A Don Simpson – Jerry Bruckheimer amerikai páros a világ legjobb és a legsikeresebb akciófilmjeit gyártó producerei közé tartoztak. Dollármilliókkal kirakott életútjuk folyamán többek között ők készítették a Flashdance, a Beverly Hills-i zsaru, a Top Gun, a Veszélyes kölykök, a Crimson Tide – Az utolsó esély című világsikereket. Don Simpson sajnos már nem érhette meg 1996 tavaszát, amikor is utolsó közös munkájuk, A szikla tarolta le a mozik kasszáját. Egy jó ideig úgy tűnt, magára maradt társa nem találja helyét a filmvilágban, de aztán Bruckheimer legyártotta a Con Air – A fegyencjárat akciómozit, amivel ismét az élvonalba robbantotta magát.

Jerry Bruckheimer – immár egyedül – tovább folytatta a munkát és ez év nyarán A szikla rendezőjével, Michael Bay-jel karöltve az idei év legtutibb slágerével, az Armageddonnal homályosítja el az eget – a főszerepben régi, mindent túlélő ismerősünket, az elnyűhetetlen Bruce Willist üdvözölhetjük!

Több, mint 40.000 km-es sebességgel egy irdatlan méretű aszteroida száguld a Föld felé. Az összeütközés elkerülhetetlennek tűnik, tehát minden emberi lény készülhet a világ végére! Vannak azonban egy páran, akik nem törődnek bele a sorsukba és ahelyett, hogy szép csendben készülnének az utolsó kellemes órákra, megpróbálnak tenni valamit a túlélésért.

Dan Truman (Billy Bob Thornton), a NASA egyik fejese tervet dolgoz ki arra, hogyan lehetne még az űrben megsemmisíteni a légkör felé száguldó óriási szikladarabot. A megvalósítás egy maroknyi, kemény fickókból álló csapatra vár: Harry Stamper (Willis) és emberei (többek között: Ben Affleck, Steve Buscemi, Will Patton), akik eddig a világ legjobb olajfúróiként dolgoztak, most egy gyorstalpaló űrhajós kiképzésen vesznek részt. Feladatuk nem mondható egyszerűnek: űrrepülőgéppel megközelítik az aszteroidát, majd a felszínre leszállva lyukat fúrnak a kőzetbe, hogy oda egy atomtöltetet leengedve felrobbantsák az égitestet. Stamperék elindulnak… mi pedig lélegzetvisszafojtva izgulunk és ámulunk a fantasztikus látványvilágban elveszve.

Az aszteroida szeptember 10-én Salgótarjánt, szeptember 17-én pedig Balassagyarmatot közelíti meg.

(1998, Nógrád Megyei Hírlap)

A kilencvenes években olyan kezdéssel, mint a Bad Boys és A szikla, az ifjonc Michael Bay megreformálta az akciófilmek világát, hiszen látványban, vágásban, fényben-színekben, sőt zenében is az akkor csúcson lévő videóklipgyártás pörgését ültette át a nagyvászonra. Nem is találhatott volna akkoriban monumentálisabb feladatot az Armageddonnál ahhoz, hogy nonstop akcióorgiát zúdítson a nézőtéren ülőkre. Nem a shakespeare-i magasságaiért szeretjük, de Bruce Willis világmegmentése méltán került be minden idők legjobb akciófilmjeinek haveri társaságába...

Korábban egyben nevettük végig az utóbbi évek talán legjobb komédiaszériájának első három évadát és már akkor biztosak lehettünk benne, hogy egy negyedik gyilkosság is borzolja majd a rekeszizmainkat – de azóta kiderült: nem kell túl sokat várnunk az ötödik nyomozósdira sem!

Sazz in action

Több manhattani bűnténnyel a hátunk mögött most már nehéz elképzelni azt, hogy a Steve Martin vezényletével szorgoskodó írócsapat kredencfiókjában már a 2021-es kezdés előtt ne lapult volna ott több évadnyi, előre legépelt, jól kidolgozott Gyilkos a házban! Hiszen a kedves-öreges széria szövevényes detektívesdije, minden vicce, fordulata és remek karaktere az idő – és a nézettség kényszerének – előre haladtával nem fáradt el, sőt, a szezonok közötti nyugdíjazás után megfiatalodva, még jobb életminőségben tért vissza!

Igaz ez az ötödik Martin-kavalkádra is: a történet az Arconia falai, majd a színházi világot jelentő deszkák után a mozivásznat veszi célba. A kétségtelenül amatőr, ám nagyon lelkes podcast detektívtrió tagjai a saját filmjük díszletei között kutakodva erednek a legújabb gyilkos nyomába…

Sokaknak volt szerencséje a harmadik etap meglepő fináléjához és azok tudják, hogy a Martin-Short-Gomez csapat kinek a halála miatt kapja fel a képzeletbeli ballonkabátot. Ám ha van (???) még oly néző, aki nem járt a Felső West Side-i ódon épületben, a kedvéért – és a korábbi kritika titkolózós hagyományát követve – most eltekintek az eset bővebb kifejtésétől.

Tény, hogy korábbi ténykedésüknek köszönhetően főhőseink olyan hírnévre tettek szert, hogy természetesen Hollywood is bejelentkezik egy jó kis megfilmesítési igénnyel. A Gyilkos a házban – A film elhivatott és minden hájjal megkent producere, Bev Meloni (Molly Shannon – A Grincs, Saturday Night Live, Válás tv-sorozat) leszerződteti az elsőre sem százas, sznob, az Álomgyár ingyenélőit jól példázó Brothers Sisters rendezőpárost (Catherine Cohen és Siena Werber), ám igazán nagy dobása az, hogy a New York-i trió nagyvásznas életre keltőinek megszerzi Eugene Levyt, Zach Galifianakist és Eva Longoriát…

A három színész önmagát adva lubickol a lehetőségben, hogy nem csupán a sorozat főszereplőit kell leutánozniuk, de lehetőséget kapnak arra is, hogy önmagukat parodizálják. Sőt – mivel tudjuk, hogy „a színészek a legjobb nyomozók, csak a melójuk 3%-a a valódi színészkedés, a többi készülés, elemzés, anyaggyűjtés” – még a nyomozásban is aktív szerepet vállalnak. Ezzel pedig tovább erősítik a Gyilkos a házban egyik pozitívumát – a sok közül -, mégpedig a jól megírt, remekül eljátszott karakterek sokaságát! Az alapcsapat, illetve az említettek mellett visszatér még Meryl Streep és pár, korábban rövid időre feltűnő alak, de különleges belépő Paul Rudd egy „új szerepkörben”, illetve a bűnténybe belekeveredő „Nyugók”, a nyugati épületrészben lakók képviseletében Kumail Nanjiani és Richard Kind (Egy komoly ember, Az Argó-akció, Agymanók). De ezt még lehet fokozni John McEnroe pillanatnyi dühével, Ron Howard remek belépőjével és Melissa McCarthy egy epizódos, dermesztően poénos, ám zseniális Babák völgye-figurájával.

Aki azonban az egész történet energikus motorja és egyik legszimpatikusabb figurája, az Charles kamera előtti alteregója, a vagány kaszkadőr, Sazz Pataki (Jane Lynch )! Ő ugyan csak visszaemlékezésekben – uppsz! – tűnik fel, ám ilyen-olyan fizikai formában minden epizód részese. Ám nem csupán a vicces-érzelmes múltidézés a feladata, de egyfajta tiszteletteljes megemlékezést is jelent a filmipar igazából láthatatlan, névtelen, arctalan hőseinek, a stuntmaneknek! Annál is inkább, mivel a történet egy forgatási lövöldözéssel és egy titokzatos kaszkadőr-tanonc felbukkanásával ezen a szálon is tovább bonyolódik, még egyet csavarva az amúgy is – titokzatos lakásbérlés, rejtélyes rádiózás, furcsa üzenetek, statisztálás, gyanúsítások és tisztázások, dokumentarista forgatás és sok más egyéb – sűrű és változatos történeten! Külön apró ínyencség, hogy a spagettiwestern-kezdés után a készítők minden epizódnak ismert filmek - A mennyország kapui, Ketten az úton, Adaptáció, Nagyítás és társaik – címeit adták és ha még nem elég a mozis utalásokból, a vége felé kiderül az is, hogyan keveredik a sztoriba Jack Nicholson klasszikus monológja az Egy becsületbeli ügyből!

Túl a filmrajongók kiszolgálásán a Gyilkos a házban negyedik évada hozza a megszokott színvonalat, képes megújulni, új ötleteket, karaktereket a történetbe vinni, sőt ez utóbbinak köszönhetően a három főszereplő alkalmankénti rövid mellőzésével az egyhangúvá válás gyanúját is sikerül elkerülni.

Az eddigi legváltozatosabb, jól adagolt sztárkavalkád is a helyén van, sőt, a legvégén egy villanásra újabb ismert név bukkan fel – és persze, a finálé utolsó pillanataira, kapunk egy újabb halálos áldozatot, hogy ismét kíváncsian várjuk majd a következő évad megkezdését…

Úgy tűnik, Steve Martinék nyomozósdijából még bőven lehet tartalék abban a bizonyos fiókban, ám ha egyszer a sorozatkarrier véget ér, én bármikor vevő lennék a Gyilkos a házban – A film című produkcióra! Vagy akár trilógiára…

(hetediksor.hu, A hetedik sor közepe, 2025.02.20.)

Az anyósokat, a rendőröket és az ügyvédeket összvilágilag illik utálni, de legalábbis nem szívlelni. Főleg ez utóbbiakat, mert ők tudniillik felmentik a bűnösöket és leültetik az ártatlanokat, mégpedig busás ügyvédi díjakat zsebre vágva. Éppen ennek a téveszmének ellensúlyozására most a Nemzetközi Ügyvédkamara ajánlásával bemutatunk egy jogászt, aki ugyan többeknek okozhat álmatlan éjszakákat, káros mellékhatásai azonban csak a felettesei esetében jelentkeznek.

Ő Mitch McDeere (Tom Cruise), a friss diplomás yuppie, aki fiatal feleségével (Jeanne Tripplehorn) csak arra vár, hogy egy jogi cég éjjel-nappal nyúzza és dolgoztassa, ő pedig ennek szerény ellenszolgáltatásaként elfogadja a vastag bankszámlát, a csodálatos házat és a feneke alá tolt Mercit. A megfelelő vállalat képviselői be is kopogtatnak McDeere-ékhez és nemsokára sínen is van a fiatal jogász pályája.

Mindenki szereti, mindenki istápolja és segíti… egészen addig a pillanatig, míg a cég két alkalmazottja váratlanul el nem halálozik. A szomorú esemény nem árnyékolja be Mitch mindennapjait, az azonban annál inkább, amikor egy rejtélyes férfi (Ed Harris) meglátogatja és cégével kapcsolatban bizonyos maffiás kapcsolatokat kezd emlegetni. Nemsokára kiderül, hogy a fickó az FBI embere és nem szeret mellébeszélni: ennek értelmében Mitch vagy segít neki, vagy a cég többi emberével együtt a tenger mélyére süllyed a nemsokára biztosan léket kapó aranyhajóval.

Mitch elgondolkodik és elfogadja az ajánlatot. Csak éppen a saját elképzelései alapján lát neki a maffiás fedőcég leleplezésének…

Sydney Pollack 1993-as filmje az első a John Grisham bestsellereiből készült alkotások sorában. A dollármilliókat érő író munkáiból azóta még hat produkciót forgattak, de A cég sikerét (262,3 millió világszerte) egyiknek sem sikerült túlszárnyalnia. Ez persze elsősorban a téma akkori frissességének és Tom Cruise népszerűségének volt köszönhető, de komoly bevétel mellett mindenképpen meg kell említeni Sydney Pollack izgalmas rendezését, a remek színészi játékot – kitűnő Gene Hackman, mint a jóságosan atyáskodó mentor, de az ász a mindenki lejátszó, csöppnyi Holly Hunter a Mitchet segítő titkárnő szerepében – és a könyvtől kissé eltérő, jól megcsavart végkifejletet. Ez teszi egyébként A céget, „odafigyelős” mozivá: nézése közben nem éri meg a hűtőhöz szaladgálni, mert ha elveszítjük a történet fonalát, csak zagyva jogi kavarást olvashatunk ki a képsorokból.

A szórakoztatás mellett a film másik erénye az, hogy rehabilitálja Jusztícia beosztottjait: Mitchet elnézve azért csak-csak elhisszük, hogy nem minden ügyvéd ül az ördög asztalánál a patás jogi képviselőjeként mosolyogva.

(2002, DVD Magazin)

Érdekes, hogy annak idején előbb olvastam végig John Grisham regényét, minthogy láttam volna a belőle adaptált filmet és őszintén szólva a könyvverzió befejezése sokkal jobban tetszett a Pollack-rendezésnél. Aztán sok-sok évvel később újra elém került Tom Cruise öltönyben rohanó alakja és meglepetésemre tiltakoztam korábbi megállapításom ellen, hiszen akkor már egy feszes, összetett jogi kriminek láttam A céget. Bíró úr, állításomat azóta sem módosítottam és a mai napig is fenntartom!