Don Simpson elment. A magánemberként szélsőséges életvitelű – drog, pia, szexbulik –, de egyébként kitűnő, száz százalékig maximalista sztárproducer 1996 januárjában, 52 éves korában hagyta itt a film- és árnyékvilágot. Elválaszthatatlan társával, Jerry Bruckheimerrel összértékben jóval több, mint egymilliárd dollárt kaszáltak olyan megasikerekkel, mint a Flashdance, a Beverly Hills-i zsaru 1-2., a Top Gun vagy a Mint a villám. Fél évtizedes pihenőt követően, 1995-ben aztán egészen egyedülálló módon egy sikeres triplával tértek vissza a bizniszbe, hiszen mind a Bad Boys, mind a Veszélyes kölykök, mind pedig a Crimson Tide – Az utolsó esély is jó befektetésnek bizonyult.
Don Simpson azonban a legutolsó közös durranás, A szikla bemutatóját már nem érhette meg: nem sokkal a premier előtt Los Angeles-i otthonában szívinfarktus vitte el. Korai halála az egész szakmát megrázta és hosszú hónapokig bennfentes sugdolózásra késztette: vajon ki lesz az, aki a Jerry Bruckheimer jobbján megüresedett helyet elfoglalja?Az egyedül maradt producertárs azonban senkivel sem közösködött: aktuális, kilencvenhetes bombáját egyedül élesítette ki – és becsületére legyen mondva, igazán kitűnő munkát végzett!
„Hair comes Nic!” – viccelődött jó egy éve az amerikai Premiere filmmagazin, amikor a Con Air – A fegyencjárat első képkockái nyilvánosságra kerültek. A fotókon ugyanis, a főszereplő, az egyébként enyhén kopaszodó Nicolas Cage vállverdeső lobonccal rohant egy robbanás méretes lángtengere elől. A szó szerint hajmeresztő jelenet azonban korántsem a Con Air csúcspontja, hiszen egy Simpson-Bruckheimer produkcióhoz híven a film tömve van jobbnál-jobb üldözésekkel, lövöldözésekkel, bunyókkal és robbanásokkal.
Az új trend tovább él: a legújabb stílusú akciófilmekben nem csupán a kar- és láb-, de az arcizmok is komoly igénybevételnek vannak kitéve. Vége a félmeztelen izomagyak tündöklésének: manapság a tökéletesen kidolgozott figurák, a pengeéles, hihető cselekmény és a shakespeare-i magasságban szárnyaló párbeszédek mellett a kitűnő színészi játék jelenti a követendő példát. A látványos csimmbummcirkuszt és fegyverropogást ugyanis helyből lepipálják a sziklazúzó, örökifjú nagypapihoz, Sean „Most-nincs-nálam-a-szemüvegem” Connery-hez hasonló, nagykaliberű színészóriások.
Oscar után géppisztoly. Nic Cage a Las Vegas, végállomás-beli elismerése után a művésziről a kifizetődőre váltott – és azóta állandóan golyózáporban rohangászik! A szikla után nincs ez másként a Con Air esetében sem...
Cameron Poe (Nicolas Cage) tulajdonképpen tisztességes ember, mégis hosszú éveket kellett lehúznia a barátságos sitten. Korábban ugyanis néhány fickó zaklatta a feleségét, mire ő férjhez méltó módon védte meg az oldalbordáját: sajnos az egyik támadó élete árán.
Most, amikor a büntetés letöltése után hosszú hajjal, de lélekben embernek megmaradva szabadul, csak egyetlenegy vágya van: minél előbb visszatérni az asszonyhoz és az időközben szépen cseperedő kisgyerekhez. Mivel Cameron az ínséges börtönévek alatt elég spórolós életmódhoz szokott, úgy tervezi, az utazási költséget elbliccelve repül haza. Kapóra jön neki, hogy éppen akkor indul egy repülő, amely hajlandó potyázóként a fedélzetére venni: a gép azonban nem egy átlagos járat. A szövetségi Con Air szolgálat hangzatos Jailbird 1-re keresztelt madara ugyanis csak előre válogatott V.I.P. utasokat szállít: a tiszteletet parancsoló listán az Államok legkeményebb, legbrutálisabb bűnözőinek neve szerepel. Ezek a börtöntöltelékek többszörös fegyveres felügyelet mellett, külön-külön, egymástól elszigetelten utaznak – kaviár, vörös bor, fedélzeti mozizás kizárva!
Cameron Poe helyet foglal az ártatlanarcúbbak között és magában már a várva-várt otthon képei lebegnek előtte. Ezeket a romantikus visszaemlékezéseket azonban egy időre kénytelen fiókba tenni, hiszen a Jailbird még szinte el sem emelkedik a betonról, amikor az első osztályon utazó úriemberek az őrülten is zseniális Cyrus Grissom (elképesztően jó: John Malkovich) vezetésével magukhoz ragadják a magassági kormányt. Poe tehetetlenül nézi, ahogy a válogatott bagázs (többek között Tarantino haverjai: Ving Rhames, Steve Buscemi, Danny Trejo) lekapcsolják az őröket, megszerzik az elzárt fegyvereket és új cél – a szabadság – irányába állítják a gépmadár orrát.
A földön időközben kitudódik a kormányváltás, mire lesz nagy sürgés-forgás. A fél hadsereget készenlétbe helyezik a már messze repülő szökevények üldözésére. A hajtóvadászat élére két szövetségi rendőrbíró, a fiatal és lojális Vince Larkin (John Cusack) és kőfejű társa (Colm Meaney) kerülnek, akik mindketten a saját verziójuk szerint próbálnak pontot tenni a kényes ügy végére. Társa radikális, gépfegyveres megoldásával ellentétben Larkin a simább megoldás híve. Annál is inkább, mert néhány jelből – pl.: egy égből aláhulló hulla – arra következtet, hogy titkos, önjelölt szövetségesük tevékenykedik a Con Air-járaton.
Csak nem Cameron Poe-nak híjják az illetőt...?
A Disney, mint halálosztó? Igen! A sors és a tehetség szeszélyének folytán ugyanis évek óta úgy áll a helyzet, hogy a szelíd egérbirodalom fennhatósága alá tartozó Hollywood Pictures szállítja a legjobb és legsikeresebb akciófilmeket. Jerry Bruckheimer, a producer, aki szintén ennek a cégnek robbantgat, a Con Air – A fegyencjárat című filmjével ismét stílusos munkát végzett. Merészségére vall egyébként, hogy a film rendezői székébe azt a kezdő filmesnek számító Simon Westet ültette, aki eddig csak a kaliberekkel kisebb feladatokat adó videóklipes területen tevékenykedett. Ez a fajta váltás azonban nem egyedülálló: korábban Ridley és Tony Scott, Russel Mulcahy (Hegylakó), David Fincher (Alien 3, Hetedik, Játsz/ma) és a Bruckheimerékkel kilencvenöt óta dolgozó Michael Bay (Bad Boys, A szikla) is a reklám- illetve videóklip-bizniszből érkezett. Az új szerzemény nem vallott szégyent: keze alól egy feszes szerkesztésű, magas fordulatszámon pörgő, izgalmas akciófilm került ki.S zerencsére Simon West nem rendelte a technika szolgálatába az embert: a film láncreakciószerű robbanásai ellenére színészei bőven kapnak lehetőséget arra, hogy felvillantsák nem mindennapi tehetségüket.
Don Simpson ha valahol a túlvilágon látja a filmet, biztosan teljesen elégedett lesz vele. A felcsapó lángokba csak napszemüveggel lehet belenézni, a dübörgő Con Air házimozis megtekintése pedig egyenesen életveszélyes!
Pontosan olyan, mint amilyennek ő is szeretné!
Good bye, Don, hiányozni fogsz!
(1997, Videó Plusz)
Don Simpson és Jerry Bruckheimer kollégája akcióközpontú, videóklip-vágású, méregdrága és általában kasszát robbantó mozijaikkal a nyolcvanas évek elejétől írták újra a hollywoodi szórakoztató filmek történetét . Olyan, egyedi, a látványvilágot megreformáló rendezőkkel, mint Tony Scott vagy Michael Bay nem csupán képileg, de Hans Zimmer és zeneszerzőtársai bevonásával hangzásában is a mai napig meghatározó változást hoztak a kommersz mozik világában. Simpson ugyan már csaknem három évtizede nincs velünk, ám producer kollégája az azóta eltelt időben is folytatásokkal, tévésorozatokkal vagy új sikerekkel - Armageddon, A nemzet aranya és persze Jack Sparrow kalózkodásai - vitte tovább a munkásságát. A Con Air az első olyan akció, amiben Don Simpson már nem vett részt...
