Igaz, hogy Szaddám Husszein néhány hete már kapott egy kiadós rakétaszállítmányt a kertje végébe, mégis azt kell mondanunk, hogy már megint baj van az arabokkal!
Robbantanak, lövöldöznek, terrorizálnak agyba-főbe Allah és a Szent Háború nevében, ami ugyan a valós életben nagyon szörnyű következményeket von maga után, ám a mozis álomvilágban igen jól kifizetődő csatákat (lásd: Delta Force, True Lies, Tűzparancs) eredményezhet. Ed Zwick rendező, aki már egy pár hadműveletet irányított a kamerák mögül (Az 54. hadtest, Szenvedélyek viharában, A bátrak igazsága), Öböl-háborús filmjéhez hasonlóan a Szükségállapot esetében sem tud elszakadni az arab fegyveresektől – lehet, hogy mellékállásban a Pentagontól kap egy kis fizukiegészítést? – és ismét jóöreg harcostársát, Denzel Washingtont küldi a frontvonalra. Washington New Yorkban: ez esetben terroristaellenes szakemberként hősünk nem a sivatagba, hanem a nagyvárosi dzsungelbe vezényelve próbál eleget tenni Zwick tábornok parancsának. Nem rajta múlik, hogy csupán féleredménnyel tud visszatérni a főhadiszállásra!
Bumm! Először csak viccnek tűnik az egész: egy festékbomba robban az egyik New York-i buszban nagy felfordulást és némi színt víve az ülések közé. Nem sokkal később egy másik buszon utazók már nem ennyire szerencsések. Hiába a havibérlet árához csatolt biztosítási díj, a mindent ripityomra robbantó pokolgép ellen semmi esélyük sincsen; még akkor sem, ha az FBI profija, Anthony Hubbard (Denzel Washington) megpróbál tárgyalni az utasokat túszul ejtő arab terroristákkal.
Nemsokára minden a feje tetejére áll a Nagy Almában. Rövid időn belül sorra repülnek a levegőbe az épületek: egyszer egy színház, egyszer egy suli, majd nem sokkal később minderre a koronát feltéve maga az FBI főhadiszállása robban törmelék halommá. Ezen közben azonban főhősünk emberei élén gőzerővel igyekszik kideríteni a tettesek kilétét, amiben úgy-ahogy a CIA rejtélyes és egyfolytában titkolózó, közel-keleti szakértője Elise Kraft (Annette Bening) „siet” a segítségére. A terrorista-ellenes csapat felforgatja fél New Yorkot, lekapcsol pár gyanús figurát és felszámol néhány, egymástól függetlenül dolgozó csoportosulást, de nem tud pontot tenni az ügy végére.
A nyomozók csip-csup szöszmötölését megunva aztán színre lép a nemzet megmentője: a keményvonalas, rövidrenyírt tábornok, William Devereaux (csak nem Bruce Willis?) felkapja a vizet és emberei, valamint páncélosai élén, a csillagos-sávos textíliát lobogtatva bemasíroz New Yorkba. És a tátott szájjal ámuló, mélységesen megdöbbent FBI-CIA duó orra előtt, a szabad világ kellős közepén életbe lép a szükségállapot...
Brrrr! Eléggé rémisztő, bár szó, ami szó nem egy utópisztikus elképzelés. Edward Zwick filmjében érzékeny, világpolitikai szinten is jelentős témára próbál rátapintani, kár viszont, hogy a nagy ügybuzgóság kellős közepén szem elől téveszti a lényeget. A Szükségállapot ugyanis se nem krimi, se nem dráma, de még csak sodró lendületű akciófilm se, hanem a három téma jól összegubancolt elegye. Az egész film egészen jól indul: nagyon megdöbbentő a busz felrobbanása és izgalmas a nyomozás első szakasza is. Aztán színre lép Annette Bening figurája, aki hol igazat mond, hol nem, hol pedig csak értelem nélkül megkavarja a történetet. Később pedig bedübörög Bruce is, hogy egy teljesen felesleges szerepben az Armageddon dicshimnusza után negatív szereplőként utáltassa meg magát. Kétségtelen, hogy Zwick jó filmet akart csinálni – besegített a forgatókönyvbe is –, nála az arabok nem csupán arc nélküli, fanatikus mészárosok (nagyon jó például a Washington amerikai-arab nyomozótársát játszó Tony Shalhoub), hanem ok nélkül bűnhődő, ártatlan állampolgárok is; egyébként a főfőrossz sem közülük kerül ki: Bruce Willis talán személyes bosszúként, a dél-afrikai Planet Hollywood elleni bombatámadás miatt vállalta el a náci-szerű parancsnok szerepét?
A Szükségállapot elkészült, de nem robbant olyan nagyot, mint amilyenre a készítői számítottak: ez pedig minden morális pozitívuma ellenére a túlkomplikált, agyoncsavart és a végén vaktöltényként durranó történet rovására írható. Sokkal izgalmasabb lett volna egy Frederick Forsyth-regény lapjain találkozni vele...
(1999, VOX)
