Emma Thompson valószínűleg zseni vagy ha nem, akkor mentális képességei igazán közel állhatnak ahhoz a bűvös határhoz, amely az átlagemberek és a géniuszok szintjét hivatott egymástól elválasztani.

A hölgy sokoldalú tehetséggel és rendkívüli egyéniséggel megáldott színész. emellett világsztár is – mégpedig mindenféle sztárdili nélküli híresség! Pedig volna miért futtatnia önmagát: mondjuk, elég szépen eldicsekedhetne a háta mögött lévő sokéves angol színházi múlttal; azokkal a nem csupán szórakoztató, de értékes filmekkel (V. Henrik, Meghalsz újra, Szilveszteri durranások, Sok hűhó semmiért), amelyeket szinte családi vállalkozásban, a színész-rendező Kenneth Branagh-gal készített. (Mindenki előtt mintának számító házasságukat azóta a filmipar karrierista gépezetének sikerült pépessé darálnia.) De Emma Thompson vég nélkül mesélhetne komoly, drámai szerepeiről (Napok romjai, Apám nevében) és felemlegethetné még azt is, hogy milyen remekül sikerült helytállnia egy tömegfogyasztásra szánt vígjátékban (Junior) is. De ő nem dicsekszik, nem reklámozza tehetségét a legfényesebb kirakatban és nem csap nagy felhajtást a két, méltán megérdemelt Oscarja körül sem.

Pedig, a fenébe is, igazán megtehetné! Más színészek majd kiugranak a tolókocsijukból, ha kilencven éves korukra kapnak egy elkésett életműdíjat, most pedig itt van ez az angol nőszemély, aki még nincs negyven sem, de máris megduplázta a nyereményét! És nem is akárhogyan! A Howard’s End-ben még színésznőként érdemelte ki a szobrocskát, de idén már a legjobb adaptált forgatókönyv készítőjeként feszíthetett az emelvényen. Az Értelem és érzelem megírásával – saját bevallása szerint – több, mint öt évet töltött el, de megérte. A film nem csupán kilenc akadémiai jelölést gyűjtött be, de összegezte Emma eddigi szerepeit – könnyed humor, könnyező dráma, kényszerűen visszafogott szerelmi érzések – és újra lehetőséget nyújtott a színésznőnek, hogy eljátszhassa a reá passzoló kosztümös szerepet: az érzékeny, de mindig erős, érzelmi zárkózottságában lassan savanyodásnak induló hölgyet.

Mrs. Dashwoodra és három leányára mostanában elég rossz idők járnak. A borongós Albion egén összegyűlő sötét fellegek nem véletlenül zúdítják rájuk kellemetlen áldásukat. A Dashwood-család ugyanis szinte minden vagyonát elveszíti és kényelmes, nemesi voltukat prezentáló birtokukról kényszerülnek egy széllelbélelt, hideg, rossz állapotban lévő kis villába költözni. Tovább nehezíti a dolgukat, hogy a jószívűséget csak hírből ismerő rokonaik jóvoltából nevetségesen alacsony évjáradékból kényszerülnek éldegélni. Eddigi jólétükből következő munkaképtelenségük pedig lehetetlenné teszi számukra, hogy saját két kezükkel keressék meg a betevőt.

Akkora katasztrófa azért nincsen, mert az elszegényedett, de igazán szemrevaló leányzók számára mindig lehet találni egy-egy vagyoni téren is partiképes, ifjú nemesembert. A két idősebb nővér, Elinor (Emma Thompson) és Marianne (Kate Winslet – hoppá, egy Oscar-jelölés az új felfedezettnek!) máris kinézi magának a nekivalót. Előbbi a jámbor és kissé tétova Edwarddal (Hugh Grant behúzott nyakkal, görbe háttal, behajlított könyökével és védjegyévé vált pislogásával legjobb alakítását nyújtja) építgeti szigorúan tartózkodó kapcsolatát, míg szenvedélyes húga egyenesen a szívperzselő Willoughby (Greg Wise – micsoda férfi!) nyakába veti magát.

A szerelmi szálon azonban kisebb-nagyobb csomók jelennek meg. Feltűnik a színen az összetört szívű Brandon ezredes (Alan Rickman, a Drágán add az életed! és a Costner Robin Hood gazembere tud nagyon érzékeny is lenni), hogy ő is versenyre kelljen Marianne kacsójáért. Az igazi kavarodás azonban még hátra van…

Ha Shakespeare Vilmos ezt látná, bizonyára nagyon mérges lenne! Ott tartunk, hogy a kilencvenes évekre a legjobb, ízig-vérig angol történeteket nem angol, hanem ízig-vérig külföldi – és még csak nem is európai! – filmesek készítik el. Az amerikai James Ivory (Szoba kilátással, Howard’s End, Napok romjai) után most a tajvani Ang Lee (Az esküvői bankett; Étel, ital, férfi, nő) bizonyította be, hogy nem csupán a kék vér hazájában beszélik tökéletesen az ízes breton nyelvet. Az Értelem és érzelem „meglepetés-rendezője” szép képekkel, csavaros történettel, elsőrendű színészi alakításokkal és féltucatnyi, kitűnően kidolgozott, remekül életre keltett mellékszereplővel, valamint az egész sztorin  végig vonuló finom, ironikus humorral maradandó emléket hagy a szívünkben.

Ha eddig a Jane Austen név és az általa írt, nemes vérű szerelmi történetek ismeretlenek voltak, mostantól kezdve érdemes lesz majd egy kis figyelmet szentelni nekik. A XVIII. században élt regényíró aranykorát éli: nemsokára moziba kerül leghíresebb könyve, az Emma olyan ifjú titánokkal a főszerepben, mint Toni Collette (Muriel esküvője), Gwyneth Paltrow (Brad Pitt barátnője) és Ewan McGregor (Trainspotting)

Egy gond van csupán: az Emma szereplői között nem olvashatjuk Thompson nevét! De sebaj, az élő Emmáról még sokáig hallhatunk majd – elvégre lesz még Oscar-gála a közeljövőben is!

(Videó Plusz, 1996)

2025-ben az első, de a filmkritikusi munkálkodásom során éppen a 100. írás Jane Austen klasszikusának mára klasszikussá vált filmadaptációjáról! Boldog és remek filmekben gazdag új évet minden Alonzomosely-blogot olvasónak!!

A színészzseni, Robert De Niro mostanában egyre többször lövöldöz a nyílt utcán. Nemrégiben a Szemtől szemben című szuperfilmben Al Pacinoval és Val Kilmerrel az oldalán minden idők egyik leghosszabb és legtöbb lőszert elhasználó összecsapását követte el Los Angeles utcáin, most pedig szinte ugyanezt teszi – minden idők egyik legjobb autós üldözésével megspékelve –, csak éppen Franciaországban. A legendás rendező, John Frankenheimer Ronin című új filmjében egy mindenen átgázoló és mindent túlélő zsoldost alakít.

A hidegháború befejeztével a keleti és a nyugati blokk ügynökei, kémei és különlegesen kiképzett szakijai munka nélkül maradtak. De csak egy darabig, ugyanis egy rejtélyes, a háttérből irányító megbízó jó pénzért felbéreli a világ legjobbnak számító, de ideiglenesen nyugdíjban lévő fegyvereseit.

A kis csapat két meghatározó embere Sam (Robert De Niro), az amerikai, valamint Vincent (Jean Reno), a francia, akik a végrehajtandó akció kulcsfigurái. Az összeverbuvált ex-ügynökök és -kémek feladata egy titokzatos és nagyon sokat érő táska megszerzése. Alapos tervezés és előkészítés után embereink végrehajtják az akciót, de az utolsó pillanatban minden profizmusuk ellenére mégsem ők kaparintják meg a kiszemelt táskát… egyvalaki ugyanis elárulja őket – ez pedig rövidesen sokuk életébe kerülhet...

A rendkívül látványos lövöldözésekkel és autós üldözésekkel, valamint hiteles színészi játékkal tarkított film január 21-től látható a gyarmati Madáchban.

(1999, Nógrád Megyei Hírlap)

John Frankenheimer rendező (Az alcatrazi ember, A mandzsúriai jelölt, Lassú tűzön, George Wallace) egyik utolsó alkotásában igazi nagyágyúk kezébe adott fegyvert, hogy látványos autós üldözések és lövöldözések közepette, gazdátlan zsoldoscsapatként garázdálkodjanak Frankhonban. Annak idején nem volt nagy siker és a kritika sem esett hanyatt tőle - lásd: egy évvel Diana hercegnő halála után a stáb ugyanabban az alagútban rombolt, ahol a végzetes baleset történt -, de nekem máig az egyik kedvenc akciómozim...

Na, Mel most aztán tényleg bepipult!

Nem mintha eddig túlságosan hidegvérű lett, volna, hiszen láttuk mi már őt két automata stukkerral falat bontani, no meg kétméteres pallossal angolt kaszálni. Ez a mostani balhé azonban túlmegy minden eddigin. Mel ugyanis nagyvárosi Mad Max-ként megszállott tekintettel végigrobog a vásznon és mindenkit félrerúg, aki csak az útjába kerül. És miről is van szó? Megölt családról, megmentendő világról? A fenét! Rongyos hetvenezer zöldhasúról!

Na, oké, tényleg meg lehet Melt érteni, hiszen nem véletlenül fut a pénze után.

Anno, jónéhány hónappal korábban ugyanis Mel, azaz Porter még becsületes bűnözőként tengette az életét és társával együtt kisstílű ügyekből tartotta fenn magát. Egy szép napon azonban ez a „barát” Porter feleségével szövetkezve átvágta hősünket, a zsákmányból lenyúlta a Portert megillető hetvenezret és a biztonság kedvéért néhány golyót is eresztett a férfi hátába.

Porternek annyi, gondolta mindenki, ő azonban feltámadt poraiból, szépen felgyógyult és közben egy pillanatra sem feledkezett meg a ráeső zsákmányról. A további sebnyalogatás helyett telepakolta az övét és a bőrdzsekijét stukkerekkel, majd hozzálátott, hogy istent-embert nem tisztelve felkutassa a hetvenezer dollárját – még akkor is, ha az ügy érdekében a fél alvilágot is ki kell tömnie ólommal…

A Visszavágó egy tipikus Mel Gibson krimi. Igaz, Brian Helgeland neve szerepel a rendező mellett, azonban nem lehet nem észrevenni az egyszemélyes halálos fegyver keze nyomát a produkción. Valószínűleg igazak azok a mendemondák, amelyek arról szólnak, hogy Gibson többször is összetűzésbe került Helgelanddal, sőt a rendezőt kirúgva ő végezte el a legutolsó simításokat is a kópián, hiszen a film stílusában az ő személyiségét tükrözi. Melankolikus, mint egy film noir, de valahol a felszín alatt kirobbanni készül: őrült és vicces, leginkább a Martin Riggs-et körüllengő hangulatot idézi, néha pedig nyers és erőszakos, mint A rettenthetetlen, csupán az Oscar-díjas film pátosza hiányzik belőle.

A Visszavágó az utóbbi évek egyik legjobb krimije. Remekelnek a színészek; elsősorban Mel, majd a lenyúlós barátot játszó Greg Henry és a Vészhelyzetből kiugrott dokinő, Maria Bello, de nagyon jók a mellékszereplők is. A rendezés hangulatos, a színek sötétek és fakóak, mint a mellékutcák szemetes kövezete.

Bármennyire is őrült figura Porter, mi drukkolunk neki, mert testet-lelket-lábujjat nem kímélve keményen megdolgozik azért a nyavalyás hetvenezer dollárért…

(1999, VOX)

Mindig is tudtuk, hogy Mel Gibsonnak van egy sötétebb, őrültebb, erószakosabb oldala, ami ugyan a filmjeiben sokszor jól jött, ám a magánéletét és részben a karrierjét is sikeresen tönkre vágta. Előbbi esetre bizonyítékul szolgálnak remek rendezései - A rettenthetetlen, A passió, Apocalypto, A fegyvertelen katona -, ám van egy kevésbé favorizált, talán az egyik legsötétebb tónusúként leírható alkotása, ami krimiként, akcióként is remekül megállja a helyét. A Visszavágó remek gárdájában pedig Lucy Liu parádésan mindenkit lejátszik a vászonról.