Istenuccse, ördögire imádom az angyalokat! No, most nem azokra a pucér, pufók kissrácokra gondolok, akik csöppnyi szárnyaikkal verdesve, kamikáze-repülés közben nyilazgatják át a teljesen össze nem illő párok meggyötört szíveit. Az én kedvenceim többnyire hosszú és fekete kabátban járnak, néha cigiznek, néha piálnak, néha egy kicsit rosszalkodnak, olykor egymás ellen háborúznak, de mennyei dumájukkal és lazaságukkal minden élő (és holt) lényt levesznek a lábáról. Szerintem az isteni főnök is nagyon csípi őket, még akkor is ha ezek a megejtően emberi, de mégis természetfeletti szárnyasok azért egy jópárszor áthágják a kőbe vésett házirendet.

Jelenleg a két szolgálatos angyal O 'Reilly (Holly Hunter) és Jackson (Delroy Lindo). Profi, elsőosztályú szakemberek, de ebbe, a legfelsőbb szintről érkezett ügybe kishíján beletörik a halhatatlanságuk. Adott ugyanis egy hawaii-inges skót balfék, Robert (Ewan McGregor), aki a porszippantást megunva hirtelenjében elrabolja milliomos munkaadója, Naville (Ian Holm) agyonkényeztetett és agyonutyuluputyuluzott leányzóját, Celine-t (Cameron Diaz). Mivel Robert elég ügyetlen emberrablónak bizonyul, rövid úton az igencsak határozott és önfejű Celine veszi át az események – úgymint: váltságdíj-követelés, fegyveres erőszak stb. – irányítását. A regényírói babérokat dédelgető, botcsinálta gengszternek persze nem tetszik ez a stílus, ezért a furcsa vegyespáros berkein belül napirenden vannak az összeugrások. Angyalainknak nincs könnyű dolguk, hiszen az események sodrában minden fortélyukat és fegyverüket (!) fel kell használniuk, hogy összeboronálják a két, különböző ritmusban dobogó szívet. Különben...

A transpottingolós Danny Boyle - John Hodge - Andrew MacDonald trió Az élet sójában is jellegzetesen egyéni, bár kissé hollywoodi ízekkel megszórt lakomát készített. Ewan McGregor most nem az egyedüli főfogás, hiszen a romantikában profi Cameron Diaz már tud karaokézni és nemegyszer színésztársa fölé is kerekedik. De Hunter-Lindo mennyei kommandó mindenkinél ütőképesebb: Holly édesebb és dörzsöltebb, mint valaha, Delroy pedig – Az ördög ügyvédje után a jó oldalon – bizonytalan és rendkívül vicces. Ebben a jó kis buliban ők ketten ismét bebizonyítják, hogy a nagymamik annak idején a kiságyikónk fölé hajolva nem mondtak el mindent: ugyanis a fehér szárnyú, jóságos angyalok között vannak olyanok is, akik igencsak szeretik megviccelni a gyarló, földi halandókat...    

(1998, Video Plusz) 

Kis ember nagy bottal jár – szokják mondani műveltebb körökben.

A mi esetünkben azonban nem éppen így igaz a dolog, ugyanis sokkal inkább mondhatnánk ezt: Kis ember nagy karddal jár. Vagy pedig: Kis ember nagy emberrel jár.

Kevinre (Kieran Culkin) ugyanis mindkét meghatározás pontosan illik, a természet által nem túl nagy kegyben részesített srác ugyanis igencsak kilóg az átlagból: görbe a háta és csak bottal tud közlekedni. Ez azonban nem zavarja abban, hogy éles eszét és rendkívül gazdag fantáziáját felhasználva csodákra legyen képes - no nem olyan nagyokra, csak afféle kisvárosiakra.

Kevin ugyanis összeismerkedik a szomszédban, nagyszüleivel lakó óriástermetű, de lassú gondolkodású Maxwellel (Elden Henson), aki Kevinhez hasonlóan a kiközösítettek sanyarú sorsát éli. Az erő és az agy aztán nemsokára egybeforr és a két srác egymást támogatva örök barátokká válnak. Maxwell megvédi Kevint a valós világ tinédzserkorú veszedelmétől, míg ő cserébe a fantázia paripáján lovagolva Arthur király birodalmába repíti nagydarab társát.

A két önjelölt lovag aztán páncélt ölt, lóra pattan, hogy szövetséget kötve szembe szálljanak a városka gonosz erőivel...

Peter Chelsom filmje egy meglepő és megható barátság történetét meséli el bájjal, humorral, fantáziával és az élet nyomasztó realizmusával. A két remekül játszó, fiatal színészpalánta mellett Sharon Stone, Gillian Anderson, Gena Rowlands, Harry Dean Stanton, James Gandolfini és maga Meat Loaf tűnik fel a színen. A terepet azonban mégis Arthur király és lovagjai uralják, hogy az egyforma hétköznapokból kiragadva a barátság, az önfeláldozás és a fantázia világába repítsék a elfásult lelkű, gyarló halandót.

Trevor Jones modern és középkori dallamokat ötvöző remek muzsikáját – és a Stinggel közösen írt betétdalt – hallgatva az ember önkéntelenül is fehér, felszerszámozott paripát keres a közelben...

Nyeregbe, lovagok, védjük az ártatlant és az elesettet!

(1998)

Érdekes jelenség Sharon Stone, hiszen az idén 66 éves sztárt még most is a közönség, de főképp a sajtó rajongása veszi körül, holott valódi "sztársága" és sikerei csaknem negyed évszázada lehanyatlottak. A nyolcvanas évek szőke mellékszereplője a Total Recall-ban futott be és persze az Elemi ösztön finom terpesztésével vált világhírűvé, ám "dívasága" csúcsán csupán pár anyagilag és / vagy kritikailag sikeres alkotásból - Gyorsabb a halálnál, Casino, A gömb és Az Óriás - vehette ki a részét. Ez utóbbi, kellemes, melegszívű kis meséje után csupán pár sorozatepizódra, mellékszerepre vagy tényleg említésre sem méltó mozira futotta a tehetségéből. Helyette azonban az akkor még kiskölyök főhős, Kieran Culkin érkezett el a csúcsra az Utódlás Roman Roy-ának szeretnivalóan különc és őrült örökösének szerepében.

Könnyen lehet, hogy 2021 az ázsiai származású filmkészítők sikeréve lesz. Ugyanis a szinte minden fesztiválon taroló A nomádok földje és kínai rendezője, Chloé Zhao után az – eddig – szintén kevésbé ismert koreai-amerikai Lee Isaac Chung és a hat Oscarra jelölt Minari várható idén az akadémiai gála legtutibb befutójának. De vajon lesz belőle arany?

Csípős amerikai álom

A nyolcvanas évek konzervatív Reagan-érájában vagyunk, amikor még az eredeti értelmezésében létezett a kifejezés, miszerint „bárki lehetsz, aki csak akarsz”, és még meg volt az illúziója annak, hogy „mindent elérhetsz, ha keményen dolgozol”!

Az ázsiai nem-az-egyén-a-fontos-hanem-a-tömeg mentalitást maga mögött hagyva Jacob (van élet Lucille után is: Steven Yeun Oscarra jelölve) családostól települ át a napos Kaliforniából a jóval szürkébb Arkansas mélyére. A fiatal férfi feleségével, Monicával (Yeri Han) együtt egy csibeválogató üzemben robotol, ám mellette hatalmas álmokat dédelget: tervei szerint selfmade-manként a házuk körül elterülő földet saját erejéből megművelve koreai zöldségekkel és gyümölcsökkel látja majd el az anyaországból az Ígéret Földjére kivándorló több tízezer koreait.

 A nagy vállalásban segítőtársa is akad a kissé habókos, vasárnaponként szó szerint saját keresztjét cipelő farmer, Paul (Will Patton – Armageddon – remekül hozza a jólelkű, pünkösdi-karizmatikus figurát) alakjában. Hiába azonban a segítség, a problémák egyre csak tornyosulnak Jacob földje felett. A kemény munka kezdi felőrölni amúgy sem felhőtlen házasságát és bár felesége próbál mellette állni, egyre kevésbé hisz Jacob szavainak: „Elmegyünk Amerikába és megmentjük egymást!” A nehézségeket tetőzi kisfiuk, David (Alan Kim) szívproblémája is, ezért úgy döntenek, hogy elhívják a nagymamát, Soonjat (Yu-jung Youn szintén Oscar-közelben), hogy vigyázzon Davidre és nővérére, Anne-ra (Noel Cho), míg szüleik az amerikai álmot üldözik.

A szókimondó, öntörvényű nagyi érkezésével azonban nem oldódik meg minden gond. Sőt…

 A Minarit hat Oscar-díjra jelölték – a két, említett színész mellett maga a film, az író-rendező Chung és a zeneszerző, Emile Mosseri (The Last Black Man in San Francisco) kapta a nominációt.Filmrajongóként csak apróbetűsen, nagyon a billentyűzetet takarva írom le: lehet, hogy nem teljesen megérdemelten. Nem, nem azért, mert a Minari rossz film. Szórakoztató, elgondolkodtató, kedves, szerethető, de ennél nem sokkal több. Kevésbé moziínségesebb időkben – elsősorban a színészek játéka miatt – is eljutna a vörös szőnyeg közelébe, de semmiképpen nem vinné el a főbb díjakat.

Mégpedig azért, mert bár érdekes történetet mesél el, részben az ázsiai és az amerikai kultúrát állítja szembe egymással, a családi életet, problémákat, nézeteltéréseket ütközteti a kitörési vágy sokszor romboló kényszerítő erejével, valahogy mégis langyos és kiszámítható marad, mintha csak a klasszikus hollywoodi történetmesélés sokat látott elemeit rakná egymás után – egyetlen erős szála a nagymama és a gyerekek kapcsolatának fejlődése. Mint ahogy az egyik jelenetben is elhangzik a film is „megpróbál hasznos lenni”, de sajnos csak egy sokadik feldolgozás a ma már nem nagyon létező amerikai álomról.

És hogy mi az a minari? Hát a nastirtium officinale, azaz a vízitorma egy koreai változata. Igazi finomság – bár most nem annyira csípős, mint amennyire az ínyencek kívánnák…

(hetediksor.hu, A hetedik sor közepe, 2021.07.11.)

Az amerikai álom egy kicsit más szemszögből. A koreai származású család elgondolkodtató drámája a maguk - pontosabban az apa - kis, önmagának elképzelt birodalmáról 2021-ben hat Oscar-jelölést is megért, ám csak a legjobb női mellékszereplőnek járó szobrot vihették haza az alkotók...