Atyaisten! Hogy a fenébe lehet ilyen hülye címet adni egy filmnek?! – gondoltam hirtelenjében, amikor legelőször hallottam a szerkesztőségünkben később csak „loksztok”-ként elhíresült opuszról.
Afenébeis! Hát miért nem látunk minden héten ilyen marhára jó filmeket?! – fakadt ki váratlanul belőlem, amikor egy végigröhögött százhúsz perc után kavargó aggyal és rogyadozó léptekkel osontam kifelé a vetítőből. Rögtön eszembe jutott az a pillanat, amikor annak idején a Közönséges bűnözők záró képsora után tettem ugyanezt. Akkor szintén hasonlóképpen éreztem és meg voltam róla győződve, hogy az év legszórakoztatóbb és egyben legzseniálisabb filmjével volt dolgom. Ez most pillanatnyilag vonatkozik A ravasz, az agy és a satöbbi-satöbbi címet viselő brit produkcióra is!
Megmondom őszintén, most hirtelenjében fogalmam sincs, hogy ki ez a bizonyos Guy Ritchie, akinek az agyából kipattant a sztori és aki meg is rendezte azt, de mostantól kezdve tutibiztos, hogy minden egyes ujjmozdítását fokozott figyelemmel fogom kukkerolni. Mert ilyen szuper, ennyi dilinyós figurát, ennyi abszurd ötletet és lehetetlen szituációt felvonultató, intelligens, hasizomrobbantó humorral átszőtt történettel csak öt évben egyszer találkozik az ember – vagy akkor, ha Tarantino öt Elmore Leonard regény, harminc kung-fu és négy John Woo-film után hozzálát forgatókönyvet írni.
Na de lássuk inkább a történéseket!
Adva van négy srác: Tom (Jason Flemyng), Eddy (Nick Moran), Bacon (Jason Statham) és Szappan (Dexter Fletcher), akiknek van ugyan néhány ezresük fontban, de mégis elhatározzák, hogy rövid távon kőgazdagok lesznek. A dolog azonban nem éppen az elképzeléseiknek megfelelően alalkul, ugyanis egy zárt körű kártyaparti végén nem hogy nem lesz tele a zsebük dohánnyal, de még ötszázezer (!) font tartozást is csinálnak. A fizetési határidő viszont elég rövid: egy héten belül tejelniük kell, különben a helyi gengszterfőnök kicsipkézi az orcájukat.
Mit lehet tenni, pénzt kell szerezni! De honnan? Mivel a tudomásukra jut, hogy egy banda éppen ki akar rabolni egy kábszertermesztő másik bandát, a legkézenfekvőbb lehetőséget választva ők meg kirabolják a kábszertermesztő bandát kirabló bandát. Namost: időközben egy még újabb banda csatlakozik a bulihoz, mivel ők nagyon mérgesek, mert valaki kirabolta az ő kábszertermesztő albandájukat. De még ezelőtt két idióta is színre lép, mivel a főgengszterfőnök megbízta őket két nagyon régi, értékes puska elrablásával. A két puska azonban egy gyors bizniszt követően főhőseinkhez kerül, akik időközben a puskákkal rabolják ki a kábszertermesztő bandát kirabló bandát. Mivel eddig minden egyszerű, egy pedáns, a fiának példát mutató behajtó is elindul, hogy annak rendje és módja szerint leverje a négy srácon a tartozást. Ők azonban ismételten gondba kerülnek, mert ezalatt az általuk kirabolt banda visszarabolja tőlük a kábszerbandától elrabolt pénzt. Most banda vagy nem banda?
A hátralévő időben további fontos szerephez jut a két antik puska, egy leütött közlekedési rendőr, egy meggyújtott tévékapcsolgató, egy Baltás Harry nevű fószer, valamint Sting, a mogorva bártulajdonos és legvégül egy szájban tartott mobiltelefon. Rendicsek?
Szóval, ilyen egyszerű, nyílegyenes kis történet ez a Loksztok! Minden elismerésem Guy Ritchie-nek! Frappáns, agyoncsavart forgatókönyvével, eszméletlenül könnyed rendezési stílusával és a legkisebb szerepben is fantasztikusat nyújtó színészeivel kultuszfilmet alkotott. Minden cifrázás nélkül le merem írni: A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső egy kurvára jó film!
Vigyázz, Quentin! Guy Ritchie srácai lelopják a koronád!
Azt, amelyiket egy bandától loptál, amelyik lenyúlta attól a bandától, amelyik...
(1998, VOX)
Epikus, klasszikus, szétröhögős, botcsinálta gengsztersztori, ami nem csak Ritchie-t tette világhírűvé, hanem egyfajta vicces brit filmstílust is teremtett. A vágás, a zenei betétek, a karakterek, a rendezés, minden zseniális, 10/10-es szórakozás!
