Nyugaton a helyzet változatlan, hiszen a fehér Házban és annak környékén mindig történik valami érdekes.

Egy-két bőséges, reprezentatív elnöki vacsora vagy szülinapi zsúr, kugli- és golfparti a kabinet tagjaival, elnöki barbecue „I am the best chief”-feliratú köténnyel, esetleg a változatosság kedvéért egy-egy lobbibotrány, kétes telekügylet vagy... ne adj isten: emberölés!

Ez utóbbi persze elég ritka az elnöki hálószoba környékén – vagy egyszerűen csak titokban tartják a nagyvilág előtt –, éppen ezért Harlan Regis (Wesley Snipes), a washingtoni zsaru is igen meglepődik, amikor a Pennsylvania Avenue 1600-ba, ismertebb nevén a Fehér Házba rendelik egy gyilkossági ügy kiderítésére – a tettes kézre kerítésére irányuló nyomozás azonban korántsem könnyen kivitelezhető.

Igy kezdődik a Gyilkosság a Fehér Házban című, idén – az Államérdek, a Charlie Sheenről és beszivárgó kémekről szóló The Shadow Conspiracy, valamint Az elnök különgépe mellett – már sokadiknak számító , elnöki témát érintő krimi sztorija. Arnold Kopelson és Arnon Milchan, az egyik legsikeresebbnek számító producerpáros mindig is nagyon jól érezte meg, hogy milyen filmekbe érdemes pénzt fektetni. Példának okáért jó tíz évvel ezelőtt Oliver Stone vietnami drámájával, A szakasz-szal véget vetettek a mozis hidegháborúnak. Az Összeomlással gondolkodóba ejtettek,  A szökevény, a Vírus, valamint a Hetedik című remekekkel pedig nem csupán izgalomban tartottak, de jó pénzemberek módjára párszázmillió zöldhasút is letettek az otthoni konyhaasztalra.

Egyik legutóbbi, közös filmjükben aztán olyanra vetemedtek, mint amilyenre még soha: egyenesen a Fehér Ház eddig makulátlanul hagyott falait készültek beszennyezni. Főszereplőik mindketten Sly Stallone acélos kezei közt edződtek: Wesley Snipes A pusztítóban, Diane Lane pedig a Dredd bíróban kapott elsőosztályú, futurisztikus kiképzést.

A bömbölő zenét hallgató, szórakozva sikáló takarító nem sejti, hogy a közelben, néhány helyiséggel odébb egy nő kevésbé jó hangulatba – pontosabban: holtan – fekszik a padlón. Nemsokára lesz is nagy kavarodás a hulla felfedezését követően, hiszen a test az eddig galamb-ártatlanságú Fehér Ház épületében vérezi össze a berendezést. Az egymás lábát taposó belsősök után rövidesen a helyszínre érkeznek a rendőrség erői is. Az egyébként óriási vasútmodell-asztallal rendelkező Regis épphogy beteszi a lábát a küszöbön, máris érzi, az elnök befolyásos emberei nem nézik jó szemmel, ha valaki – legyen az akár egy kemény zsaru is – az utcáról az ő házuk táján kutászkodik.

A titkosszolgálat „segítségként” Regis mellé állítja Nina Chance-t (Diane Lane), az ügynöknőt, akinek azonban – legalábbis a kapott parancs alapján – inkább az ügy minél korábbi elkenése, az országos botrány kirobbanásának megelőzése a célja. Az elsimítás persze nem megy minden zökkenő nélkül, hiszen Regis kemény kitartással, fogcsikorgatva próbálja keresztül nyomni magát a ház bürokráciáján és nyílt ellenségeskedésén. Létfontosságú bizonyítékoknak veszik nyoma, minimális információk állnak a rendelkezésére és ráadásul kormányzati szintről is csak elgáncsolni akarják, a nyomozó mégis folytatja a munkát.

Kitartásával lassan a maga oldalára állítja Ninát is és a kettejük összefogása eredményeként olyan információkhoz sikerül jutniuk, amelyek a háttérben egy összeesküvést sejtetve egészen a legfelsőbb hatalom tagjaiig vezeti őket.

Addig azonban, amíg a gyanúból bizonyosság lesz, nincsen túl sok idejük a gondolkodásra, hiszen az egyre többet tudó páros nyomába rövidesen fegyverrel felfegyverkezett, öltönyös fickók erednek. Az életre-halálra szóló versenyfutás kezdetét veszi...

Mostanában voltak már westernhősök, űrbéli idegenek és olyan emberek, akik katasztrófákat éltek túl. A legújabb hullám szerint most az amerikai elnök házatáján nyomozók következnek. Dwight Little rendező (Mint a tűz Brandon Lee-vel, Szabadítsátok ki Willyt! 3.) beállt a sorba és a nagyágyúk – Clint Eastwood, George Pan Cosmatos és Wolfgang Petersen – mellett ő is elkészítette a maga fehérházas verzióját. A Gyilkosság a Fehér Házban bátran veheti fel a versenyt a konkurenciával, hiszen az elejétől a végéig kellő dózisokban adagolt feszültséggel és a néző számára is csak morzsánként nyújtott információkkal mindvégig ébren tartja a figyelmet.

Úgy tűnik, a hollywoodi mágusok az év végére már kifogytak az elnökös filmekből. Mivel az eddigi túlkínálat miatt már a nézők részéről sincsen túl nagy érdeklődés, nem árt egy pár évig pihentetni a témát.

Nemsokára újabb sztori-alapanyagokat nyújt majd az élet: hiszen elnökválasztás lesz 2000-ben is!

(1998, VOX)

Wesley Snipes már túl volt az ismertséget hozó Az 57-es utas sikere után következő A-kategóriás szerepeken, de még egy villanásra állt a Penge világsztárságot jelentő vérfürdőjétől, amikor szövetkezett ifjonckori nagy szerelmemmel, Diane Lane-nel, hogy nyomozókként bekopogtassanak a Föld egyik legfontosabb ingatlanába, a Pennsylvania Avenue 1600 cím alá. A szokatlan gyilkossági helyszín azonban csak egy profin, nagykönyvszerűen megjelenített, de nem túl jelentős történetet rejt, ami ugyan iparosmunkának megfelelő, ám a filmtörténelem könyvekben csak egy apróbetűs részt érdemel...

Drew Barrymore már réges-rég kinőtt a csúnya, ám annál aranyosabb űrbotanikus, E.T. kicsi szerelmének szerepéből, a droggal és piával homályossá tett tinikorszakon is túl van, sőt, mára nem csupán Hollywood egyik meghatározó színésznőjévé, de producerévé is vált. A régi filmes dinasztiából – nagyapja a híres John Barrymore, sőt a keresztapja Steven Spielberg – származó és anyja, Jaid (eredetileg Makó Ildikó) révén magyar lány amikor éppen nem Charlie egyik szexi angyalaként funkcionál, leginkább vicces romantikus románcokban vesz részt előszeretettel, mint ahogy azt tette most legutóbb, a Botrányos szerelem esetében is.

Egy érzelmi csatározásnak mindig több oldala van attól függően, hogy a benne részt vevők miként látják a kapcsolatukat összekovácsoló vagy éppen szétforgácsoló érzelmeket – de mi történik akkor, ha az átlagostól eltérően nem kettő, hanem három, sőt, négy résztvevő bonyolódik heves szerelmi kavalkádba?

Max (James LeGros) és Elizabeth (Jennifer Beals) kapcsolata teljesen harmonikus, a páros boldogságban él – egészen addig, amíg a lány a jövőjüket megpecsételendő szóba nem hozza a továbblépés nyilvánvaló állomását, a házasságot. Max számára ez nem jelent túl izgalmas jövőt, ezért figyelmen kívül hagyja a megjegyzést, ám ennek ellenére mégis féltékennyé válik szerelmére azt feltételezve, hogy Elizabeth a legjobb barátjával, Jackkel (Eric Thal) szűri össze a levet.

Max nem áll messze az igazságtól, hiszen barátnője – minden komolyabb szándék nélkül – flörtjével tényleg őt szándékozik sarokba szorítani. Az ártalmatlan játék akkor válik komollyá, amikor mindezeket figyelve Max kolléganője, Lena (Drew Barrymore) a tettek mezejére lép: saját gesztenyéjét sütögetve elárulja Maxnek, mikor és hol találkozik legközelebb Elizabeth Jackkel, majd a kíváncsiságtól és később egy kis lelkiismeret-furdalástól is hajtva elmegy a tett színhelyére. Ott pedig, ahol a szálak végképp összegabalyodnak őt éri a legnagyobb meglepetés…

(2004, DVD Magazin)

Őszintén szólva, amikor az éppen aktuális filmkritikát válogattam és megláttam a laptopon összegyűjtött anyagok között a Botrányos szerelem címét, elsőre fogalmam sem volt, hogy melyik filmről van szó. Szégyen szemre fel kellett ütnöm az IMDb-t, hogy több infót szedjek össze erről - mint gyorsan kiderült - az annak idején sem sok vizet zavaró romantikus komédiáról. Mivel semmi emlékem nem maradt róla, inkább, igaz, jól megkésve, de gyorsan boldog 50-et kívánok Drew Barrymore-nak - és már itt sem vagyok...

Vajon mit tudhat egy modell a filmkészítésről?

Azon kívül, hogy végiglibben a kifutón, pózol a stúdióban vagy a tengerparton, mindig mosolyog és fantasztikusan jól néz ki, a kamerával nem sok dolga akadhat. Csupán belenéz az objektívbe vagy figyeli, hogyan fűz filmet a fotós a masinába. De ennél több!?

Akkor miért van, hogy ennek ellenére szépleányok tömege próbálja átmenteni magát a címlapborítóról a filmplakátra? Bizonyítási vágy, tehetség vagy a löttyedt fenék miatti mellőzés kivédése érdekében? Ki tudja? A lényeg az, hogy van olyan, akinek sikerül befutnia és van olyan, akit néhány próbálkozás után kíméletlenül viszalökdösnek a divatbemutatókra. Andie MacDowell, Rene Russo, a potenciális Oscar-jelölt Kim Basinger neve már régóta a stáblisták élén díszeleg, a fiatalabbak közül pedig Milla Jovovich (Az ötödik elem), valamint Elle MacPherson (Szirének, Ugrásra készen, Batman és Robin és első főszerepe Alec Baldwin és Anthony Hopkins oldalán: A vadon fgolyai) az, aki méltán remélheti, hogy szülés után is kap helyet a rivaldafényben. Nagymenő modell pályatársaik, Cindy Crawford (Tiszta játszma) és Claudia Schiffer (Richie Rich, Filmszakadás) negatív eredményét látva nem valószínű, hogy a toppook közül túl sokan jelentkeznek majd rajtuk kívül a szereposztó válogatásokra.

Vagy mégis? Van egy hölgy, aki elsősorban bugyivonalig kivágott, szemkápráztató dekoltázsaival szerzett hírnevet magának. Miután pedig a figyelemfelkeltést letudta, átnyergelt a vászonra és néhány jelentéktelen háttérszerep – pl.: Az 57-es utas – és pár kisebb film – Őrültek és angolok, Veszélyes vidék – után úgy döntött, hogy beint azoknak, akik csak a lesni- és fogdosnivaló húst látják benne.

Elizabeth Hurley – mert ugye róla van szó – kidobta a Vogue-t, a Rolling Stone-t, az Elle-t,  meg a többi lapot a hóna alól és helyette a színeket és bombázó lányokat nélkülöző, vaskos mappát kapott a kezébe. A dosszié borítóján filctollal odafirkantva csak ennyi díszelgett: Halálos terápia – és egy forgatásra váró film forgatókönyve volt. Liz ugyanis váltott – úgy döntött, hogy ezentúl producerként kamatoztatja a tudását!

A divatszakmánál azért jóval keményebb és idegőrlőbb filmbizniszben aztán kapásból egy egészen jó kis csapatot sikerült összehoznia. Előszöris megszerezte az Oscaros Gene Hackmant, akit ugye nem szükséges bemutatni, majd rendezőnek leszerződtette a rutinos Michael Aptedet (A szénbányász lánya, Gorillák a ködben, Szemfényvesztés, Nell, a remetelány), aztán kiugrasztotta az ágyból Hughie Boyt (Divine Brown intim percei plusz Minden olyan film, amelyben zavarodott angol ficsúrokra van szükség) és az addig jóformán csak romantikus komédiákban szereplő hűtlen barátot egy zaklatott lelkületű, lelkiismeretes doki bőrébe bújtatta.

Robin Cook és a Vészhelyzet egyben: nézzük az orvosi diagnózist!

Borongós éjszaka két halálra vált, szemlátomást nagyon beteg férfi menekül az egyik mocskos sikátorból. Néhány kőkemény fazonú pasas veszi őket üldözőbe, utolérniük azonban nem sikerül a szökevényeket.

Nem sokkal később az egyik beteg dr. Guy Luthan (Hugh Grant) ambulanciájára kerül. Látszólag a halálán van és a doki, valamint csapata mindent megtesz, hogy megmentse az életét, ennek ellenére a páciens szörnyű kínok között leheli ki a lelkét.

Luthan teljesen tanácstalanul áll a holttest felett és egyáltalán fogalma sincsen, hogy milyen kór, betegség vagy szervi baj végzett a vizsgálóasztalon fekvő férfival. Mivel azonban nem csupán lelkiismeretes, de kíváncsi orvos is, úgy látja jónak, ha egymaga néz a dolgok után, de doktorunk rövidesen akdályokba ütközik. Némi összetűzés a hullaház orvosával elgondolkodtatja Luthant, hogy vajon teljesen tiszta dologba nyúlt-e bele. Igaz, ami igaz: ha egy holttestet rejtegetnek az orvos elől, az már valamilyen kétes machinációt sejtet a háttérben.

Luthan időközben megismerkedik a New York-i elit megbecsült tagjával, a köztiszteletnek örvendő, sebészeti zsenivel, dr. Lawrance Myrickkel (Gene Hackman). A maszek nyomozás azonban igencsak kellemetlen meglepetésekkel szolgál orvosunk számára: nemsokára oly mélyre ás az ügyben, hogy már az ő személyét is veszély fenyegeti. Minden jel arra utal, hogy a nagyhatalmú Myrick irányítja a háttérből az eseményeket. A vádat azonban Luthan nem képes bizonyítani, mert váratlanul kirúgják az állásából.

Ez már tényleg több mint gyanús! Szerencsétlen doktorunk fülest kap, miszerint a kezei közt elhalálozott páciens a város alatt lakó, átlagember számára életveszélyes hajléktalanok közösségéhez tartozott. Luthan tudja, hogy nincs más választása, ahhoz, hogy a végső titkot rejtő ajtót ki tudja nyitni, le kell szállnia a metró alatti alagutak sötét, halálszagú poklába.

Szimpatikus és végsőkig elkeseredett doktorunk tehát elindul... de még ő sem sejti, hogy a szeme előtt feltáruló titok legalább annyira szörnyű, mint amennyire emberi!

Szorongás, izgalom és lelkiismereti vívódás. Michael Apted néhány évvel korábbi krimijéhez, a Szemfényvesztéshez hasonlóan a Halálos terápiában is remekül kamatoztatja szakmai tudását. Tony Gilroy forgatókönyvéből, Danny Efman (Batman, Karácsonyi lidércnyomás, Törjön ki a frász!) remek, tarkóborzongató muzsikájának felhasználásával feszült, a meglepő befejezésig érdekes, kitűnő színészi játékkal – a komoly Hugh Grantet is beleértve! – fűszerezett, orvosi krimit rendezett.

Merő dicsőséghajszolás, orvosszakmai önigazolás, segítőszándék vagy őrült kísérletezőkedv? Van-e joga az orvosnak más emberi lények életével kísérleteznie, még akkor is, ha ezzel esetleg milliókat menthet meg a haláltól? A felmerülő kérdések megválaszolásának terhe a néző vállát nyomja, a Halálos terápia ugyanis – szándékosan és okosan – nem foglal állást.

A „Te mit tennél, ha az én helyemben lennél?”-típusú kérdésekre ugyanis nagyon nehéz választ adni. Ha egyáltalán létezik válasz...

(1998, VOX)

Nagyon-nagyon szomorú aktualitást ad ennek az anyagnak a mai nap! 95 éves korában itt hagyott bennünket a legenda, a két Oscar-díjas Gene Hackman, aki ugyan már jó két évtizede nyugdíjazta magát - a 2004-es, Az elnök emberére talál volt az utolsó mozija -, de addigi munkássága, alakításai maradandó nyomot hagytak a film történetében! Hiányozni fog, jó pihenést a mennyei Hollywoodban!