Az ember azt hinné, hogy a zsenik élete csupa csillogás, verőfény, sztárinterjú, talkshow, a számítógépeket lepipáló gyorsaságú egyenletmegoldás és mások számára eszméletlenül nehéz, de nekik másodpercnyi gondolkodással legyűrhető IQ-teszt. Ez lenne a szuperagyak élete? Egy nagy fenét! Talán így telnek a szerencsés kiválasztottak mindennapjai, azoké, akik olyan környezetbe születtek, ahol a körülöttük tébláboló, jóval szerényebb képességű elmék felfedezik a bennük rejlő rendkívüliséget. És igen, vannak azok, akik óriási intelligenciájuk ellenére sohasem léphetnek ki a sziporkázó napfényre, mert vagy az alkoholista mostohaapjuk elől menekülnek, vagy egy bűzös külvárosi csehó klotyóját sikamikálják vagy pedig a gettóban egy lecsapó baseballütő veri ki belőlük a világmegváltó gondolatokat.
Két fiatal srác, egy pár évvel ezelőtt gondolt egyet és megírtak egy forgatókönyvet az emberi lélkek rejtelmeiről, a szerelemről és a mentális felemelkedésről. A sztorit a független, minőségi filmeket rendező Gus Van Sant vitte vászonra. A nevezetes mozi, a Good Will Hunting aztán felkavarta az egész világot és kilenc Oscar-jelöléséből kettőt aranyszoborra is váltott: az egyiket (illetve: fejenként egyet) a két forgatókönyvíró titán és jóbarát, az azóta már A-katerógiában játszó Matt Damon (Az esőcsináló, Ryan közlegény megmentése) és Ben Affleck (Képtelen képregény, Armageddon) emelhette a magasba...
Mr. Gerald Lambeau (Stellan Skarsgard – Ronin), a matekprof igencsak meglepődik, amikor a Bostoni Műegyetem folyosóján sétálva, észreveszi, hogy a falra függesztett táblára felírt és már jóideje megoldásra váró példa legvégére valaki odabiggyesztette a megoldást. Ez annál is inkább furcsa, mert eddig soha, senki az égvilágon nem boldogult az agypróbáló feladattal; szégyenszemre azonban Lambeau tanítványai közül senki sem feszít büszkén, hogy ő az a bizonyos matekzseni, ezért a tanár gyanakodni kezd. Nem sokkal később azonban arra lesz figyelmes, hogy az iskola egyik névtelen takarítója, egy fiatal srác böngészgeti a következőként felírt, szintén bonyolult példát.
Hát igen, ő Will Hunting (Matt Damon), a csóró napszámos, aki egyik napról a másikra él és csupán jóbarátai, közülük is elsősorban Chuckie (Ben Affleck) társaságára és segítségére számíthat a nagyvilágban. Lambeau felfedezi a saját törvényei szerint élő, nehezen kezelhető fiú matek-zsenialitását és megpróbálja őt felkarolni. A dolog azonban Will makacssága miatt nagyon nehezen megy, ezért - részben kényszerűségből is - a tanár beszél régi barátjával, Sean Maguire-rel, a pszichiáterrel (végre egy régóta megérdemelt Oscar Robin Williamsnek!), hogy az vegye kezelésbe a fiút. Will időközben összeismerkedik egy lánnyal, Skylarrel (Minnie Driver) és miközben teljesen elbűvöli őt, ezzel egy időben állandó harcot vív Maguire-rel.
A távolságtartó orvos-páciens kapcsolat azonban nemsokára teljesen megváltozik: a zseniális, ám érzelmileg magába zárkózó Will lassan megnyílik a doki előtt és a két ember nemsokára olyan közeli, baráti kapcsolatba kerül, amelyben már nem teljesen nyilvánvaló, hogy ki is jár a másikhoz terápiára...
A csóró srác erőt vesz magán, feltápászkodik és secperc alatt övé lesz a világ? A fenét! Tény, hogy a Good Will Hunting a csöpögős amerikai karrierfilmek és a komoly, földhözragadt drámák közti keskeny határvonalon egyensúlyoz, ám egy pillanatra sem billen át az álomvilágba. Gus Van Sant kézben tartja a gyeplőt és ügyesen elkerüli az olcsó kommersz felé hajtó akadályokat: filmje egyszerre dráma, romantikus szerelmi és szívszorító baráti történet, valamint az emberi lélek és akarat megható diadala.
A forgatókönyv remek, Will Hunting (egyébként a Will nem csupán a William becézett alakja, de akaratot, szándékot is jelent) szerepében Damon önmagát, az önfejű, akaratos dumagépet hozza, Robin Williams, ahogy megszoktuk, ismét zseniális, Minnie Driver pedig kissé háttérbe szorulva ugyan, de szenvedélyes játékkal alakítja Skylert. A legnagyobb hatással azonban a teljesen átlagos, ám szívbeli barát mellékszerepében brillírozó Ben Affleck van a nézőre: amikor a film végén bekopog Will-hez, majd megdöbbenve látja, hogy a fiú odébbállt, először meglepődik, majd váratlan mosolyra húzza a száját. És mi akkor vele együtt összeszorult szívvel, de büszkén gondoljuk magunkban: „EMBER, TE MEGCSINÁLTAD!”
Talán ez az, amiért feltalálták a film nevezetű csodát!
(1999, VOX)
Ó, Robin, ó, Robinom! Hiányzol ám innen, ebből a világból, hogy jobbá és mosolygósabbá, sírva nevetősebbé tedd! Nagyon-nagy kár, hogy magunkra hagytál bennünket, lett volna még dolgod bőven itt lent, az emberek közt. Tovább tanítanál, szórakoztatnál és megmutatnád, hogyan is kell élni a valódi Életet...
