Csákánydoroszlóról elszármazott atyafink, Joe Eszterhas előszeretettel kotorászik a fehérneműs szekrény fiókjaiban. Néha azonban annyira hatalmába keríti az érdeklődés, hogy addig dobálja szanaszét a felforgatott bútorból kicibált holmikat, míg valami érdekes, ám az úri hölgyeket hisztériás sikolyra késztető dolgot nem bányász elő a harisnyás dobozkák legaljáról. Bár a Flashdance és a Zenedoboz írója a katasztrófának bizonyult, öt évvel ezelőtti An Alan Smithee Film: Burn Hollywood Burn óta nem publikált, a kilencvenes évek első felében jócskán ellátta néznivalóval a sikamlósabb szexuális fantáziával megáldott átlagpolgárokat: először kasszát robbantott az Elemi ösztön jégvágójával, majd kukucskálni küldte Sharon Stone-t a Sliverben, hogy aztán Vegasba látogatva némi cicirázással fárassza a nagyérdeműt. Hormonbizsergető fantazmagóriáinak legutolsó szüleménye a Jade, amely minden korábbi műve összesítéseként is felfogható – olyan, mint az átlagos háziasszonyok mosogatás közbeni gondolatai: erkölcstelen, szexuálisan túlfűtött, perverz és erőszakos.
David Corelli helyettes államügyész (az örök sorozat-kriminalista: David Caruso – New York rendőrei, Michael Hayes) egy okkult tárgyakkal berendezett szobában a környezethez jól illeszkedő, ám felettébb élettelen, összeszabdalt férfiba botlik. A szerencsétlen és egyébként a San Francisco-i elithez tartozó delikvens nem sokkal korábban még az ágyrugókat tesztelte egészen addig a pillanatig, míg a megszokottól eltérően velős halálsikolyt hallatva – végleg – el nem gyengült. Corelli vezetésével a zsaruk felforgatják a lakást és találnak is további érdekességeket: például egy Edwards kormányzót (Richard Crenna) és egy szemrevaló, de nem a feleségének tűnő hölgyet ábrázoló fotósorozatot. Miközben a nyomozás még intenzívebb fázisába lép, felsőbb utasításra minden jelen lévő cipzárt húz a szájára. Corelli addig pengeti az ügy húrjait, míg előtérbe kerül egy Jade nevet viselő luxusprosti, nemsokára azonban az államügyész újra eltátja a száját: kiderül ugyanis, hogy a sötét ügyek hátterében álló (fekvő) Jade nem más, mint az általa nagyra becsült barát és sztárügyvéd, Matt Gavin (Chazz Palminteri) szintén tisztelt és becsült felesége, Trina (Linda Fiorentino)…
Eszterhas a tőle megszokott módon keveri az erotikát a bűnnel és ebben kitűnő partnerre talál az Erő sötét oldalát jól ismerő rendezőben, William Friedkinben (Francia kapcsolat, Az ördögűző). Kettejük együttműködésének eredményeként olyan, átlag mindennapjainkból régóta hiányolt érdekességekkel találkozhatunk, mint egy nagyon jól sikerült autós üldözés, egy kopott szado-mazo fotó és egy dobozkában rejtőző ilyen-olyan szőrszál. A csúcspontot azonban a ’94-ben a Végső csábítás hasonló szerepében hírnevet szerzett Linda Fiorentino jelenti: ha úgy akarja, rideg, távolságtartó úriasszony, ha pedig amúgy, akkor búgó hangú, kéjenc, perverz, romlásba taszító szexistennő.
Az Úr mentsen meg attól, hogy az ajtaján kelljen bekopogtatnunk!
(2002)
A mozis álomgyárban van egy senki által ki nem mondott, de mindenki által elfogadott mondás, miszerint az a színész, aki a kisképernyőn válik híressé, az szinte sosem lehet később világsztár a mozivásznon. Persze van ez alól is kivétel, hiszen George Clooney és Jennifer Aniston a Vészhelyzet, illetve a Jóbarátok díszletei közül kiugorva lettek A-kategóriás nagymenők a nagy vásznon. David Caruso, - aki a kilencvenesek elején a New York rendőreivel várt nemzetközileg ismertté - is tett pár próbát, ám végül nem sikerült moziikonná válnia, viszont 2002-ben a Miami helyszínelők 232 epizódjával végérvényesen beszoborta magát a tévés hírességek csarnokába. Pár harminc évvel ezelőtti filmes próbálkozásának egyike a Jade című erotikus thriller, ami az akkor csúcson lévő Joe Esterhas (Elemi ösztön) egyik kevésbé sikerült forgatókönyve alapján készült.
