Drew Barrymore már réges-rég kinőtt a csúnya, ám annál aranyosabb űrbotanikus, E.T. kicsi szerelmének szerepéből, a droggal és piával homályossá tett tinikorszakon is túl van, sőt, mára nem csupán Hollywood egyik meghatározó színésznőjévé, de producerévé is vált. A régi filmes dinasztiából – nagyapja a híres John Barrymore, sőt a keresztapja Steven Spielberg – származó és anyja, Jaid (eredetileg Makó Ildikó) révén magyar lány amikor éppen nem Charlie egyik szexi angyalaként funkcionál, leginkább vicces romantikus románcokban vesz részt előszeretettel, mint ahogy azt tette most legutóbb, a Botrányos szerelem esetében is.

Egy érzelmi csatározásnak mindig több oldala van attól függően, hogy a benne részt vevők miként látják a kapcsolatukat összekovácsoló vagy éppen szétforgácsoló érzelmeket – de mi történik akkor, ha az átlagostól eltérően nem kettő, hanem három, sőt, négy résztvevő bonyolódik heves szerelmi kavalkádba?

Max (James LeGros) és Elizabeth (Jennifer Beals) kapcsolata teljesen harmonikus, a páros boldogságban él – egészen addig, amíg a lány a jövőjüket megpecsételendő szóba nem hozza a továbblépés nyilvánvaló állomását, a házasságot. Max számára ez nem jelent túl izgalmas jövőt, ezért figyelmen kívül hagyja a megjegyzést, ám ennek ellenére mégis féltékennyé válik szerelmére azt feltételezve, hogy Elizabeth a legjobb barátjával, Jackkel (Eric Thal) szűri össze a levet.

Max nem áll messze az igazságtól, hiszen barátnője – minden komolyabb szándék nélkül – flörtjével tényleg őt szándékozik sarokba szorítani. Az ártalmatlan játék akkor válik komollyá, amikor mindezeket figyelve Max kolléganője, Lena (Drew Barrymore) a tettek mezejére lép: saját gesztenyéjét sütögetve elárulja Maxnek, mikor és hol találkozik legközelebb Elizabeth Jackkel, majd a kíváncsiságtól és később egy kis lelkiismeret-furdalástól is hajtva elmegy a tett színhelyére. Ott pedig, ahol a szálak végképp összegabalyodnak őt éri a legnagyobb meglepetés…

(2004, DVD Magazin)

Őszintén szólva, amikor az éppen aktuális filmkritikát válogattam és megláttam a laptopon összegyűjtött anyagok között a Botrányos szerelem címét, elsőre fogalmam sem volt, hogy melyik filmről van szó. Szégyen szemre fel kellett ütnöm az IMDb-t, hogy több infót szedjek össze erről - mint gyorsan kiderült - az annak idején sem sok vizet zavaró romantikus komédiáról. Mivel semmi emlékem nem maradt róla, inkább, igaz, jól megkésve, de gyorsan boldog 50-et kívánok Drew Barrymore-nak - és már itt sem vagyok...

Vajon mit tudhat egy modell a filmkészítésről?

Azon kívül, hogy végiglibben a kifutón, pózol a stúdióban vagy a tengerparton, mindig mosolyog és fantasztikusan jól néz ki, a kamerával nem sok dolga akadhat. Csupán belenéz az objektívbe vagy figyeli, hogyan fűz filmet a fotós a masinába. De ennél több!?

Akkor miért van, hogy ennek ellenére szépleányok tömege próbálja átmenteni magát a címlapborítóról a filmplakátra? Bizonyítási vágy, tehetség vagy a löttyedt fenék miatti mellőzés kivédése érdekében? Ki tudja? A lényeg az, hogy van olyan, akinek sikerül befutnia és van olyan, akit néhány próbálkozás után kíméletlenül viszalökdösnek a divatbemutatókra. Andie MacDowell, Rene Russo, a potenciális Oscar-jelölt Kim Basinger neve már régóta a stáblisták élén díszeleg, a fiatalabbak közül pedig Milla Jovovich (Az ötödik elem), valamint Elle MacPherson (Szirének, Ugrásra készen, Batman és Robin és első főszerepe Alec Baldwin és Anthony Hopkins oldalán: A vadon fgolyai) az, aki méltán remélheti, hogy szülés után is kap helyet a rivaldafényben. Nagymenő modell pályatársaik, Cindy Crawford (Tiszta játszma) és Claudia Schiffer (Richie Rich, Filmszakadás) negatív eredményét látva nem valószínű, hogy a toppook közül túl sokan jelentkeznek majd rajtuk kívül a szereposztó válogatásokra.

Vagy mégis? Van egy hölgy, aki elsősorban bugyivonalig kivágott, szemkápráztató dekoltázsaival szerzett hírnevet magának. Miután pedig a figyelemfelkeltést letudta, átnyergelt a vászonra és néhány jelentéktelen háttérszerep – pl.: Az 57-es utas – és pár kisebb film – Őrültek és angolok, Veszélyes vidék – után úgy döntött, hogy beint azoknak, akik csak a lesni- és fogdosnivaló húst látják benne.

Elizabeth Hurley – mert ugye róla van szó – kidobta a Vogue-t, a Rolling Stone-t, az Elle-t,  meg a többi lapot a hóna alól és helyette a színeket és bombázó lányokat nélkülöző, vaskos mappát kapott a kezébe. A dosszié borítóján filctollal odafirkantva csak ennyi díszelgett: Halálos terápia – és egy forgatásra váró film forgatókönyve volt. Liz ugyanis váltott – úgy döntött, hogy ezentúl producerként kamatoztatja a tudását!

A divatszakmánál azért jóval keményebb és idegőrlőbb filmbizniszben aztán kapásból egy egészen jó kis csapatot sikerült összehoznia. Előszöris megszerezte az Oscaros Gene Hackmant, akit ugye nem szükséges bemutatni, majd rendezőnek leszerződtette a rutinos Michael Aptedet (A szénbányász lánya, Gorillák a ködben, Szemfényvesztés, Nell, a remetelány), aztán kiugrasztotta az ágyból Hughie Boyt (Divine Brown intim percei plusz Minden olyan film, amelyben zavarodott angol ficsúrokra van szükség) és az addig jóformán csak romantikus komédiákban szereplő hűtlen barátot egy zaklatott lelkületű, lelkiismeretes doki bőrébe bújtatta.

Robin Cook és a Vészhelyzet egyben: nézzük az orvosi diagnózist!

Borongós éjszaka két halálra vált, szemlátomást nagyon beteg férfi menekül az egyik mocskos sikátorból. Néhány kőkemény fazonú pasas veszi őket üldözőbe, utolérniük azonban nem sikerül a szökevényeket.

Nem sokkal később az egyik beteg dr. Guy Luthan (Hugh Grant) ambulanciájára kerül. Látszólag a halálán van és a doki, valamint csapata mindent megtesz, hogy megmentse az életét, ennek ellenére a páciens szörnyű kínok között leheli ki a lelkét.

Luthan teljesen tanácstalanul áll a holttest felett és egyáltalán fogalma sincsen, hogy milyen kór, betegség vagy szervi baj végzett a vizsgálóasztalon fekvő férfival. Mivel azonban nem csupán lelkiismeretes, de kíváncsi orvos is, úgy látja jónak, ha egymaga néz a dolgok után, de doktorunk rövidesen akdályokba ütközik. Némi összetűzés a hullaház orvosával elgondolkodtatja Luthant, hogy vajon teljesen tiszta dologba nyúlt-e bele. Igaz, ami igaz: ha egy holttestet rejtegetnek az orvos elől, az már valamilyen kétes machinációt sejtet a háttérben.

Luthan időközben megismerkedik a New York-i elit megbecsült tagjával, a köztiszteletnek örvendő, sebészeti zsenivel, dr. Lawrance Myrickkel (Gene Hackman). A maszek nyomozás azonban igencsak kellemetlen meglepetésekkel szolgál orvosunk számára: nemsokára oly mélyre ás az ügyben, hogy már az ő személyét is veszély fenyegeti. Minden jel arra utal, hogy a nagyhatalmú Myrick irányítja a háttérből az eseményeket. A vádat azonban Luthan nem képes bizonyítani, mert váratlanul kirúgják az állásából.

Ez már tényleg több mint gyanús! Szerencsétlen doktorunk fülest kap, miszerint a kezei közt elhalálozott páciens a város alatt lakó, átlagember számára életveszélyes hajléktalanok közösségéhez tartozott. Luthan tudja, hogy nincs más választása, ahhoz, hogy a végső titkot rejtő ajtót ki tudja nyitni, le kell szállnia a metró alatti alagutak sötét, halálszagú poklába.

Szimpatikus és végsőkig elkeseredett doktorunk tehát elindul... de még ő sem sejti, hogy a szeme előtt feltáruló titok legalább annyira szörnyű, mint amennyire emberi!

Szorongás, izgalom és lelkiismereti vívódás. Michael Apted néhány évvel korábbi krimijéhez, a Szemfényvesztéshez hasonlóan a Halálos terápiában is remekül kamatoztatja szakmai tudását. Tony Gilroy forgatókönyvéből, Danny Efman (Batman, Karácsonyi lidércnyomás, Törjön ki a frász!) remek, tarkóborzongató muzsikájának felhasználásával feszült, a meglepő befejezésig érdekes, kitűnő színészi játékkal – a komoly Hugh Grantet is beleértve! – fűszerezett, orvosi krimit rendezett.

Merő dicsőséghajszolás, orvosszakmai önigazolás, segítőszándék vagy őrült kísérletezőkedv? Van-e joga az orvosnak más emberi lények életével kísérleteznie, még akkor is, ha ezzel esetleg milliókat menthet meg a haláltól? A felmerülő kérdések megválaszolásának terhe a néző vállát nyomja, a Halálos terápia ugyanis – szándékosan és okosan – nem foglal állást.

A „Te mit tennél, ha az én helyemben lennél?”-típusú kérdésekre ugyanis nagyon nehéz választ adni. Ha egyáltalán létezik válasz...

(1998, VOX)

Nagyon-nagyon szomorú aktualitást ad ennek az anyagnak a mai nap! 95 éves korában itt hagyott bennünket a legenda, a két Oscar-díjas Gene Hackman, aki ugyan már jó két évtizede nyugdíjazta magát - a 2004-es, Az elnök emberére talál volt az utolsó mozija -, de addigi munkássága, alakításai maradandó nyomot hagytak a film történetében! Hiányozni fog, jó pihenést a mennyei Hollywoodban!

A Don Simpson – Jerry Bruckheimer amerikai páros a világ legjobb és a legsikeresebb akciófilmjeit gyártó producerei közé tartoztak. Dollármilliókkal kirakott életútjuk folyamán többek között ők készítették a Flashdance, a Beverly Hills-i zsaru, a Top Gun, a Veszélyes kölykök, a Crimson Tide – Az utolsó esély című világsikereket. Don Simpson sajnos már nem érhette meg 1996 tavaszát, amikor is utolsó közös munkájuk, A szikla tarolta le a mozik kasszáját. Egy jó ideig úgy tűnt, magára maradt társa nem találja helyét a filmvilágban, de aztán Bruckheimer legyártotta a Con Air – A fegyencjárat akciómozit, amivel ismét az élvonalba robbantotta magát.

Jerry Bruckheimer – immár egyedül – tovább folytatta a munkát és ez év nyarán A szikla rendezőjével, Michael Bay-jel karöltve az idei év legtutibb slágerével, az Armageddonnal homályosítja el az eget – a főszerepben régi, mindent túlélő ismerősünket, az elnyűhetetlen Bruce Willist üdvözölhetjük!

Több, mint 40.000 km-es sebességgel egy irdatlan méretű aszteroida száguld a Föld felé. Az összeütközés elkerülhetetlennek tűnik, tehát minden emberi lény készülhet a világ végére! Vannak azonban egy páran, akik nem törődnek bele a sorsukba és ahelyett, hogy szép csendben készülnének az utolsó kellemes órákra, megpróbálnak tenni valamit a túlélésért.

Dan Truman (Billy Bob Thornton), a NASA egyik fejese tervet dolgoz ki arra, hogyan lehetne még az űrben megsemmisíteni a légkör felé száguldó óriási szikladarabot. A megvalósítás egy maroknyi, kemény fickókból álló csapatra vár: Harry Stamper (Willis) és emberei (többek között: Ben Affleck, Steve Buscemi, Will Patton), akik eddig a világ legjobb olajfúróiként dolgoztak, most egy gyorstalpaló űrhajós kiképzésen vesznek részt. Feladatuk nem mondható egyszerűnek: űrrepülőgéppel megközelítik az aszteroidát, majd a felszínre leszállva lyukat fúrnak a kőzetbe, hogy oda egy atomtöltetet leengedve felrobbantsák az égitestet. Stamperék elindulnak… mi pedig lélegzetvisszafojtva izgulunk és ámulunk a fantasztikus látványvilágban elveszve.

Az aszteroida szeptember 10-én Salgótarjánt, szeptember 17-én pedig Balassagyarmatot közelíti meg.

(1998, Nógrád Megyei Hírlap)

A kilencvenes években olyan kezdéssel, mint a Bad Boys és A szikla, az ifjonc Michael Bay megreformálta az akciófilmek világát, hiszen látványban, vágásban, fényben-színekben, sőt zenében is az akkor csúcson lévő videóklipgyártás pörgését ültette át a nagyvászonra. Nem is találhatott volna akkoriban monumentálisabb feladatot az Armageddonnál ahhoz, hogy nonstop akcióorgiát zúdítson a nézőtéren ülőkre. Nem a shakespeare-i magasságaiért szeretjük, de Bruce Willis világmegmentése méltán került be minden idők legjobb akciófilmjeinek haveri társaságába...