Mintha valahol Stephen King furcsa államában, Maine-ben járnánk. Az éghajlat zord, egyfolytában hideg szelek fújnak, a tenger állandóan háborog – az idő azonban megállni látszik. A szürke, viharszínű környezetben unalmasnak, hétköznapinak tűnő emberek lézengenek, ha azonban jobban a szemükbe nézünk, látjuk a tekintetük mögé rejtett, titokban tartott múltat, a nem mindennapi sorsokat. Ez azonban nem Maine, hanem a 15 fokkal keletre lévő, kanadai Newfoundland…
A totális csődtömeg New York-i betűszedő, Quoyle (Kevin Spacey) magára marad kislányával, Bunnyval. Családi életre képtelen felesége (Cate Blanchett) ugyanis egyik alkalmi szeretőjével együtt autóbalesetben meghal. Quoyle házában nemsokára feltűnik eddig ismeretlen nagynénje (Judi Dench), aki levegőváltozást ígérve északra, egy ősi, lepusztult családi házba viszi őket. Quoyle és lánya berendezkednek és megpróbálnak új életet kezdeni. A változás a helyi pletykalap, egy fiatal özvegyasszony (Julianne Moore) és a Quoyle család szörnyű múltjának képében be is kopogtat az ajtajukon…
Lasse Hallström, a melegszívű Csokoládé kritikai- és közönségsikere után egy kicsit zordabb vidékre kalauzol. Hősei egyszerű, napról napra élő lények, akik életét körüllengi a világ végén fekvő kisváros titokzatos légköre és múltja. Oliver Stapleton operatőr komor, fekete, szürke és barna árnyalatú képei remekül támasztják alá a film hangulatát, nyugodt tempóját és a színészek minimalista játékát. A produkcióban hemzsegnek a remek színészek. Természetesen – a tulajdonképpen az Amerikai szépségben játszott figuráját hozó – Kevin Spacey áll az események középpontjában, mellette az enyhén szólva furcsa nagynénit hozó Judi Dench, illetve a Quoyle női sorstársát játszó Julianne Moore figurája kap még hangsúlyt. Jót alakítanak, de sajnos nem kapnak túl sok lehetőséget a helyi újság szerkesztőségi tagjai, Scott Glenn, Pete Postlethwaite és Rhys Ifans, valamint a csak néhány percig látható Cate Blanchett is – róla egyébként nem is gondolná az ember, hogy milyen jó alakja van.
A film titkos szereplője egyébként a Quoyle család öreg háza, mely lepusztultságával, félelmetes éjszakai hangjaival egyrészt a kísértő múlt leláncolt és nehezen feloldható emlékeit, másrészt pedig a főhős lelki ürességét jelképezi. Szikár és maradandónak emelt épület, mely Quoyle magára találását követően talán megváltó pusztulásra lesz ítélve...
A történet mögött súlyos, összetett, számunkra is aktuális lelki problémákat feszegető, mégis pozitív hangvételű mozi. Nem lenne csoda, ha elsősorban a vidéki nézők körében találna hálás fogadtatásra.
(2002, Filmcsillag)
Kevin Spacey karrierje már négy-öt éve a szakadék mélyén parkol, manapság Hollywood egyik elsőszámú - és teljesen mellőzött - figurájának számít. És ez valószínűleg így is marad még jó sokáig, hiszen újabb perei miatt kiesett a magyar tatárjárás filmből is és bár a neve mellett szerepel pár újabb kredit, ám a nagy visszatérést nem igazán a májusban bemutatott, horvát Bilo jednom u Hrvatskoj című produkció hozza majd meg. A mostanában zsebpénzért dolgozó Oscar-díjas még az aranycsúcson volt, amikor a Kikötő hírek 2001-ben kijött. Szürke, halszagot és sós tengerillatot árasztó filmben Spacey brillírozik, de könnyű, ha legalább féltucatnyi remek színész a partnere. Nekem annak idején tetszett...
