alonzomosely

alonzomosely

Godzilla Kong ellen

2022. február 12. - midragon

Öreg titánok harca

Vajon SzörnyVerzum két nagy veteránját nyugdíjba lehet-e már küldeni? A filmes idővonalon 1933-ban született Kong és az 1954-es Gojira hosszú és mozgalmas karrierjük során eddig 12, illetve 36 moziban romboltak – többnyire – kényük-kedvük szerint. A Hollywoodban sokáig hibernált monstrumok – kivétel Emmerich 1998-as Godzillája és Peter Jackson 2005-ös King Kongja – pár éve éledtek újra, hogy jobb-gyengébb kalandokban csapjanak oda a nagyérdeműnek.

godzillavskong3.jpg

Két hónappal ezelőtt jelent meg aztán közös akciójuk első, látványos, de szinte csak egy tengeri összecsapásra koncentráló, így igazából semmitmondó trailere, ami után vakarhattuk a fejünket: nem elég, hogy a Covid, most meg még ez a katasztrófa is…?! Aztán eljött a premier napja…

 Hideg van. Hó, jég mindenütt, csontig hatol a fagyos szél, az Antarktiszon vagyunk. De nem egyedül: gigantikus majom ébredezik a csendben szállingózó hópelyhek között.

godzillavskong.jpeg

Kong persze nem önszántából került ide, a világ végére, hiszen nem is olyan rég még megszokott lakhelyén, a Koponya-szigeten, egy mesterséges biodome védelmében élte az életét. Dr. Ilene Andrews (Rebecca Hall – A tökéletes trükk, Vicky Cristina Barcelona, Egy esős nap New Yorkban) tanulmányozta és egyben óvta is az óriást, „aki” legközelebbi kapcsolatba mégis egy kislánnyal, a jelelő Jiaval (az elsőfilmes tehetség, a teljesen siket családból származó Kayle Hottle) kerül.

 Ezalatt az ős-ellenlábas – aki elől valójában Kongot rejtegetik a szigeten –, Godzilla is felbukkan és valamilyen okból megtámadja az Apex Cybernetics floridai központját, ahol a cég vezetője, Walter Simmons (Demián Bichir – A kertész) irányítása alatt titkos kutatásokat, kísérleteket folytatnak. A rombolás miértjét kutatva feltűnik a lelkes összeesküvés-hívő egykori alkalmazott, Bernie Hayes (Brian Tyree Henry – Atlanta, Nyughatatlan özvegyek), majd a Godzilla-történetszálról érkezve Madison Russell (kedvenc Tizink: Millie Bobby Brown) is.

godzillavskong6.jpg

És hogy a két titánvonal sikeresen összekapcsolódhasson, a szigetre utazik az Apex munkatárs Nathan Lind (Alexander Skarsgard), aki a Belső-Föld elmélet kutatójaként nem csupán a bolygónk belsejében lévő hihetetlen energiák, de a vernei mélységekben megbúvó, feltételezett gigász-őshaza nyomában is jár. Így Kong király nemsokára a hólepte déli földrészen találja magát, hogy tudósokkal a nyomában a Föld középpontja felé vezető egyik járaton ereszkedjen lefelé…

Bár, mint a felsorolás is mutatja, a Godzilla Kong ellen nem kevés emberi karaktert is felsorakoztat – vannak még persze páran meghatározónak szánt, de felesleges vagy semmitmondó szerepekben – tudjuk jól, hogy a filmnek valójában három igazi sztárja van: mégpedig a két címszereplő és a rombolás! Mivel már rég túl vagyunk a makett-Tokió épületei között gumiruhában botladozó statiszta-korszakon, a CGI-nak köszönhetően kapunk is a trióból rendesen! Az első, vízi összecsapás nagyon látványos és később sem lehet panaszunk a látványorgiára: a földalatti világ meglepően ötletes és bár sok további sztorimorzsát feldobnak vele kapcsolatban, valahogy nem időzünk ott annyit, mint amennyit lehetett volna – de várjuk ki a végét (kacsintósfejecske)…!

godzillavskong5.jpg

 A második történetszál valahogy hiteltelenebbnek tűnik, mintha az alkotók nem tudtak volna mit kezdeni vele. Az amatőr kutatócsapat bejut az Apex birodalmába, de szinte akadálytalanul mozognak a szupergigatitkos objektum szintjein, a lezárása sem tökéletes, mintha minden fordulatban a kérdés köszönne vissza: Milli Bobbyék kellenek, de hogyan illesszük őket a filmbe?

De egy ilyen gigászt a helyén kell kezelni: a történet hiányosságai miatt kárpótol a látvány, az akció, amiben még Hong Kong is megkapja a magáét, amikor az egymásnak feszülő főhősök csatájába új belépőként beleszól a hipermodern csúcstechnika is!

Számít a méret? Hát persze! Most ugyan Gojira nem hány taxit, mint 98-ban, de Konggal ökölpacsizva, két hét alatt csaknem 300 millió dolláros bevételt csatáztak össze! És ebben a megroggyant világban épp jól jön ez a kis látványos, kikapcsolós pusztítás: így nem csak a párost törölték a nyugdíjazási listáról, de végre a mozi, a film gigászi szobra is visszakerülhetett a szórakoztatóipar Pantheonjába!

(www.hetediksor.hu, A hetedik sor közepe, 2021.04.08.)

godzillavskong2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://alonzomosely.blog.hu/api/trackback/id/tr3117447754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása