„Ha megrendül a mindenség és valahonnan felcsendül egy átok…”

…azt lehet, hogy a forgatókönyvíró mondta ki rátok. Troppauer Hümér koszorús költő és légionárius örökbecsű – ám sajnos további folytatás nélküli – költeményének emígyen történő átírása talán az, ami a legjobban jellemzi Jan De Bont utolsó rendezői munkáját. A padlógázas buszsofőr és tornádó-keltő keze ugyanis most, Az átok esetében mintha lecsúszott volna a kormányról.

A filmet látva a nézőnek óhatatlanul agyába ötlik a gondolat, hogy vajon ki is volt az, aki az egész forgatás irányításának nyűgét a hátára vette. A zseniális díszlettervező vagy a pattanásosképű, tornacipős számítógépguru? Mert egyedül az ő munkájuk érett gyümölcse virul életerőtől vörösen a többiek szürke háttere előtt. Az igazi izgalom és rettegés csak a sötét sarok mögött liheg, de mégsem ugrik szívrohamot okozva a nyakunkba. A történet halad előre, de a vérfolyam helyett valahogy csak egy langyos és kiszáradásra ítélt csermelyként csordogál. Pedig hullajó éjszakai buli lehetett volna belőle…

Egy rejtélyekkel teli kastély várja vendégeit. A gyarló emberi lelkek meg is érkeznek, mégpedig egy terápiás csoport tagjaiként. A féltucatnyi vállalkozó szelleműt Liam Neeson csődíti össze, aki a rettegéskeltőnek szánt épületben az álmatlanság és a félelem összefüggéseit kívánja kutatni. Vendégei többek között: Lili Taylor, Catherine Zeta-Jones és Owen Wilson.

Meg is kezdődik az éjszakai műsor; miközben hőseink a frásztól kerülgetve kilométereket rohangásznak a valóban lenyűgöző folyosókon, minden olyan bútor és berendezési tárgy életre kel, amely amúgy szép csendben ellenne magában egy átlagos panelbérleményben. De nem az elátkozott Hill House-ban…

Az átokról tulajdonképpen nem is nagyon lehetett hallani a bemutatót megelőzően. Jan De Bont nevét is inkább a már több éve húzódó – és jelenleg Cosm címen futó – sci-fije kapcsán emlegették. Ilyenkor felmerül az emberben, hogy vajon nem csak a hosszú előkészületek miatt ugrott-e bele Az átokba?! Csakúgy, mint Liam Neeson, aki a Baljós árnyak 1997-es forgatásának befejezése után hirtelen munka nélkül maradt vagy Catherine, aki a nagy bomba, a Zorro álarca után és Michael Douglas előtt bármit elvállal, csakhogy képben és vásznon maradjon? Valójában mindketten elég halványak, aki helyettük klasszis teljesítményt nyújt, az Lili Taylor – a független filmjeiben megszokott tehetséggel tölti meg a Hill House kongó termeit.

Spielberg-meskete a zöldövezeti családoknak: borzongás helyett szemkápráztató látvány, elsőosztályú trükkök, lélegzetelállító díszletek és egy kis Casper-hangulat keveréke a DreamWorks laborban, hogy az egész family mosolyogva térjen nyugovóra. Kár. Egy lépcsőrecsegtetős, vérgőzös rémfilm azért jobban bejött volna. Mit is szólt Latouret őrmester Az előretolt helyőrségben, mikor Troppauer kimondta, hogy átok?

Hé, forgatókönyvírók! Hogy a körösztanyátok…!

 (2000)

Az ismert - de akkor még fiatal - nevekkel megpakolt horror, ami rémisztgetést csak nyomokban tartalmaz. Egy régi klasszikus újrájaként vérfrissített történet, ami inkább látványos, mint izgalmas - bár mai, harminc évvel későbbi szemmel talán már ez a megállapítás sem állná meg a helyét. Sokkal érdekesebb azonban az, hogy az egykori remek operatőr, a hollandus Jan de Bont - Drágán add az életed! Fekete eső, Egyenesen át, Vadászat a Vörös Októberre, Elemi ösztön -, rövid rendezői karrierjének ötödik, egyben utolsó előtti mozija a film - Hollywood ugyanis búcsút intett az állítólag hisztis és sztárallűrökkel felvértezett alkotónak. Kár érte, mert direktorként igencsak jól összerakta a Féktelenül és Twister című akcióklasszikusokat!