Na, Mel most aztán tényleg bepipult!

Nem mintha eddig túlságosan hidegvérű lett, volna, hiszen láttuk mi már őt két automata stukkerral falat bontani, no meg kétméteres pallossal angolt kaszálni. Ez a mostani balhé azonban túlmegy minden eddigin. Mel ugyanis nagyvárosi Mad Max-ként megszállott tekintettel végigrobog a vásznon és mindenkit félrerúg, aki csak az útjába kerül. És miről is van szó? Megölt családról, megmentendő világról? A fenét! Rongyos hetvenezer zöldhasúról!

Na, oké, tényleg meg lehet Melt érteni, hiszen nem véletlenül fut a pénze után.

Anno, jónéhány hónappal korábban ugyanis Mel, azaz Porter még becsületes bűnözőként tengette az életét és társával együtt kisstílű ügyekből tartotta fenn magát. Egy szép napon azonban ez a „barát” Porter feleségével szövetkezve átvágta hősünket, a zsákmányból lenyúlta a Portert megillető hetvenezret és a biztonság kedvéért néhány golyót is eresztett a férfi hátába.

Porternek annyi, gondolta mindenki, ő azonban feltámadt poraiból, szépen felgyógyult és közben egy pillanatra sem feledkezett meg a ráeső zsákmányról. A további sebnyalogatás helyett telepakolta az övét és a bőrdzsekijét stukkerekkel, majd hozzálátott, hogy istent-embert nem tisztelve felkutassa a hetvenezer dollárját – még akkor is, ha az ügy érdekében a fél alvilágot is ki kell tömnie ólommal…

A Visszavágó egy tipikus Mel Gibson krimi. Igaz, Brian Helgeland neve szerepel a rendező mellett, azonban nem lehet nem észrevenni az egyszemélyes halálos fegyver keze nyomát a produkción. Valószínűleg igazak azok a mendemondák, amelyek arról szólnak, hogy Gibson többször is összetűzésbe került Helgelanddal, sőt a rendezőt kirúgva ő végezte el a legutolsó simításokat is a kópián, hiszen a film stílusában az ő személyiségét tükrözi. Melankolikus, mint egy film noir, de valahol a felszín alatt kirobbanni készül: őrült és vicces, leginkább a Martin Riggs-et körüllengő hangulatot idézi, néha pedig nyers és erőszakos, mint A rettenthetetlen, csupán az Oscar-díjas film pátosza hiányzik belőle.

A Visszavágó az utóbbi évek egyik legjobb krimije. Remekelnek a színészek; elsősorban Mel, majd a lenyúlós barátot játszó Greg Henry és a Vészhelyzetből kiugrott dokinő, Maria Bello, de nagyon jók a mellékszereplők is. A rendezés hangulatos, a színek sötétek és fakóak, mint a mellékutcák szemetes kövezete.

Bármennyire is őrült figura Porter, mi drukkolunk neki, mert testet-lelket-lábujjat nem kímélve keményen megdolgozik azért a nyavalyás hetvenezer dollárért…

(1999, VOX)

Mindig is tudtuk, hogy Mel Gibsonnak van egy sötétebb, őrültebb, erószakosabb oldala, ami ugyan a filmjeiben sokszor jól jött, ám a magánéletét és részben a karrierjét is sikeresen tönkre vágta. Előbbi esetre bizonyítékul szolgálnak remek rendezései - A rettenthetetlen, A passió, Apocalypto, A fegyvertelen katona -, ám van egy kevésbé favorizált, talán az egyik legsötétebb tónusúként leírható alkotása, ami krimiként, akcióként is remekül megállja a helyét. A Visszavágó remek gárdájában pedig Lucy Liu parádésan mindenkit lejátszik a vászonról.

John Hughes manapság már nem csupán egy, a Hollywood felirat túloldalán tolongó, sikerre és szagos dollárkötegekre éhes producerek közül. Hughes ugyanis hosszú évek kemény csatájában, saját, ósdinak tűnő, de roppant hatásos fegyvereivel – pl.: dugóspuska, petárda, villanyvasaló, féltégla, karácsonyfadísz és más mütyürkék – olyan pozíciót harcolt ki magának Kacagás Ország felső köreiben, hogy igencsak keményen neki kell gyürkőznie annak, aki le akarja őt taszítani a kutyuskák, kisbabák, aranypofi gyerkőcök és balfék, de szimpatikus felnőttek által magasba emelt trónjáról. John Hughes ugyanis tucatnyi bombasikerrel –Reszkessetek, betörők!-széria; Dennis, a komisz; Szabadnapos baba; 101 kiskutya stb. – a háta mögött a „Hétvégi Családi Röhögcsék Örökös Mestere” kitüntető címet tűzheti büszkeségtől és óriási gyermeki szívétől dagadó kebelére.

Na jó, a kissé cinikus hangvétel ellenére nekem is volt gyerekszobám és annak idején én is lefordultam a székről Joe Pesci füstölgő sapkája láttán ezenkívül az az igazság, hogy tényleg jól szórakozom John Hughes kedves, hasraesősű-fejbeverős filmecskéin – még akkor is, ha a történetek fordulatai és poénjai kisebb-nagyobb változtatásokkal, de végülis önmagukat ismétlik. A mostani esetben azonban félreteendő minden előítélet, hiszen a Flubber - A szórakozott professzor főszerepében az egyszemélyes szórakoztatóipari óriás, a habkönnyű viccek ura, Robin Williams lép a színpadra! Éljen, éljen, éljen!

Prof. Philip Brainard (Nanu!) egy teljesen átlagos agyman: kócos haj, intellektuális szemüveg, nadrágtartó, csokornyakkendő és egy harmadjára is az oltár előtt felejtett asszonyjelölt (Sandra Bullock II.: Marcia Gay Harden). Hősünk mentségére legyen mondva ez utóbbira tud ésszerű magyarázattal szolgálni, hiszen míg az esküvő szépen hamvába halt, ő a labor romba döntése árán egy  világraszóló tudományos tettet hajtott végre: előállította a jövő energiaforrását, a hiperaktív, megállíthatatlan zselét, a rugacsot. Persze ez a legkevésbé sem vigasztalja a boldogtalan menyasszonyt, Sarat,de annál inkább felkelti a konkurrens prof, Wilson Croft (Christopher McDonald ) érdeklődését. A tehetségtelen, de híres rivális ugyanis óriási lehetőséget lát a rugacsban és ezért a titok megszerzésének érdekében Brainardra uszítja az embereit.

Nagy puklik a homlokon John Hughes receptre! Ahogy az lenni szokott a rossz csatlósai (Clancy Brown, Ted Levine) jócskán kapnak a fejükre és a legvégén a főgonosz sem maradhat ki a szórásból. Robin Williams ismét a csúcson pörög: a rugacs segítségével csodát művel az iskola kétbalkezes kosárcsapatával, repülő autójával lepipája Han Solo Millennium Falconos trükkjeit és megszégyeníti a film tényleg remek speciális effektusait is. Az idén még minimum öt filmet forgató komikus azonban komoly vetélytársra akad egy szerelmes, az érzelmeit rajzfilmjelenetekkel alátámasztó, repkedő robot, Weebo „személyében”. Az izgága kis szerkentyű ugyanis fém létére – és a profi softwerek segítségével – hitelesebb, mint az összes hughesos fejbeverősdi együttvéve.

Flubber: egy kis rugacs a rekeszizmokra és máris adott a hasizomlázzal egybekötött délutáni szórakozás az eddig mindig bevált John Hughes mintára!

(1998)

Szeretett kedvencünk, a zseniális Robin Williams már több, mint egy évtizede nincs köztünk és humora, energiája, embersége nagyon hiányzik a vászonról és a világból. Komoly és komolytalan szerepeiben is maradandót színészkedő őstehetség John Hughes, a családi vígjátékok specialistájának nem túl fajsúlyos, de szórakoztató komédiájában is hozza lehengerlő egyéniségét és egymaga lejátszik mindenkit a vászonról, képernyőről...