Nagyon divatos dolog manapság arról panaszkodni, hogy a filmkészítők sehogy sem képesek elszakadni a jól bevált, ezerszer átvariált, de tulajdonképpen csak ugyanazokat a sablonokat variáló témáktól. Láttunk már tucatnyi repülős filmet, rahedli szökevényeset, számtalan „utálják egymást, de a végén úgyis egymásba szeretnek” alcíműt, meg jónéhány terroristásat is, ahol többnyire arabok, orosz vagy kínai maffiózók, esetleg IRA-tagok robbantgatták a nagykövetségeket és a helyi zöldségesstandokat. Ez utóbbiak közül azonban – leszámítva a monstre kategóriában induló Időzített bomba és Az ördög maga-stílusú „nagyfilmeket” – a nézők és kritikusok nagy örömére minden egyes történet új, megrázó élménnyel gazdagítja a drámára fogékony lelkűeket. Talán éppen azért, mert ezeket a filmeket írek készítették - saját magukról. Neil Jordan lenyűgözött a Síró játékkal és a Michael Collins-szal, Jim Sheridan pedig felrázott az Apám nevében-nel.

Most pedig kedvenc színészét, Daniel Day-Lewist (A bal lábam) küldi a ringbe, hogy az Danny Flynn-ként bokszkesztyűt húzva küzdjön a véres terrorizmus és a könyörtelen megnemértés ellen. Danny tizennégy évet húzott le a börtönben egy robbantás miatt: szinte gyerekként került be és érett férfiként lépett ki onnan, éppen ezért a múlttal önmagában leszámolva teljesen új életet próbál kezdeni. Belfastban azonban ez korántsem egyszerű. Amerre megy, mindenütt a katolikus – protestáns ellentét és az angolok elleni gyűlölet tüzei égnek.

Danny azonban erről  tudomást sem véve hozzáfog, hogy gyermekkori edzője segítségével újjáépítse a boksztermet és a maga sajátos módján, a ring kevésbé véres hadszínterén küzdjön meg a győzelemért. A múlt azonban utánanyúl: újra fellángol a szerelem közte és másfél évtizede nem látott kedvese, Maggie (Emily Watson) között. Érzelmeiket azonban nem sokáig titkolhatják, hiszen az IRA figyelő tekintete mindenhová elkíséri őket. Danny és Maggie csupán egy csipetnyi boldogságra és egy leheletnyi békére vágyik... a viszonylagos nyugalomban hirtelen újra kitörő ősi gyűlölet azonban úgy tűnik, örökre szétválasztja őket...

Rocky Balboa kiütve! Sheridan zseniális játékot produkáló színészei segítségével, szürkés-barnás színekkel a dráma és a szerelmi eposz egy teljesen új változatával lep meg bennünket. Remélhetőleg a Welcome to Sarajevo-val beinduló, a balkáni háborúk témáját feldolgozó filmek legalább olyanok lesznek, mint A bunyós: megrázóak, letaglózóak – de emellett mélységesen emberiek!

(1998, VOX)

Daniel Day-Lewis sajna hét évvel ezelőtt, a Fantomszál leforgatása után nyugdíjba vonultatta magát, ám változatos és minőségi pályája során bőséggel játszott minőségi filmekben zseniális szerepeket. Ezt erősíti végtelen számúnak tűnő díja és jelölése, köztük három Oscar-arany (A bal lábam, Vérző olaj, Lincoln), illetve három Oscar-nomináció (Apám nevében, New York bandái és a karrierzáró Fantomszál) is. De bármiben is szerepelt, erős jelenléte, színészi nagysága megkerülhetetlen volt, legyen csak akár szó Hosszú Puskáról vagy A bunyós, jó útra térő ex-IRA-tag bokszolójáról. Még mindig reménykedünk, hogy mégis meggondolja magát, hiszen pár felejthetetlen évtizedet még szerezhetne nekünk, nézőknek...

Játékszabályok? Nincsenek!

Ha eddig azt hittük, hogy a különböző küzdősportok, a rögbi vagy az amerikai foci jelentik az emberiség legkeményebb, legbrutálisabb sportötletét, akkor nagyon is tévedtünk. Ezek a férfias, embert próbáló gladiátor-játszmák ugyanis eltörpülnek a nem túl fényes jövő legnépszerűbb, legtöbb vért és csonttörést produkáló, valamint a sportpályán történő halálozási rátát is vezető labdajáték „eredményessége” mellett.

A kies, lepusztult, ám Mad Max számára igen kellemes – nem is olyan távoli – jövőben a Föld már nem az, aminek ma ismerjük: az apokalipszis után a kietlen tájjal csak az emberek sivár, brutalitásra éhes lelke vetekedhet. Ez a vágy pedig megszüli azt a játékot, melyben sem a résztvevők testi épsége, de még az élete sem jelent túl sokat.

Sallow (Rutger Hauer) és emberei – többek között Delroy Lindo és Vincent D’Onofrio – is ezt a játékot űzik és településről-településre járva sorra játsszák mérkőzéseiket, hogy a legvégső, döntő összecsapásban megszerezhessék a bajnoki címet. Az egyik utolsó meccsen azonban Sallow legjobb futója megsérül, így – bár a mérkőzést megnyerik –, le kell mondania játékosáról. Az üresen maradt posztra azonban sürgősen helyettest kell találni, így végül a csapatvezető egy lány, Kiddara (Joan Chen) mellett dönt, aki ügyessége, keménysége és rátermettsége révén biztos helyet harcol ki magának a csapatban.

Az új igazolás segítségével Sallow játékosai újult erővel küzdenek a bajnokságban, hogy mérkőzést mérkőzés után megnyerve végül a legvégső győzelem kapujában állva jussanak el a döntőig. Az utolsó összecsapáson azonban már nem csupán a bajnoki trófeáért, hanem egyenesen az életükért is meg kell küzdeniük…

A Szárnyas fejvadásszal nemzetközileg is ismertté vált holland Rutger Hauer – legközelebb az ötödik bőregérfilmben, a Batman: Kezdődik!-ben lesz majd látható – akciója, nem csupán egyszerű sportmozi, de mára a színész rajongóinak egyik legkedveltebb kultfilmje is.

Hullámozzunk együtt…

(2004, DVD Magazin)

Rutger Hauer nevét a kilencvenes évek elején, idehaza a Vak végzet, Az országút és a Sólyomasszony című filmekből ismerhettük főképp, ám a sajnos már őt éve eltávozott hollandus addig is jó hosszú kreditlistával rendelkezett és későbbi karrierjében ezt csaknem 170 szerepre bővítette ki. A mozizás, videózás egyik legmeghatározóbb alakjaként elsősorban B-től Z-ig kategóriájú alkotásokban tűnt fel, de népszerűsége így is töretlen maradt hosszú karrierje alatt. A hősök vére című apokaliptikus sztori mind pályája, mind a minőség terén valahol félúton helyezkedik el...

Jerry Bruckheimer ma a világ legsikeresebb filmproducerének mondhatja magát. A nyolcvanas években kollégájával, Don Simpsonnal olyan akciómozikat vitt sikerre, mint a Flashdance, a Top Gun vagy a Beverly Hills-i zsaru első két része. Az elmúlt tíz évben sem ült ölbe tett kézzel, hiszen sorra gyártotta a sikerfilmeket: a Veszélyes kölykök, a Bad Boys, a Crimson Tide után A szikla, majd a Con Air következett, hogy aztán a kilencvennyolcas évben minden eddigi rekordot megdöntsön az Armageddonnal és egy újabb bombasztorit szállítson a nálunk most bemutatásra kerülő, A közellenség című látványos krimivel.

Robert Clayton Dean (Will "Men in Black" Smith), amikor betér egy fehérneműüzletbe, hogy valami szép ajándékkal meglepje a feleségét, nem is sejti, milyen életveszélyes ügybe fog nemsokára keveredni. Történik ugyanis, hogy pár perccel a betoppanása után meglódul körülötte a világ: egy régi ismerőse tűnik fel, nyomában a kormány mindenre elszánt emberei, majd nem sokkal később az előlük menekülő ember egy baleset áldozatává válik. Ezt követően aztán az ügynökök a mit sem sejtő Deant veszik a célkeresztbe, hiszen úgy sejtik, egy, a nemzetbiztonságiak főnöke (Jon Voight) által szervezett politikai gyilkosság titkos videófelvételét rejtegeti.

Miközben aztán főhősünk a lábát a nyakába szedve kétségbeesetten menti az életét a kormány szupertechnikával felszerelt emberei elől, feltűnik a színen egy titokzatos fickó, Brill (Gene Hackman), aki megpróbál segíteni a kelepcébe került Deannek...

A ritmusos, látványos akció-krimi február 4-től pereg a gyarmati Madách Filmszínházban.

(1999, Nógrád Megyei Hírlap)

Szegény jó Tony Scott már jó ideje nem készíti nekünk egyedi látványvilágú és pörgős vágású mozijait. Az eltávozott mester talán egyik legjobb filmje volt ez az 1998-as krimi-thriller, amiben a Smith - Hackman duó menekül a kormányzati gonoszok elől. Az eredeti, remek sztori már régóta folytatás után kiált, ám Gene bátyánk sajna már bő 20 éve kinyugdíjazta magát, így kicsi az esély, hogy igent mondana. ám apró reménység, hogy tervben van egy, a sztorit világméretű összeesküvéssé bővítő tévésorozat elkészítése...