Pedig úgy volt, hogy zátonyra fut az egész.

Sokan sokfélét mondtak a tavalyi év folymán a Titanic című szuperfilmről. Hírek szálldostak a maximalista rendező, James Cameron megalomániájáról és  aszínészeket a végsőkig kiszipolyozó munkatempójáról, az özönvízszerűen elszabadult költségvetésről, valamint a fél stábot a lábáról ledöntő ételmérgezésről. Mindezek a pesszimista – és rosszindulatú – bírálók szemében egyet jelentettek: a produkció és James Cameron totális csődjét.

A Titanic azonban feltámadt a hullámsírból. A végeláthatatlan forgatás miatt a bemutatót nyárról decemberre halasztották, de úgy tűnik, teljességgel megérte a csúsztatás. A várakozásokkal ellentétben ugyanis Cameron több, mint három óra hosszú filmje nem botrányt, hanem óriási szenzációt keltett.

A premiert követően a Titanic a filmszínházakban néhány röpke hét alatt kitermelte a 200 millió dollárnál is magasabb előállítási költségét; ezen felül a kritika is dicshimnuszokat zengett zengett róla. Pár nappal ezelőtt pedig négy kategóriában – legjobb drámai film, legjobb rendező, legjobb zene és betétdal – is kiérdemelte a külföldi újságírók által megszavazott Golden Globe díjat. Mindezek után az Oscar-kiosztó gála sem várat sokáig magára...

Rose DeWitt (Kate Winslet), ahogy a neve alapján sejthető, egy, a felső tízezer körébe tartozó család csemetéje: ennél fogva a kolosszális méretű Titanic első osztályán utazik. Jack Dawson (Leonardo DiCaprio) azonban korántsem ennyire pénzes família sarja: ő a hajó alsóbb szintjein, a kevésbé tehetősek között hajókázik az Ígéret Földje felé.

Gyakorlatilag teljességgel lehetetlen, hogy ők ketten találkozzanak, pláne összetartozzanak: a sors azonban közbeszól. Rose ugyanis vőlegénye (Billy Zane), valamint anyja lelki nyomása alatt összetörik és már depressziós hangulatban a vízbe vetné magát, amikor feltűnik a fedélzeten Jack és megmenti a lány életét.

A két fiatal rövidesen a külvilággal nem törődve együtt tölti az idejét. Már a szerelem is fellángol közöttük, amikor a sors ismét beleszól az életükbe: egy óriási jéghegy közeledik a Titanic felé…

James Cameron, aki eddig elsősorban látványos akciófilmjeivel – Terminator, A bolygó neve: Halál, Terminator 2, True Lies – Két tűz között – nőtt az átlag fölé, most egy kevesebb robbantással tarkított, de szintén lenyűgöző képi világú szerelmi drámával jelentkezett.

A gigantikus hajó január 22-én Gyarmaton, majd január 29-én Tarjánban süllyed a habok közé.

(Nógrád Megyei Hírlap, 1998)

James Cameron süllyedésre ítélt monstruma annyira felszínen maradt, hogy a mára nagyjából (akkori áron) 2,2 milliárd dollárra feltornászott bevételével hosszú-hosszú évekig vezette a ranglistát és azóta is csak két Cameron Avatar és egy Bosszúállók volt képes beelőzni.  Én kétszer egymás után néztem meg - és nem, nem érzékenyültem el, ez mégsem a Gladiátor vagy A rettenthetetlen!! - a sokak által szeretett, sokak által gyűlölt filmet, de bármi is a vélemény róla, tény, hogy látványban, szerelemben, akcióban a mozgóképtörténet egyik legmeghatározóbb produkciója!

Emma Thompson valószínűleg zseni vagy ha nem, akkor mentális képességei igazán közel állhatnak ahhoz a bűvös határhoz, amely az átlagemberek és a géniuszok szintjét hivatott egymástól elválasztani.

A hölgy sokoldalú tehetséggel és rendkívüli egyéniséggel megáldott színész. emellett világsztár is – mégpedig mindenféle sztárdili nélküli híresség! Pedig volna miért futtatnia önmagát: mondjuk, elég szépen eldicsekedhetne a háta mögött lévő sokéves angol színházi múlttal; azokkal a nem csupán szórakoztató, de értékes filmekkel (V. Henrik, Meghalsz újra, Szilveszteri durranások, Sok hűhó semmiért), amelyeket szinte családi vállalkozásban, a színész-rendező Kenneth Branagh-gal készített. (Mindenki előtt mintának számító házasságukat azóta a filmipar karrierista gépezetének sikerült pépessé darálnia.) De Emma Thompson vég nélkül mesélhetne komoly, drámai szerepeiről (Napok romjai, Apám nevében) és felemlegethetné még azt is, hogy milyen remekül sikerült helytállnia egy tömegfogyasztásra szánt vígjátékban (Junior) is. De ő nem dicsekszik, nem reklámozza tehetségét a legfényesebb kirakatban és nem csap nagy felhajtást a két, méltán megérdemelt Oscarja körül sem.

Pedig, a fenébe is, igazán megtehetné! Más színészek majd kiugranak a tolókocsijukból, ha kilencven éves korukra kapnak egy elkésett életműdíjat, most pedig itt van ez az angol nőszemély, aki még nincs negyven sem, de máris megduplázta a nyereményét! És nem is akárhogyan! A Howard’s End-ben még színésznőként érdemelte ki a szobrocskát, de idén már a legjobb adaptált forgatókönyv készítőjeként feszíthetett az emelvényen. Az Értelem és érzelem megírásával – saját bevallása szerint – több, mint öt évet töltött el, de megérte. A film nem csupán kilenc akadémiai jelölést gyűjtött be, de összegezte Emma eddigi szerepeit – könnyed humor, könnyező dráma, kényszerűen visszafogott szerelmi érzések – és újra lehetőséget nyújtott a színésznőnek, hogy eljátszhassa a reá passzoló kosztümös szerepet: az érzékeny, de mindig erős, érzelmi zárkózottságában lassan savanyodásnak induló hölgyet.

Mrs. Dashwoodra és három leányára mostanában elég rossz idők járnak. A borongós Albion egén összegyűlő sötét fellegek nem véletlenül zúdítják rájuk kellemetlen áldásukat. A Dashwood-család ugyanis szinte minden vagyonát elveszíti és kényelmes, nemesi voltukat prezentáló birtokukról kényszerülnek egy széllelbélelt, hideg, rossz állapotban lévő kis villába költözni. Tovább nehezíti a dolgukat, hogy a jószívűséget csak hírből ismerő rokonaik jóvoltából nevetségesen alacsony évjáradékból kényszerülnek éldegélni. Eddigi jólétükből következő munkaképtelenségük pedig lehetetlenné teszi számukra, hogy saját két kezükkel keressék meg a betevőt.

Akkora katasztrófa azért nincsen, mert az elszegényedett, de igazán szemrevaló leányzók számára mindig lehet találni egy-egy vagyoni téren is partiképes, ifjú nemesembert. A két idősebb nővér, Elinor (Emma Thompson) és Marianne (Kate Winslet – hoppá, egy Oscar-jelölés az új felfedezettnek!) máris kinézi magának a nekivalót. Előbbi a jámbor és kissé tétova Edwarddal (Hugh Grant behúzott nyakkal, görbe háttal, behajlított könyökével és védjegyévé vált pislogásával legjobb alakítását nyújtja) építgeti szigorúan tartózkodó kapcsolatát, míg szenvedélyes húga egyenesen a szívperzselő Willoughby (Greg Wise – micsoda férfi!) nyakába veti magát.

A szerelmi szálon azonban kisebb-nagyobb csomók jelennek meg. Feltűnik a színen az összetört szívű Brandon ezredes (Alan Rickman, a Drágán add az életed! és a Costner Robin Hood gazembere tud nagyon érzékeny is lenni), hogy ő is versenyre kelljen Marianne kacsójáért. Az igazi kavarodás azonban még hátra van…

Ha Shakespeare Vilmos ezt látná, bizonyára nagyon mérges lenne! Ott tartunk, hogy a kilencvenes évekre a legjobb, ízig-vérig angol történeteket nem angol, hanem ízig-vérig külföldi – és még csak nem is európai! – filmesek készítik el. Az amerikai James Ivory (Szoba kilátással, Howard’s End, Napok romjai) után most a tajvani Ang Lee (Az esküvői bankett; Étel, ital, férfi, nő) bizonyította be, hogy nem csupán a kék vér hazájában beszélik tökéletesen az ízes breton nyelvet. Az Értelem és érzelem „meglepetés-rendezője” szép képekkel, csavaros történettel, elsőrendű színészi alakításokkal és féltucatnyi, kitűnően kidolgozott, remekül életre keltett mellékszereplővel, valamint az egész sztorin  végig vonuló finom, ironikus humorral maradandó emléket hagy a szívünkben.

Ha eddig a Jane Austen név és az általa írt, nemes vérű szerelmi történetek ismeretlenek voltak, mostantól kezdve érdemes lesz majd egy kis figyelmet szentelni nekik. A XVIII. században élt regényíró aranykorát éli: nemsokára moziba kerül leghíresebb könyve, az Emma olyan ifjú titánokkal a főszerepben, mint Toni Collette (Muriel esküvője), Gwyneth Paltrow (Brad Pitt barátnője) és Ewan McGregor (Trainspotting)

Egy gond van csupán: az Emma szereplői között nem olvashatjuk Thompson nevét! De sebaj, az élő Emmáról még sokáig hallhatunk majd – elvégre lesz még Oscar-gála a közeljövőben is!

(Videó Plusz, 1996)

2025-ben az első, de a filmkritikusi munkálkodásom során éppen a 100. írás Jane Austen klasszikusának mára klasszikussá vált filmadaptációjáról! Boldog és remek filmekben gazdag új évet minden Alonzomosely-blogot olvasónak!!

A színészzseni, Robert De Niro mostanában egyre többször lövöldöz a nyílt utcán. Nemrégiben a Szemtől szemben című szuperfilmben Al Pacinoval és Val Kilmerrel az oldalán minden idők egyik leghosszabb és legtöbb lőszert elhasználó összecsapását követte el Los Angeles utcáin, most pedig szinte ugyanezt teszi – minden idők egyik legjobb autós üldözésével megspékelve –, csak éppen Franciaországban. A legendás rendező, John Frankenheimer Ronin című új filmjében egy mindenen átgázoló és mindent túlélő zsoldost alakít.

A hidegháború befejeztével a keleti és a nyugati blokk ügynökei, kémei és különlegesen kiképzett szakijai munka nélkül maradtak. De csak egy darabig, ugyanis egy rejtélyes, a háttérből irányító megbízó jó pénzért felbéreli a világ legjobbnak számító, de ideiglenesen nyugdíjban lévő fegyvereseit.

A kis csapat két meghatározó embere Sam (Robert De Niro), az amerikai, valamint Vincent (Jean Reno), a francia, akik a végrehajtandó akció kulcsfigurái. Az összeverbuvált ex-ügynökök és -kémek feladata egy titokzatos és nagyon sokat érő táska megszerzése. Alapos tervezés és előkészítés után embereink végrehajtják az akciót, de az utolsó pillanatban minden profizmusuk ellenére mégsem ők kaparintják meg a kiszemelt táskát… egyvalaki ugyanis elárulja őket – ez pedig rövidesen sokuk életébe kerülhet...

A rendkívül látványos lövöldözésekkel és autós üldözésekkel, valamint hiteles színészi játékkal tarkított film január 21-től látható a gyarmati Madáchban.

(1999, Nógrád Megyei Hírlap)

John Frankenheimer rendező (Az alcatrazi ember, A mandzsúriai jelölt, Lassú tűzön, George Wallace) egyik utolsó alkotásában igazi nagyágyúk kezébe adott fegyvert, hogy látványos autós üldözések és lövöldözések közepette, gazdátlan zsoldoscsapatként garázdálkodjanak Frankhonban. Annak idején nem volt nagy siker és a kritika sem esett hanyatt tőle - lásd: egy évvel Diana hercegnő halála után a stáb ugyanabban az alagútban rombolt, ahol a végzetes baleset történt -, de nekem máig az egyik kedvenc akciómozim...