A science fiction filmnek, kérem szépen: annyi! Kifújt! – mondták a hollywoodi parafenománek kábé hat-hét évvel ezelőtt. Na, ne! – hördülnek fel kétségbeesetten a fanatikusok maroknyi csapata és pánikszerűen elrohannak, hogy a kopogtatást mellőzve George Lucasra törjék lakásának ajtaját.

Minden űrmesék atyja bánatosan ücsörög a nappalijában és szomorú szemét le sem veszi az asztal közepén terpeszkedő hatalmas csillagrombolóról.

Tudom, bemondta a CNN! – szipogja minden kérdezés nélkül, miközben egy törött Y-szárnyút forgat a kezei közt. – Az az igazság, emberek, hogy a sci-fi manapság már senkit sem érdeke! – fejezi be az előszobában szorongó tömeg felé fordulva.

Válaszként többen aléltan hullanak alá, mire Lucas a karját meglendítve röppályára állítja az Y-szárnyút. A vadászgép kecses ívben megkerül egy Ming-korabeli porcelánvázát, aztán lekaszál egy tucat üvegpoharat és a fridzsiderről lepattanva visszatér a nappaliba, hogy telibe kapja a teljesen ártatlanul ásítozó csillagromboló parancsnoki hídját.

Bingó – mormolja a házigazda, beletúr őszes szakállába és súlyos gondolataiba merülve kibámul az ablakon. Valahol nagyon messze, a csillagok közt jár.

A hollywoodiak pedig össznépileg a sír köré sereglenek, hogy könnyeikkel küszködve vegyenek végső búcsút a nézőszámért folyó harc hősi halottjától, a science fictiontől. Szépen rálapátolják a rögöket, még virágot is szórnak a hantra, aztán rohannak vissza a stúdióba, hogy eddigi tutinyerő űrhajós sztorijaikat eldobálva hozzálássanak az újra divatba jött westernesdi és robbantósdi játékaik forgatásához.

Szerencsére maradt még néhány tisztelgő, akik a hideg márványon kucorogva továbbra is szívükben őrzik az elhunyt emlékét. Ezen kevesek közöl való a főscifista német rendező, Roland Emmerich is.

A fantasztikus mániákus éveken keresztül halomra gyártotta a maga olcsó, de azért látványos jövőálmait, amikoris az évtized elején hirtelen első amerikai filmje, a Tökéletes katona című izé direktori székében találta magát. A langyos élőhalott-lövöldözés szép sikernek bizonyult és Roli barátunk máris tervezhette következő, még nagyobb dobása, a Stargate – Csillagkapu forgatását. A hosszú évek óta dédelgetett történet megvalósítása külön örömet jelentett Emmerich számára és amikor az utolsó jelneet utolsó centijét is a helyére ragasztotta, elégedett mosollyal hátra dőlve konstatálhatta a tényt: megszületett a mű!

A film bemutatása után rögtön a toplisták élére szárnyalt, hogy adrenalinszint-robbanást idézzen elő jónéhány fantasztikumot kedvelő néző szervezetében. A Stargate valószínűleg a svájci Erich von Däniken legkedvencebb meséi közé is bekerült, ugyanis a levelesládájában is idegen lényeket szimatoló ufóguru a saját elméleteire adott válaszokat látta visszakacsintani a vászonról. Nevezetesen pedig: kik vagyunk mi, honnan jövünk, valamint mikor megyünk mán haza?

A Stargate, kérem szépen, mindezekre megbízható válasszal szolgál!

A prológusban – úgy az 1920-as évek felé – egy nem mindennapi és az emberiség számára létfontosságú archeológiai lelet feltárásának lehetünk szemtanúi. Egyiptom homokjában kapirgálva – és Indiana Jones-szal versenyt lapátolva – tudósok kis és segédmunkások nagy csoportja egy óriási méretű, ismeretlen eredetű fémgyűrűt, valamint egy szintén rejtélyes, hieroglifákkal televésett kőtömböt bányász a felszínre. Kép elsötétül.

Kilencvenes évek dereka. Daniel Jackson (James Spader – A gyönyör rabjai, Farkas – mostanában állandóan objektív előtt) nem mondható annak a tipikusan öreg, szódásszifon szemüvegű, szöszmötölő egyiptológusnak, aki egyfolytában a levéltárak és múzeumok poros polcainak babrálásával tölti a mindennapjait! Ad egy: mert csupán a harmincadik életéve körül jár, ad. kettő: mert a megszokottól kissé eltérően alkalmazza értékes tudományát.

Ennek a forradalmi hozzáállásnak nemsokára igen érdekes következményei lesznek. Néhány állami alkalmazott keresi fel Jacksont, aztán rögvest autóba zsuppolják és befurikázzák egy szupertitkos katonai bázisra. Mire hősünk feleszmél, ama bevezetőben említett gyűrűvel és kőtáblával találja magát szemközt. A feladat sem semmi: megoldani a két tárgy titkát. Az persze rögtön egyértelmű számára, hogy a hieroglifák nem az isteni  Kleopátra Asterixnek szánt üzenetét rejtik, de ő is igen meglepődik, amikor nem sokkal később a tér-idő ránk boruló kérgét átszakító kaput sikerül életre keltenie.

Tuti a dolog: a földi civilizáció előtt megnyílt az Univerzum ismeretlen dimenziói felé vezető út. A hadsereg persze már készen áll a feladatra: Jack O’Neill ezredes (Kurt Russell minimáldumás Menekülés New York-ból hangulatban) vezetésével elit mókusokból álló különítményt indítanak el az ismeretlen felé.

Roland Emmerich nem spórolt a speciális effektusokkal. A klasszikus hollywoodifilmeket idéző gigantikus díszletei beduin ruhába bújtatott statiszták tízezreivel zsúfolta tele és a rendelkezésére bocsájtott 55 millcsiből jócskán futotta még a különleges „morphing – átváltozós” jelenetekre is. Ezekből tudhatjuk meg tulajdonképpen, hogy mi is a piramisok igazi funkciója, miért volt az isteneknek állatfeje, miért érdemes szarkofágban szunyókálni és ki a fene volt valójában Rá (Jaye Davidson: nemileg nem jellemző), a homoktenger borította Abydos bolygó Napistene.

Remek kis szórakozás zaftos trükkökkel, monumentális látványosságokkal. Valószínűleg nem is kell egy-két évnél többet várnunk a következő Stargate-epizódra.

Hogy mi lesz benne? A skála nagyon széles: rejtélyes dolgokkal úgyis úton-útfélen találkozhatunk! Ott van a Nazca-fennsík, Atlantis titka vagy Kevin Costner Westworldje! Kell ennél több?

(Cinema Videó, 1995)

A maga idejében Roland Emmerich sci-fije ötletes, látványos hiánypótló volt és bár 30 éve még úgy tippeltem, hogy az eredeti szereplőkkel mozifilmként, Csillagok háborúja, szinten folytatódik majd a történet, ám a Csillagkapu Univerzum a tévéképernyőn teljesedett ki: 1997-2007 között több, mint 200 epizóddal futott a népszerű Csillagkapu-széria, majd közben a Csillagkapu - Atlantisz (2004-2009), a Csillagkapu: Univerzum (2009-2011), közben pár, videóra készült történet után, hosszas kihagyással 2018-ban jött ki a hamvába holt Csillagkapu: Catherine. Azért nem bánnám, ha az eredeti féregjáratot követve láthatnánk egy újabb mozifilmet is...