John Hughes manapság már nem csupán egy, a Hollywood felirat túloldalán tolongó, sikerre és szagos dollárkötegekre éhes producerek közül. Hughes ugyanis hosszú évek kemény csatájában, saját, ósdinak tűnő, de roppant hatásos fegyvereivel – pl.: dugóspuska, petárda, villanyvasaló, féltégla, karácsonyfadísz és más mütyürkék – olyan pozíciót harcolt ki magának Kacagás Ország felső köreiben, hogy igencsak keményen neki kell gyürkőznie annak, aki le akarja őt taszítani a kutyuskák, kisbabák, aranypofi gyerkőcök és balfék, de szimpatikus felnőttek által magasba emelt trónjáról. John Hughes ugyanis tucatnyi bombasikerrel –Reszkessetek, betörők!-széria; Dennis, a komisz; Szabadnapos baba; 101 kiskutya stb. – a háta mögött a „Hétvégi Családi Röhögcsék Örökös Mestere” kitüntető címet tűzheti büszkeségtől és óriási gyermeki szívétől dagadó kebelére.

Na jó, a kissé cinikus hangvétel ellenére nekem is volt gyerekszobám és annak idején én is lefordultam a székről Joe Pesci füstölgő sapkája láttán ezenkívül az az igazság, hogy tényleg jól szórakozom John Hughes kedves, hasraesősű-fejbeverős filmecskéin – még akkor is, ha a történetek fordulatai és poénjai kisebb-nagyobb változtatásokkal, de végülis önmagukat ismétlik. A mostani esetben azonban félreteendő minden előítélet, hiszen a Flubber - A szórakozott professzor főszerepében az egyszemélyes szórakoztatóipari óriás, a habkönnyű viccek ura, Robin Williams lép a színpadra! Éljen, éljen, éljen!

Prof. Philip Brainard (Nanu!) egy teljesen átlagos agyman: kócos haj, intellektuális szemüveg, nadrágtartó, csokornyakkendő és egy harmadjára is az oltár előtt felejtett asszonyjelölt (Sandra Bullock II.: Marcia Gay Harden). Hősünk mentségére legyen mondva ez utóbbira tud ésszerű magyarázattal szolgálni, hiszen míg az esküvő szépen hamvába halt, ő a labor romba döntése árán egy  világraszóló tudományos tettet hajtott végre: előállította a jövő energiaforrását, a hiperaktív, megállíthatatlan zselét, a rugacsot. Persze ez a legkevésbé sem vigasztalja a boldogtalan menyasszonyt, Sarat,de annál inkább felkelti a konkurrens prof, Wilson Croft (Christopher McDonald ) érdeklődését. A tehetségtelen, de híres rivális ugyanis óriási lehetőséget lát a rugacsban és ezért a titok megszerzésének érdekében Brainardra uszítja az embereit.

Nagy puklik a homlokon John Hughes receptre! Ahogy az lenni szokott a rossz csatlósai (Clancy Brown, Ted Levine) jócskán kapnak a fejükre és a legvégén a főgonosz sem maradhat ki a szórásból. Robin Williams ismét a csúcson pörög: a rugacs segítségével csodát művel az iskola kétbalkezes kosárcsapatával, repülő autójával lepipája Han Solo Millennium Falconos trükkjeit és megszégyeníti a film tényleg remek speciális effektusait is. Az idén még minimum öt filmet forgató komikus azonban komoly vetélytársra akad egy szerelmes, az érzelmeit rajzfilmjelenetekkel alátámasztó, repkedő robot, Weebo „személyében”. Az izgága kis szerkentyű ugyanis fém létére – és a profi softwerek segítségével – hitelesebb, mint az összes hughesos fejbeverősdi együttvéve.

Flubber: egy kis rugacs a rekeszizmokra és máris adott a hasizomlázzal egybekötött délutáni szórakozás az eddig mindig bevált John Hughes mintára!

(1998)

Szeretett kedvencünk, a zseniális Robin Williams már több, mint egy évtizede nincs köztünk és humora, energiája, embersége nagyon hiányzik a vászonról és a világból. Komoly és komolytalan szerepeiben is maradandót színészkedő őstehetség John Hughes, a családi vígjátékok specialistájának nem túl fajsúlyos, de szórakoztató komédiájában is hozza lehengerlő egyéniségét és egymaga lejátszik mindenkit a vászonról, képernyőről...

Szegény Tupac gyerek! Ha azon a hat évvel ezelőtti szeptember 13-i pénteken nem eresztenek bele négy golyót Vegasban egy Tyson meccs után, ki tudja, hol és ki lehetne ma?! Kitudja, talán életfogytosként a sitten – rendelkezett némi tapasztalattal kóterügyben –, de az is elképzelhető, hogy valahol a hetedik mennyországban félúton Hollywood és Gangstarapfölde között. A befutott, rendőrgyilokra és erőszakra bujtogató lázadó niggah – keresztnevét egy spanyolokkal szembeszálló inka hősről kapta – és a tehetséges, érzékeny, nagy jövő előtt álló színész azonban most valahol máshol tanyázik – és valószínűleg ezerrel nyomja a jointot.

Vondie Curtis-Hall rendező-forgatókönyvíró (színészként többek között a Chicago Hope-ban, a Rés a pajzsonban és a Rómeó + Júliában láthattuk, direktorként pedig legutóbb Mariah Carey Glitter – Ragyogó világ című filmjével örvendeztetett meg) valószínűleg a legjobb dobását okozta, amikor Az utolsó belövés remek kis forgatókönyvéhez Tupacot és Tim Roth-ot szerződtette le. A két arc ugyanis drogos anti-főhősként nem csupán egy beszólásokkal tarkított, röhejesen jó történetet mesél el, de lenyúl a miénknél elméletileg sokkal jobb állapotban lévő amerikai egészségügy francos legmélyére is!

Hogy a rákba szerezzen az ember egy ideiglenes közgyógykártyát? Ez a fő kérdés motoszkál a két ingyenélő és masszív drogos, Stretch (Roth) és Spoon (2Pac) agyában, miközben az egyik cigit a másik után elnyomva egész nap kórházak közt rohangászva próbálnak pontot tenni az ügyük végére. Marhajó újévi ünneplésük ugyanis azzal kezdődött, hogy barátnőjük, Cookie (Thandie Newton) egy kicsit túllőtte magát és jelenleg kómában lebeg élet és halál között. A pacsker feldobásától félve erre S és S elhatározzák, hogy megtisztulnak a bűntől és a lehető legrövidebb idő alatt elvonóra utaltatják magukat. A leszokás azonban igen rázósnak ígérkezik, ugyanis informálás és félreinformálás erdején áttörve, frusztrált ügyintézőkkel és nagydarab fekete biztonságiőr tesókkal megküzdve kell a megváltás közelébe férkőzniük.

Ez persze cseppet sem könnyű, az elvonásért való küzdelemben néha csak egy újabb löket segíti előre a szekeret – persze az is csak akkor, ha a dílert valaki történetesen nem nyírja ki. A duónak azonban nincsen szerencséje; a díler halott és a néhány gramm anyaggal meglépő Spoonék új társakat kapnak: nemsokára a drogot követelő főgengszter és a zsaruk is a nyomukban sprintelnek. Emellett kiderül, hogy a francos ideiglenes közgyógykártyához és így a gyógyuláshoz vezető legegyszerűbb út az, ha az ember egyszerűen AIDS-es lesz! Az, hogy a továbbiakban miként kerül a képbe egy balhés veterán, meg egy botcsinálta anatómiai vizsgálatot követő önkéselés, már legyen titok. Mindenesetre a legvégére kiderül, hogy a brigád tagjaiban azért több is van a két szúrás közötti bárgyú mosolynál…

Csakúgy, mint annak idején Gene Wilder és Richard Pryor a Vaklárma vagy a fűmezőn maradva Danny Boyle a Trainspotting esetében, a rendező remekül nyúlt egy érzékeny témához: a nehezen megközelíthető és feldolgozható kábszerezésből vicces utazást keverve felmagasztalás és megalázás nélkül sikerült egy valós, hihető vígjátékot készítenie. A rendezés kiváló, a humort szolgáló, és a kezdés, valamint a befejezés remek ötletessége igényes keretbe foglalja a lepusztult, de azért felfelé törő Spoon és Stretch szakadt graffitijét. Tim Roth niggerezős, idegbajos, bamba alakja legjobb őrült figuráit – Rosencrantz és Guildenstern halott, Négy szoba – idézi és Tupac is meggyőző jót akaró, de sokszor megbotló Kanálként.

Ezzel a filmjével a valódi színésszé válás csatáját kétségtelenül megnyerte. Kár, hogy többé már nem szövegelheti, hogy Me Against the World! RIP, man!

(2002, DVD Magazin)

Kétségtelen, hogy a hip-hop egyik legnagyobb legendája, 2pac zseniális multitalentum volt, aki nem csupán öt szólóalbumával, de színészi játékával is kimagaslott a rap művelői közül. Rövid, de eseménydús élete és karrierje csupán 25 éves korában ért véget, ám számait még 30 év elteltével is a stílus legsikerültebbjei között tartják számon. Hat mozis főszerepe közül csupán három premierjét érhette meg, hiszen az Önpusztítók, a Bűnös szándék és Az utolsó belövés mind halála után kerültek filmvászonra. Ez utóbbi fekete humorú gettóvígjátékban Tupac Tim Roth partnereként ékesen bizonyítja, hogy nem csupán a szövegeléshez, de a színészi játékhoz is remekül értett.