Emma Thompson valószínűleg zseni vagy ha nem, akkor mentális képességei igazán közel állhatnak ahhoz a bűvös határhoz, amely az átlagemberek és a géniuszok szintjét hivatott egymástól elválasztani.
A hölgy sokoldalú tehetséggel és rendkívüli egyéniséggel megáldott színész. emellett világsztár is – mégpedig mindenféle sztárdili nélküli híresség! Pedig volna miért futtatnia önmagát: mondjuk, elég szépen eldicsekedhetne a háta mögött lévő sokéves angol színházi múlttal; azokkal a nem csupán szórakoztató, de értékes filmekkel (V. Henrik, Meghalsz újra, Szilveszteri durranások, Sok hűhó semmiért), amelyeket szinte családi vállalkozásban, a színész-rendező Kenneth Branagh-gal készített. (Mindenki előtt mintának számító házasságukat azóta a filmipar karrierista gépezetének sikerült pépessé darálnia.) De Emma Thompson vég nélkül mesélhetne komoly, drámai szerepeiről (Napok romjai, Apám nevében) és felemlegethetné még azt is, hogy milyen remekül sikerült helytállnia egy tömegfogyasztásra szánt vígjátékban (Junior) is. De ő nem dicsekszik, nem reklámozza tehetségét a legfényesebb kirakatban és nem csap nagy felhajtást a két, méltán megérdemelt Oscarja körül sem.
Pedig, a fenébe is, igazán megtehetné! Más színészek majd kiugranak a tolókocsijukból, ha kilencven éves korukra kapnak egy elkésett életműdíjat, most pedig itt van ez az angol nőszemély, aki még nincs negyven sem, de máris megduplázta a nyereményét! És nem is akárhogyan! A Howard’s End-ben még színésznőként érdemelte ki a szobrocskát, de idén már a legjobb adaptált forgatókönyv készítőjeként feszíthetett az emelvényen. Az Értelem és érzelem megírásával – saját bevallása szerint – több, mint öt évet töltött el, de megérte. A film nem csupán kilenc akadémiai jelölést gyűjtött be, de összegezte Emma eddigi szerepeit – könnyed humor, könnyező dráma, kényszerűen visszafogott szerelmi érzések – és újra lehetőséget nyújtott a színésznőnek, hogy eljátszhassa a reá passzoló kosztümös szerepet: az érzékeny, de mindig erős, érzelmi zárkózottságában lassan savanyodásnak induló hölgyet.
Mrs. Dashwoodra és három leányára mostanában elég rossz idők járnak. A borongós Albion egén összegyűlő sötét fellegek nem véletlenül zúdítják rájuk kellemetlen áldásukat. A Dashwood-család ugyanis szinte minden vagyonát elveszíti és kényelmes, nemesi voltukat prezentáló birtokukról kényszerülnek egy széllelbélelt, hideg, rossz állapotban lévő kis villába költözni. Tovább nehezíti a dolgukat, hogy a jószívűséget csak hírből ismerő rokonaik jóvoltából nevetségesen alacsony évjáradékból kényszerülnek éldegélni. Eddigi jólétükből következő munkaképtelenségük pedig lehetetlenné teszi számukra, hogy saját két kezükkel keressék meg a betevőt.
Akkora katasztrófa azért nincsen, mert az elszegényedett, de igazán szemrevaló leányzók számára mindig lehet találni egy-egy vagyoni téren is partiképes, ifjú nemesembert. A két idősebb nővér, Elinor (Emma Thompson) és Marianne (Kate Winslet – hoppá, egy Oscar-jelölés az új felfedezettnek!) máris kinézi magának a nekivalót. Előbbi a jámbor és kissé tétova Edwarddal (Hugh Grant behúzott nyakkal, görbe háttal, behajlított könyökével és védjegyévé vált pislogásával legjobb alakítását nyújtja) építgeti szigorúan tartózkodó kapcsolatát, míg szenvedélyes húga egyenesen a szívperzselő Willoughby (Greg Wise – micsoda férfi!) nyakába veti magát.
A szerelmi szálon azonban kisebb-nagyobb csomók jelennek meg. Feltűnik a színen az összetört szívű Brandon ezredes (Alan Rickman, a Drágán add az életed! és a Costner Robin Hood gazembere tud nagyon érzékeny is lenni), hogy ő is versenyre kelljen Marianne kacsójáért. Az igazi kavarodás azonban még hátra van…
Ha Shakespeare Vilmos ezt látná, bizonyára nagyon mérges lenne! Ott tartunk, hogy a kilencvenes évekre a legjobb, ízig-vérig angol történeteket nem angol, hanem ízig-vérig külföldi – és még csak nem is európai! – filmesek készítik el. Az amerikai James Ivory (Szoba kilátással, Howard’s End, Napok romjai) után most a tajvani Ang Lee (Az esküvői bankett; Étel, ital, férfi, nő) bizonyította be, hogy nem csupán a kék vér hazájában beszélik tökéletesen az ízes breton nyelvet. Az Értelem és érzelem „meglepetés-rendezője” szép képekkel, csavaros történettel, elsőrendű színészi alakításokkal és féltucatnyi, kitűnően kidolgozott, remekül életre keltett mellékszereplővel, valamint az egész sztorin végig vonuló finom, ironikus humorral maradandó emléket hagy a szívünkben.
Ha eddig a Jane Austen név és az általa írt, nemes vérű szerelmi történetek ismeretlenek voltak, mostantól kezdve érdemes lesz majd egy kis figyelmet szentelni nekik. A XVIII. században élt regényíró aranykorát éli: nemsokára moziba kerül leghíresebb könyve, az Emma olyan ifjú titánokkal a főszerepben, mint Toni Collette (Muriel esküvője), Gwyneth Paltrow (Brad Pitt barátnője) és Ewan McGregor (Trainspotting)
Egy gond van csupán: az Emma szereplői között nem olvashatjuk Thompson nevét! De sebaj, az élő Emmáról még sokáig hallhatunk majd – elvégre lesz még Oscar-gála a közeljövőben is!
(Videó Plusz, 1996)
2025-ben az első, de a filmkritikusi munkálkodásom során éppen a 100. írás Jane Austen klasszikusának mára klasszikussá vált filmadaptációjáról! Boldog és remek filmekben gazdag új évet minden Alonzomosely-blogot olvasónak!!