alonzomosely

alonzomosely

Mindent egy lapra

2022. augusztus 25. - midragon

„Szereted a sportot?”

Adam Sandler igen hullámzó teljesítményt nyújtva, karrierje során párszor már pályára lépett: a nagy befutást jelentő Happy, a flúgos golfos után kétszer is – A vizesnyolcas, Csontdaráló – amerikai focira váltott, majd most a kosárlabda palánkot vette célba. Az egyre jobban botladozó Netflix csapatával sokadszorra társulva Sandler az eddigi alacsony színvonal és erős középszer után végre egy szórakoztató, érzelmes és finoman humoros meccset hozott össze.
A Mindent egy lapra a színész legjobb formáját idézve olyan könnyed, minőségi munkái között kerül be a legjobbak közé, mint a Nászok ásza, a Ki nevel a végén?, Az 50 első randi, a Távkapcs vagy a Kellékfeleség. Emellett pedig kellemes meglepetés az NBA-fanoknak is a tavalyi Space Jam – Új kezdet fiaskó után – a Tapsiékkal színészkedő LeBron James most nem a pályán, hanem a kispadon, producerként igazgatja a mérkőzést.

hustle06.jpg

Stanley Sugerman (Sandler) nem tud túl sok időt tud együtt tölteni a szeretteivel (Queen Latifah és Jordan Hull), mert a Philadelpha 76ers csapatánál játékosmegfigyelő, így a világ legkülönbözőbb pontjait járva vadássza az új tehetségeket. Természetesen nem ez sportálmai netovábbja, hiszen az egykori, szebb időket is megélt játékos inkább edzőként munkálkodna. Erre minden esélye meg is van, hiszen régi jó barátja, a Sixers tulajdonosa, Rex Merrick (Robert Duvall pár perces, oldschool remeklése) már meg is mutatja Sugerman edzőbá irodáját! Ám az idős tulaj nemsokára elhalálozik és helyét a rideg gondolkodású, profitéhes fia, Vince (Ben Foster – Börtönvonat Yumába, A túlélő, A préri urai) veszi át, aki ismét repülőre ülteti Stanley-t, hogy a közeledő draft, a játékosválogató idejére új kosarasokat szerezzen a „kirakatba.”

hustle09.jpg

Sugerman fájó szívvel újra világjárásra indul, ám nemsokára igazi csiszolatlan gyémántra bukkan Spanyolországban! Bo Cruz (a szimpatikus Juancho Hernangomez, aki a sportvilágban a Utah Jazz játékosa és a filmben gyakorlatilag önmagát adja), a bakancsos, építőipari segédmunkás a helyi streeten a kispályás ászok közül kimagasodva dobálja a kosarakat, így Stanley szakértő szeme természetesen azonnal megakad a srácon és NBA-lehetőséget villant a szegény sorban élő őstehetségnek. Addig azonban, amíg az amerikai álom valóra válhat és legmagasabb fokozatba kapcsolhat a Cruz-rakéta még igen sok izzadtság lefolyik mindkettejük homlokán…

hustle03.jpg

A sportokban elég jártas Kevin Costner 2014-es Újoncok napja című amerikai focis mozija korábban már bemutatta azt az izgalmas, fordulatos folyamatot, ami a profi ligákban az újoncok kiválasztását övezi. A Mindent egy lapra ugyanezt a témát veszi alapul, ám csak részben érinti a kiválasztást és a kirakat helyett szereplőinek kapcsolatára fókuszál. A kisiklott sportkarriert a háta mögött tudó egykori csúcssportolóra, aki eltökélt, minden kockázatot vállalni kész menedzserként lép elő és az alacsonyról induló, egyenes, őszinte, de a nagypályások közt még nagyon rutintalan zsenire. A két fő karakter is előre vetíti, hogy alapjában véve egy klasszikus sportkarrier filmet látunk, hollywoodi forgatókönyv-fordulópontokkal, hullámvölgyekkel, felemelkedésekkel, időleges sikerekkel és bukásokkal, ám a történet mégsem unalmas, mert szív, humor, sportszenvedély viszi előre. A Mindent egy lapra nem csont nélküli, de kellemes szórakozás: a szereplők szimpatikusak – kivéve persze Foster kötelezően arrogáns karakterét –, Hernangomez remek az NBA-kívülálló szimpatikus alakjában és végre az is öröm, hogy Adam Sandler felejtősre veszi az idióta poénokkal való dobálózást. Szerencsére mindvégig a pályára koncentrál és nem ülteti saját magát az infantilis, alpári humor kispadjára.

(www.hetediksor.hu, A hetedik sor közepe, 2022.07.02.)

Ezt a megosztó fickót egyaránt lehet szeretni és gyűlölni is. Adam Sandler érdekes jelenség, hiszen negyedszázada benne van a hollywoodi fősodorban és szinte felváltva készít nézhetetlenül gagyi humorú és különlegesen szórakoztató mozikat. Bár akkori közönsége már rég felnőtt, a kilencvenes évek végének infantilizmusa néha visszatér a filmjeiben - hiszen egy újszülöttnek minden (rossz) vicc új. Szerencsére vannak ma is Sandler-kivételek is - a Mindent egy lapra épp ilyen: humoros, érzelmes, sportos, könnyen emészthető szórakozás - az eddigiekhez képest nekem nagyon kellemes, csont nélküli meglepetés volt...

hustle07.jpg

A hűtlen

Eddig többnyire nem nagyon voltam oda a vélhetően szexmániás Adrian Lyne bugyiban nyúlkálgató, hálószobában kukkeroló filmjeiért. A tényleg remek Végzetes vonzerőt leszámítva az annak idején hihhhetetlenül botrányos, mára tökunalmas 9 és fél hét a bűnbe vivő Kim Basinger szexi testén kívül semmit sem volt képes nyújtani, a Tisztességtelen ajánlat pedig már eleve az alapszituval felháborított, ezért később a számomra teljesen érdektelen lelkizésével könnyű álomba ringatott. Éppen ezek miatt a Lolita már oly mértékben nem kavarta fel a hormonháztartásomat, hogy egyszerűen nem is voltam rá kíváncsi. Állítólag hibáztam, de ez legyen a saját érzéketlenségem problémája – nekem a pedofília még művészi csomagban, az őszinte szerelem álszalagjával átkötve sem jön be.

unfaithful2.jpg

Az a fránya szél a hibás – nélküle nincs bűnbeesés! Connie (Diane Lane) egy boldog, harmonikus, ám az átlagosnál is átlagosabb házasságban, egy tökéletesen megbízható Edward (Richard Gere) mellett éli az kissé uncsi, de biztonságos életét. Egy nap éppen bevásárlókörúton jár, amikor a viharos szél először a bitumennel, majd egy francia antikváriussal, Paullal (Olivier Martinez) ismerteti össze. A vonzó férfi segítséget nyújt neki, az asszony azonban nem képes szabadulni a hatása alól és így rövid távon vad románc szövődik közöttük. Connie hazugságokkal próbálja leplezni a viszonyát, férjének azonban lassan gyanússá válik az asszony és úgy dönt, hogy a dolog végére jár…

unfaithful4.jpg

Adrian Lyne legutóbbi munkájával, A hűtlennel látszólag a Végzetes vonzerő sikerét kívánja megújítani és ez eddig Amerikában sikerült is neki, hiszen meglepetésre egy hónap után már 50 millió felett jár a film bevétele (csak zárójelben: valószínűleg elsősorban a téma érintettjei váltottak rá jegyet). A hűtlen azonban Michael Douglas szenvedései helyett a női vonalat végigkövetve a megcsaló feleséget, annak vívódását és felszabadult bűnös kapcsolatát, helyezi előtérbe Claude Chabrol 1968-as klasszikusa, A megcsalt férj történetén alapulva. A történet 70 százaléka tulajdonképpen a megszokott sémát követi: asszony kalandra vágyik, megkapja, titkolja, ember gyanút fog, morcos lesz, kémked(tet)ni kezd. Lyne ekkor csavar egy kicsit a hagyományos sztorin – persze nem árulhatom el, hogyan – és az addigitól eltérő izgalomra készteti a nézőit: egy ki nem mondott, hallgatólagos összeesküvés részeseivé tesz bennünket egészen a közlekedési lámpa alatt felbukkanó, felemás befejezésig…

unfaithful5.jpg

Félreértés ne essék, a valóban jól sikerült utolsó harmad mellett érdemes az egész filmre jegyet váltani, hiszen ahol a történet nincs csúcson, megteszik helyette a színészek – átvitt értelemben is. A remeklő trió tagjai közül talán Gere a halványabb, de számára a dolgos, kedves, mit sem sejtő, majd később önmagában őrlődő férj figurája csak a legvégén kapcsol nagyobb sebességre. A spanyol-francia Martinez 1993-ban az Ipi-apacs egy, kettő, háromért Mastroianni és Anouk Grinberg mellett már kapott egy Césart és most némi mediterrán fílinggel megtoldva a tört angolságú, érzékeny értelmiségi és az ellenállhatatlan, pimaszul szimpatikus csődör alakját hozza – a nők imádni fogják, tekintet nélkül korra és családi állapotra, Martinez láttán jópáran összesúgnak majd a mozi sötétjében. A történet mozgatórugója, Diane Lane kétségtelenül élete egyik legjobbját hozza: összetett karakterű Connie-ja egyszerre felszabadult fiatal nő és tisztességes családanyja, a bűntől rettegő, de attól újjá is születő, ízig-vérig nő, szemlesütő asszony és mosolyogva ábrándozó tinilány is egyben – a színésznő egy-két komoly díjat biztos, hogy hazavihet majd az elkövetkező átadókról.

A hűtlen összességében egy biztos kézzel rendezett, sajátos hangulatú, a színészek által feldobott átlagtörténet. Bár egy pillanatra sem jelenik meg, mindvégig láthatjuk a vászon legfelső harmadán a kifüggesztett feliratot: „Te… ott az ötödik sorban! Ez bizony veled is megtörténhet!”

(2002, Filmcsillag)

Diane Lane mindig nagy kedvenc volt, ám a filmiparban színésznőként sosem ismerték el, pedig szinte babakora óta kamerák előtt áll. Legnagyobb kritikai sikerét épp a leghűtlenebb szerepével érte el, hiszen a boldogtalan, félrekacsintó feleség megformálásáért Oscarra jelölték - azóta persze számtalan más moziban játszott, ám legutóbb Superman anyukájaként jutott neki igazi reflektorfény.
A rendező, Adrien Lyne, aki a Flashdance után olyan, a mai világban már inkább csak matinénak számító párkapcsolati "erotikus" filmeket rendezett, mint a 9 és fél, Végzetes vonzerő, Tisztességtelen ajánlat, Lolita vagy A hűtlen jó nagy kihagyás, két évtizeddel utolsó munkája után jelentkezett friss filmmel. Idén Ben Affleck-et és ma már ex-babáját, Ana de Armas-t taszította elválós Mélyvíz-be. Ez a hűtlenség szépen el is süllyedt a streaming özönvízben...

unfaithful.jpg

Nappali műszak

„Ezt imádom úgy L.A-ben… Azt a sok, nyomorult vámpírt!”

Nem hétköznapi vámpírok, akik csak alkonyattól pirkadatig pengék, de nappal sem elveszett fiúk és ha báloznak, kiver a frászkarika!
Bocs az eléggé erőltetett cím- és szójátékért, de nagyjából így foglalható össze Jamie Foxx újabb, a Netflix-szel közös filmjének – az előző a Project Power – A por ereje című, közepes hatóanyagú sci-fi akció volt – lényege!
Vámpírok, viccelődés, vadászat és véres-látványos trancsírgyilok az összetevők és van, ami ezekből működik és van, ami csak vérszegényen, még úgy is, hogy számos korábbi, hasonló témájú – akár kultikussá vált – horror-vígjáték elemeiből kalapálták össze a történetet. Azért az akciók rendben vannak, szépen süt a kaliforniai nap, gyönyörűek a színek, elképesztő mutatványokat hoznak a Cirque du Soleil ideiglenes vérszívói és jól szól az újrázott oldschool hip-hop is!

dayshift3.jpg

Az Az második része óta tudjuk, hogy a félhomályos szobában otthonkás öregnéni felállás semmi jót nem jelenthet! Bud Jablonski (Foxx), a kamu-medencetisztító is tisztában van ezzel, amikor benyomul a Los Angeles-i apartmanba, hogy igen látványos kaszabolás után meg is szerezze a neki járó mamóka fogakat. Bud ugyanis nem csak vérszívóvadász, hanem erőteljesen válófélben lévő apuka is, akit az asszony, lányukkal együtt (Meagan Good és Zion Broadnax) épp végképp elhagyni készül. Így hősünknek erősen rá kell állnia a melóra, hogy sok pénzt termelve L.A-ben tarthassa a családját.
Ez azonban nehéz vállalás, hiszen lehúzza a fogkereskedő (Peter Stormare) és gondja akad a szakszervezettel is, így csupán régi jó haverja, Big John (Snoop Dogg hozza Snoop Doggot, a west coast muthafakát) közbenjárására kap munkát – de a kevés sikerrel (és dollárral) kecsegtető nappali műszakban! Ráadásul kap maga mellé egy lúzer, vasaltinges, joglexikon megfigyelőt is (Dave Franco), aki ugyan rohadtul idegesítő, de legalább semmi hasznára nincs Budnak.
Ezalatt pedig némi ingatlanbizniszes vetélkedés álcája alatt a lehúzott reluxák mögé bújva vámpír előre nyomulás és bosszú készül, ami ügyesen előrejelzi, hogy Bud Jablonski számára az éjszakai műszakban is akad majd némi fogorvoslat …!

dayshift_1.jpg

Aki esetleg Coppola-féle Vlad Tepes-i szerelmi mélydrámát várna, mélységesen csalódni fog a filmben – bár a családi problémák többszöri fejtegetése már közelít hozzá. De a vicces akciósok számára sem jön maradéktalanul a megváltás – átkozott trailer, átkozott, karót bele! –, hiszen a poénok jó része nem poénos, a humorosnak szánt karakter inkább rém dühítő, de azért a bunyók és az autós üldözés emelnek a színvonalon. Ezért pedig az elsőfilmes, de 30 éve a stunt-szakmában dolgozó rendező, J.J. Perry a felelős: keze alatt az akrobatikus gyilok látványos és csaknem baletti színvonalú, mókás csűrés-csavarássá válik. És bár a filmnek sok gyengéje van – összelopkodott, sablonos fordulatok és karakterek, kapunk egy logikátlan fejlevágást és egyébként is: ki is ez a szomszédcsaj? és van valami főgonosz is – azért szórakoztató a Nazarian-tesók színre lépése, ötletes a vámpírok jellemzése és kategorizálása (über, pók, keleti, déli stb.), a fokhagyma kézigránát és az áthallásos végső mondat Az elveszett fiúkból.

dayshift5.jpeg

A Nappali műszakhoz azért nem nagyon tudunk drakulálni: a várt feel-good mókából lett egy itt-ott szórakoztató, néha humoros, de sokszor túldumálós ölősdi, ami nem ér fel a régi klasszikusok Arany Fog-díjához és olyan gyorsan elillan majd az emlékezetünkből, mint friss vámpírhamu a kaliforniai napsütésben…

(www.hetediksor.hu, A hetedik sor közepe, 2002.08.18.)

Voltak nagy elődök: viccesek és véresek is, de legtöbbször - a zsánerből adódóan - egyszerre viccesek-véresek. Bár az előzetese azt sugallta, hogy egy szórakoztató vámpírgyilokkal lesz majd dolgunk (nem, nem hiszek el mindent, amit a trailerben látok!), de ennek csak töredékét láttuk visszont a képernyőn, így a nappali műszak egy újabb érv amellett, hogy lassacskán hagyjuk csak szépen eltűnni a Netflixet a hollófekete éjszaka sötétjében...

dayshift4_1.jpg

Keresd a nőt!

A Peter Farrelly-Bobby Farrelly testvérpáros nevéhez már fűződik egy jónéhány, moziban eltöltött vidám perc. Ők ketten voltak ugyanis felelősek annak idején Dumb és Dumber megszületéséért, valamint, Tökés tekés című, hasonlóan pihent vígjáték elkészítéséért. Testvérek e két opuszukkal megreformálták a filmvígjátékok műfaját és így a nagyközönség számára is emészthetővé tették a morbid, néha-néha már beteges, de mégis szórakoztató humort.

thereis2.jpg


Farrellyék ötlettára, úgy tűnik, kifogyhatatlan, hiszen az évek során összegyűjtött ötletekből most egy újabb, minden eddigi munkájuknál szórakoztatóbb és sikeresebb poéngyűjteményt állítottak össze Keresd a nőt! címmel.
A nyolcvanas évek közepén járunk, amikoris Ted (Ben Stiller), a középiskolás srác a világ legboldogabb és legszerencsésebb fickójának mondhatja magát – legalábbis egy darabig! Történik ugyanis, hogy Tedet borzasztó megtiszteltetés éri: Mary (Cameron Diaz), a suli legjobb csaja – aki egyébként Ted álomnője is egyben – főhősünket hívja meg a szalagavatóra. Ted annak rendje-módja szerint kiöltözve meg is jelenik a lányos háznál, hogy a buliba kísérje szíve választottját, amikor szörnyű tragédia történik: Ted férfiassága szó szerint a nadrágzippzár áldozatává válik. A családi, rendőrségi, tűzoltósági segítségnyújtó jobb sem tud hathatós segítséget adni, ezért Ted szégyenszemre egy mentő hordágyán kénytelen elhagyni a helyszínt...

thereis6.jpg


Tizenöt év telt el az ominózus eset óta, hősünk már testileg-lelkileg jó régen felépült a katasztrófából, azonban az időközben más államba költözött Mary-t csak nem tudja elfelejteni. Mivel a szerelem még ugyanolyan erősséggel dobogtatja meg a szívét, mint annak idején, magánnyomozót fogad, hogy az kutassa fel a szem elől tévesztett lányt. Pat Healy, a magánszimat (Matt Dillon) elindul, majd sikeresen meg is találja Mary-t Floridában és azonnal beleszeret a még mindig csodaszép lányba; Tedhez visszatérve azonban szándékosan katasztrofális leírást – elhízott asszony öt gyerekkel! – ad Mary-ről, majd pedig a riválist emígyen félreállítva elutazik az imádott nőhöz. Ted teljesen maga alatt van egy darabig, de aztán mégis erőt vesz magán és elindul Floridába, hogy még egyszer lássa a tudomása szerint teljesen kiábrándító látványt nyújtó lányt...

thereis5.jpg

Pergő iram és szédületes humor: a Farrelly-tesók ismételten egy nagyon szórakoztató vígjátékot hoztak létre! Az imádott nőt december 24-től Gyarmaton, január 1-től pedig Tarjánban kutathatjuk a mozikban.

(1998, Nógrád Megyei Hírlap)

A filmtörténet egyik legszórakozatóbb, térdcsapkodós - sítvanevetős vígjátéka, ami pofátlanul, tiszteletlenül mindenkiből és mindenből viccet csinált. A Farrelly-tesók előtte már arcon csaptak a Dumb és Dumberrel, de az igazi komédiakoronát Ben Stiller zippzárja tette fel a fejükre. Kár, hogy pár év sikeres, kreatív őrület után mostanában már csak mérsékelten tombolnak - hiányzik ez a fajta elmebaj a mai, túlérzékeny világunkból...

 thereis4.jpg

Féktelenül 2. - Teljes gőzzel

Békésen napozgattam az A-fedélzet egyik kényelmes nyugágyában.
Jobbomban fél liternyi, hűs karibi koktél jégkockákkal, kis esernyőkkel és kacskaringós szívószállal, balomban egy mobil csak úgy könnyed lazasággal .A Ray Ban mögül végigpásztáztam a fényárban lebzselőket, kinéztem magamnak egy falatnyi bikiniben domborodó szöszit és már éppen azon voltam, hogy laza jamesbondos lejtéssel odalibbenek hozzá, amikor hirtelen megremegett a fedélzet a talpam alatt.

speed24.jpg
Többek kezében megállt a kaviároskanál, egy öregedő milliomosnő a szája elé kapta kilónyi aranytól duzzadó kezét, de ezenkívül semmi szokatlan nem történt – egy másodpercig. A tengervíz félénken csobbant egyet-kettőt, mire a hirtelen beállt csendet kihasználva egy tüzes lángoszlop dübörgött fel az ég irányába. Az asszonyság váratlanul hatalmasat üvöltött, majd idegbeteg pincsijét a hóna alá csapva eldöngetett a kabinja felé. Erre egy tengerészsapkás pasas tűnt fel a hajóhídon: „Semmi gond, semmi gond, minden a legnagyobb rendben!” – kiáltotta, de persze senki sem hitt neki.
A második robbanásra már felbolydult a fedélzet: többen rémülten a medencébe vetették magukat, néhány tőzsdeügynök az árfolyamokat emlegetve a mobiljához kapott, egy pár üzletember a jegy hetven százalékát követelte, míg egy szemüveges-copfos lányokból álló csoport a korlátot markolva, élénk „Keanu! Keanu!”-sikollyal próbálta fokozni a pánikot.

speed22.jpg


Aztán egyszercsak szétvált a rémült tömeg: kissé csapzottan, határozott léptekkel egy harminc körüli fiatalember vágott át a fedélzeten, ahogy megjelent a színen, rögtön nyugalom vonult át az emberek idegrendszerén.
Nna – gondoltam – , akad végre valaki, aki nem csak a lábát áztatja ezen a hajón. Egy régi ismerős, aki jön és megment bennünket az utókor számára. Felpattantam és közelebb léptem, hogy üdvözöljem a hőst:
- Helló, de jó, hogy jössz, Kean... – de nem jutottam tovább.
- Patric, Jason Patric – vágott közbe a srác. – Nem látta valaki Sandrát... ?

speed25.jpg

Jan De Bont nagyon szeret rombolni. Hosszú éveken keresztül a kamera mögött ücsörögve végezte a dolgát, hagyta, hogy a direktorok – Paul Verhoeven, John McTiernan vagy Richard Donner – végezzék el helyette a barkácsmunkát. 1994-ben aztán minden megváltozott: Jan végre elfeledhette az objektívet és a Féktelenül rendezői székéből hadvezérként irányította a saját csetepatéját. Miután pedig a Twisterben Bill Paxtont leszámítva a legutolsó porszemet is lesöpörte a térképről, újra a kormánykerék mögé ültette Sandra Bullockot.
A Féktelenül 2-ben azonban a városi szmog és az égett gumi bűze helyett sós víz és tengerszag csap a hősnő arcába. A gyorslift, a 2525-ös számú busz és utasszállító gép helyett most egy óceánjáró, egy óriási tanker, néhány motorcsónak és jetski, valamint egy komplett karibi kikötő szerepel a nagyságrendekkel nagyobb amortizációs listán. Sandy bébi mellett pedig az időközben kiszállt Keanu Reeves helyett egy hasonlóan jóképű és tettre kész pasi, Jason Patric csépeli a rosszembert.
Annie (Ms. Bullock még most, kicsivel harminc felett is ari) napját már megint jól tönkrevágta valaki. A lány ugyanis éppen pihen valahol a trópusi tenger halványkékhullámain egy szuperkényelmes óceánjáró fedélzetén, amikor megkezdődik a balhé. Nem mintha eddig nem lett volna elég gondja: újdonsült barátja, Alex ( Jason Patric: Sleepers - Pokoli lecke ) elit alakulatos és mint olyan, fél lábbal állandóan a sírban áll. Az imént is éppen egy hajmeresztő és életveszélyes motoros üldözést hajtott végre, minek következtében Annie-nél végképp betelt a pohár.
Egy utolsó, „reméljük, hogy újra egymásra találunk”-típusú nyaralással azonban még megpróbálják helyrehozni a megtört varázst. Így hát Annie és Alex egy nyugodalmasnak induló vakációra mennek, hogy újra felforrósítsák a kapcsolatukat.
Hiába azonban a hőség, a lenge ruha és a UB40 ritmusos reggae-ja, a kormánykerék nemsokára az elsőtiszt (az Egykoron harcosok voltak asszonyverője, Temuera „Balhés Jake” Morrison tetkó, rekesznyi seresflaska és hatvanötösre kigyúrt karok nélkül most valahogy kisebbnek és sebezhetőbbnek tűnik ) kezébe kerül, hiszen a kapitány egy boldogtalan exprogramozó (Willem Dafoe) közbenjárására a tengerbe zuhanva kénytelen átadni a parancsnokságot.

speed26.jpeg


Az utóbbi évek tendenciájának megfelelően Jeremy Ironshoz, Ed Harrishez és John Malkovich-hoz hasonlóan Willem Dafoe sem ijedt meg attól, hogy a minőségi, drámai szerepek után bombabiztos akcióra váltson. A Féktelenül 2. csimmbummjának árnyékában korántsem kamatoztathatja teljes színészi tudását: a zsíros összegről szóló csekk azért biztosan vigaszt nyújt a számára.
Önjelölt kalózunk tehát félreállítja a kapitányt, majd maszek mütyürjeivel a saját irányítása alá vonja a hajó bonyolult számítógépes rendszerét. A legénység tehetetlen, az utasok kétségbeesettek és Annie is kiborul az elszúrt vakáció miatt.
A terrorista azonban nagyvonalú: úgy dönt, hogy az utasok elhagyhatják a hajót. Az óriási zűrzavarban azonban néhányan elfelejtenek mentőcsónakba szállni: Alex és barátnője, az elsőtiszt, valamint további tucatnyian a fedélzeten maradnak. Nna, végre egy szusszanásnyi idő az italozásra – gondolnánk. De nem: a bújócska kezdetét veszi és hajón-vízen-levegőben kiteljesedő kergetőzéssé fokozódik.
Miközben kedvenceink az ellen és a tenger ellen küzdenek, mi kimerítő választ kapunk olyan kérdésekre, mint hogyan lehet láncfűrésszel zárat nyitni, kábellel hajócsavart megbénítani, olajszállító-horgonnyal ablakot nyitni és hogyan lehet luxusjachttal harangot kongatni?!

speed23.jpg

Jan De Bont és emberei igazán kitesznek magukért: száznegyven millióból tönkre vágnak mindent, ami a vízen úszik.
A Féktelenül 2. biztos kezű iparosmunka, lendületes, látványos, valahogy azonban mégsem annyira magával ragadó, mint buszos testvére volt. A film csak az első harmada után pörög fel: addig szépen csordogál, de ahogy elmúlnak az éjszakai jelenetek, a sablonos párbeszédeket feledve erőteljesen akcióra erősítve hasítja a habokat.
Kár, hogy az első rész annyira, de annyira jó volt, mert a folytatás – ez már szinte törvényszerű – egy kissé elhalványodik mellette. Igaz, ami igaz, talán a közegellenállás az oka. Aszfalton ugyanis sokkal jobban lehet repeszteni, mint a tenger szeszélyes hullámain.
Busz már volt, a vonatot Seagal tönkrevágta, a repülőt meg már nagyon unjuk. Kíváncsi vagyok, hogy a harmadik SPEED- filmre milyen közlekedési eszközzel rukkolnak elő a forgatókönyvírók! Mert, hogy megint gázt fognak adni, az már most biztos!

(1998)

Ha már mindenki tengerparti nyaralós képeket posztolgat a közösségi médiában, jöjjön egy jó kis karibi filmecske negyedszázaddal ezelőttről. Sandra Bullock friss világsztárként szállt hajóra minden idők egyik legeredetibb és legjobb akciófilmjének folytatásában, ám hiába a nagy költségvetés és a bejáratott gárda - oké, Keanu már épp Pacino örödögével cimborált -, a Féktelenül 2. olyan rosszra sikeredett, hogy gyorsan a hullámsírban végezte... Kár érte, egy jó trilógiát megérdemelt volna ez a száguldozás!

speed2.jpg

A tizenhármak

Ron Howard sokadik valóvilágos rendezésében hozza a megszokott minőséget: precíz, sallangmentes rendezői stílusában érdekes, izgalmas és drámai barlangi mentésre visz le bennünket a sötétbe. Soha rosszabb életmentést!

„És mégis mit mondjunk nekik? Megtaláltuk őket, most nézzük, ahogy meghalnak…?”

thirteenlives4.jpg

Teljesen véletlen, hogy épp e sorok írásának napjára, augusztus 14-re esik a barlangászok világnapja, ugyanis ma 70 éve hunyt el Marcel Loubens francia barlangkutató, a szakma úttörője, az akár több száz méter mélységű kürtőkbe való leereszkedés biztonságos technikájának kidolgozója. Ám talán épp ezért jó egy kicsit közelebbre visszaúszni az időben, 2018-ba, amikor Thaiföldön egy tragikusnak induló, ám végül sikerrel járó, barlangi túrából induló nemzetközi mentőakció került be a világ médiájának fénykörébe.

thirteenlives7.jpeg

A Tham Luang barlang egy nagyjából tíz kilométer hosszúságú, szűk átjárókkal, csatornákkal, zugokkal teli képződmény, ami még a szomszédos Mianmar hegyei alá is átnyúlik. A monszun évszak előtti váratlan esőzése miatt itt ragadt benn a Vad Vaddisznók tini focicsapatának tizenkét tagja és 25 éves edzőjük. A híradások folyamatosan nyomon követték az elárasztott barlangból történő kimentésüket, ám odabentről, a mélyből senki sem tudósított a két búváréletet követelő, több mint két hétig tartó emberfeletti munkáról.
Ron Howard rendező most a felszín alá merészkedett és mivel több évtizedes rutinja van valós szereplők és események – Egy csodálatos elme, Frost / Nixon, Hajsza a győzelemért – filmre vitelében, sőt, mentőakció-direktorként is helyt állt az Apollo 13 Hold-kerülésénél, A tizenhármak esetében is joggal várhattunk el tőle sallangmentes, precíz rendezést.

thirteenlives6.png

Ezt meg is kapjuk, hiszen még öt perc is alig telt el a filmidőből, de a fiúk az edzés és az esti közös szülinapi buli között már el is tűnnek a barlangban – hogy aztán jó háromnegyed óra múlva halljunk róluk legközelebb!
Korai, hatalmas eső zúdul a területre, ami még jó ideig ki is tart: a szülők kezdeti aggodalma félelemmé válik, miután a baráti csapat nem tér vissza, így nemsokára nagyszabású kutatás indul, a tengerben kiképzett thai búvárokat azonban a bezúduló víz és kőomlások akadályozzák az eltűntek megtalálásában. A nemzetközivé váló mentőakcióban sok ország önkéntesei vesznek részt, így kerül Thaiföldre a két veterán brit barlangi búvár, a morgós, gyerekeket, embereket kerülő, szikár realista nyugdíjas tűzoltó, Rick Stanton (Viggo Mortensen) és a nála jóval empatikusabb, emberibb gondolkodású barátja, John Volanthen (Colin Farrell) is, akik tulajdonképpen ezzel a történet főszereplőivé lépnek elő. A két rutinos szaki lemerül, hogy szűk, elárasztott folyosókon, cseppkövek, sziklák közt átfurakodva, betörésekkel, kőomlásokkal végigküzdött hat óra elteltével, a bejárattól jó 2500 méterre megtalálják a csapdába esett focicsapatot.
A helyzetük lehetetlen, a kimentésük a legjobb esetben is kétesélyes – ezt ügyes rendezői húzással, egy apró mellékszállal érzékelteti Ron Howard -, ám természetesen a reményt senki sem adja fel és folytatódik a megfeszített munka! Amikor pedig barátai hívására a helyszínre érkezik Harry Harris (Joel Edgerton) is, a mentőakció végső fázisába érkezik…

thirteenlives2.png


A katasztrófa- és túlélőfilmek mindig hálás közönségre találhatnak, legyenek azok régi klasszikusok vagy nem olyan régi sikerek – Földrengés, Airport-mozik, A Poszeidon-katasztrófa, Életben maradtak, Mentőakció, Lángoló pokol –, hiszen legtöbbünknek soha nem kell szembenéznie ilyen módon az elmúlással, nem vagyunk hosszú napokra, hetekre összezárva a sötétben várakozó halállal és nem látunk bele a kimentések összetett és emberfeletti műveleteibe.
A 2010-es chilei bányakatasztrófa feldolgozása, A harminchármak 5 évvel az események után érkezett és bár többek között a Banderas – Binoche – Brolin trió vitte a sztorit és a 69 napos földalatti tortúra is óriási médiavisszhangot keltett, a film valahogy mégis gyorsan a feledés homályába süllyedt. Ez a veszély fenyegetheti Howard moziját is, hiszen a félmaréknyi hírességet leszámítva nemzetközileg ismeretlen színészekkel dolgozott, sőt, A tizenhármak jó része feliratozva, thai nyelven hallható-látható. Ám a piacilag veszélyes húzás kockázatát jócskán csökkenti a már említett rendező stílus és eszköztár: Ron Howard kerüli a hatásvadász trükköket, zenét, vágást, a látványos, de üres képi megoldásokat, beállításokat. Nem érzelmeskedik, nem moralizál, csak bemutat, szinte dokumentumfilmes objektivizmussal közöl, elmesél. Ez a szikár stílus azonban csak jót tesz a drámaiságnak, a feszültségnek: ember- és néző közelbe hozza a földalatti küzdelmet. Időnként feltűnik a barlang alaprajza, a megtett út hossza és ideje, csak mellékesen látjuk a véresre sebzett kézfejeket és még arra is szakít figyelmet, hogy néha visszatérjünk az aggódó szülőkhöz, a mentést irányítókhoz vagy a hegytetőn a vízfolyásokkal, víznyelőkkel küzdő önkéntesekhez vagy éppen lássuk, milyen összetett problémát jelenthet az iszonyat mennyiségű víz kiszivattyúzása és termőföldekre vezetése.

thirteenlives.jpg

Ám éppen ez a körültekintése az, ami kissé hosszúra kanyarítja a történetet, így A tizenhármak némileg túllő a még elegendő filmidőn és a fináléra már nem tud újabb izgalmat, fordulatot hozni, így az utolsó negyedórában már nem látunk emlékezetes jelenetet. De az addig vezető út drámai és izgalmas – sok köszönhető a remekül játszó színészgárdának! – és ami manapság ritkaságnak számít: hiteles!
Ron Howard filmje az idei év egyik legjobbja. Remélhetőleg jut neki arany a díjszezonban és nem jár úgy, mint személyes nagy kedvencem, a Hajsza a győzelemért annak idején: én hat-nyolc Oscarral számoltam, ezzel szemben még csak egyre sem jelölték! Nos, A tizenhármak esetében is nagyjából ott tartok a számolásban… de majd meglátjuk!

(www.hetediksor.hu, A hetedik sor közepe, 2022.08.15.)

Mivel ősemberes filmeket manapság igen elvétve csinálnak, általában csak valamilyen horrorban rekedünk a barlangok rejtekében és ezért is külön öröm, hogy Ron Howard rendező egy négy évvel ezelőtti, thaiföldi mentőakciót elevenített fel jónevű gárdájával! A tizenhármak egy ritkán látott világba vezet be minket, mégpedig elsőosztályú filmkészítői profizmussal. Bár könnyen lehet, hogy nem lesz nagy siker, a focista fiúk kálváriája így is az év egyik legnagyobb, minőségi meglepetése!

thirteenlives3.jpg

Ragadozók

Afrika mindig is a titokzatos, egzotikus és izgalmas kalandokkal teli, fantasztikusan sokszínű földrészt fogja jelenteni a számunkra. Végtelen sivatagok, sűrű dzsungelek, ismeretlen vadállatok és ismeretlen kultűrák, mindaz, ami évezredeken keresztül elzárva maradt az európai szem elől. Egészen mostanáig!

ghostandthedarkness2.jpg
Ha az ember látta már David Attenborough összes természetfilmjét és fejből fújja az útikönyvek utolsó betűjét is, sétáljon el a moziba és nézze meg Michael Douglas, Val Kilmer és társaik vadiúj szafariját!
„Csak a történet leghihetetlenebb részei igazak!” – olvasható a Ragadozók című film eredeti, amerikai plakátjain. A hatásvadásznak tűnő mondat azonban cseppet sem fellengzős: nem kitalált eseményeken alapszik, hanem egy valós, pontosan száz évvel ezelőtti, legendás történetet dolgoz fel. Az afrikai vasútépítéseken nem csupán a kemény meló, hanem két vérszomjas oroszlán is tizedeli a munkások tömegét. A ragadozó páros hallgat a természet szavára és több, mint százharminc (!) munkást fogyaszt el egészen addig, amíg egy ír katonai mérnök (Kilmer) és társa, a profi, tapasztalt vadász (Douglas) a nyomukba nem ered.

ghostandthedarkness3.jpg

A Ragadozók világra jötte azonban nem ment minden vajúdás nélkül. William Goldman, a forgatókönyvíró már a nyolcvanas évek végén – két éves afrikai kutatómunka után – felvázolta a sztorit. A Paramount főnökeinek nagyon tetszett a terv és három nevet soroltak fel a főhős szerepére: Gibson, Costner és Cruise. Kevin Costner igent mondott, de a Farkasokkal táncoló sikere után eltérő elképzelések okán kilépett; a Mint a villám forgatásával foglalkozó Tom Cruise válaszára fél évet kellett várni, de ő is nemet mondott. Miközben pedig egy rövid időre Michael Keaton neve bukkant fel, az oroszlánok öt vére polcra kerültek. Aztán nagysokára executive producerként Michael Douglas karolta fel a tervet, hogy aztán egy megbízható csapatot – Stephen Hopkins rendező, Jerry Goldsmith zeneszerző és Zsigmond Vilmos operatőr – összeverbuválva birtokába vegye a szavannát.
Indiana Jones már csaknem egy évtizede suhogtatta meg utoljára a karikását, az azóta eltelt időben is csak William Wallace és Rob Roy harcolt az ellennel. Miután pedig Renny Harlin nagyszabású kalózfilmje, a Cutthroat Island hatalmasat bukva eltűnt a hullámok közt, a rosszmájúak máris a kalandfilm sírját kezdték el ásni.
Rosszul tették! A vadászszezon ugyanis éppen most veszi kezdettét!

(1996, nem jelent meg)

 A héten került a mozikba Idris Elba főszereplésével a Fenevad című oroszlános-vadászos kaland és bár eddig nem volt hozzá szerencsém, a kritikák és a szóbeszéd alapján annyira nagyon nem vájja bele karmait a filmes emlékezetünkbe. Épp emiatt szinte adta magát egy jó negyedszázaddal ezelőtti szafari-kaland, amiben a Douglas-Kilmer páros próbálja puskavégre kapni a vadon nem egy, hanem kettő királyát. Gyönyörű képek, izgalmas történet és remek szereplők: a Ragadozók - Antal Nimród 2010-es hasonló című predator-kalandját megelőzve - maradandó oroszlánvadászatot nyújt...

ghostandthedarkness.jpg

Préda

Get to da csapda!

Az elmúlt nagyjából két évtized leginkább középszerű próbálkozásait végignézve nekem, mint rajongó átlagnézőjóembernek az forgott az agyamban, hogy mostmáraztán tényleg-végleg le kellene zárni a korabeli, dicső múltból élő, de mára egyre megfáradtabb alien – terminator – predator triumvirátus kalandjait. A galaxis pusztítói öregségükre belefáradtak a gyilokba, újat, szórakoztatót, pláne klasszikust már nem nagyon tudnak megharcolni, így a lassan sorvasztó nyugdíjaslét helyett inkább engedjük egymásnak őket, hogy egy közös, végső, világrengető, mozifilmes vagy sorozatos csatában a legendák ködébe vesző, valódi történelemmé válhassanak!

prey7.jpg

A Préda alkotói azonban ezt másképp gondolták és a franchise életbentartási kézikönyv lapjain csak a legapróbb betűs részt elolvasva úgy döntöttek, hogy nem elégszenek meg a sztoribőr újbóli lenyúzásával és inkább valami eredetit visznek az egyik sebhelyes veterán élettörténetébe! És azt kell mondani, ezzel nem csupán az öreg harcosnak, hanem a filmrajongóknak is szereztek pár emlékezetes, szórakoztató pillanatot!
A Ragadozó Los Angelesben klasszikus fináléja több mint harminc éve kiált folytatás után, ám eddig senki sem csapott le a lehetséges előzményt, eredettörténetet sejtető befejezésre! Dan Trachtenberg (egy-egy epizód Fekete tükör, A Fiúk, The Lost Symbol) rendezésében
most elérkezett az idő, hogy visszarepüljünk a sejtetett múltba és bár a direktor korábbi, zárt, fullasztó atmoszférájú 10 Cloverfield Lane című filmjének dermesztő hangulatát ugyan nem tudta a tágas vadászmezőkre csempészni, ám egy, a főszereplőjéhez és a helyszínhez méltóan nyers, erőszakos, de látványos és ötletes, múltbéli macska-egér játékra vitt el bennünket. Így a Préda a Top Gun – Maverick után az idei év második nagy meglepetésének helyét harcolja ki magának – talán azért is, mert a benne meglévő, mának szóló üzenetet politikamentesen, oldschool stílusban juttatja el a nézőknhöz!

prey6.jpg

Naru (Amber Midthunder, akit legutóbb Neesonbácsi – Az oltalmazó, Jeges pokol – edzett erre a vadászatra) a komancs törzs kissé kívülálló leányzója. Bár sok mindenhez ért, amihez egy amerikai indián nőnek értenie kell, mégsem azért kel fel hajnalban, hogy zöldséget, gyógynövényeket gyűjtögessen, sokkal inkább a vadászat, a préda elejtése érdekli – és természetesen az, hogy nagy, a férfiakkal egyenlő harcos váljon majd belőle! Ezt a korai, feminista törekvést természetesen nem sokan nézik jó szemmel, egyedül a bátyja, Taabe (Dakota Beavers) támogatja, óvja Narut, ám ő is inkább szívesebben látná otthon, a sátrak közt sertepertélni.
Egy napon azonban mintegy jelként, furcsa viharmadár húz át a felhők között, ami nem csupán égi jelként szolgál a lánynak, de nemsokára egy jellegzetes hang kíséretében a valódi próbatételt – de talán az örök vadászmezőket – is elhozza számára…

prey5.jpg

A Préda első remek húzása az, hogy az eddigi legjobb, korszakalkotó ragadozó-filmhez hasonlóan a természetbe helyezi a cselekményt, így a modern díszletek vagy a betondzsungel helyett az erdőben cserkészés, rejtőzködés izgalmát, hangulatát hozza vissza. Ehhez pedig kiváló az időpont is: 1719. Amerikának még kevésbé felfedezett, a vad területeken őslakosok által lakott időszaka, amikor többnyire még nem lőfegyverekkel, hanem késsel, íjjal, lándzsával, nyers emberi erővel vadásztak és küzdöttek: kiváló terep egy galaktikus ragadozó számára. Ennek megfelelően az alkotók kicsit átszabták a predator figuráját is, más a sisak, az álcázás, más a fegyverzet is, kevesebb a páncél, több a kockahas, ami jobban simul a történetbe és némileg kiegyenlíti a vadász és prédája közötti küzdelmet.
Egy ötletes felvezetést követően – amiben a friss turistaként, ismeretlen tájra érkező ragadozó a gyönyörűen fényképezett tájak előtt ismerkedik a helyi állatvilággal – végre megtörténik az első, félig-meddig igazi, ős-harmadik típusú találkozás is és így bizonyossá válik Naru korábbi, a rejtélyes éjszakában elhangzott figyelmeztetése: „Valami más is jár odakint!”

prey2.jpg

A filmben innentől kezdve a látványos, ötletes és persze elég véres harc veszi át a főszerepet: az okos és találékony, eltökélt lány a Disney-féle Pocahontas-t feledve harcoshercegnő üzemmódba kapcsol és „Dutch” Arnoldot megszégyenítő ötletességgel veszi fel a harcot a ragadozó ellen. Hullanak a harcosok, spriccel a vörös és neonzöld vér és miután természetesen feltűnik a kapzsi (de még píszí határon belül bemutatott) betolakodó fehér ember is, a csata újabb szintjére lép. Sarah Schachter remek, régi indián motívumokat is használó muzsikája kiváló hangulatot varázsol a látványos képek alá – én azért kicsit sajnálom, hogy nem nyúlt vissza Alan Silvestri zseniális, hideglelős eredetijéig, de sebaj, így is kapunk klasszikussá váló dallamokat –, láthatjuk a korabeli őslakos-élet hétköznapjait (bár kicsit furcsa az íjat feszíti harcosokat modern speciális-egység taktikával mozogni, de ez is sebaj), mert a Préda látványos, szórakoztató, kellően akciódús és tűréshatáron belül erőszakos. Bár klasszikus nem született, de a Predator-előzmény kiemelkedik a mai, gyenge felhozatalból, más szóval és röviden: méltó utódja az eredeti alapfilmnek!

prey4.jpg

Ja igen, és egy apróság a második rész befejezéséről: ha valaki esetleg nem emlékszik Danny Glover ajándék pisztolyára, az gyorsan elevenítse fel a képét! És az sem baj, ha a stílusos végefőcím felirat alatt mindenki a fotelben marad és figyeli az indián rajzokat! Ennek a Prédának ugyanis (remélhetőleg) nem itt ér véget az útja…!

(www.hetediksor.hu, A hetedik sor közepe, 2022.08.06.)

Végre! Jó régen volt, amikor Arnold kleine akcentusos Getdaóóón! kiáltása felharsant a fák sűrűjében és megelevenedett a dzsungel! Azóta jó negyedszázad eltelt és Danny Glover Los Angeles-i kalandját leszámítva nem igazán tért vissza Földünkre igazán harcképes predator. A sok kínlódás és felemás vadászat után azonban most végre itt a legújabb/ legrégibb ragadozó, aki végre emberére - pontosabban lányára! - akad! A Préda nem tökéletes, de a széria akciója, az új Top Gun mellett az év legszórakoztatóbb mozija, ami külön öröm a mai gyalázatos, sokszor politikai üzenetekkel teleaggatott felhozatalban...

prey.jpg

Jurassic Park - Az elveszett világ

Mi lehet veszélyesebb egy jól megtermett T-Rexnél? Két jól megtermett T-Rex! Plusz még jónéhány velociraptor, egy nagy csapat miniatűr compsognathus, valamint számtalan más szimpatikus és kevésbé szimpatikus őshüllő, amelyek többsége fincsi, terepruhába bújtatott homo sapiens-husira éhezik. Hát most ínyencséget kaphatnak, ugyanis a klónozás nagymestere, Steven Spielberg újra kíváncsi emberek csapatát vezényli a nem is annyira veszélytelen őslények országába!

jurassicpark25.jpg

Fekete bőrdzseki, napszemüveg és viccesen ironikus megjegyzések: Ian Malcolm káoszkutató (az összességében 2 milliárd (!) dolcsit kaszáló megafilmek - Jurassic Park, A függetlenség napja - tuti tudósa: Jeff Goldblum) minden, a túléléshez szükséges cuccot becsomagolt. Indulhat a második dínókaland, amelyhez jó, ha még Indiana Jones is felköti a gatyáját! Malcolm persze nem szórakozási szándékkal keveredik a gyíkok közé. A nagyhatalmú InGen konszern álmodozó főnöke, Mr. Hammond (Richard Attenborough) ugyanis elárulja neki, létezik egy bizonyos B-helyszín, egy második Jurassic Park, ahol közel négy éve teljes szabadságban élnek az őskor legendás urai. Mellékesen az is kiderül, hogy néhány napja Ian barátnője, Sarah (Julianne Moore), a megszállott paleontológus is a terepen tartózkodik. Malcolm rohanvást indul utána, de igencsak szednie kell a lábát, hiszen Hammond unokaöccsének szponzorálásával a profi vadász Tembo (a nagyszerű Pete Postlethwaite) és zsoldoscsapata is a szigetre tart. Az ő indítékuk kevésbé tudományos, de annál nagyobb nyereséggel kecsegtető.

jurassicpark24.jpg

Az őslényparkban aztán mindkét csoport kénytelen nagyobb sebességbe kapcsolni: iszkolniuk kell, ugyanis az addig háborítatlanul élő dínók rövid időn belül megunják a betolakodókat és ízletes vacsorára készülődnek...

Még nagyobb, még tempósabb, még dübörgősebb: a Spielberg-gépezet újra beindult és mindenkit félresöpört az útból. Az elveszett világ - Jurassic Park hetvenmillióba került, de már az első hétvégén bőven behozta az árát. Jelenleg hatszázmillió felett robog és Steven papa joggal lehet büszke rá: a megszokott, ironikus Goldblum-humort újabb, lenyűgöző trükkök, vadabb akciók és izgalmasabb kergetőzések egészítik ki.

jurassicpark23.jpg

Minden ízében tökéletes látvány, nem is csoda, hogy a teremtők már a harmadik dínóbébi érdekében szorgoskodnak.A Jurassic Park 3. - Embryo előreláthatólg 2000-ben születik majd meg.

Csak el ne szúrják a klónozást!

(1998)

Amikor még Steve Spielberg rendezte a dínókat! A Jurassic Park második része óta azonban eltelt jó negyedszázad (még leírni is sok!) a direktorzseni sok más sztorit kamera elé vitt és kissé eltávolodott az őslények világától. Azóta nagy lendülettel beindult a második trilógia is, ami éppen idén zárja kapuit - az egész sorozat talán leggyengébb, de a régi és új szereplők találkozása miatt leginkább várt epizódjával. Az elveszett világ Sir Arthur Conan Doyle-tól csenve a címét ugyan nem annyira eredeti, mint a borostyánból született első (amit anno mozis jegyszedőként két hét alatt 14-szer láttam, de ezzel csak a második helyre szorultam az Apolló Moziban), ám mégis szórakoztató és akciódús: a magas fűben vadászó raptorokat sosem feledjük!

jurassicpark22.jpg

Kikötői hírek

Mintha valahol Stephen King furcsa államában, Maine-ben járnánk. Az éghajlat zord, egyfolytában hideg szelek fújnak, a tenger állandóan háborog – az idő azonban megállni látszik. A szürke, viharszínű környezetben unalmasnak, hétköznapinak tűnő emberek lézengenek, ha azonban jobban a szemükbe nézünk, látjuk a tekintetük mögé rejtett, titokban tartott múltat, a nem mindennapi sorsokat. Ez azonban nem Maine, hanem a 15 fokkal keletre lévő, kanadai Newfoundland…

shippingnews.jpg
A totális csődtömeg New York-i betűszedő, Quoyle (Kevin Spacey) magára marad kislányával, Bunnyval. Családi életre képtelen felesége (Cate Blanchett) ugyanis egyik alkalmi szeretőjével együtt autóbalesetben meghal. Quoyle házában nemsokára feltűnik eddig ismeretlen nagynénje (Judi Dench), aki levegőváltozást ígérve északra, egy ősi, lepusztult családi házba viszi őket. Quoyle és lánya berendezkednek és megpróbálnak új életet kezdeni. A változás a helyi pletykalap, egy fiatal özvegyasszony (Julianne Moore) és a Quoyle család szörnyű múltjának képében be is kopogtat az ajtajukon…

shippingnews3.png
Lasse Hallström, a melegszívű Csokoládé kritikai- és közönségsikere után egy kicsit zordabb vidékre kalauzol. Hősei egyszerű, napról napra élő lények, akik életét körüllengi a világ végén fekvő kisváros titokzatos légköre és múltja. Oliver Stapleton operatőr komor, fekete, szürke és barna árnyalatú képei remekül támasztják alá a film hangulatát, nyugodt tempóját és a színészek minimalista játékát. A produkcióban hemzsegnek a remek színészek. Természetesen – a tulajdonképpen az Amerikai szépségben játszott figuráját hozó – Kevin Spacey áll az események középpontjában, mellette az enyhén szólva furcsa nagynénit hozó Judi Dench, illetve a Quoyle női sorstársát játszó Julianne Moore figurája kap még hangsúlyt. Jót alakítanak, de sajnos nem kapnak túl sok lehetőséget a helyi újság szerkesztőségi tagjai, Scott Glenn, Pete Postlethwaite és Rhys Ifans, valamint a csak néhány percig látható Cate Blanchett is – róla egyébként nem is gondolná az ember, hogy milyen jó alakja van.

shippingnews4.png

A film titkos szereplője egyébként a Quoyle család öreg háza, mely lepusztultságával, félelmetes éjszakai hangjaival egyrészt a kísértő múlt leláncolt és nehezen feloldható emlékeit, másrészt pedig a főhős lelki ürességét jelképezi. Szikár és maradandónak emelt épület, mely Quoyle magára találását követően talán megváltó pusztulásra lesz ítélve...
A történet mögött súlyos, összetett, számunkra is aktuális lelki problémákat feszegető, mégis pozitív hangvételű mozi. Nem lenne csoda, ha elsősorban a vidéki nézők körében találna hálás fogadtatásra.

(2002, Filmcsillag)

Kevin Spacey karrierje már négy-öt éve a szakadék mélyén parkol, manapság Hollywood egyik elsőszámú - és teljesen mellőzött - figurájának számít. És ez valószínűleg így is marad még jó sokáig, hiszen újabb perei miatt kiesett a magyar tatárjárás filmből is és bár a neve mellett szerepel pár újabb kredit, ám a nagy visszatérést nem igazán a májusban bemutatott, horvát Bilo jednom u Hrvatskoj című produkció hozza majd meg. A mostanában zsebpénzért dolgozó Oscar-díjas még az aranycsúcson volt, amikor a Kikötő hírek 2001-ben kijött. Szürke, halszagot és sós tengerillatot árasztó filmben Spacey brillírozik, de könnyű, ha legalább féltucatnyi remek színész a partnere. Nekem annak idején tetszett...

shippingnews2.jpg

süti beállítások módosítása