Tarzannak annyi! A bőrnacis stílust divatba hozó indakirály ideje most végképp lejárt! Helyet az ifjúságnak, kiáltja a dzsungel legújabb izompacsirtája, aztán Johnny Weismüller után szabadon elrugaszkodik és kecses ívben szárnyalva átsuhan a légen, hogy a zöldek nagy megrökönyödésére letarolja az őserdő faállományát!

Walt Disney az esőerdőben: az egércég mostanában nagyon megkedvelte a magas páratartalmat, hiszen a tavalyi év elején  Dzsungelből dzsungelbe címen egy-az-egyben újrázták a francia Egy indián Párizsban című vígjátékot, most pedig ceruzát nem kímélve rajzolják a Glenn Close, Nigel Hawthorne, Minnie Driver és Rosie O’ Donnell hangjával, valamint a jóöreg Phil Collins zenéjével ékesített Tarzant. De én mondom: késő! Hiszen Disney-ék e két említett családi buli között lelökték Csita barátját a  bambusztrónról, a helyére pedig a kor szellemének legjobban megfelelő uralkodót, George-ot, az őserdő szeretetreméltó pancserét ültették.

Ez az Ursula nem az az Ursula! A mi Ursulánk ugyanis nem bíbelődik nyavalygós betegekkel és nem is termetes macitestével, hanem őzikeszemeivel, valamint bájos hangjával veszi le a férfinépet a lábáról. Így történik ez George ( Brendan Fraser Ace Ventura-i magasságokban), a csecsemőkorában a dzsungelben ragadt „fehér majom” esetében is. Alighogy beteszi kecses milliomoslányka-lábait az erdőbe Ursula (Leslie Mann), a modern kor Jane-je, a pucérkodó George számára teljesen megszűnik a külvilág.

Szerelmes szemei elől eltűnnek a hegyek, eltűnnek a fák, eltűnik beszélő-sakkozó gorillája (az eredetiben a kipróbált őserdei harcos, John Cleese – Maugli, a dzsungel fia; Fészkes fenevadak – hangján) és köddé válik tudathasadásos házőrző-elefántja is. A nagy lángolás odáig fajul, hogy George nemsokára már a civilizált világból, hatalmas hidakon és épületeken indázva integet vissza nekünk. A George és Ursula között kibontakozó szerelemnek azonban többen is útjában állnak. Sőt! Miközben kétbalkezes hősünknek szurkolunk, a távoli őserdőből nyomasztó hírek érkeznek! George-nak tehát indulnia kell: a barátság, a szeretet, a ragaszkodás, valamint a gyorsposta és egy pár spéci Nike csuka hazarepíti őt. De mi lesz akkor a szerelemmel?

Brendan Fraser minden bizonnyal hónapokon keresztül gyurmázott a komikus-akrobatikus szerepre, vele ellentétben azonban a forgatókönyvírók nem vacakoltak sokat a történettel: leporolták a jól bevált „a természet fia a nagyvárosi dzsungelben”-kezdetű sztorit és a kerettörténetet jónéhány fantasztikus díszlettel, remek poénnal és lélegzetelállító kaszkadőrjelenettel feltuningolva az internet korába helyezték át.

Ezért azonban a legkevésbé sem haragudhatunk rájuk, hiszen Az őserdő hőse egy jó humorú, néha kicsit butuska és  ártatlanul dilis délutáni csámcsognivaló – tálalható egy hot dog és egy hamburger közé ékelve.

(1998, VOX)

A nyári hőségben néha jó elmerülni a dzsungel árnyékának párájában - még akkor is, ha erre a kalandra Tarzan bugyuta klónja, George ránt be bennünket a liánok közé. A hatvanas évekbeli rajzfilm-sorozat moziverziója hozta meg Brendan Fraser számára az izmos áttörést: enyhén vicces, de szórakoztató bolondozás kánikula idejére.

Az utóbbi időben szinte egyetlenegy év sem múlik el anélkül, hogy a hollywoodi producerek ne tartogatnának a számunkra valami olyan meglepit, amivel bizonyítani tudják nekünk, az új élményekre vágyó nézőknek, hogy még most is töretlenül él bennük a versenyszellem. Vegyük csak szép sorjában: előszöris kétszer kalandoztunk el a sherwoodi erdőbe – Robin Hood, majd Kevin Costner főszereplésével a Robin Hood, a tolvajok fejedelme című filmekben – aztán kétszer léptünk Amerika földjére – 1492 - A Paradicsom meghódítása; illetve a Kolumbusz, a felfedező, hogy utána duplán lássuk a vadnyugati legendát, Wyatt Earpöt a Tombstone - Halott város és a Wyatt Earp című lövöldözősökben – ez utóbbiban ismételten Kevin jóvoltából. Utána ejtőernyőztünk egyet-kettőt – Halálugrás, Végsebesség –, majd az izzó láva és a hamueső elől szaladtunk – Tűzhányó, Dante pokla. Legutóbb pedig a világot mentettük meg az űrből, lesből támadó üstökösöktől és aszteroidáktól a Deep Impact, illetve az Armageddon űrhajóinak fedélzetén.

Hogy teljes legyen a felsorolás, nem is hagyhatom ki a legújabb filmes háborúsdit, amit azonban nem a gigászok, hanem az apróságok robbantottak ki. Éljen a számítógépes forradalom! A DreamWorks épphogy kijött a Toy Story után a világon másodikként elkészült egészestés animációs csodájával, a Z, a hangyával, a Disney processzorbűvölői is felvették a kesztyűt és hozzákezdtek, hogy elmeséljék nekünk a saját hangya-verziójukat az Egy bogár élete című szintén vizuális csodában.

Fürge, a csöppnyi hangya egy kicsit kilóg a bolyban élő és dolgozó, milliónyi társa közül. Ő ugyanis nem csupán a kolónia érdekének engedelmeskedve végzi a napi teendőit, hanem arra is szakít időt, hogy zseniális találmányok kiötlésével múlassa az időt. Most éppen egy nagyon hatékony és ötletes betakarítógéppel foglalatoskosdik – a társai azonban ügyet sem vetnek rá, ugyanis sokkal jobban leköti a figyelmüket az a munka, amivel a hangyatársadalom biztonságos jövőjét szeretnék biztosítani. Töménytelen magot hordanak halomba, hogy az őket „védelmező” sáskák számára biztosítsák a betevőt. Fürge azonban szerencsétlen módon addig bíbelődik az aratógépével, míg az összegyűjtött termény az utolsó szemig bele nem zuhan a közeli patakba. Mivel a sáskák óriási haragra gerjednek, ultimátumot nyújtanak be: az esős évszak beálltáig a hangyák vagy pótolják a hiányt vagy megnézhetik magukat.

Mivel ilyen rövid idő alatt a boly lakói nemhogy a sáskáknak, de még saját maguknak sem képesek a megfelelő mennyiséget összegyűjteni, tanakodóba esnek. Végülis megegyeznek abban, hogy egyetelen megoldásként meg kell szabadulniuk az őket rettegésben tartó sáskáktól; ennek azonban csak egyetlen módja van: nagy és erős bogarakat kell hívniuk a patak túloldaláról, akik majd lerendezik az ügyet a kártevőkkel.

Természetesen Fürge indul útnak, hogy megtalálja a megfelelő, jól kifejlett ízeltlábúakat. Egy forgalmas bogárváros egyik kocsmájában meg is leli azt a társaságot, amelynek tagjai – legalábbis szerinte – tökéletesen megfelelnek a feladatra. A kiszemelt védelmezők el is vállalják a munkát; Fürgének azonban fogalma sincsen arról, hogy vérszomjas harcosok helyett egy lecsúszott bolhacirkusz munka nélkül tengődő művészeit állította csatasorba...

A gyönyörű grafikájú, nagyon látványos és bájos animációs film főhősei február 18-tól küzdenek meg a sáskákkal a salgótarjáni, illetve a balassagyarmati mozikban.

Figyelem! A film végén senki se hagyja el a nézőteret, mert akkor kezdődik a slusszpoén!!

(1999, Nógrád Megyei Hírlap)

1998-ban behangyásodtak a mozik, amikor a DreamWorks a woodyallenes hangulatú Z, a hangyával, a Disney-Pixar pedig a családiasabb és érzelmesebb az Egy bogár életével masírozott fel a filmvásznakra. Ez utóbbi, még korai számítógépes animációnak számító meskete színes képeivel és karaktereivel nagyobb sikert ért el (363 millió dollár világszerte), mint hangyaboy vetélytársa, ám ennek ellenére érdekes módon később sem készült hozzá folytatás...

Istenuccse, ördögire imádom az angyalokat! No, most nem azokra a pucér, pufók kissrácokra gondolok, akik csöppnyi szárnyaikkal verdesve, kamikáze-repülés közben nyilazgatják át a teljesen össze nem illő párok meggyötört szíveit. Az én kedvenceim többnyire hosszú és fekete kabátban járnak, néha cigiznek, néha piálnak, néha egy kicsit rosszalkodnak, olykor egymás ellen háborúznak, de mennyei dumájukkal és lazaságukkal minden élő (és holt) lényt levesznek a lábáról. Szerintem az isteni főnök is nagyon csípi őket, még akkor is ha ezek a megejtően emberi, de mégis természetfeletti szárnyasok azért egy jópárszor áthágják a kőbe vésett házirendet.

Jelenleg a két szolgálatos angyal O 'Reilly (Holly Hunter) és Jackson (Delroy Lindo). Profi, elsőosztályú szakemberek, de ebbe, a legfelsőbb szintről érkezett ügybe kishíján beletörik a halhatatlanságuk. Adott ugyanis egy hawaii-inges skót balfék, Robert (Ewan McGregor), aki a porszippantást megunva hirtelenjében elrabolja milliomos munkaadója, Naville (Ian Holm) agyonkényeztetett és agyonutyuluputyuluzott leányzóját, Celine-t (Cameron Diaz). Mivel Robert elég ügyetlen emberrablónak bizonyul, rövid úton az igencsak határozott és önfejű Celine veszi át az események – úgymint: váltságdíj-követelés, fegyveres erőszak stb. – irányítását. A regényírói babérokat dédelgető, botcsinálta gengszternek persze nem tetszik ez a stílus, ezért a furcsa vegyespáros berkein belül napirenden vannak az összeugrások. Angyalainknak nincs könnyű dolguk, hiszen az események sodrában minden fortélyukat és fegyverüket (!) fel kell használniuk, hogy összeboronálják a két, különböző ritmusban dobogó szívet. Különben...

A transpottingolós Danny Boyle - John Hodge - Andrew MacDonald trió Az élet sójában is jellegzetesen egyéni, bár kissé hollywoodi ízekkel megszórt lakomát készített. Ewan McGregor most nem az egyedüli főfogás, hiszen a romantikában profi Cameron Diaz már tud karaokézni és nemegyszer színésztársa fölé is kerekedik. De Hunter-Lindo mennyei kommandó mindenkinél ütőképesebb: Holly édesebb és dörzsöltebb, mint valaha, Delroy pedig – Az ördög ügyvédje után a jó oldalon – bizonytalan és rendkívül vicces. Ebben a jó kis buliban ők ketten ismét bebizonyítják, hogy a nagymamik annak idején a kiságyikónk fölé hajolva nem mondtak el mindent: ugyanis a fehér szárnyú, jóságos angyalok között vannak olyanok is, akik igencsak szeretik megviccelni a gyarló, földi halandókat...    

(1998, Video Plusz)