Az élet Ricardóéknál című életrajz-epizóddal kapcsolatban – korunkra jellemzően – az első hírek nem is a film minőségéről szóltak, hanem arról a felzúdulásról, ami a munkáját végző Javier Bardem körül kavargott egy ideig. Az internet mindent tudó és kritizáló népének ugyanis nem tetszett a megmásíthatatlan tény, miszerint a kubai főszereplőt egy spanyol színész alakítja – megjegyzem, Golden Globe- és talán még Oscar-jelölést is érően!
„Ne packázzanak a kubaival!”
Mivel a filmben fontos, de nem a legfőbb szálat a politikai vonal jelenti (és manapság már sajna minden politika) lépjünk is túl ezen csak annyit hozzátéve, hogy a Bridgerton után szabadon, a Boleyn Anna mini-sorozat a történelmet – khmmm, hogy is írjam, hogy is írjam? – sokkal lazábban kezelő epizódjait közel sem követte ekkora népharag, mint az egyébként tényleg minőségi Ricardóékat. A filmet jegyző Aaron Sorkin író-rendező-producer elég otthonosan mozog a média, a nagypolitika, az üzlet, de a sport világában is és első munkája, az 1992-es Egy becsületbeli ügy óta komplex karakterei, jól felépített párbeszédei és fordulatos történetvezetése tévében és filmvásznon is többször visszaköszöntek már.
Teljességgel igaz ez a kisképernyős hőskorban, 1951 és 57 között 40 milliós nézettséget elérő, 180 epizódot futó, mifelénk, a Vasfüggöny takarásában azonban ismeretlen I Love Lucy című vígjátéksorozat sztárjainak életébe betekintő legújabb rendezésére is.
Lucille Ball (Nicole Kidman a plasztika mögül is remekül hozza a figurát) és férje, a kubai emigráns Desi Arnaz (Bardem) a tévézés megkerülhetetlen sztárjai: az egykori, másodvonalbeli színésznő és a korábbi zenész sitcomján amerikai tömegek szórakoznak, a házaspár pedig nem csak a kamerák előtt, de amögött is a széria meghatározó alakjai.
A film nagyjából egy hetüket meséli el az új epizód első olvasópróbáitól kezdődően a fináléig, a közönség előtti felvételig. Ez alatt azonban nem csupán a megszokott kreatív ellentéteket kell feloldaniuk a stáb tagjaival, írókkal, producerekkel, de megoldást kell találniuk Lucy fiatalkori botlására – a boszorkányüldöző McCarthy-korszakban vagyunk! – is: a színésznő ugyanis ikszet húzott a kommunista párt mellett, ami nem csupán a közvéleményt, de a törvényt is ellene fordíthatja. Emellett ki kell találniuk, hogyan tálalják vagy rejtsék el Lucy terhességét a képernyőn, arról már nem is beszélve, hogy mindezek mellett meg is kellene menteniük sok vihart megélt házasságukat is! Vajon ezek közül melyikben járnak sikerrel...?
Mozit néző, szerető és olykor elemezgető emberként mindig öröm a számunkra a kamerák mögé bújó showbiznisz súlyos függönye mögé kukkantani olyan remek filmek segítségével, mint a Mank, a Hitchcock, A némafilmes vagy esetleg A játékos és a Volt egyszer egy Hollywood. Ezek a „bennfentes” alkotások mind közelebb hozzák a mindig is rejtélyesnek megmaradó, izgalmas, ám valójában mégis hétköznapi sztárvilágot. Aaron Sorkin ennek ismerőjeként Az élet Ricardóéknál-lal egy több rétegű, több szálon futó, nem csupán írói, de rendezői ötletességét is kiaknázó, szórakoztató, néha vicces, néha drámai életrajzi mozit alkotott. Bizonyítja ezt két főszereplője, illetve az ő írói Golden Globe-jelölése, ami természetesen előrejelzi a következő Oscar-esélyeket is. Talán rendezőként is a nomináltak közt lesz majd a helye, mert részben dokumentarista eszközökkel – a széria írói idős korukban sztorizgatnak a történtekről –, fekete-fehér betétekkel – a megbeszélések alatt Lucy képzeletében már megjelennek a leforgatott mozzanatok – és tökéletesen dirigált jelenetekkel – ez elsősorban a fináléra, de sok más mellékpillanatra is igaz – egy élvezetes, de el is gondolkodtató showbiz mozit alkotott meg. Bardem remek az életet végsőkig élvező, a háttérből irányító férj szerepében, Kidman pedig – bár a Ball munkásságát jobban ismerő amerikaiak némelyike fanyalgott, hogy nem elég hiteles – talán még kiválóbb az elsőre butuskának tűnő, ám rendkívül precíz és aprólékos – a virágrendezési jeleneteinek kibontása és háttere zseniális – feleség szerepében. Sorkin további érdeme, hogy a mellékszereplők is elég időt és teret kapnak – a legjobb pillanatok, beszólások J.K. Simmonsnak jutnak –, így nem csupán a házaspáros belső konfliktusai, hanem a stábon belüli ellentétek, véleménykülönbségek, emberi kapcsolatok is színesítik és mélyítik a történetet. Így Az élet Ricardóéknál a két egykori sztáron kívül bővebb családjuk, a tévés csapat sztorija, de emellett egy élvezetes módon előadott szórakoztatóipari korkép is, amiben megannyi probléma és nézeteltérés mellett profik minden helyzetben hozzák a maximumot, hogy a végső felvétel előtti pillanatokban így kívánjanak egymásnak szerencsét: Good show!
(www.hetediksor.hu, A hetedik sor közepe, 2022.01.05.)
