Nagyon divatos dolog manapság arról panaszkodni, hogy a filmkészítők sehogy sem képesek elszakadni a jól bevált, ezerszer átvariált, de tulajdonképpen csak ugyanazokat a sablonokat variáló témáktól. Láttunk már tucatnyi repülős filmet, rahedli szökevényeset, számtalan „utálják egymást, de a végén úgyis egymásba szeretnek” alcíműt, meg jónéhány terroristásat is, ahol többnyire arabok, orosz vagy kínai maffiózók, esetleg IRA-tagok robbantgatták a nagykövetségeket és a helyi zöldségesstandokat. Ez utóbbiak közül azonban – leszámítva a monstre kategóriában induló Időzített bomba és Az ördög maga-stílusú „nagyfilmeket” – a nézők és kritikusok nagy örömére minden egyes történet új, megrázó élménnyel gazdagítja a drámára fogékony lelkűeket. Talán éppen azért, mert ezeket a filmeket írek készítették - saját magukról. Neil Jordan lenyűgözött a Síró játékkal és a Michael Collins-szal, Jim Sheridan pedig felrázott az Apám nevében-nel.
Most pedig kedvenc színészét, Daniel Day-Lewist (A bal lábam) küldi a ringbe, hogy az Danny Flynn-ként bokszkesztyűt húzva küzdjön a véres terrorizmus és a könyörtelen megnemértés ellen. Danny tizennégy évet húzott le a börtönben egy robbantás miatt: szinte gyerekként került be és érett férfiként lépett ki onnan, éppen ezért a múlttal önmagában leszámolva teljesen új életet próbál kezdeni. Belfastban azonban ez korántsem egyszerű. Amerre megy, mindenütt a katolikus – protestáns ellentét és az angolok elleni gyűlölet tüzei égnek.
Danny azonban erről tudomást sem véve hozzáfog, hogy gyermekkori edzője segítségével újjáépítse a boksztermet és a maga sajátos módján, a ring kevésbé véres hadszínterén küzdjön meg a győzelemért. A múlt azonban utánanyúl: újra fellángol a szerelem közte és másfél évtizede nem látott kedvese, Maggie (Emily Watson) között. Érzelmeiket azonban nem sokáig titkolhatják, hiszen az IRA figyelő tekintete mindenhová elkíséri őket. Danny és Maggie csupán egy csipetnyi boldogságra és egy leheletnyi békére vágyik... a viszonylagos nyugalomban hirtelen újra kitörő ősi gyűlölet azonban úgy tűnik, örökre szétválasztja őket...
Rocky Balboa kiütve! Sheridan zseniális játékot produkáló színészei segítségével, szürkés-barnás színekkel a dráma és a szerelmi eposz egy teljesen új változatával lep meg bennünket. Remélhetőleg a Welcome to Sarajevo-val beinduló, a balkáni háborúk témáját feldolgozó filmek legalább olyanok lesznek, mint A bunyós: megrázóak, letaglózóak – de emellett mélységesen emberiek!
(1998, VOX)
Daniel Day-Lewis sajna hét évvel ezelőtt, a Fantomszál leforgatása után nyugdíjba vonultatta magát, ám változatos és minőségi pályája során bőséggel játszott minőségi filmekben zseniális szerepeket. Ezt erősíti végtelen számúnak tűnő díja és jelölése, köztük három Oscar-arany (A bal lábam, Vérző olaj, Lincoln), illetve három Oscar-nomináció (Apám nevében, New York bandái és a karrierzáró Fantomszál) is. De bármiben is szerepelt, erős jelenléte, színészi nagysága megkerülhetetlen volt, legyen csak akár szó Hosszú Puskáról vagy A bunyós, jó útra térő ex-IRA-tag bokszolójáról. Még mindig reménykedünk, hogy mégis meggondolja magát, hiszen pár felejthetetlen évtizedet még szerezhetne nekünk, nézőknek...
