alonzomosely

alonzomosely

Tűzhányó

2022. május 02. - midragon

Köztudomású dolog, hogy a hollywoodi filmgyártást nem csupán a tehetség, a szakértelem, a profizmus és a befektetésre váró nagymennyiségű pénz emelte a világ fölé. Bizony, volt ott még egy egyébként teljesen hétköznapi és feltűnésmentes tényező is! Nevezetesen: a napsütéses időjárás, amely igencsak kedvezett a hőskor futószalagon, ebédszünetben leforgatott és vacsoraidőben már moziba is kerülő néma szösszeneteinek.
Most, amikor már teljesen tökmindegy, hogy odakint esik, fúj vagy havazik – hiszen Arnie a blue screen előtt nyugisan havannázva várja az újabb digitális földindulást –, azt hihetné az ember, hogy teljesen felesleges a természet erőivel törődnünk. De ez, kérem szépen, óriási tévedés! Hiszen néhány száz méterrel a filmmogulok bőrfotelje alatt a kedvező szerepajánlatra várva ott morgolódik Földanya, hogy a kezdőcsapó hangjára felbőszült házinéniként vágjon rendet a földfelszíni portáján.

volcano2_masolata.jpg
Egy vulkááán? És ráadásul itt nálunk, az úszómedence végében? – értetlenkedett a barna énekesnőkhöz – Több, mint testőr – és ősz komikusokhoz – L.A.Story - Az őrült város – szokott Mick Jackson, amikor a Tűzhányó forgatókönyve az íróasztalára került. Hát persze – biztatta a producer – tuti befektetés, elég csupán kimenni a városba és a legközelebbi földmozgást lencsevégre kapni – hátha valami vulkanikus anyag is a felszínre kerül! Ingyenes a statisztéria, ingyenes az összeomló díszlet, semmi szakszervezeti cécó és még Lucaséknak sem kell tízmilliót fizetnünk, hiszen szó szerint, megrendelésre folyik a láva a lábunk elé!

volcano3_masolata.jpg
„Kamerát a kézbe és kezdjük a forgatást!” – kiáltotta Jackson lelkesen, de hiába sétálgatott türelmesen csőre töltött géppel Los Angeles utcáin, a vulkán csak nem akart kitörni. Így hát nem volt mit tenni, jöhetett a megszokott recept: néhány spéci számítógép, pár életnagyságú díszlet és egy kis gyufa, hogy az egész cuccot Tommy Lee Jonesra és Anne Heche-re lehessen gyújtani.


Mike Roarknak (Jones) egyszeriben túlságosan is sok dolga akad. A katasztrófaelhárítás főnökének még arra sem nagyon jut ideje, hogy egy szalámis szendvicset beburkoljon, hiszen lépten-nyomon szokatlan és meglepő eseményekbe botlik: rejtélyes robbanásokról, váratlanul felmelegedett vizű tavakról, kisebb földlökésekről érkeznek jelentések, amelyekből Roark már sejti, valami nagyon nem rendjén való bűzlik a földfelszín alatt. Azonban először nem ő, hanem Dr.Amy Barnes (Heche), szeizmológusnő szagol bele a kénköves levegőbe, hogy nem sokkal később egy gyilkos gázkitörést átvészelve megállapítsa: nagy valószínűséggel éppen egy leendő tűzhányó magmája tör éppen a szabad levegő felé.

volcano5.jpg
Nem sokkal később be is igazolódik Barnes és Roark sejtése. A város szívében, a Wilshire Boulevardon nagy csinnadrattával és tűzijátékkal elszabadulnak a Föld eddig elfojtott energiái: mérgező füstfelhő tör az ég felé, lángoló kőzetdarabok repülnek szerteszét, majd forró, mindent és mindenkit elemésztő láva ömlik ki a földkéreg sebéből. Áll a bál! A helyi népek rövid időn belül elvetik a titkos filmforgatással kapcsolatos feltételezéseiket, hiszen a kitörést követően perceken belül minden lángokban áll; egykedvűen és látszólag feltartóztathatatlanul magma hömpölyög az utcákon, szinte csak arra várva, hogy valaki végre megzabolázza a természet erőit. Vajon ki lesz az, aki lehűti a felforrósodott hangulatot?

volcano4_masolata.jpg
Az eddigi könnyedebb témák után Mick Jackson most egy jókora, átforrósodott vulkanikus sziklát vett a nyakába. Szó, ami szó jó állóképessége lehet, hiszen nem roggyant meg a súly alatt. A Tűzhányó ugyanis a nagy konkurrens, a Dante pokla lángoszlopait is lepipálja. Látványosabb, dübörgősebb, izgalmasabb és hitelesebb – pl.: ahogy annak lennie kell, ebben a filmben szétrobbannak a lávával érintkező kocsi gumijai! Igaz, a meglehetősen egyedi alapötletű Tűzhányó a Twisterhez hasonlóan nem gubancos cselekményével, hanem digitális istenharagjával nyűgözi le a nézőt, mégis – egy-két erőltetetten szentimentális jelenetet leszámítva – komplex, remek szórakoztatást nyújt!
Mezítláb végignézni még a kipróbált, hőkezelt buddhisták számára is csak hidegvizes lábfürdő beiktatásával ajánlott!

(1998, VOX)

Katasztrófafilmet készíteni mindig macerás, de többnyire hálás feladat, ugyanis a magas költségek, - a mai CGI világban már kevésbé - bonyolult trükkök jó esetben hálás közönségre találnak. 1997-ben a világvége hangulat duplázódott, ugyanis két lávafilm is a mozikba került - korábban már írtam arról, hogyan dupláznak, lopnak ötleteket egymástól a stúdiók -, az egyik a sikeresebben robbanó Dante pokla volt Pierce Brosnannel, a másik pedig a kissé abszurd ötletre épülő Tűzhányó a megmentő Tommy Lee Jones főszereplésével. Emlékeim szerint nekem ez utóbbi jobban tetszett - bár a metróalagúti lávában elolvadó ember látványa eléggé hajmeresztő volt...

volcano_masolata.jpg

Visszavágó

Mel Gibson a hollywoodi nagyágyúk közül is az egyik legbiztosabb pénzügyi befektetésnek számít. A negyven felett is jóképű, vonzó és lehengerlő lendülettel játszó sztár nem csupán a kamerák előtt, de azok mögött is valami egészen egyedire képes: két saját rendezése, Az arcnélküli ember, illetve A rettenthetetlen révén pedig azt is tudjuk róla, hogy direktorként sem utolsó – ezt bizonyítja az utóbbi filmnek és a rendezésnek járó arany Oscar is.

payback2.jpg

A jóöreg Mel azonban leginkább színészként van elemében. Vicces és kissé őrült figurái – például a Halálos fegyverből, a Maverickből és az Összeesküvés-elméletből – már régóta egyéni védjegyévé váltak; nem csoda hát, ha legújabb krimijében, a Visszavágóban is egy hasonlóan eredeti karakter bőrébe bújik.

payback4.jpg

Porter (Mel) tulajdonképpen egy ördögi gazember – de a jobbik fajtából valók közül. Hősünk ugyanis csakis a törvény megkerülésével „keresi” a kenyérre valót: lop, rabol, lányokat futtat, de amit tesz, azt mindig becsülettel és tisztességes szándékkal. Talán éppen e miatt bele is sétál egy szépen kitervelt csapdába: társával egy lopott zsákmányon osztozkodnak, amikor kiderül, hogy a partner nem is annyira igazán megbízható partner. Elveszi a pénzt, valamint Porter feleségét és lelövi Portert magát is. Az ily módon többszörösen is kifosztott főhősünk azonban több hónapos lábadozás után felépül és természetesen bosszút esküszik: mivel tulajdonképpen ő egy becsületes gazember, visszatérve követelni kezdi a zsákmányból őt megillető hetvenezer dollárt. Csak hetvenezret és egy centtel sem többet!

payback3.png

Persze a jogos igény benyújtása közben kisebb-nagyobb bonyodalmak lépnek fel és mivel emberünk igencsak eltökélten indul az ellopott zöldhasúi nyomába, a környék gengszterbandáinak körében – persze némi lövöldözés kíséretében – igencsak szép számmal kezd lecsökkenni az emberállomány…

Az akciódús és humoros krimit – na és persze Melt! – április 29-től láthatják a gyarmati Madách Filmszínház nézői.

(1999, Nógrád Megyei Hírlap)

Az ajánló óta eltelt években persze fordult a kocka, hiszen balhéi miatt Gibson jó másfél évtizede parkolópályára került, majd nagy kihagyások után pár jobb beugrással - A feláldozhatók 3., Megjött apuci 2., Boss Level, A dagadék - és egy remek rendezéssel - A fegyvertelen katona - sikerült visszakapaszkodnia. Ám mivel A passió folytatása és a Halálos fegyver 5. még mindig késik, félő, hogy lassan belecsúszik az évi öt Zs-film süllyesztőbe. Ez a szeretnivaló őrült pedig többet érdemelne...

payback.jpg

Crocodile Dundee

„Ez nem kés! Ez A KÉS!” ­– szólott Paul Hogan és lazán előhúzott egy jó fél méteres „dzsungelkardot”.

A Crocodile Dundee első részének eme legemlékezetesebb poénja máig él az emberek emlékezetében. De nem is csoda, hiszen bemutatásakor nálunk is több százezren voltak kíváncsiak a messziről jött ausztrál első kalandjára és minden idők legsikeresebb ausztrál filmje az egész világon hálás közönségre lelt. Azonban míg az első részre 328 és a folytatásra 240 millió dollár értékben voltak kíváncsiak, addig a tavaly elkészült harmadik epizód menthetetlenül elsüllyedt a Los Angeles-i mocsárban. A cserzett arcú, a Crocodile Dundee gyártásának évében, 1986-ban már 47 éves – társíróként is közreműködő –, hazájában a hetvenes években saját humor-show-val rendelkező Paul Hogan persze sokáig próbálkozott, de hüllővadászának sikerét soha nem sikerült megismételnie.

crocodiledundee.jpg

De ez nem is baj, hiszen a Tarzan modernizált változataként értelmezett és utánozott (pl.: az Egy indián Párizsban, illetve klónja, a Dzsungelből dzsungelbe), „a messziről jött ember rácsodálkozik a nagyvilágra”- stílusú filmjével így is legendát teremtett. Bár az ausztrál világvégére ellátogató amerikai újságírónő (Linda Kozlowski), valamint a New Yorkba keveredő egyszerű, de az oszlopos erkölcsi értékekkel rendelkező Dundee kalandja és románca bő másfél évtizedre tekint vissza, kedves humorával, a két világ és értékrend ütköztetésével máig ébren tartja a minőségi szórakoztatás lángját.

(2002)

Egy rövid szösszenet a rendszerváltás idejének - a filmet idehaza 1987-ben mutatták be - egyik legnagyobb sikeréről, amit DVD-ajánlóként írtam meg jó húsz éve. Az ausztrál mozi két folytatást ért meg és 2018-ban a Super Bowl alatt egy kamu trailert is kidobtak a Dundee: The Son of a Legends Returns Home című kamumozihoz, amiben Danny McBride hozta az ifjabb krokodilt. Számtalan ausztrál név - Hugh Jackman, Russell Crowe, Margot Robbie, Isla Fisher - mellett Chris Hemsworth is feltűnt benne és egy időben komolyan foglalkoztak is vele, hogy a poénból valódi mozi szülessen - lásd.: Machete! Ki tudja, lehet még jól is sikerülhetne...

crocodiledundee2.jpg

Birmingham bandája (könyv)

Igen, hiába filmmániákus az ember, a mindennapi, családi teendők mellett filmes élete igazából nem vizuális élvezetekkel, hanem a megnézendő alkotások listáinak készítésével telik. Hiszen – pláne, amióta a streaming szolgáltatók is beléptek a játékba – a showbiz dömpingben évenként százával nő a pipára váró mozik és tévésorozatok száma. A regényekről, könyvekről meg nem is beszélve!

peakyblinders.jpg

Igen, bár tucatnyian ajánlották már lelkesen, a Birmingham bandája 2013-as indulása óta sajnos még nem jutottam odáig, hogy végignézzem az egykori rétegsorozatból kultikus gengszteri magasságokba emelkedő és épp az utolsó évadához érkező véres-erőszakos családtörténetet. De hogy ez valamennyire pótolva legyen, elolvastam a frissen kiadott, a sikerszéria és a banda nevét viselő hivatalos kiadványt, ami a BBC-sztori érdemeihez illően súlyos, kemény, stílusosan elegáns, képileg első osztályú, borítójáról pedig átható, fürkésző kék tekintetével maga a családfő, Thomas Shelby, azaz Cillian Murphy figyel bennünket.

A hozzám hasonlóan mulasztást elkövető nézőknek elöljáróban csak annyit, hogy a könyvben olvasható visszaemlékezések, interjúrészletek nyomokban gyilkosságokat, lényeges fordulatokat, eseményeket tartalmaznak, ami egyes olvasók számára spoilerveszéllyel járhatnak! Ezért javaslom, hogy az eddig nem-nézők vagy a Peaky Blinders ledarálása után vegyék elő a könyvet vagy a nevek, a sztorielemek memóriában való megkopása után lássanak hozzá a Birmingham bandájához!Az írók-szerkesztők a kötetet a fájdalmasan korán, épp egy éve eltávozott, a család és a sorozat egyik oszlopának számító színésznőnek, a Pollyt alakító Helen McCrorynak ajánlották és kellően bőséges interjúval, élménybeszámolóval meg is emlékeznek róla.

peakyblinders2.jpg

A könyvet fellapozva legelőször a lenyűgöző, olykor egész oldalakat is lefedő képanyag ötlik a szemünkbe. A vizuálisan is dicsért tévésorozat jelenetei, alakjai is remekül mutatnak a nagyformátumú, albumméretű oldalakon, legyen szó egy-egy szereplő promós portréjáról, elkapott forgatási pillanatról vagy épp egy tényleges epizódeseményről.

Az előszót – és a Birmingham bandája, illetve annak világának jövőjét előre vetítő utolsó fejezetet – a sorozat atyja és írója, Steven Knight jegyzi, aki nem csupán személyes, inspiráló gyerekkori élményeiről, hanem a száz évvel ezelőtti Birmingham életéről, gengsztervilágról is mesél. Egyébként a könyv nagy erőssége, hogy a megszólaló alkotók, színészek nem csupán a munkafolyamatról, forgatási élményeikről, hanem a történethez, a városhoz és annak históriájához kötődő személyes emlékeikről anekdotáznak, így bővebben is megismerhetjük az 1920-30-as évek világát, történelmét, hangulatát.

peakyblinders5.jpg

A stílusosan öltözködő, sildes sapkájukban pengét hordó főszereplők bemutatásával indulunk el Birminghambe: a már említett Cillian Murphy után a testvérét, Arthurt alakító Paul Andersont ismerhetjük meg, majd számtalan bennfentes infót olvashatunk az első évad előkészítéséről, forgatásáról, amikhez szervesen kapcsolódik a történelem, az I. világháborúból lelki sérülten visszatérő karakterek bemutatása is.

peakyblinders4.jpg

A könyv szerkesztése egyébként ezek után ügyesen váltogatja a témákat, így sosem válik monotonná az olvasás. A következő fejezetekben az egyes színészek és karaktereik élményeit, életét ismerhetjük meg, megtoldva az éppen bemutatott évadhoz kapcsolódó információkkal. Így közelebbről megismerhetjük Helen McCrory, Benjamin Zephaniah (Jeremiah Jesus), Finn Cole (Michael Gray), Sophia Randle (Ada Thorne) vagy éppen Natasha O’Keeffe (Lizzie Stark) élményeit, de szerepet kapnak a mellékszereplők alakjában brillírozó Sam Neill vagy Tom Hardy is. A könyv szerzője, Matt Allen rendezőket, díszleteseket, kosztümösöket, producereket és más alkotókat megszólaltatva ezeket az információkat bőségesen kiegészítve mesél a szokatlanul modern zenei anyag összeállításáról, a díszletek, kellékek, autók vagy a karakterek külsejének megalkotásáról, amit rendre kisebb történelmi visszatekintések, apróbb érdekességek – például a korabeli cigány babonák – tesznek teljessé.

peakyblinders3.jpg

Egyetlen apróbb, szakmailag szokatlan megoldás zavar bele az olvasási élménybe: a különböző, egyébként közismert filmek megemlítésénél rendre az eredeti, angol címeket olvashatjuk, amit zárójelben, a szerk. megj. kiegészítéssel told meg az idehaza használt magyar cím – egyszerűbb lett volna szerk. nélkül csak a hazai filmcímet kiírni.

Ezt leszámítva azonban a Birmingham bandájának hivatalos kiadványa az „Egyszerűen elképesztőenfantasztikusanegyedülálló volt együtt forgatni!” kezdetű hollywoodi kliséket nélkülöző, szép kivitelű, igen tartalmas, sok információval, érdekességgel, személyes élménnyel és remek képanyaggal mesélő kiadvány nem csupán a kultikussá vált sorozatról, hanem sztorijának valós, történelmi környezetéről is.

F@kkkkin’ Peaky Blinders rajongóknak és leendő sorozatnézőknek egyaránt!

És most cool, lassított séta…!!!

 (www.hetediksor.hu, A hetedik sor közepe, 2022.04.19.)

peakyblinders6.jpg

A Sakál

Bruce Willis most aztán igazán tapsikolhatott örömében! No nem azért, mert már megint egy akciódús filmbe hívták lövöldözni; hiszen vérrel és verejtékkel írt pályafutása alatt már eddig is jónéhány hadosztálynyi embert küldött át a másvilágra. A nagyjából húszmilliós gázsi sem dobogtathatta meg nagyon a szívét, hiszen a nappaliban asszonykájával a jobbján vasvillával forgatják a zöldhasúakat. Bruce rábólintásának oka ennél sokkal hétköznapibb és  prózaibb: A Sakál című mozi ugyanis kiváló alkalmat nyújt a számára, hogy egy időre elterelje a figyelmet a cikizés állandó célpontjairól, a hajhagymácskáiról – illetve azok hiányáról.

thejackal.jpg

Le a baseballsatyit, jöhet a paróka! Bruce ebben a filmjében annyi álhajat ragaszthat a kobakjára, mint még soha, hiszen Fred Zinneman után szabadon, a rendező, Michael Caton-Jones (Memphis Belle, Rob Roy) irányítása alatt nagyjából húsz percenként – teljesen vadiúj lobonccal suhan át a kamera előtt.

A Sakál valódi nevét senki sem tudja, a Sakál arcát senki sem látta , kivéve egyetlenegy – még élő – embert. Ez a fickó, bizonyos Declan Mulqueen (originális, őszbe forduló tincsek: Richard Gere) ex-IRA mesterlövész és éppen a hosszúra szabott börtönbüntetését tölti. Egészen addig, amíg nem kopogtat a cellája ajtaján az FBI főnökhelyettese, Carter Preston (Sidney Poitier ) és férfias, orosz kolléganője, Valentina Kozlova (Diane Venora), hogy egy aprócska szívességet kérjenek tőle. Mulqueen először vonakodik, majd később rábólint a dologra és elindul, hogy elcsípje a világ legprofibb és legleleményesebb bérgyilkosát, a Sakált (Bruce).

thejackal4.jpg

A Sakál ugyanis a nyugdíjas évekre is gondolva, élete legnagyobb dobását készíti elő: mindig más arcot és személyiséget öltve lazán jön-megy a világban, fegyvert vásárol és eltünteti az útjába kerülő, munkáját akadályozó személyeket. Mulqueen, aki szinte sajátjaként ismeri a bérgyilkos módszereit és észjárását, mindvégig a nyomában van. Az üldözést azonban egy idő után fel kell gyorsítania, hiszen kiderül, hogy az orosz maffia megbízásából a Sakál célkeresztje a Fehér Ház környékén fog pásztázni...

thejackal2.jpg

Megmondom őszintén, nem láttam a film eredeti, 1972 -es változatát, A Sakál napját. Éppen ezért nincs is viszonyítási alapom. A Sakál önmagában nézve egy nem rossz, bár kissé kevés eredeti ötlettel előrukkoló film. Jó a Hetedik világát idéző kezdő főcím és tökéletes Carter Burwell feszültségfokozó zenéje. Gere és Willis nagyágyúkhoz méltóan remekül hozzák a két figurát – utóbbi ráadásként bemutatja a Chrysler mikrobuszának teljes színkollekcióját is –, de a legjobb jeleneteket mégis ellopja előlük a hihetetlenül hitelesen játszó Diane Venora (Szemtől szemben, Rómeó és Júlia). Az őrnagynő szerepében először szigorú tekintetű, kockafejű párttitkárnak tűnik, majd később, a szerep megkövetelte jellemváltozásnak megfelelően, keménység álarcát széttörve felvillantja lelkének érzőbb oldalát is.

De akárki akármit mond, a legjobbak Bruce hajkoronái! Göndör, szörfös lobonc, szőke árja séró vagy  hátrafésült üzletemberes? Mindegy, az összes jól áll neki, míg Burt Reynolds kölcsön nem kéri őket!

(1998, VOX)

Drágajó Bruce Willisünk nemrégiben nyugdíjba vonult és miután az elmúlt jópár évben a vállalhatatlan, de mégis leforgatott Zs-kategóriás filmjei miatt hüledezve csóváltuk a fejünket vagy kiátkoztuk a mozikból, most, hogy kiderült, milyen betegségben szenved már hosszabb ideje, megkövetem minden idők egyik legnagyobb akciósztárját. Miután nyilvánosságra kerültek az afáziával szemben folytatott harcának részletei, most egy erősen közepes, de élvezhető filmjével emlékezzünk a jobb, gyorstüzelős időszakára! A Sakálban jópár lehetetlen paróka, Richard Gere és Sidney Poitier, valamint az éppen feltörekvő Jack Black voltak a partnerei. Yipikayeeee forevör...!

thejackal5.jpg

Jackie, a jófiú

Végre sikerült! Jackie Chan, Ázsia elsőszámú, milliárdos rajongótábort magáénak tudó akcióhőse az egész világon befutott. Hiába dolgozott húsz éven át kőkeményen és hiába törte diribdarabra a legkisebb porcikáját is, csak most, a kilencvenes évek közepére-végére sikerült neki az igazi áttörés. De végre itt van és a Balhé Bronxban, valamint az Első csapás után zsinórban harmadik bunyós filmjében rak rendet a hazai filmvásznakon.

mrniceguy.jpg

A Jackie, a jófiú ismét egy lendületes, humorban bővelkedő és hajmeresztő kaszkadőr-jeleneteket felvonulható akcióparádé, pont olyan, mint amilyet elvárhatunk a Hong Kong-i szupersztártól.

mrniceguy3.jpg

Jackie jelen esetben nem rendőr vagy semmitől sem visszariadó kincskereső. Pillanatnyilag tőle teljesen szokatlan módon egy sokkal kevesebb izomerőt igénylő foglalatosságnak hódol: mégpedig főzőcskézik – pontosabban szólva egy közkedvelt szakácsműsort vezet a tévében. Éppen egy felvétel végeztével indul hazafelé stúdióból, amikor egy kétségbeesett lány kér tőle segítséget. Jackie természetesen nem teketóriázik, bár nem is sejti, hogy ezáltal rövidesen milyen kalamajkába keveredik. Nemsokára ugyanis jónéhány tucatnyi, nem túlságosan barátságos fickó veti magát a szakácsunkra, ugyanis kiderül, hogy a segítséget kért lány egy alvilági főnök, Giancarlo (Richard Norton) barátnője, emellett pedig egy véres bandaharcot rögzítő újságíró megölésének a szemtanúja. Jackie tehát nem nagyon pihenhet, hiszen a fakanál után rövidesen az ökleit kell hadrendbe állítania...

mrniceguy4.jpg

A mindent túlélő Jackie Chan ezúttal sem hagyja cserben a rajongóit. Viccelődik, bunyózik és az életét kockáztatja a nézők szórakoztatásának érdekében. Egykori osztálytársa és filmes kollégája, Samo Hung által rendezett filmjét október 1-től Tarjánban, október 8-tól pedig Gyarmaton láthatjuk majd.

(1998, Nógrád Megyei Hírlap)

A hosszú hétvége, pláne a Húsvét kötelez arra, hogy az ünnepnek megfelelően Bud Spencer - Terence Hill filmről posztoljak, de sajna az ő filmjeikből kifogytam. Ezért most egy másik örök kedvenc, az elnyűhetetlen Jackie Chan csonttörő mozijáról rakok fel egy rövid cikket. A jóöreg harcos 4-én lett 68, de még mindig tolja az akciót, igaz, az elmúlt jópár évben már két hasonló korú "tesója", Samo Hung és Yuen Biao nélkül. A trió közösen (kettesben) a nyolcvanas években bunyózta aranykorát - tucatnyi filmjüket lehetne felsorolni -, azóta már csak kisebb szerepekben tűnnek fel egymás alkotásaiban. A negyedszázados Jackie, a jófiú az egyik utolsó ilyen munka Jackie és Samo közös karrierjében...

mrniceguy2.jpg

 

Tommy Boy

Szombat este, ugye sok mindent lehet csinálni…

Lehet például: szunyókálni az ágyikóban, sörkuglizni a brigáddal, popcornozni a mozijegyszedővel, bulizni a barátnővel, felcsavarodni egy fára a haverokkal vagy a diszkóban a bemosok-az-arcodba nevezetű gyorsasági játékot űzni.

Léteznek azonban jóval kevesebb izomerőt igénylő mókák is. Ott van mindjárt a csupán szemizmokat megmozgató olvasgatás, a számítógép ártatlan billentyűinek püfölése vagy a Richard Claidermant is lepipáló zongorázgatás a tévé távkapcsolóján. Az adómentes régi szép időkben, amikor egy-egy csatornaváltás még nem tartalmazta az ÁFÁ-t, nem volt gond a műsorkínálat átböngészése sem: hol a magyar egyest, hol a magyar kettest bámulhattuk. Akkoriban a honi szórakoztatás netovábbját, két műsor jelentette: az egyik a Kisfilmek a nagyvilágból, míg a másik a szombati főműsoridőben jelentkező, alkoholmentes kutyulék, a Szombat esti filmkoktél volt.

tommyboy.jpg

Ám amíg mi – jobb dolgunk nem lévén – a képernyő előtt üldögélve a hosszú évtizedeket késett és politikailag „korrekt” filmalkotásokat nézegettük, addig is hétvége első estéjén, a világ mosolygósabb felének lakói a köznépszerűségnek örvendő Saturday Night Live tévékomikusainak viccsziporkáitól estek ki a foteljukból. A hetvenes évek végén indult és azóta is rendszeresen jelentkező műsor a mai amerikai vígjátékot meghatározó, de akkor még kezdő humoristák tehetségére épült: Chevy Chase, Dan Aykroyd, az elhunyt John Belushi, valamint Steve Martin nem csupán a műsor szereplői, de ötletadói is voltak. Mellettük olyan arcok tűntek fel, mint (a szintén néhai) John Candy, Randy Quaid, Jon Lovitz és Martin Short, de sok más tehetségen kívül Tom Hanks és Eddie Murphy is kivette részét a sikerből.

A show-nak folytatódnia kell! Miután a „nagy öregek” átnyergeltek a mozira, a műsor producereinek új komikusok után kellett nézniük. Így került a keretbe Chris Farley és David Spade is a kilencvenes évek elején. A mai, modern Stan és Pan páros már több, humorban bő évadot is a háta mögött tudhatott, amikor Peter Segal (Csupasz pisztoly 33 1/3) direktori keze alatt első filmfőszerepüket játszhatták a Tommy Boy című vígjátékban.

tommyboy2.jpg

Tommy Callahan (Farley, a Pancserock nagydarab rendőre) nem mindennapi egyéniség. Már testi valójában is ellentmond annak, hogy egyszerűen csak úgy keresztül nézzünk rajta, de ha szóba elegyedik vele az ember, akkor tűnik ki, hogy a tagbaszakadt siheder az einsteini magasságok helyett inkább csak Micimackó iszapos észjárásával van megáldva. Nagy test, nagy élvezet! Tommy semmit sem siet el: miután maradandó csúcsot felállítva hét év keserves munkája árán sikerül főiskolai diplomát szereznie, visszatér a csöppnyi Sandusky városkába, hogy az apja üzemében kezdjen el dolgozni. Big Tom (tuti választás: Brian Dennehy) keblét majd szétfeszíti a büszkeség, szeretett fiacskájának ugyanis minden esélye meg van arra, hogy egyszer majd az egész város életét meghatározó alkatrész-gyár vezetőjévé váljon. Ó, ne! – sóhajt a lakosság egy emberként: ők nem igazán lelkesednek a várható jövőért. Idősb. Callahan azonban fittyet hány mindenki véleményére és saját maga számára megduplázza a családi örömöt: hosszas egyedüllét után új asszonyt visz a házhoz. Beverly (Bo Derek: inkább dekoratív, mint jó színésznő) azonban nem egyedül megy Callahanékhoz; elkíséri őt fia, a nem túlságosan szimpatikus Paul is (Rob Lowe).

tommyboy5.jpg

És eljő az esküvő napja, nagy a dínomdánom, mindenki mosolyog, a két Tom fantasztikus családi show-t ad elő a násznépnek. A duhajkodás azonban olyan jól sikerül, hogy Big Tom holtan rogy össze. Lagzi helyett temetés. A magára maradt Tommy Boy-nak szembe kell néznie a kegyetlen valósággal: a lébecolás és a laza lötyögés helyett kezdetét veszi a kemény meló! Minden gond az ifjonc örökös nyakába szakad: a mostohamama és „fiacskája” ugyanis akcióba lépnek, hogy a megüresedett igazgatói széket megkaparintva a magukénak tudják a vállalat feletti hatalmat. A tehetségtelen, de nagy szívvel megáldott Tommy nem marad azonban teljesen egyedül: a mindenki által közutálatnak örvendő, kiállhatatlan, de a cég egyik legjobb ügynökeként dolgozó Richard Hayden (David Spade) a segítségére siet.

tommyboy3.jpg

Ők ketten egy kombi Plymouth-ba vágják magukat, hogy a fél országot átszelve és minden útjukba eső akadályt miszlikbe aprítva megkezdjék roadmovie-ba illő kálváriájukat. A cél pedig a Callahan vállalat és Sandusky városka megmentése…

A Tommy Boy című mulatságos vígjáték egy új oldaláról mutatja be az „örökösödési” filmek problémáját. Richard és Tommy egymásnak szöges ellentétei; antihősök, akiknek a legnagyobb küzdelmet azokkal a problémákkal kell megvívniuk, amelyeket saját maguk gördítenek az útjukba. Szóval, tök olyanok, mint mi – csak egy kicsit hülyébbek.

Tommy Boy olykor ügyefogyott, bugyuta és néha teljesen megfeledkezik önmagáról. Meg aztán hasonlít Forrest Gumphoz is… de csak egy icipicit!

(Cinema Videó, 1995)

Chris Farley komikus neve a mai fiatalságnak valószínűleg semmit nem mond, mivel a színész rövid karrierje és élete 1997-ben, 33 éves korában véget ért. Sajnos addigra már a másik testes vígjátékos, a legendás John Candy is távozott a mennyei kamerák elé, ám Farley halálát nem természetes ok, hanem drogtúladagolás okozta. A színész több filmterve is kútba dőlt - többek között a híres-hírhedt Farry Arbuckle életrajzi mozi -, így a Tommy Boy-on kívól csupán SNL-felvételeit és többek között a Csúcsfejek, Pancserock, a Fekete bárány és a Beverly Hills-i nindzsa című filmjeit hagyja. A kövér nevettető koronáját azóta sem viseli senki Hollywoodban...

tommyboy4.jpg

CODA

A múlt héten osztották ki az idei Oscar-díjakat és azon kívül, hogy Will Smith „watchagonnado” felkiáltással odapattintott egyet Chris Rock állára, az addigi abszolút favorit, A kutya karmai közt hatalmas botlása borzolhatta az egyre lemondóbb kedélyeket. A tucatnyi jelölésből azért Jane Campion vigasztalódhatott egy rendezői díjjal, ám meglepetésre egy addig némileg mellőzött, ám az év eleje óta felkapaszkodó kedves történet, a CODA ütötte ki a nyeregből. Az utóbbi évek – vagy évtizedek? – egyre szomorúbb filmes trendjének megfelelően azonban bármennyire is aranyos, sírós-nevetős és remek pillanatokkal megajándékozó, hiánypótló – igaz, remake – mozi a CODA, a régi oscarosokkal való összevetésben nem kimagasló és nem is tucatszor visszanézős történet. Azért szeretjük!

Egy kisebb isten családtagjai

Bár meg lehet kövezni érte, de személy szerint örülök annak, hogy olykor friss szél támad a hollywoodi lankák között, fellibbenti a városra telepedett, túlméretezett szivárványos leplet és az alkotók eddig viszonylag alulprezentált kisebbségekre is osztanak szerepeket. Így jutott lehetőséghez Kaylee Hottle a Godzilla Kong ellen, Lauren Riddloff a The Walking Dead és az Örökkévalók című produkciókban és kapott létjogosultságot A fém hangja, legutóbb pedig a CODA, ami nem csupán mellékszerepben hoz siket szereplőket, hanem egész történetét egy jelbeszéddel kommunikáló család mindennapjaira fűzi fel…

coda7.jpg

Ruby Rossi (Emilia Jones – Locke & Key, A Karib-tenger kalózai – Ismeretlen vizeken, Ifjúság, Megtorlás – nyugodt szívvel megérdemelt volna egy Oscar-jelölést) halászatból élő, hétköznapinak nem mondható famíliája egyetlen nem siket tagja. Csakúgy, mint szülei és bátyja, valamennyire ő is kívülálló a gloucesteri közösségben, a suli mellett szinte 24-ben a családi üzletben segít, de nem csak a tengeren. Ruby az összekötőkapocs szabadszájú, gangsta rappet bömböltető apja, Frank (Troy Kotsur - ő fejlesztette ki a The Mandalorian buckalakó jelbeszédét), a lányát nehezen elengedő anyja, Jackie (az Egy kisebb isten gyermekeiért már Oscart kapott Marlee Matlin igazi veteránnak számít) és látszólag mindig undok bátyja, Leo (Daniel Durant), valamint a város lakói között. Ez így persze elég nagy terhet ró a lányra, hiszen a hajnali halászat után a suliban is meg kellene felelnie, amellett, hogy természetesen a tinilét mindennapos harcait is meg kell vívnia. Miután megtudja, hogy plátói szívszerelme jelentkezett az iskola kórusába, a szép hangú lány követi őt a kissé excentrikus és maximalista Berrrrrnarrrrrdo „Mr. V” Villalobos (Eugenio Derbez – Derült égből apu, Hogyan legyél latin szerető, Átejtve, Dora és az elveszett aranyváros) énekmester óráira. Ám Ruby első bemutatkozása balul sül el, amikor zavarában nem tud belekezdeni a Happy Birthday to You című dalba és inkább a menekülést választja.

coda5.jpg

Közben kisebb-nagyobb problémák hullámai kezdenek tornyosulni a lány feje felett, amikor szerelmi vívódása mellett a családi vállalkozás is szorult helyzetbe kerül. Nemsokára azonban alkalma nyílik arra is, hogy bizonyítson Mr. V előtt is, sőt, a precíz mester felajánlja, hogy külön órákon foglalkozik a tehetséges hanggal. Így természetesen eljön az az idő is, amikor a túlhajszolt Rubynak döntenie kell: a családi kötelezettséget választja vagy az álmai nyomába ered és jelentkezik a Breklee Egyetem zenei tagozatára…

A szülőföldjén nagy sikert aratott, 2014-es francia eredeti A Bélier-család amerikai újrájaként a CODA (a kifejezésnek két jelentése is van: a Child of Deaf Adults, azaz a siket felnőttek gyermeke és a coda, mint zenei függelék, befejezés) beállt az angol nyelvű gall feldolgozások – Életrevalók, Taxi, Nikita, Martin Guerre visszatér - Sommersby, Pierre Richard – Depardieu mozik – sorának legelejére és bár története, fordulatai, a benne megjelenített tiniproblémák nem nyújtanak nagy újdonságot a nézőnek, szeretnivaló, vicces-érzelmes karakterei, humora, de legfőképp a színészek remek játéka kiemeli a tömegből.

coda3.jpg

Az elmúlt évek viszonylag gyér felhozatalában a legjobb filmnek és adaptált forgatókönyvnek járó Oscar elfogadható, férfi mellékszereplőként Troy Kotsur aranyszobra azonban teljesen megérdemelt – mint mondtam, összetett játékáért én Emilia Jones-nak is adtam volna egy esélyt. Az azóta kisebb sztárrá nőtt színész által hozott apa humoros, „szókimondó”, a társadalmi elvárásoktól teljesen független, energikus, szenvedélyes karaktere nem csupán az átverések, ugratások, viccelődések, de Ruby felnőtté válási történetének, függetlenedésének – „Ruby soha nem volt kislány!” – motorja, példaképe.

coda.jpg

A film sztorijában ugyan nem ás a fogyatékkal élők problémáinak mélyére, ám jó érzés – hogy a píszí világát jóval megelőző, remek humorú, de egy pillanatig sem sértő Vaklármához hasonlóan – szeretettel, viccesen és szórakoztatóan mutatja be az életüket. És emellett pár remek ötletet bedobva – Ruby jelkóddal jobban képes kifejezni az érzéseit, mint szavakkal, a végső koncertet a szülők szemszögéből látjuk, „halljuk” – igazán mágikus pillanatokkal ajándékoz meg valahonnan a hallók és siketek világának határárról!

 (www.hetediksor.hu, A hetedik sor közepe, 2022.04.05.)

coda2.jpg

Utódlás 1-3. évad

Családot, barátságot és a bizniszt keverni állítólag nem egészséges dolog. Vagy mégis és éppen ez hozza a valódi üzleti sikert? Az Utódlás című sorozat bőven ad példát mindkét tétel megerősítésére, ám hogy mi az erősebb a vér köteléke vagy a pénz szaga, arra a nézőnek kell majd választ adnia…

„Basszák meg!”

succession8.jpg

 Boldog és zsebpénzmentes gyermekkoromban a magas szintű gazdasági ismereteket az éppen aktuális ötéves terv kimagasló kamueredményei vagy az Onedin-család tengeri kalandjai jelentették. Később aztán – míg középsuli harmadikban még politikai-, de negyedikben már közgazdaságtant tanultunk – Jockey Ewing ármánykodásai, Vágási Feri vagy a Família Kft. naiv szocreál vállalkozósdija okított, mialatt a való világban a rendszerváltó privatizáció vadkapitalizmusa harácsolt össze mesés vagyonokat. Így nem is csoda, hogy ifjonc, többre-jobbra vágyó lelkemben az imperialistakapitalistafujjkizsákmányoló és a friss tőzsdei kibocsátásokon (átlagemberi szinten) gyorsan „nagyot kaszáló” én keveredett hosszú évekig.

Egészen addig, amíg jó sok évvel később flegmán-pofátlanul a képembe nem mosolygott Bobby Axelrod és a sokszor tisztességtelen, ám zseniális módon levezényelt pénzügyi-hatalmi harcok és trükkök tömkelegével magába nem szippantott a Milliárdok nyomában zöldhasú tengere, hogy szájtáti nézőként külsős részese lehessek az amerikai elit játszmáinak – így végképp a kapitalizmus mellett tettem le a voksomat! Persze, a Milliárdok nyomában sem lehetett folyamatosan loholni, így két évad közötti biznisz-üresjáratban a felhozatalból keresnem kellett egy hasonlóan remek portfólióval rendelkező szériát!

succession6.jpg

És így jött szembe szinte teljesen véletlenül az Utódlás című modern Shakespeare-dráma, egy 21. századi, médiavezérelt Lear király adaptáció, ami ugyan nem kimondottan a tőzsde világának sötét mélységeit és csillogó magasságait járja be, ám hasonló szinteken végighullámvasutazva már a harmadik évad óta mutatja be egy gyakorlatilag működésképtelen család külső-belső ellentéteit, ármánykodásait, árulásait, hátba szúrásait, legális és erkölcsileg megkérdőjelezhető üzleti húzásait. Ám emellett – igaz, ennél kevesebbet -, láthatunk példát a lojalitásra, testvéri szeretetre, önfeláldozásra és más haszontalan emberi gyarlóságokra is. Nem is csoda, hogy ezek – és a remekül kidolgozott-eljátszott karakterek – kusza egysége 2018 óta huszonkilenc kiváló epizódban rántott be minket, nézőket a világelithez tartozó Royék családi- és üzleti ügyeibe.

succession7.jpg

Médiacsilliárdok nyomában: a Roy család (pontosabban: dinasztia) – a találó skót eredetű név jelentése egyébként olyan személyt jelöl, aki a középkori fesztiválokon a király szerepét alakította, de csak gondoljunk a Roy-ra, mint a royal rövidítésére – aranyba öntött élete egyszerű pórnépi agyalással a gondtalan pénzszórásról, cégek felvásárlásáról, konkurensek kicsinálásáról, a mérhetetlen vagyon még elképesztőbbé tételéről szól. Igen, ez valóban így van, ám a sorozat első epizódjában máris egy olyan problémával szembesülünk, ami elég konfliktust, feszültséget generál ahhoz, hogy ez több évadon keresztül is fordulatokban bővelkedővé tegye a szériát: Logan Roy (a zseniális, nyers és számító Brian Cox egyszerre zsarnoki császár, don és a kényszerű nyugdíjtól rettegő papi), a WayStar RoyCo. családi médiabirodalom főnöke a nyolcvanadik születésnapja nagyszabású megünneplésére készül. A többség azt várja, hogy ennek keretében bejelenti visszavonulását, amire leginkább középső fia, Kendall (Jeremy Stong – A nagy dobás, A chicago-i hetek tárgyalása) hegyezi a részvénypakettjét, hisz elgondolása szerint minden képessége meg van ahhoz, hogy tovább igazgassa a világverő vállalatot. Persze ugyanezt gondolja a politikai tanácsadói pályáról visszatérő karakán, de mellőzött Siv (Sarah Snook – Időhurok, Steve Jobs, A ruhakészítő), az üzlethez nem konyító és infantilis módon elnöki pályára készülő bátty, Connor (Alan Ruck – Meglógtam a Ferrarival!, Féktelenül, Twister) is. A legfiatalabb, szabadszájú és -erkölcsű tesó, Roman (Kieran Culkin – Örömapa, Hiába futsz!, Scott Pilgrim) ugyan nem nagyon gondolkozik efféle karrierben, ám legkisebb királyfiként talán pont ő az, aki apja szívéhez legközelebb állva örökölhetné a koronát. A család és a kívülállók számításait keresztülhúzva azonban a szenilitás enyhe jeleit is mutató Logan úgy dönt, hogy nem adja senki kezébe a jogart és az országalmát, hanem öreg uralkodóként tovább kormányoz!

succession2.jpg

Sajna a hely és az idő is kevés ahhoz, hogy az ezzel elinduló események áradatát kellőképpen prezentálni lehessen, ám tudni kell, hogy a sakktáblára fellépnek még családi lúzerek (Nicholas Braun, Matthew Macfadyen), lojális és kevésbé lojális tanácsadók (Peter Friedman, J. Smith-Cameron, Fisher Stevens) és persze üzleti ellenlábasok-barátok (többek között Arian Moayed, Rob Yang), akik önös és közös érdekeiket szem előtt tartva csűrik-csavarják az eseményeket. Így jutunk el egészen a harmadik évadhoz, ahol a külső-belső ellentétek, árulások, átverések, többszöri pálfordulások szinte a megsemmisülés széléig taszítják a vállalkozást, sőt, még egy igazságügyi vizsgálatot is a család nyakába akasztanak, ami aztán végképp eltüntetné a WayStart az üzleti élet egéről.

Az eddigi legnagyobb fordulat természetesen még várat magára egészen az harmadik évad – tavaly Karácsonyra, azaz a szeretet ünnepére időzített – fináléjáig, egy puccos toszkánai esküvőig, ahol az összes jelentős szereplő tiszteletét teszi. Itt, a forró mediterrán nap alatt aztán hiába rendeződnek bizonyos problémák, az alkotók akkora pofont osztanak ki egyeseknek, ami révén véresen-fájdalmasan tudatosul a régi közhely: üzletben nincs barátság, de ne adj isten… még család sem!

succession4.jpg

 A magas labda az égben, vágom a centit a negyedik évad premierjéig! Ami a filmgyártásnak és Hollywoodnak mondjuk a Kaliforgia vagy a Törtetők volt korábban, az az üzletnek a Milliárdok nyomában. Az Utódlás pedig valahol a kettő között, a média és a befektetés határvonalán egyensúlyozva írja be magát a sorozat-történelembe. A családi királydrámaként, üzleti sztoriként, kegyetlen korrajzként és egyben fekete szatíraként is értelmezhető széria fő ötletgyárosa az Egy kis gubanc Oscar-jelölt írója Jesse Armstrong (Négy oroszlán), de meglepetésre a producerek között feltűnik Will Ferrer és Ferrer házi rendezője, Adam McKay is, aki tavaly év végén hatalmasat dobott a Ne nézz fel! című keserédes, realista-sci-fi komédiával. Egy ilyen gárda – persze, sok más szakival kiegészülve – munkája nyomán az Utódlás pár esztendős futása alatt teljesen megérdemelten több mint nyolcvan díjat rakhatott ki az aranykredencre: legutóbb idén a legjobb drámai sorozatnak, valamint színésznek (Strong) és mellékszereplő színésznőnek (Snook) járó Golden Globe-ot.

succession5.jpg

Hogy a pénznek nincsen szaga, azt már annak idején az Asterix és a rézüst című klasszikus képregényből megtanultam. De az, hogy az üzletben létezik-e barátság, pláne család, most, háromévadnyi örökösödési háború után sem tiszta. Talán nemsokára megtudom, amikor Logan Roy a negyedik pénzügyi szezonban ellentmondást nem tűrően, sokadszorra küld el mindenkit a búsba…

 (www.hetediksor.hu, A hetedik sor közepe, 2022.03.19.)

succession.jpg

Feltámadás

Fel! Támadunk! – adja ki immár sokadszorra a parancsot John Prudhomme, a kemény, de nehéz családi emlékeket hordozó zsaru és kollégái élén benyomul a bűntény helyszínére. Becsörtetve és a mocskos slozin egykedvűen üldögélő, nagydarab, fej nélküli hullát megpillantva azonban rá kell eszmélnie, hogy ismét későn érkezett: zsebébe nyúl, majd Green dokit megszégyenítő gyorsasággal immár sokadszorra kesztyűt cibál a kezére, hogy a sokadik, leltári hiánnyal küszködő holttestet megvizsgálva a közelgő húsvét körül járjanak a gondolatai…

resurrection.jpg

Christopher Lambert az utóbbi években valahogy eltűnt a szemünk elől. Az egykori hegyvidéki skót kardja manapság már nem csillog olyan fényesen, mint annak idején – bár a Hegylakó 4-ben, a Beowulf-ban vagy a Druidákban azért suhint vele egyet-kettőt –, éppen ezért a munkamániás színész mindent megtesz azért, hogy fegyvere a régi dicsőséget felidézve hasogassa a neki joggal járó tortaszeleteket. Lambert becsületére legyen mondva: nem hiába! Hiszen a Feltámadás című filmje – azon túl, hogy alaptémájában, valamint csavarosságában és feszültségében az alapnak számító Hetediket idézi – egy becsületesen elkészített, remekbe szabott, néha már-már zseniális thriller, amely néhány ötletében és fordulatában még Brad Pitt nyomozását is lepipálja. Nem is csoda, hogy Lambert szívügyének érezte a produkciót, hiszen a sztori kiötlésén kívül producerként is a mennybemenetel mellett emelte fel a szavát.

resurrection4.jpg

Prudhomme (Lambert) több brutális gyilkosság nyomán járva próbálja összerakni egy elmebeteg mészáros fantomképét, a dolga azonban nem túl egyszerű, hiszen a trancsírozásokban csupán két közös vonás van: az elkövető előszeretettel visz el szuvenír-testrészeket, helyettük azonban zálogként rejtélyes, rövid számsorokat – pl.: 119 és 2427 – hagy a helyszínen. Munkatársa (Leland Orser – Ronda ügy) segítségével hősünk a folyamatosan zuhogó esőben ázva és némi bibliai tudománnyal felvértezve rájön, hogy a számok és az áldozatok nevei (Peter, Matthew, Jacob) elvezetik a megoldáshoz: kedvenc sorozatgyilkosa a húsvétra való tekintettel nem mást, mint Jézus testét akarja összefércelni. Némi további lapozgatás, valamint elvetélt üldözés, illetve a kezek-lábak összeszámolása után Prudhomme-nak be kell látnia, hogy egyvalami még hiányzik a leltárból a tökéletes feltámadáshoz: egy Mária nevű asszony újszülött gyermekének a szíve!

resurrection3.jpg

Lambert egykori hadvezére, Russell Mulcahy ismét a régi elemében van. Jonathan Freeman operatőrrel kiegészülve a már a Hegylakóból megszokott, meredek kameramozgásokkal teszi még bizarabbá a film hangulatát és ezzel, valamint a váratlan csavarok és meglepő ötletek kellő adagolásával sikerül elérnie, hogy a frász kerülgesse a nézőt, mialatt az evangyéliom filmbéli beteljesülését várja: „Mert miképpen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugatig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is.” Ámen.

(2002)

Csak egy Christopher Lambert maradhat! Az egykori halhatatlan hegylakó a kilencvenes években még ismert név volt, ám a legfiatalabb generációnak talán már halvány fogalma sincs arról a színészről, aki Queen-zenére fejezgette le ellenfeleit! A Feltámadás még a fénykor egyik utolsó, szerintem elég jól fogyasztható mozija 1999-ből. Lambert persze azóta is forgat minden évben, de pályafutása már csak a 40 feletti korosztály emlékeiben halhatatlan...

 resurrection2.jpg

süti beállítások módosítása