Életben maradni!
John Travolta határidőnaplójába a nagy kiugrást hozó hetvenes évek letelte után csaknem másfél évtizedig ez a két szó volt reszketeg kézzel belekörmölve. A zsíros táncos szerepek után a parkett ördöge megbotlott és egészen egy Tarantino nevezetű gengsztermániás fickó felbukkanásáig már annak is örülnie kellett, ha néhanapján sikerült egy-egy épkézlábnak mondható, B-kategóriás szerepet kicsípnie.
A diétás időszaknak azonban a Ponyvaregénnyel vége szakadt és Travolta manapság egyike azon keveseknek, akik teli szájjal habzsolhatják a hollywoodi torta tejszínhabját. Az utóbbi három évben Travolta egyfolytában azon munkálkodik, hogy behozza a nagy lemaradást: évi két-három filmnél alább nem adja és ezzel megközelíti a legmunkamániásabb színészek, Harvey Keitel, Robert De Niro vagy Steve Buscemi teljesítményét. Az elmúlt idők legzajosabb visszatérését produkáló John Travolta most már szabadon válogathat a vígjátéki, akció és drámai szerepek közül, sőt, még azt is megteheti, hogy kilép Polanski The Double című filmjéből--hiszen a következő forgatandó produkció már úgy is jó előre ott díszeleg az előjegyzési naptárában.
Ki törődik manapság az egykori gizda egyre terebélyesedő pocakjával, ha az arcjátéka helyettesíti ezt az apró testi hibát?! Ha már egyszer a nézők és a szakma is újra szentté avatta Johnny-t, ő gondolt egyet és rendhagyó módon mondott köszönetet: a Michael című filmben hófehér szárnyakat növesztve angyallá változott. És nézzünk oda, ez is istenien jól állt neki!
Dorothy (Andie MacDowell, aki Meg Ryan mellett az édeskés romantikus szívmelengetők – Zöld kártya, Idétlen időkig, Négy esküvő és egy temetés – legbiztosabb szereplője), Frank (az Oscar-dijas William Hurt – A pókasszony csókja) és Huey (Robert Pastorelli) mindhárman újságírók. Éppen valahol az isten háta mögött, Iowa egyik porfészkében, egy nappaliban ücsörögnek, ahová a pletykasajtó iránt igen fogékony főszerkesztőjük (Bob Hoskins) irányította őket. Állítólag ugyanis egy angyal vagy mifene tűnt fel nemrégiben arrafelé!
A házinéni éppen sütivel meg miegymással kínálgatja őket, amikor a fejük felett apró porcsíkokat hullajtva megnyikordul a padlódeszka. Valaki ébredezik a felső szinten. Csoszogó lépteket hallani, majd a hívó szóra válaszolva – „Mindjárt, megyek, csak a cigimet keresem!” – a titokzatos valaki elindul lefelé. Egy fehér toll hull alá méltóságteljesen, majd még mindig félálomban, egykócos hajú, gyűrött arcú, folyamatosan vakarózó, alsógatyás és szárnyszerű valamiket viselő, félmeztelen fickó slattyog le a lépcsőn.
Ő Michael – mifelénk: Mihály – (John Travolta), az angyal. Az, hogy nem a szentképeken megfigyelhető, fényt árasztó, fanfáros típusból való, az már az első pillanatban nyilvánvaló. A különbségek akkor válnak egyértelművé, amikor Michael reggelizni – pontosabban: zabálni –kezd. Szörcsög, böfög, hullik a kaja a szájából, szóval egy jól nevelt mennyei küldötthöz egyáltalán nem illően viselkedik.
Újságíróink természetesen kételkednek angyali mivoltában, de engedelmeskednek a főnöki szónak és a szárnyait eltakaró nagykabátot adnak Michaelra, hogy aztán kocsiba ülve hosszú útra induljanak vele a szerkesztőség irányába. A négyfős csapat betér egy útszéli kricsmibe, ahol rövidesen egészen elképesztő dolog történik: a helyszínen tartózkodó összes nőnemű lény – kivéve Dorothyt – valami furcsa oknál fogva – egyesek szerint a feltűnő vaníliaillat hatására – egyetlen, boszorkányos ügyességű táncos, Michael hatása alá kerül. Természetesen a helyi bikák nem nézik túl jó szemmel az egyszemélyes riválist, ezért az összetűzés elkerülhetetlenné válik – angyalunk számára azonban ez sem jelent akadályt...
Nora Ephron író-rendező szakavatott kézzel nyúlt az anyaghoz. Ő nem a természetfeletti erők kőkemény csatáját (lásd: Angyalok háborúja), hanem egy baromira jópofa angyal kalandját, illetve néhány, megejtően esendő emberi lény megvilágosulását választotta témájául. A Harry és Sally irójaként, illetve a Szerelem hullámhosszán rendezőjeként már szerzett kellő tapasztalatot az érzelmek, valamint a kedves humor vegyítésében és ezt remekül kiaknázta a Michael elkészítésekor is. Sajátos road movie-jában nem az akciók és a száguldás, hanem a párbeszédek és az érzelmek lassú csörgedezése uralja a terepet. Biztos kézzel irányítja szereplőit és egy pillanatig sem hagyja, hogy a giccs ragacsos talajára fusson a történet.
Az apró kis viccek – pl.: kiderül, hogy János és Pál nem csupán a Bibliában, de a Beatlesben is maradandó értékeket hagyott az utókorra –, mellett természetesen a színészek határozzák meg az egész film hangulatát. Andie MacDowell a szokásához híven rácsodálkozóan aranyos, William Hurt szokásához híven kiábrándult és cinikus, de semmi sem akadályozhatja meg, hogy a legvégén egymásra találjanak. A legjobb azonban a szálakat a háttérből mozgató címszereplő, Travolta: gyerekesen bájos, ahogy a világ legnagyobb gombolyagját keresi, vagy ahogy egy bikával kel birokra, életre keltett arkangyala annyira valóságos és emberi, hogy a szárnyakat leszámítva egy jópofa, minden viccre képes melósnak nézné az ember – egy scientistától tulajdonképpen nem is olyan rossz teljesítmény!
„A vendégszeretetről el ne feledkezzetek, mert némelyek ezáltal tudtokon kívül angyalokat vendégeltek meg!” Uraim, lehet szárnyakat növeszteni!
(1997, Video Plusz)
