmúlt évtizedek sajnos nem bántak velük kegyesen. Kelly Preston sajnos idő előtt távozott, az egykori cuki kisfiú, Jonathan Lipnicki felnőve a B-kategória örvényében evickél, az oscaros Cuba Gooding Jr. pedig rossz szerepválasztásainak köszönhetően sokadrangú akciófilmekkel tartja a felszínen magát. A bájos Renée Zellweger pedig a Bridget Jones és más nagy sikerek után az elmúlt tíz évét leginkább az öregedés elleni sziszifuszi szikés harccal töltötte. Egyedül a már akkor is nagymenő Tom Cruise az, akinek a csillaga Hollywood egén sziporkázik és ő az, aki magabiztosan kiabálhatja a mobiljába: Virítsd a lóvét!

 jerrymaguire2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://alonzomosely.blog.hu/api/trackback/id/tr1116807106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása