Tavaly ősszel, amikor az Egyesült Államok népének nagyobbik része önmagából kikelve, kék-fehér-piros transzparensbe, lufiba és szalagba, valamint csillagos-sávos lobogóba burkolózva Clinton elnök újraválasztási győzelmét ünnepelte, a gondokban megőszült, de diadalittasan mosolygó president jobbján álló férfi kilépett a kíberek hálójából és a „Keblemre, Amerika!”-hangulatot a háta mögött felejtve elhagyta a zajos termet.

A folyosón az első, kézbeeső telefonkagylót felmarkolva, huszonöt centeseket dobált a készülékbe, majd ezt követően tárcsázta a nyugati partvidéket, Los Angeles híres városrészét. Néhány csörrenés és a vonal másik végén felhangzó rekedtes „Halló” után az öltönyös hívó köszönés nélkül megszólalt: „Nem védett vonalról beszélek, ezért gyors leszek. Srácok, ahogy megbeszéltük, a mostani pillanattól kezdődően zöld utat kaptok. Kezdhetitek a marketing kampányokat és most már bemutathatjátok az annyira áhított fehérházas krimijeiteket. Bill ezúton is köszöni a szavazataitokat. Ja, igen...és nemsokára küldjük a vacsorameghívókat.”

És nem sokkal e titokzatos és ezidáig sehol sem publikált telefonbeszélgetés után a túlnyomó többségükben demokrata, hollywoodi népek fogták magukat és a választások zavartalanságának biztosítása érdekében visszatartott elnökös filmjeikkel elárasztották a piacot. A kilencvenhetes év elejére azonban már más szelek fújtak: megnyugtatóan kedves és humoros Dave és a Szerelem a Fehér Házban helyett a Balhé Washingtonban lett a sláger.

Az államfő és munkatársai személyét zavaros ügyekbe keverők közül természetesen nem más, mint a radikális Clint Eastwood volt az, aki legelőször merészkedett a tűzvonalba. Most az Államérdek című politikai krimiben a szikár ikon ismét az Amerikai Egyesült Államok elnökének közelében forgolódik. Jó az öreg a Fehér Háznál? Nem egészen, ugyanis a Célkeresztbennel ellentétben Clint bátyónak most eszében sincs, hogy egy esetleges merénylet alkalmával a legfőbb ember elé vesse magát.

Luther Whitney (Eastwood) a nyugdíjaskorú, de korántsem lerobbant fickó már éppen a milliós szajrét pakolná a táskájába, amikor hirtelen zajt hall. Ez egy kissé meglepi, ugyanis az évtizedek óta a betörők szorgos kenyerét majszoló Whitney nem csupán jó, de szakmájának egyik legprofibb tekintélye – ennélfogva semmit sem bíz a véletlenre: hosszú kutatómunka után kifürkészi és hatástalanítja egy milliomos villájának biztonsági rendszerét, majd behatol a gazdátlanul hagyott házba, felkutatja a tükörajtó mögé rejtett dollárkötegeket, ékszereket és már angolosan távozna is a helyszínről, amikor...közbejön valami.

Nagyjából tíz perc elteltével aztán a nyugdíjas korú, de még mindig meglepően jó formát nyújtó Luther Whitney aztán úgy veti magát a közeli erdő sűrűjébe, mint Maugli. A vén róka ugyanis tudja, ha pillanatokon belül nem tűnik el a balfenéken, nagyon könnyen ólommérgezés okozhatja a vesztét. Ezt kihangsúlyozandó, néhány, rövidre nyírt, sötét öltönyös fickó veti magát a szökevény nyomába, elkapniuk azonban nem sikerül: győz a fürge láb és a több évtizedes rutin – legalábbis egy darabig.

Hogy mi áll a nagy sietség hátterében? Luther teljesen akaratán kívül – a tükörajtó mögül észrevétlenül figyelve – szemtanúja lesz egy pár érkezésének, majd a köztük rövidesen kibontakozó hancúrnak. Az ingyen live show-t azonban nem élvezheti sokáig a kukkoló. Rövidesen durva fordulatot vesz a játék: az egyébként ismerősarcú férfi erőszakoskodni kezd, mire a nő védekezni próbál. A dulakodás elfajul, a zajra pedig a fenti, sötét öltönyös fickók rontanak a szobába – és meglepő módon tesznek pontot az ügy végére.

Gyilkosság! Lutherben megáll az ütő, hiszen az előbb még oly könnyedén játszadozó és a nő haláláért közvetve felelős, vértől mocskos férfi nem más, mint maga az...

William Goldman, a veterán forgatókönyvíró (Butch Cassidy és a Sundance kölyök, Ragadozók) egy Oscar-díjas mester rutinjával írta át David Baldacci világsikerű regényét. Munkája olyan jól sikerült, hogy azonnal felkeltette Clint Eastwood érdeklődését, a sztár aztán teljesen belelkesedve nem csupán a főszerepet vállalta el, de rendezőként és producerként is kivette a részét a munkából. Nem csoda, hiszen Luther Whitney, a törvényenkívüli figurája Eastwood korai, a Sergio Leone tehetségét dicsérő Dollár-filmek névtelen főhősének mai, modern megfelelője.A száját csak a legritkább esetekben jártató, fürkésző szemű, kemény fickó még így, a hetedik X-hez közeledve is remekül mutat a filmvásznon. Clint lerobbant ex-bérgyilkos volt a Nincs bocsánatban, levegő után kapkodva, izzadtan loholt az elnöki limó mellett a Célkeresztben című filmben és most, a korához illő szerepek sorát folytatva kilométereken keresztül – már lassabban, de azért még mindig sportosan – menekül üldözői elől, hiszen...

..a Luther szeme láttára gyilkosságba keveredő férfi nem más, mint Alan Richmond, maga az Amerikai Egyesült Államok elnöke (ismét rossz:Gene Hackman). A menekülő betörőnek tehát nem holmi sarki csibészbandával, hanem a világ egyik leghatalmasabb emberének kopóival kell megküzdenie. Mindezek tetejébe a rendőrség is bekapcsolódik a cselekménybe, ugyanis a pengeagyú Seth Frank nyomozó (Ed Harris) a profi betörés hátterében – egészen helyesen – Luther kezemunkáját sejti. Mivel ezzel a gyilkosság is az öreg harcosra terelődik, a főhősnek duplán kell szednie a lábát...

Clint Eastwood a legjobbakkal szeret dolgozni: a felsoroltakon kívül az elnök jobbján Judy Davis és Scott Glenn, míg a másik oldalon a mostanában fel-feltűnő Laura Linney (Kongó, Legbelső félelem), mint Luther lánya szerepel. A történet remek és érthető bonyolítása, Eastwood biztos kezű rendezői munkája és mellékszereplők alakjának a megszokottnál jobban történő kihangsúlyozása az Államérdeket a Szemtől szemben szintű epikus krimik szintjére emeli.

Clint Eastwood egyszer már volt szülővárosának polgármestere, most ha az elnöki szék már nem is, de egy szenátori hely azért igazán kijárna neki!

(1997)

A kilencvenes években a máig elnyűhetetlen színész, rendező, producer, zeneszerző, polgármester Clint Eastwood is belekóstolt az akkor nagyon divatos bestselleradaptációk filmre vitelébe, így ledirigálta David Baldacci politikai krimijét, hogy rutinos öreg tolvajként keveredjen az amerikai elnök (Gene Hackman) által elkövetett bűncselekménybe. Nem a legcsúcsabb Clintbá-rendezés, de tisztességes, feszült, szórakoztató alkotás.