Ezek a fiatal hollywoodi srácok szeretnek kockáztatni, az tuti! Ők aztán a lassan leáldozó nagy öregekkel - Stallone, Schwarzenegger and Co. - ellentétben tesznek a hírnévre, a mindig fess, pozitív megjelenésre és a betegesen ápolgatott sztárimázsra. Ezek a lendületes kölkök ugyan nem zsebelnek be filmenként húszmillcsit, de azért mégis ott vannak a legkeresettebb fickók listáján és akármikor készek beleugrani minden karrierpróbáló, a jövő szempontjából kétséges sikert hozó filmtervbe már csak úgy a hecc kedvéért is.
Hogy kire gondolok? Hát például Matt Dillonra és Kevin Baconra, akik mosolygós szépfiú arcukat levetkőzve tavaly a szuperjó Vad vágyak két tisztességtelen fickójának szerepében kivillantották a foguk fehérjét, sőt: Bacon a színészkedés mellett még executive producerként is részt vett a gyártásban, csak azért, hogy még jobban a kezében tarthassa a csavaros, ám számára nem jó befejezést hozó történetet.
És még kire gondolok? Hát példának okáért a sittes fenegyerekre, Christian Slaterre, aki aztán legutóbbi filmjével a Ronda ügy-gyel aztán rendesen beintett az képmutató, amerikai erkölcscsőszöknek! Slater ugyanis ebben a vérgőzös, morbid, de nagyon röhögtető vígjátékban pályafutása legőrültebb, legbetegebb és ezzel együtt talán legeslegjobb alakítását nyújtja. Ugye mondanom sem kell, hogy executive producerként is jegyzi a produkciót?!
Az ugye köztudomású, hogy egy duhaj legénybúcsút követően a helyszín a tulaj nagy bánatára az esetek nulla százalékában szokott az eredetivel megegyező képet mutatni, ami ugyebár általában szintén száz százalékos amortizációval egyenlő. Az öt haver, a nősülés előtt álló Kyle (Jon Favreau – Bárbarátok; Deep Impact), Charles (Leland Orser - Alien 4.; Ryan közlegény...), Robert (Christian Slater), Michael (Jeremy Piven - Otthon, véres otthon; A gyűjtő), valamint annak testvére, Adam (Daniel Stern - Reszkessetek, betörők!; Mintamókus) egy pár, bulizással eltöltendő napra érkeznek Vegasba, nekik azonban rövidesen nem csupán az összetört berendezést, de két, a fürdőszobában fekvő hullát is el kell takarítaniuk az útból.
Történik ugyanis, hogy a brigád szórakoztatására beugró prosti a Michaellel való hancúr közben egyszerre szörnyű és röhejes körülmények között kileheli a lelkét. Aztán a rövidesen ellenőrzést tartó és a holttestet felfedező biztonsági őr is követi őt Robert és egy dugóhúzó jóvoltából, hogy aztán mindkét hulla szépen feldarabolva és becsomagolva, némi további kavarodás után örök (?) nyugalomra leljen valahol a sivatagi homok mélyén.
A már cseppet sem vidám haveri kör aztán a véres titkot magában megőrizve, hazafelé indul. Úgy tűnik, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van, senki sem jött rá a gyilkosságokra; pár nap elmúltával aztán mégis megváltozik minden... és csak akkor veszi kezdetét az újabb hullákat termelő, valóban mocskos és undorítóan ronda - de felettébb röhögtető! - ügy! Aki esetleg nem vevő a tarantinós, dannyboyle-os vagy az Alkonyattól pirkadatigban bemutatott humorra, az semmiképpen ne olvasson ennél tovább!
Az elsőfilmes író-rendező, Peter Berg aztán nem nagyon akarta megkímélni a nézőket. Véres, morbid humorral átszőtt, abszurd vígjátékával áthágja a jóízlés minden határát és ezzel valószínűleg jónéhány kritikus haragját váltja majd ki. Az ínyencek azonban remekül szórakozhatnak a Ronda ügy-ön: ez elsősorban a csavaros, mindig valami meglepően újat felmutató forgatókönyvnek és persze a Christian Slater vezetésével sziporkázó színészek játékának köszönhető. Az ötösfogat tagjai - többségük mifelénk még nem túlságosan ismert - pillanatok alatt képesek röhögtető káoszt teremteni a vásznon: egyszer rémültek, egyszer őrültek, egyszer hisztérikusak, de sohasem normálisak. A film titkos aduásza a rövidke szerepben megjelenő Cameron Diaz: a betegesen férjhez készülő Laurát alakítva, mindvégig méltó társa a férfi színészeknek, emellett pedig a magáénak tudhatja a film nagyot durranó befejezését is.
Peter Berg első rendezése kitűnő bemutatkozásnak bizonyult. Egy csipetnyi Tarantino, egy csipetnyi Danny Boyle - a lassított felvételen baltát, láncfűrészt, kenyérszeletelőt vásárló főhősök jelenetén nem lehet nem észrevenni a Kutyaszorítóban és a Sekély sírhant hatását - egy kis Rodriguez, valamint némi a Coen és a Farrelly tesók tudásából: mindezek együtt adják a Ronda ügy alapját. A többi már csak ronda, mocskos, de piszokjó és imádnivalóan élvezetes ráadás.
(1998)
Bár történetmesélésben azóta sem tudta utolérni legelső rendezését, Peter Berg (aki színészként, de főleg producerként is ismert a szakmában) mindig kedvencem volt. Nem a drámai mélységekbe merülésért, hanem azért a képi világért, látványért, vágásért, ami leginkább Michael Bay, Tony Scott vagy David Fincher munkájának kissé videóklipes hatását viseli magán. Berg későbbi mozijai (Az Amazonas kincse, A királyság, Hancock, Csatahajó, A túlélő, Mélytengeri pokol) mind ezt a kategóriát képviselik és bár - vannak persze kivételek - a karakterek, a sztorik sekélyesek, de ugyanúgy, ahogy Bay esetében, mindig örömmel merülök el Berg filmjeinek világában, hiszen a klasszikus, látványközpontú hollywoodi szórakoztatást képviselik. Manapság pedig ennél az ejtőzős, agyüresítő élvezetnél nem is nagyon kell sokkal több...
