Játékszabályok? Nincsenek!
Ha eddig azt hittük, hogy a különböző küzdősportok, a rögbi vagy az amerikai foci jelentik az emberiség legkeményebb, legbrutálisabb sportötletét, akkor nagyon is tévedtünk. Ezek a férfias, embert próbáló gladiátor-játszmák ugyanis eltörpülnek a nem túl fényes jövő legnépszerűbb, legtöbb vért és csonttörést produkáló, valamint a sportpályán történő halálozási rátát is vezető labdajáték „eredményessége” mellett.
A kies, lepusztult, ám Mad Max számára igen kellemes – nem is olyan távoli – jövőben a Föld már nem az, aminek ma ismerjük: az apokalipszis után a kietlen tájjal csak az emberek sivár, brutalitásra éhes lelke vetekedhet. Ez a vágy pedig megszüli azt a játékot, melyben sem a résztvevők testi épsége, de még az élete sem jelent túl sokat.
Sallow (Rutger Hauer) és emberei – többek között Delroy Lindo és Vincent D’Onofrio – is ezt a játékot űzik és településről-településre járva sorra játsszák mérkőzéseiket, hogy a legvégső, döntő összecsapásban megszerezhessék a bajnoki címet. Az egyik utolsó meccsen azonban Sallow legjobb futója megsérül, így – bár a mérkőzést megnyerik –, le kell mondania játékosáról. Az üresen maradt posztra azonban sürgősen helyettest kell találni, így végül a csapatvezető egy lány, Kiddara (Joan Chen) mellett dönt, aki ügyessége, keménysége és rátermettsége révén biztos helyet harcol ki magának a csapatban.
Az új igazolás segítségével Sallow játékosai újult erővel küzdenek a bajnokságban, hogy mérkőzést mérkőzés után megnyerve végül a legvégső győzelem kapujában állva jussanak el a döntőig. Az utolsó összecsapáson azonban már nem csupán a bajnoki trófeáért, hanem egyenesen az életükért is meg kell küzdeniük…
A Szárnyas fejvadásszal nemzetközileg is ismertté vált holland Rutger Hauer – legközelebb az ötödik bőregérfilmben, a Batman: Kezdődik!-ben lesz majd látható – akciója, nem csupán egyszerű sportmozi, de mára a színész rajongóinak egyik legkedveltebb kultfilmje is.
Hullámozzunk együtt…
(2004, DVD Magazin)
Rutger Hauer nevét a kilencvenes évek elején, idehaza a Vak végzet, Az országút és a Sólyomasszony című filmekből ismerhettük főképp, ám a sajnos már őt éve eltávozott hollandus addig is jó hosszú kreditlistával rendelkezett és későbbi karrierjében ezt csaknem 170 szerepre bővítette ki. A mozizás, videózás egyik legmeghatározóbb alakjaként elsősorban B-től Z-ig kategóriájú alkotásokban tűnt fel, de népszerűsége így is töretlen maradt hosszú karrierje alatt. A hősök vére című apokaliptikus sztori mind pályája, mind a minőség terén valahol félúton helyezkedik el...